„Dicsőítsétek meg és hordozzátok az Istent testetekben” (1Kor 6,20)
Az embernek legnagyobb ellensége nem a
világ, még csak nem is az ördög, hanem a test. A világot el lehet
hagyni, az ördögöt a pokolba kergetni, de a test - velünk marad. Együtt
„menetelünk” vele az Örökkévalóság kapujáig. Mit tegyünk vele?
A test szolga. De vajon a szolga
megvetésre méltó? Igen, ha lázadozik, ha ellenáll, ha hatalomra tör.
Akkor ura fölkel ellene, és karddal kényszeríti eredeti hivatására:
szolgálni hűséggel urát! A szolgai hivatás azonban magasztossá is lehet.
„A test azonban nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért”(1Kor 6,13).
Íme, a fölséges hivatás! A „hitvány”, a „megvetett” test az Úrért rendeltetett.
Egészen új szempontok tárulnak elénk. Az
Apostol mintha csak fokozni akarná csodálatunkat: „Nem tudjátok, hogy
testetek Krisztus tagja?... Aki azonban az Úrral egyesül, egy lélek vele... Kerüljétek
az erkölcstelenséget! ... Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a
testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. Nem
tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?” (1Kor 6,15. 17-19).
Nem, nem vagyunk a magunkéi. Az Úré vagyunk, a Krisztus tagjai, a Szentlélek temploma. Erre születtünk.
A test arra rendeltetett, hogy templom legyen.
Megcsókoljuk a templom falát, a hideg
téglát, áhítattal nyomjuk ajkunkat a megtaposott kőre, mert szent az a
hely, amelyen állunk. Isten lakik benne. Kis Szent Teréz
meg-megkopogtatta édes gyöngédséggel, és a szentek serege nézte vágyó,
tiszta szemekkel, a tabernákulum arany ajtaját, mert belül a Kedves, a
Jegyes, az Alfa és Omega, a Minden lakozott: Jézus! És az arany paténát,
ha azon a Salutaris Hostia fehérlik, a ragyogó kelyhet, ha abban a
szent Vér drága cseppjei csillognak, csak a pap kezei érinthetik -
olyannyira szent az az élettelen tárgy, mert tartja vagy tartalmazza az
Istent magát. És ki nyúlhat a gyönyörű monstranciához, ha benne ott
sugárzik reánk, szegény boldog halandókra, a Legméltóságosabb
Oltáriszentségben rejtőző Istenség?! Pedig ez is élettelen tárgy! És
mégis szent! Megszentelte Isten jelenléte. De a test több ezeknél.
Élő templom a test.
„Nem tudjátok-e, hogy az Isten temploma
vagytok?” (1Kor 3,17). Ez a test Istent hordozza. Nem kell-e Őt is
dicsőíteni? Fenséges felelősség!
Vajon milyen legyen az élő templom?
1. Legyen mindenekfölött tiszta!
Azaz ártatlan,
mint a kisgyermek teste, amelyet nem szántottak még föl
ráncokba-árkokba az élet viharai. Vagy ha igen, akkor újjászületett a
szentgyónás bánatfürdőjében.
Érintetlen,
mint a liliom, amely úgy remeg a letöréstől és a durva érintéstől, mint
a rabul ejtett őzike a barbár vadász kegyeden tekintete előtt.
Harmatos, mint a hűs tavaszi hajnalok magas füvű rétsége, amelybe még nem gázolt bele ember lába csizmája.
Üde, mint a rózsa a bokron, amelyet a fölkelő Nap első sugarai csókolgatnak...
Tiszta, tiszta, ha kell: megtisztult - a betegségek, a testi fájdalmak, szenvedések tűzkohójában. Az ilyen test - élő templom. Istent hordozza és dicsőíti meg.
2. Lássék meg rajta, hogy Istent rejti élő falai közt.
Aki mellette elmegy, önkéntelenül nyúljon
a kalapjához, vagy vessen keresztet, mert Isten lelke lakik abban.
Támadjon fel a hívő emberben láttára a tisztelet és a hódolat: hiszen a Teljes Szentháromság vett benne lakást (Jn 14,23).
3. Lobogjon benne eleven lánggal az örökmécses: a szív!
Lángja a szeretet piros tüze, amely ki
nem alszik, el nem lobban - mindörökre! Tőle forrósodik meg az élőfal;
szikrázik, ha hozzáérnek: gyújt életre más szíveket, és szent tiszta
szeretetre testeket. Éget, de el nem éget. Szeretet a neve e földi szív
lángjának, az a szeretet, amely nélkül zengő érc és pengő cimbalom
minden ékes emberi vagy akár angyali beszéd. Szeretet, amely nélkül
semmi a tudományunk, a hitünk, az alamizsnánk és a vértanúságunk.
Ó boldog, ó, templommá lett test, amelyben ilyen szív dobog!
4. És töltse be ezt a testet az emberi lélek,
amely mint valami gyönyörű, szellemi, meg nem fogható, kiterjedést nem
ismerő aranytabernákulum csukódjék Ura, Istene köré. Ez teszi a testi
embert lelki emberré, lelkesíti meg az anyagot; ez, ez teszi szentté,
méltóképpen Isten hajlékává a sár-foglalatot. A lélek, s újra a lélek!
Ez lesz minden gondja az élő templomnak s nekünk, akik éppen ezért „nem
élünk többé test szerint", hanem lélek szerint. A test emberei ugyanis a
testi dolgokra törekszenek, a lélek emberei a lelkiekre (Róm 8,5-6).
Mostantól fogva pedig befogjuk a testet
is a lelkiek kocsijába s ami eddig udvari szállítója volt az ördögnek s
az anyagiaknak, most segíti a lelket szárnyalni - mind magasabbra, a
tökéletességre. Mert „Isten nem tisztátalanságra hívott meg minket, hanem szentségre” (1Tesz 4,7).
Mily csodálatosan szép program a
legnagyobb, a legveszélyesebb ellenség - a test számára! Elő templommá
lenni! Hogy elérje a szentség fokát! Hogy világítson az embereknek, mint
a zsidóknak nappal a felhő-, éjjel a tűzoszlop! Hogy kisugározza
Istent! Hogy megsejtesse a léleknek az anyagot mondhatatlan mértékben
felülmúló szépségeit! Hogy vonzza a lelkek ezreit a lelkiekre, a tiszta,
mennyei életre! Hogy legyen mágnes, ellenállhatatlan, amely ne csak a
vasat, de minden nemes fémet, még a kavicsot is, sőt a porszemet is
magához rántsa.
A testi ember - igen! - lelki ember lesz,
úgyhogy, aki látja, megáll illetődve, s leolvassa homlokáról, mint a
görög ember Apolló temploma tympanonjáról: Deus adest! Itt Isten van jelen! A test, amely előtt megállt, nem Isten ugyan, de Isten temploma! Őt hordozza, Őt dicsőíti!
Így élni ebben a testben: nem kezdete-e egy angyali életnek, amely teljessé, tökéletesen angyalivá csak az Égben lehet?!...
Ha pedig akarod tudni, Testvérem, hogyan lehet tested hamarosan Isten élő templomává, akkor csak ennyit mondok: Isten legszebb temploma
- Mária! Élj Általa, Vele és Benne, és tested templomából soha ki nem
kívánkozik a felséges Lakó, a Háromszemélyű Egy Isten, a dicsőséges és
boldog Szentháromság! Ő, Mária lesz az élő templom igazi, fáradhatatlan
gondozója, tökéletes sekrestyése, díszítője, Ő lesz pótolhatatlan,
állandó megújítója, Ő, Ő - a leggondosabb Édesanya: Mária!
(forrás: marcellatya.blogpspot.hu)