A Szovjetunió leninista/marxista
ideológiájának a kezdetek óta egyik legfontosabb célja volt, hogy
legyőzze és megszüntesse a vallásos és a lelki gondolatok kifejezését.
Az állam volt az „isten”. Minden más istent betiltottak, hiszen ha a
nép szabadon hihetett volna valamiben, ami saját magán és a hatalmon
felül áll, megtartották volna a lázadás érzetét. A kollektivista
filozófia kénytelen minden versenytársat elpusztítani, mert e nélkül
képtelen a győzelemre.
A kommunisták az ateizmus kultuszát
választották, hiszen egy ateista világban nincs semmi a lepel mögött.
Nincs magasabb cél vagy eredendő „én”. Nincs valós individualizmus
csupán önérdek, környezeti viszonyok és a magasabb jó folyamatos
igazolása. Ebből kifolyólag nincs veleszületett erkölcsi iránytű vagy
lelkiismeret, csak társadalmi divatok és időszakos morálok. Ideális
világ ez a diktátorok számára, mert az ateizmus lehetővé teszi a
relativizmus széleskörű elterjedését. Minden bűnt, legyen akármilyen
borzalmas, racionalizálni lehet.
Ezektől az elvektől függetlenül, ha
az ember igazán alaposan megvizsgálja a kommunizmus térnyerésének
történelmét, rá fog jönni, hogy a rendszer soha nem jöhetett volna
létre a nemzetközi pénzügyi elit anyagi és katonai támogatása nélkül.
Az ateista álláspont ezért követeli a
vallás és a hit eltörlését az emberekre ható kulturális befolyásokból.
Bizonyos értelemben az ateistáknak igazuk van. A vallást valóban lehet
rossz célokra, például a tömegek manipulálására használni. Minden
hitrendszerrel vissza lehet élni vagy félre lehet magyarázni, hogy
ezáltal a mit sem sejtő követőket a katasztrófa felé tereljék. Az
ateisták azzal érvelnek, hogy a hit terhelő jellege okozza az emberiség
saját pusztulását, a fanatizmus és az önhitt tudatlanság nevében.
Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy a
vallásos fanatikusoknak (a vallást érdekből használóknak) azért még
mindig kötelességük megfelelni saját dogmáiknak vagy legalábbis azt a
látszatot kelteni, hogy valamiféle erkölcsiséget követnek. Lehetséges
marad tehát a morál megszegőinek leleplezése és meggyengítése.
Az ateista/kollektivista rendszer ezzel
szemben alapvetően tagadja az eredendő erkölcsi törvény létezését és
dicsőíti azokat, akik szélsőséges lépéseket tesznek a hagyományos
erkölcsiség megtámadására, egyenesen azt állítva, hogy ez nem erény
hanem fogyatékosság. A hatalmi pozícióban lévő ateisták általában nem
törődnek azzal, hogy tetteiket igazolják, inkább azt várják, hogy a
társadalom feladja lelkiismeretét és az eredendő erkölcsi törvény
követését. Nem kérnek bocsánatot. Sőt, követelik, hogy te kérj
bocsánatot azért, mert egy erkölcsi iránytűt követsz. Vannak jó és
tiszteletreméltó ateisták? Természetesen. A lényeg attól még megmarad:
az ateizmus korunk irányzata és a modern kultúra uralkodó tétele, az a
filozófiai táptalaj, amit az Új Világrend a maga globális kísérletének
kitenyésztéséhez választott.
Amit az ateisták nem látnak, hogy
maga az ateizmus is hiten alapul: azon a hiten, hogy létünk jelenlegi
állapotának érzékelésén túl nem létezik semmi.
Nem rendelkeznek több tényszerű tudással
az élet lényegével kapcsolatban, az általuk oly előszeretettel
támadott vallásos személyeknél, ugyanakkor saját képmutatásukat
képtelenek meglátni.
Nem tagadom, hogy a vallás képes olyan
ingatag atmoszférát teremteni, ami hajlamos a népirtás felé tendálni,
de így van ezzel minden hitrendszer, amely saját tudásán kívül mindent
tagad. A XX. századi szocialista ateizmus ugyanakkor olyan
halálgépezetet hozott létre, ami milliók életét követelte, tehát az
ateistáknak saját erőszakos hajlamaikra kéne inkább vigyázni ahelyett,
hogy vallásos „barátaikat” támadnák. Persze a történelemnek egy olyan
szakaszáról beszélünk, amit az ateisták szeretnének figyelmen kívül
hagyni vagy átírni.
(IJ: Ne felejtsük el, hogy bár a
hatalmi elit tagjai támogatják az ateista ideológia terjedését, ők
maguk istenhívők, pontosabban Luciferiánusok.)
A kollektivista ideológia mindig is
érdekes volt számomra, különösen az elmúlt hónapokban, amikor a világ
egyre közelebb araszol a globális válsághoz. A válság mindig remek
lehetőség és ürügy a veszélyes filozófiai diktatúra számára.
A magát „látnoknak és filozófusnak” valló István Zoltán, a Huffington Post-ban a következő címmel jelentetett meg
cikket: „Egyes ateisták és transzhumanisták azt kérdezik, hogy illegálissá kell-e tenni a vallás belenevelését a gyerekekbe”.
„A szerző munkájából ugyanakkor egy sokkal komolyabb veszélyről értesülhetünk…”:
Elsőként fontos megemlíteni, hogy nehéz
bármit is komolyan venni, ami a Huffington Post-ban megjelenik.
Másodsorban, nehéz bárkit, aki magát „látnoknak” vallja komolyan venni,
főleg ha Zoltánnak hívják. Ettől függetlenül fontos alaposan
tanulmányozni az ellenfél propagandáját. Soha nem tudhatjuk, milyen
igazságokra bukkanunk a hazugságok között.
A cikk nem részletezi, hogy mit ért belenevelésen, de
ismerve az ateista, transzhumanista hozzáállást,
valószínűleg mindent, amit szerintük nem lehet „tudományosan”
bizonyítani. A tiráda azzal indul, hogy miként adták át az emberek
egymásnak az idők folyamán a vallásos hitet, elismerve, hogy a tudomány
igen keveset tett hozzá a világegyetemről alkotott emberi tudáshoz.
Végtére is az emberek csupán egy apró spektrumát tapasztalják meg a
minket körülvevő világnak és valóban nagyon sok mindent nem tudunk.
Valami oknál fogva azonban, az ateisták nem veszik észre, hogy korlátolt
tudományos
megfigyeléseink nem zárják ki az intelligens teremtés létezését.
Annak érdekében, hogy eltereljék a
figyelmet alapvetően hiányos tudásukról, a modern kollektivista
kormányok és mozgalmak mindig egy technológiai utópiát és határtalan
bőséget ígértek követőiknek, hogy ezzel rávegyék a tömegeket a hatalom
támogatására.
„Kevesebbet vagy egyáltalán nem kell
majd dolgoznunk… Otthon, étel, egészség és bőség vár mindenkire…
Szabadidőnkben pedig tanulmányozhatjuk a természetet és erősíthetjük az
akadémikus tudás kultuszát, a jóságos technokrata állam védelme
alatt.” Ez az ígéret.
Nem meglepő, hogy 1930-ban „Unokáink
gazdasági lehetőségei” címmel kiadott írásában még John Maynard Keynes
is azt jósolta, hogy a gazdasági bőség 2030-ra olyan szintet ér majd
el, hogy az emberek csak heti három napot fognak dolgozni, a fennmaradó
időt pedig szórakozással tölthetik.
Ez ugyanaz a tanulmány, amiben Keynes
kifejtette, hogy a Nagy Világgazdasági Válság elején sokak által
kifejezett aggodalom csupán a helyzet „téves magyarázata” vagy
„pesszimizmus”.
A globális elit és az Új Világrend egyik
tartópillérének számító transzhumanizmus szintén a tudomány által
megteremtett bőség és megelégedés mesébe illő ígéretét állítja az
emberek elé, akik csillogó szemmel próbálnak bezsúfolódni a technokrata
cirkusz sátrába.
Az egész mozgalom azon a feltevésen
alapul, hogy az emberiség egy napon képes lesz MINDEN tudásra szert
tenni, majd ezen tudás segítségével az ember (vagy legalábbis néhány
kiválasztott) isteni szintre emelkedhet.
Azt állítják, hogy a tudomány
rendelkezik vagy rendelkezni fog minden tudással, illetve amit a
tudomány nem képes mikroszkóp alatt vizsgálni vagy felboncolni, amilyen
a vallás vagy a hit, az csakis valami gyanús képzelgés lehet.
A helyzet iróniája, hogy sokkal több
tudományos tény támasztja alá Isten létezését, mint amennyit ellene fel
lehet hozni. Az ateisták szabályai szerint így inkább ők próbálnak
elméleteket az emberekbe nevelni, mint fordítva.
(IJ: Érdekességként jó tudni, hogy több
tanulmány is állítja, a gyerekek hittel jönnek a világra, így az nem
nevelés kérdése. Éppen, hogy a nevelés, a belenevelés révén veszítik
ezt el sokan később. Lásd:
link)
A matematika világában Kurt Gödel,
Einstein egyik jóbarátja állította fel a „nemteljességi tételt”. A
matematikában a bizonyíték egy olyan állítás, ami minden esetben igaz
és minden helyzetben be lehet bizonyítani helytállóságát. Gödel tétele
alapjaiban rázta meg a matematika világát, mert egy olyan elvet
fogalmazott meg, ami szerint minden matematikai tudás korlátozott és az
emberiség soha nem lesz képes mindent kifejezni a matematika
segítségével.
[Gödel tétele, ami nagyban hozzájárult
a rekurzív matematika (így a számítógép-tudomány) fejlődéséhez a
következőket állítja: Minden elég erős, ellentmondásmentes elméletben
van olyan mondat, mely eldönthetetlen, miközben igaz.]
A globális elit egyes tagjai, mint
például Bertrand Russell, éveket töltöttek azzal, hogy megpróbálják
bebizonyítani, hogy a matematika a világegyetem korlátok nélküli kódja
és, hogy a világegyetemet pusztán a számok segítségével is képesek
lehetünk megérteni. Gödel bebizonyította, hogy ez nem lehetséges.
A pszichológia terén Carl Jung fedezte
fel, hogy az ember eleve bizonyos tudás és öntudat birtokában születik.
Ennek legfontosabb eleme a jó és rossz fogalma. Ezek bizonyos elemei
már születésünkkor bennünk vannak, így a választás lehetősége is
eredendően adott és ezt nem a körülményeink határozzák meg, illetve
felülállnak minden diktátor és kollektivista agitátor hatalmán. Ezeknek
az úgynevezett őstípusoknak a létezése tagadhatatlan. A kérdés, hogy
amennyiben nem a környezeti hatások eredményeként jöttek létre, akkor
honnan származnak?
István Zoltán cikke egy szót sem szól az
intelligens tervezés melletti bizonyítékokról, csupán amellett
kardoskodik, hogy a tudomány az egyetlen ismert mennyiségi meghatározó,
amire hitünket alapozhatjuk. Mi van akkor azonban, ha ez a mennyiség
olyan korlátozott, hogy társadalmunk veszélyesen tudatlan marad?
A cikk írója novelláját is népszerűsíti,
aminek hőse egy transzhumanista ateista, akinek hatalmában áll akarata
szerint alakítani a társadalmat. A hős felteszi a kérdést, hogy
teljesen eltörölje-e a vallást és, hogy ezzel a lépéssel elhozhatja-e a
teljes békét.
A cikkben nyíltan kijelenti, hogy a
vallásos tanítást gyerekbántalmazásnak tartja és szerinte az ilyen
irányú kutakodást 16 éves kortól kellene csak megengedni. Arról persze
megfeledkezik, hogy sok hívő családban felnőtt gyerek később nem
gyakorolja hitét és sok ateistaként nevelt gyerek pedig a hitet
választja felnőtt korában. Nonszensz tehát azt állítani, hogy a szülők
hite károsan befolyásolja gyerekeik fejlődését.
A szerző munkájából ugyanakkor egy
sokkal komolyabb veszélyről értesülhetünk: arról az arrogáns
transzhumanista ideológiáról, ami mindent a tudományos, sokszor
limitált és félremagyarázott megfigyelésre korlátoz.
“A magas akadémiai tudás birtokába jutott uralkodó, azaz filozófus rend tagjai minden vezető felett állnak.”
Ez a probléma jellemző a globalista
oligarchákra is, akik Platón az Állam című művében található ideológiát
részesítik előnyben, amelyben a magas akadémiai tudás birtokába jutott
uralkodó, azaz filozófus rend tagjai minden vezető felett állnak.
Azonban a jó vezetéshez több kell a tudásnál, akkor is, ha ez a tudás
rendkívül alapos. Egy jó vezetőnek szüksége van könyörületességre és az
emberek beleegyezésére, két olyan dologra, amit az elit teljes
mértékben figyelmen kívül hagy.
Az Új Világrend, amit maguk a
globalisták is tudományos diktatúraként jellemeznek, nem egyéb, mint az
emberi lelkekért folytatott harc.
Próbálnak meggyőzni minket arról, hogy
ilyen nem létezik, hogy nincs veleszületett lelkiismeret, hogy a
lelkiségen alapuló hit terrorizmus és, hogy egyedül a logika és a
tudomány vezethet el a bőséghez és a békéhez.
Emellett az istenné válás és egy
mesterséges Éden létrehozásának hamis ígéretével próbálják a tömegeket
maguk mellé sorakoztatni, amit soha nem lesznek képesek beváltani.
Bárki megteheti, hogy pisztolyt ragadva követeljen hűséget, az elit
azonban nem ezt akarja. Azt akarják, hogy önként add át magad a
kollektív tudatnak, lelkiismeretedet is feláldozva a folyamatban. Sokat
beszélhetnénk arról, hogy ők maguk miben hisznek, de tény, hogy
kedvenc népszerűsítési eszközeik a kollektivizmus, az erkölcsi
relativizmus és az ateizmus.
A fenti gondolatokkal egyet nem értők
bizonyára elsőként említik majd a vallás nevében elkövetett bűnöket.
Egyetértek. A vallással gyakran éltek vissza, legtöbbször maga az elit,
hogy a vallás köntösébe bújva ejtsék rabul a világot vagy pusztítsák
az emberiséget.
Ettől függetlenül én inkább egy olyan
világban szeretnék élni, ahol az emberek szabadon kifejezhetik hitüket,
mint a matematikán alapuló erkölcsi fanatizmus diktatúrájában. A
logika nem egyenlő a bölcsességgel. A bölcsesség az értelem, a megérzés
és a tapasztalat ötvözete. (IJ: Egy hívő számára pedig Isten
félelmével kezdődik. Példabeszédek 9:10)
Nem a diktatúra a megoldás, legyen akár
vallásos vagy tudományos. Az a felvetés, hogy e kettő közül kell
választanunk, nem egyéb, mint irányított vita. Egyedül az egyén lelke
számít, és erről ne feledkezzünk meg, miközben ellenállunk az Új
Világrendnek.
Nem csupán a szabadságért folyik a harc, hanem egy eredendően mélyebb és fontosabb tétért: a lelkekért.
