A liberális lapok rendszeresen felszólalnak az antiszemitizmus ellen, de eközben nem tartanak említésre méltónak egy brutális antiszemita gyilkosságot, mert afrikai migráns az elkövető.
Érdekes tendencia figyelhető meg a liberális sajtóorgánumok témaválasztásában, ha “antiszemitizmus elleni harcról” van szó: gyakran a semmiért is képesek mesterségesen botrányt szítani, és antiszemitizmust kiáltanak olyan szimbolikus cselekmények kapcsán, melyek még csak a bűncselekményre felhívást sem valósítják meg. Felháborodnak Facebook-bejegyzések és falfirkák láttán, de szerintük antiszemita a Soros György arcképével díszített plakát is, annak ellenére, hogy az még csak utalást sem tesz Soros származására. A semmiért aggódás közepette pedig szinte kivétel nélkül minden liberális sajtóorgánum szó nélkül hagyta, hogy valaki antiszemita indíttatásból megkínzott, megvert, és kidobott a harmadik emeletről egy zsidó származású személyt.
Úgy tűnik, a liberálisok maguk sem gondolják komolyan ezt az “antiszemitizmus elleni harcot”, ellenkező esetben nem övezné teljes sajtócsend napjaink egyik legbrutálisabb antiszemita gyilkosságát.
Tüntetés Párizsban, Dr. Sarah Halimi otthona előtt.
Dr. Sarah Halimi meggyilkolása egész Nyugat-Európában közéleti téma. A franciaországi zsidó közösségek vezetői szólalnak fel az ellen, ahogy a hatóságok kezelik ezt az ügyet – történetesen, hogy nem kezelik antiszemita gyűlölet-bűncselekményként a történteket, annak ellenére, hogy az elkövető zsidó származása és vallása miatt támadt áldozatára.
Dr. Halimi Párizsban, április 4-én a saját otthonában vált brutális gyilkosság áldozatává – egy muszlim szomszédja ölte meg. A 27 éves elkövető, Kobili Traoré egy afrikai országban, Maliban született, és bevándorlóként érkezett Európába. Ráadásul nem ez az egyetlen ilyen eset; a Times of Israel és a Jerusalem Post arról számolt be, hogy a 2015-ös nagy migrációs hullám után közel duplájára nőtt a zsidók ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma, és az antiszemita indíttatású bűncselekmények többségét migránsok követik el.
Az antiszemitizmus ellen rendszeresen felszólalók pedig hallgatnak. Őket a sértő Facebook-bejegyzés érdekli, meg a plakát, amire oda sincs írva. A tényleges zsidógyilkosságról be sem számolnak, mert afrikai migráns az elkövető, és az afrikai migránsok kapcsán érzékenyíteni kell az olvasót. Választaniuk kellett, hogy elítélik az antiszemitizmust, vagy támogatják a bevándorlást – ők elég látványosan az utóbbit választották.

http://www.hidfo.ru/2017/08/a-liberalis-sajto-szolidaritast-vallal-a-zsidogyilkossal/