Ötvenöt
évvel ezelőtt a papok a reverendát római gallérra cserélték, azonban
ma egyre több fiatal pap szakít ezzel a szokással és választja újra
inkább a reverendát. Felszentelése alkalmából egy pap levelet kapott
egyik idősebb paptársától, aki értékes tanácsokkal látta el őt ezzel az
öltözékkel kapcsolatban, amely sok tekintetben árulkodik viselőjéről.
Íme a levél:
„Ezen
a különleges napon a reverendád szebbnek tűnik számodra, mint egy
menyasszonyi ruha. És helyénvaló a boldogság is, amely eláraszt téged
már csak a gondolatától is annak, hogy viselheted, hiszen erre a
pillanatra vártál szemináriumba lépésed óta. És én nem kívánhatok neked
mást, mint hogy akkor is ugyanilyen boldog légy majd, amikor eleget kell
tenned mindannak, amit ennek az egyszerű ruhának a színe jelent,
beleértve halálod óráját is, amikor ez lesz halotti ruhád.
Ma
úgy tekintesz rá, mint mennyasszonyi ruhára, amely lelkesedéssel tölti
el barátaidat, családodat és téged is. De bárcsak képes lennél majd
ugyanezt a lelkesedést érezni akkor is, amikor a reverendád lesz a
társad a magányban, kalitkád, amelyben Isten veled egyesül és
megtisztít, öreg napjaid kényelmetlen remetelakja. De nyugodj meg: ez a
ruha lesz vértezeted is, amikor a körülmények szükségessé teszik,
feltéve, ha nem felejted el védőöltözetként használni.
Az igazat megvallva, a reverenda viselése önmagában is az imádság egyik formája kell, hogy legyen.
De nehogy azt hidd, hogy ez automatikusan így lesz, ha magadra öltöd! Mert ez állandó erőfeszítést igényel.
A
zsebei: elég nagyok és mélyek ahhoz, hogy beletehesd mindazt, amit majd
másokkal megosztasz. Legyen mindig benne valami, amit a rászorulóknak
és a gyerekeknek adhatsz. Ne feledd, hogy lesznek olyanok, akik mindig
megbecsülik majd azt a kis pénzt, aminek ők híján vannak. Mindenkinek
szüksége lesz a mosolyodra és vigasztaló szavaidra, legalább annyira,
mint a hangodra, amikor a szentmisén énekelsz. Ennek egészen egyszerű
oka van: az embereknek mindenekelőtt arra van szükségük, hogy tudják,
szeretve vannak, és még inkább, hogy ez a szeretet valódi.
Ha
kifordítod, láthatod, hogy a reverendádnak van egy belső zsebe is a
mellrészen. Ellentétben azzal, amit az önmagukat a papi öltözék
divatszakértőjének tartók gondolnak, ez a zseb nem nagyértékű íróeszköz
tárolására való. Itt őrizd inkább féltve azokat a leveleket, amikre még
nem tudod, hogyan válaszolj; jegyzeteidet, amikre felírtad mindazok
nevét, akiknek megígérted, hogy imádkozol értük; a számlákat, amiknek
befizetését magadra vállaltad a nálad szegényebbek helyett; azoknak a
lakcímét, akiket meg akarsz látogatni tudva azt, hogy ők maguk nem
fognak odalépni hozzád; híveid kutyájának, macskájának, unokáinak és
szeretteinek fényképeit, és két-három rajzot, amit a gyerekektől kaptál.
Ez a zseb mindig legyen tele!
Legyen
a reverendád kőszikla is, amelyen összetörik az egód, amint gőgössé
válik viselkedésed, hiábavaló törekvések csábítanak, vagy váratlanul
eltölt a büszkeség, és nem tudsz neki ellenállni. Legyen ez a reverenda
szikla, amiben megkapaszkodhatsz, amikor úgy érzed, magával ragadna az
élet sodrása.
Ne aggódj, a reverenda mindig hűséges támaszod lesz.
Soha
ne félj gyorsan magadra kapni, amikor egy hozzád közelállónak kell
segítséget nyújtanod, még akkor se, ha így nevetségesnek tűnsz az utcán
és megmosolyog érte, aki lát.
Az
ujjait sokkal jobban fel lehet gyűrni, mint egy sima ingét.
Emlékeztessen ez arra, hogy a reverenda nem annyira egyenruha, mint
inkább munkaruha. Viszont, soha ne gyűrd fel az ujját másért, csakis
azért, hogy megtehess valamit mások szolgálatára; soha ne a saját
terveid megvalósítása vezessen.
Őszintén
remélem, hogy a reverendádon lesznek majd fehér foltok. A hátadon lévők
annak lesznek tanúi, hogy megizzadtál a munkában, a mellkasodon lévők
tanúskodnak a könnyekről, amiket te ejtettél vagy mások, akik arcukkal a
válladra borulva bizalmasan elsírták mindennapi kis gondjaikat vagy
megosztották veled életük nagy terheit. Lesznek köztük fölösleges
vesződségek, de valódi tragédiák is. Azt kívánom, hamarabb lásd meg
ezeket a fehér foltokat a reverendádon, mint az első ősz hajszálat a
fejeden.
Soha
ne félj összegyűrni vagy bepiszkítani a reverendádat, hogy a
rászorulókon vagy a sebesülteken segíts. Ne habozz kitépni belőle egy
darabot, hogy bekötözz vele egy sérülést vagy lelki sebet. Emlékezz rá,
hogy szélsőséges esetben mások számára még kabát is lehet, hogy
felmelegedjen vagy sátor, hogy alatta töltse az éjszakát. Használódjon
el minél előbb reverendád anyaga és látszódjanak a térdén és a vállán a
kopás nyomai! Ezek a nyomok azoknak az éjszakáknak a jelei lesznek,
amiket térden állva átimádkoztál mások keresztjét hordozva. És kopjon
meg az anyag attól is, hogy sokszor ültél és hallgattál meg másokat.
A
reverendádat kell szeretned, nem pedig a személyt, aki viseli. De
főleg, minden más előtt szeresd az Egyházat, akitől kaptad. Sőt, még
inkább szeresd Krisztust, szeresd Őt végtelen szeretettel, mert Ő az,
aki téged az Egyháznak adott. Ez nekem már elég, hogy végtelenül hálás
legyek Neki ezért!
Ui.:
Nagyon gyorsan rájössz majd, hogy majdnem minden utas a metróban vagy a
buszon meg van győződve róla, hogy több joga van ülve maradni, mint egy
reverendát viselő papnak. Az igazat megvallva, teljesen mindegy, hogy
igazuk van-e vagy sem, ez teljesen másodlagos. Ami igazán számít, az az,
hogy amikor mások gyűlölnek téged, nem Istent gyűlölik rajtad
keresztül. Az emberek száma, akik téged – időnként ferde szemmel –
néznek, egyre nőni fog: reverendád különösen észrevehetővé tesz téged.
De egyeseket el is bizonytalaníthat, és azok száma, akiknek van elég
bátorságuk, hogy odalépjenek hozzád és beszéljenek veled, egyre
csökkenni fog.
Kevesen
mernek majd kritikával illetni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne
lenne miért kritizálni. A reverendád nem egy késztermék csomagolása, ezt
soha ne felejtsd el. Az Úr legnagyobb irgalmában öltöztetett fel téged
ebbe a szövetbe, hogy eltakarja tökéletlenségedet és gyengeségeidet.”
Forrás: Aleteia
