2010. december 16. – 14:09
Gyermekem, gyermekeimet a szívemhez hívom, Megváltójuk szívéhez. Szeretet üzenetével jövök gyermekeimhez. Azt kérdezem tőlük: készek vagytok-e belenézni a jászolba? Készek vagytok-e találkozni Királyotokkal? Amikor az Eucharisztia által befogadnak engem, a jászolt ölelitek át. Amikor az Eucharisztia által befogadnak engem, akkor a szíveteket arra készítitek elő, hogy meggyógyuljon, mint a vak emberé. Felébresztitek a lelketeket a halálból. Amikor az Eucharisztia által befogadnak engem, akkor az utolsó vacsorára jöttök. Megértitek a kertben átélt gyötrelmet, és egyesítitek a szenvedéseteket az enyémmel, és igényt tartotok a győzelemre, amelyet én nyertem meg számotokra.
Gyertek, gyermekeim, gyertek! Gyertek hozzám, ahogyan kisgyermekkorotokban tettétek, csak bizalommal és szeretettel. Olyanok kell legyetek hozzám, amilyeneknek szeretnétek, hogy a gyermekeitek legyenek hozzátok. Fogjátok meg a kezem, mert nincs mitől félnetek, mert én Jézus vagyok.
Szánjatok időt, gyermekeim, hogy belenézzetek a szívetekbe. Ha mindannyian a mennyországot vágyjátok, nem fogjátok azt úgy elérni, hogy egymással harcoltok érte. A helyetek már kijelölve van számotokra. De ismét mondom nektek: vágyik-e a szívetek arra, hogy lelketek elnyerje azt a győzelmet, amelyet én nyertem meg nektek?
Hogyan jöhetsz el a jászolhoz, ha a szívedben megosztottság van, megosztottság a testvéred vagy a szomszédod iránt? Minden elmúlik, mert az időd ezen a földön csak ideiglenes. Ha az idődet a földi dolgok miatt megosztottságban töltöd, akkor hogyan készíti fel ez a lelkedet az örök életre? Szeressétek egymást, gyermekeim! Bízzatok egymásban, gyermekeim! Adjátok át ma azt, amit holnap talán már nem tudtok megváltoztatni. Most menjetek, mert én vagyok Jézus, és legyetek békében, mert én vagyok a kegyelem Királya.
2010. december 18. – 13:10
Gyermekem, ez az én kegyelem! Ez az én kegyelem! Ez az én kegyelem! Az én kegyelem révén nyerik el gyermekeim azt a győzelmet, amelyet én nyertem meg számukra. Az én kegyelem révén láthatott a vak ember. Az irgalmasságom révén jöttek el a három bölcs és tisztelegtek királyuk előtt, mert bíztak az isteni tervben.
Az irgalmasságom révén támadt fel Lázár a halálból. Az én irgalmasságom fordította fel az asztalokat a templomban. Az én irgalmasságom volt, hogy elviseltem azt a kínzást a kertben, a töviskoronát, a korbácsolást az oszlopnál. Az én irgalmasságom volt, hogy bort csináltam a vízből az esküvőn. Az én irgalmasságom figyelmeztette tanítványaimat, hogy akik karddal élnek, karddal halnak meg.
Megkérdezem gyermekeimet: mennyire irgalmasak vagytok? Azt szeretnétek, hogy mások felett hozott ítéletetek nagyobb ítéletet vonjon magatokra? Meddig terjed az irgalmatok? Vannak-e korlátai, amelyek végül az irgalom fogadásának korlátait jelentik számotokra? Hogyan jártok el a jászolhoz? Alázatossággal jöttök? Hogyan jöttök elém az Eucharisztia előtt? Készen áll a lelketek arra, hogy találkozzatok a királyotokkal? Hagyjátok, hogy a másokkal való küzdelmeitek megnyugodjanak, mert azt mondom nektek, hogy az egyetlen dolog, ami megakadályozza, hogy nagyobb mértékben fogadjatok be engem a szívetekbe, az ti magatok vagytok. Az ítéletetek köztetek és a királyotok között van, mert én vagyok Jézus. Az életetek, a küldetésetek, a lelketek egy utazás köztetek és a Megváltótok között, mert én vagyok Jézus.
Ne pazarold az idődet arra, hogy a szomszédodra, a testvéredre nézz, mert ők is ítéletet fognak kapni előttem. Inkább imádkozz értük, szeresd őket, és tedd a szívedet fogékonyabbá irántam, miközben felkészülsz az én születésem ünneplésére. A királyotok jön, gyermekeim, készen álltok-e a találkozásra vele? Mert én vagyok Jézus, a kegyelem királya, és az én kegyelem és igazságosságom fog győzedelmeskedni.
2010. december 28. 19:35
Gyermekem, jövök! Jövök! Az emberiség számára olyan korszak következik, amikor a föld minden szegletében tudni fognak a létezésemről. Mondom neked, gyermekem, hogy nagy változás jön, mert a föld ciklusa be fog jelentkezni az emberiség előtt, és sokakat felkészületlenül fog érni.
Jég fog jönni, és azt követően olyan nagy hideg, amilyen még soha nem volt az emberiség történetében a teremtés kezdete óta. Villámlás fog követni, és pánikot fog kelteni sok nemzet között. A nyugat olyan módon fog megrázkódni, ahogy még soha nem rázkódott, és a hegyek nagy dühvel fogják lázadni, ami 500 mérföldre északra és délre, valamint 2000 mérföldre keletre és nyugatra fogja eljuttatni a hamut.
Egyszerűsítem az emberiséget oly módon, ahogyan egyszerűsíteni kell, és irgalmamat azoknak adom, akik figyelnek rá. A vizek megemelkednek, és úgy tűnik majd, hogy az éjszaka átvette a nappal helyét. Hűséges híveimnek azt mondom: legyetek bátrak, és gondoskodjatok azokról, akik segítséget kérnek tőletek, mert én, Jézus, fogom elválasztani a búzát a konkolytól. Változás jön, gyermekeim, ezért szeretném, ha 30 napig, 30 órán át, minden nap egy órát imádkoznátok, hogy Atyám visszatartsa az igazságosság kezét, és fogadja el ezeket a megtisztulási cselekedeteket királyotok irgalmának cselekedeteiként.
Gyertek és imádkozzatok a langyosokért. Imádkozzatok papjaimért. Imádkozzatok gyermekeimért, akik eltávolodtak az igazságtól. Imádkozzatok a Szentáldozat előtt, amilyen gyakran csak tudtok, ebben a 30 napban. De legfőképpen szánjatok időt az imádkozásra, mert ez a hívásom híveimnek. Most menjetek, mert én vagyok Jézus, az irgalom Királya, és irgalmam és igazságom fog győzni.
Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2010. december 29., szerda
Jézus üzenetek Jennifer által
Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”
Figyelmeztetés a Híveknek, hogy ne utasítsák vissza az igaz Prófétákat
2010. december 28. kedd 11:00
Szeretett leányom, te most az emberiség számára az utolsó üzeneteket kapod, hogy ezeket még az idők vége előtt megértsék, lelkük megmentése érdekében.
A megjövendöltek szerint, most nagyon sok angyal szóródott szét az egész világon, hogy a földet felkészítsék Visszajövetelemre. Sokan ezek közül az angyalok közül emberi formában vannak jelen, csakúgy, mint te, szeretett leányom, és ugyanazt a feladatot választották. Születésük megtervezése időzített volt, tekintettel a Nagyfigyelmeztetésre és a Végidőkre.
Hasonlóképpen a démonok is kiszabadultak a pokol mélységéből és kioldották pórázaikat. Ők a kísértések és hazugságok által képviseltetik magukat a földön. Ők vonzzák Gyermekeimet, akik megnyílnak befolyásaikkal szemben. Ők megfertőznek minden olyan lelket, akik már a sötétségben vannak. Ők hazugságaik által kerülnek a lelkükbe, és arról győzik meg őket, hogy a Belém és az Örök Atyába vetett hit, ostobaság.
Ezeknek az embereknek semmiféle külső megjelenésük sem utal arra, amiért olyan dologgal hozhatnátok őket kapcsolatba, ami véleményetek szerint gonoszságra utalna. Helyette úgy jelennek meg, mint értelmes, művelt és befolyásos emberek. Ők nagyon meggyőzőek lesznek, amikor prédikálnak, és amelyről az Én jó gyermekeim azt hiszik, hogy ez az igazság. Sajnos, az ő szívükben nincs szeretet, és nektek, tanításaikkal szemben elővigyázatosaknak kell lennetek.
Most híveimhez fordulok. Ti, gyermekeim, hitetek és imáitok által, megkaptátok azokat az ajándékokat, amelyeket mindenkinek megígérek, ha követnek Engem. Különböző ajándékokat adok nektek, és minden ajándék arra szolgál, hogy különbözőképpen terjesszétek Szavamat.
Látnokaim értékelése
Mindazoknak – akiknek a megkülönböztetés ajándékát adom, azért, hogy segítsenek nektek azok azonosításában, akik az Én Nevemben jönnek, és akik a sátán nevében jönnek – azt mondom, hogy legyetek nagyon óvatosak. Mert csak az a helyes, ha óvakodtok a hamis prófétáktól. De sohase ítéljétek el azokat, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, anélkül, hogy először egyértelműen ne értékelnétek ki üzeneteiket. Sohasem szabad az általam küldött üzeneteket, „a külső látszat” alapján megítélnetek.
Mert ha egy ember azt mondja, hogy az Én Nevemben jön, ne feltételezzétek, hogy megítélésetek vele szemben csalhatatlan. Legyetek óvatosak az ilyen prófétákkal szemben, akiket kigúnyolnak, vagy akik felháborodást keltenek, amikor azt állítják, hogy Tőlem, vagy Édesanyámtól, Isteni üzeneteket kapnak.
Ne essetek az azonnali ítélkezés bűnébe, mielőtt még meghallgattátok volna figyelmesen az üzeneteket. Ezek az üzenetek nemcsak egyszerűen tanításaimra vonatkoznak, hanem Szavaimra (Igéimre) és szeretettel lesznek tele. Arra oktatnak benneteket, hogy hogyan kellene az Én Nevemben az életeteket élnetek, hogy megmenekülhessetek.
Sohase ijedjetek meg, ha az Én igaz prófétáim azt állítják, hogy olyan jövőbeli eseményekre utaló üzeneteket kapnak, melyeket titokban kell tartaniuk. Ne essetek az azonnali ítélkezés/előítéletek bűnébe, azáltal, hogy ezeket az üzeneteket, az emberek osztályozása után ítélitek meg, amelyeket ezek a próféták képviselnek. Egyesek kevés műveltséggel rendelkeznek. Mások, épp ellenkezőleg, világosan fejezik ki magukat. Sokan nem fognak megfelelni annak az elképzelésnek, hogy egy „szent” személy mit is jelent valójában.
De vannak módszerek arra, hogy hogyan lehettek biztosak hitelességükben. Mindazok, akik az Én szeretett Édesanyámmal kommunikálnak, a legtöbb esetben, olyan jelenéseket jövendölnek meg, amelyeket Ő, órára és dátumra megjövendöl. Sok ilyen eseménynek lesznek tanúi azok, akik részt vettek ilyen jelenéseken. Abban az esetben, amikor az Én üzeneteim kerülnek közlésre az emberiség számára, azok olyan módon adatnak a világnak, hogy az ne a próféta dicsőségét szolgálja.
Ítélkezni az emberek fölött
Végül az Én híveim, Hozzám tartozásuk ellenére is, meg fogják vetni mindazokat, akik megjövendölik az elkövetkezendő eseményeket, és rágalmazni fogják azokat, akik a Szentlélek gyógyító erejével vannak megáldva. Szálljatok magatokba, és ébredjetek fel békés szendergésetekből. Ezek a próféták felborítják mindennapi gyakorlataitokat, mert ők nem illenek a ti szent csoportjaitokba. Ők nem fognak olyan módon beilleszkedni, ahogyan azt ti elvárnátok tőlük. Ezt vegyétek figyelembe. Ha ti ezeket az embereket, a mendemonda miatt, vagy egy harmadik fél pletykája miatt, vagy rosszindulatú célozgatás miatt elítélitek, akkor bűnt követtek el. A prófétáim ellen elkövetett bűn, mélységesen megbánt Engem. Ha visszautasítjátok igaz prófétáimat, hátat fordítotok Nekem.
De ma éppen ez történik a világban, amint egyre több látnok lép a nyilvánosság elé. Híveimnek nem könnyű. Csak arra gondoljatok, hogy mielőtt ítélkeznétek, el kell olvasni prófétáim üzeneteit, és ide tartoznak azok is, amelyek talán a hamis prófétától származnak. Könyörögjetek a vezetésért, amikor ezeket az üzeneteket szemlélitek. A hiteles üzenetek tele lesznek szeretettel. Mégis tekintélyük által erősek lesznek. Azok az üzenetek, amelyek ellenkeznek mindazzal, amit tanultatok az Én tanításaimról és az Apostolaim tanításairól, nem számít milyen bonyolultak (szövevényesek), egyszerű lesz értékelni.
Ne hallgassatok hitetekről
Menjetek most, Gyermekeim, és prófétáim előtt nyissátok meg szíveteket. Ők azért vannak, hogy bizonyságot adjanak nektek, hogy eljött az Én időm, hogy felkészítselek benneteket arra, hogy az Én Nevemben beszéljetek. Ne feledjétek, hogy azon prófétáimnak, akik beszélnek, dicsőség adatott, annak ellenére, hogy megaláztatásnak és gúnyolódásnak vannak kitéve, amelyet el kell viselniük. Azok lesznek megbüntetve, akik azt mondják, hogy követnek Engem, de egyfelől hitükről hallgatnak, másfelől gyorsan az Én igaz látnokaim ellen beszélnek. Szívetekben tudjátok, hogy mindazok, akiket elítéltetek, mégis az eljövendő eseményekről beszélnek, amelyeket szerintetek nagyon nehéz elfogadni.
Azt kérdezhetitek, hogy miért munkálkodik az én Megváltóm, Jézus Krisztus, ilyen egyedi személyek által. Hiszen ők nem is szent követők az Én kívánalmaim szerint. Nos, az Én kérdésem hozzátok a következő. Miért gondoljátok, hogy csak annak a kevés kiválasztottnak, akik életüket az imának szentelték, van joga arra, hogy elutasítsák azokat, akik köreiteken kívül beszélnek? Semmit sem tanultatok? Nem értitek, hogy mindazok, akik életüket az imának szentelve töltik, azok is áldozatul eshetnek a csalónak?
Igaz prófétáimat gyűlölni fogják
Ne feledjétek, hogy amikor a Földön voltam, a vének és a papok Engem is nevetségessé tettek, kigúnyoltak, elutasítottak és lenéztek. Ha Engem is gyűlöltek, akkor biztosak lehettek abban, hogy igaz prófétáim is a leggyűlöltebbek lesznek, miközben máshol nagyra becsülik őket.
Mind szégyelljétek magatokat. Az Én prófétáim nem a ti csoportjaitokból fognak származni, de tisztelnetek kell őket. Ők lesznek a legkevésbé hiteles próféták, tekintettel az eddigi életükre, ahogyan éltek. Egyesek szegény életkörülmények közül jönnek. Mások jómódú családból származnak. Egyesek kevés iskolával fognak rendelkezni, míg mások a műveltség ajándékával fognak születni. Ezek az Én kiválasztott prófétáim. Hallgassatok hangjaikra, mielőtt elítélnétek őket.
Imádkozzatok értük. Imádkozzatok, hogy ne utasítsák vissza Szavaimat, amelyek ezeknek a prófétáknak adatnak. Ti se utasítsátok vissza Szavaimat. A hitetlenek, mindig meg fogják próbálni hiteltelenné tenni ezeket a bátor lelkeket, akik Szavaimat hangosan hirdetik, de ez várható is. Amikor Híveim, különösen az imacsoportokban, a kolostorokban és más lelkészségekben külsőleg elutasítják igaz látnokaimat, akkor Szívem kettészakad. Hallgassatok Szavaimra. Szavaim sohasem térnek el az Igazságtól, nem úgy, mint ti szeretett követőim, akik úgy alakítjátok az igazságot, hogy az megfeleljen a ti értelmezéseteknek.
Nyissátok ki szemeiteket. Ébredjetek fel. A jelek elkezdődtek, láthatóak mindenki számára. Nektek, Híveim, nem maradt sok időtök. Hallgassátok Szavaimat. Imádkozzatok. Egyesüljetek és hirdessétek Szavaimat egységben, hogy lelkeket mentsetek, még mielőtt lejárna az idő.
Szerető Krisztusotok – Jézus, a Megváltó és Igazságos Bíró.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)