2018. április 23., hétfő

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Választások

2018. 04. 08. Irgalmasság Vasárnapja
Gyermekeim! Tamás hitetlenségén nem csodálkozom, mert a legtöbb ember csak azt képes elhinni, amit lát, és amiről maga meggyőződik. Nyolc nap múlva ismét megjelentem közöttük, pedig félelmükben, bezárták az ajtót. Egyenesen Tamáshoz fordultam, köszöntésem után, és megmutattam neki a kezemen lévő sebhelyeket, és az oldalsebemet is megtapinthatta. „Ne légy hitetlen, hanem hívő”- mondtam. Tamás, ámulattal kiáltott, és Uramnak, Istenemnek szólított. Majd boldogabbnak mondtam azokat, akik nem látnak, és még is hisznek. Ezek vagytok ti, akik a hit szemével látnak Engem, mert megkaptátok a Szentlélek megerősítő kegyelmét. Még abban a kegyelemben is részesültetek, hogy ha összefogtok, győzelemre viszitek hazátok lelki felemelkedését. Nagy harc volt az égben, és a földön. De nem állhattok meg, fogjatok össze, és még nagyobb buzgalommal imádkozzatok, hogy a Mi tervünk megvalósulhasson országotokban. Minden, a Mi dicsőségünkre váljon. Jézus
2018. 04. 09. Gyümölcsoltó Boldogasszony
Gyermekeim! Édesanyaként őrködtem felettetek, és vigyáztam rátok, mert oly sokan Velem együtt imádkoztatok. Még koránt sincs vége a küzdelemnek, mert a harc nem ért véget. Küzdenetek kell, akár életetek árán is, csakhogy megvalósuljon, és beteljesüljön a Szentháromság terve. Még nagyon sokat kell imádkoznotok, segítségemet kérve. Vértezzétek fel magatokat lelki fegyverekkel, és minden nap kérjétek küzdelmeitekre, és feladataitokra Szent Fiam Vérét, hogy megállhassatok a sátán és csatlósai támadása előtt. Köszönöm a bizalmat, és az összefogást! Továbbra is végezzetek szentségimádást, ahogy lehetőségetek adódik. Édesanyai szeretetemmel áldalak meg mindnyájatokat. Szűzanya


Jópásztor

2018. 04. 22.
Gyermekeim! Azért mondtam magam Jópásztornak, mert életemet adtam juhaimért. Ők úgy ismernek Engem, mint ahogy Én ismerem az Atyát. Azok a jó juhok, akiket kiválasztottam, és arra rendeltem őket, hogy kövessenek, és tegyenek tanúságot Rólam, az emberek előtt. Hirdessék az Evangéliumot, Nevemben gyógyítsák a betegeket, és űzzék ki a gonosz lelkeket. Szeretetem tanújaként, vállalják az életszentség útját, és lemondásaikat ajánlják Nekem. Olyan imádókat keresek, akik Lélekben, és Igazságban imádják a Szentháromságot. Elmélkedjetek sokat, ezeken a dolgokon, és kérjétek Szentlelkemet, segítsen kialakítani bennetek ezt a lelkületet. Legyetek bátrak, és erős lelkűek, hogy megvalósuljon köztetek Tervem. Jézus