Pázmány Péter: A szeretetért

Úr Isten, ki ki annyira szeretél minket, hogy eggyetlen egy Fiadat értünk adnád, az ő nyavalyái, fáradsági, kín-szenvedési-által minket háladatlan és pártos szolgaidat megváltottál. Ezért a te véghetetlen szerelmedért kérlek, gerjeszd-fel szívemben ama tüzet, mellyet szent Fiad a világra hozott. Ird és ólcsd-bé lelkembe új parancsolatodat, melyben azt hagyád, hogy téged mindenek-felett, fele-barátinkat, mint magunkat és azon egy élő testnek tagjait, szeressük, nem csak szóval és nyelvvel, hanem valósággal és cselekedettel. 

Adgyad, Uram Isten, hogy nem csak jó akaróimat, de te-éretted, ellenségimet-is szeressem, és a te szent Fiad példáját követvén, imádkozzam tiszta szüvel gonosz akaróimért. Végy-ki Uram, énbelőllem minden gyűlölséget, irigységet és felebarátom-ellen-való nehézséget, hogy a tekélletességnek kötele, az igaz szeretet, lakozzék bennem: és miképpen te megbocsátod vétkeinket, ugy mi-is, igazán megbocsássunk ellenünk vétetteknek. 

Téged pedig Uram, oly álhatatos és buzgó szüvel szeresselek, hogy, sem élet sem halál, sem szegénység sem gazdagság, sem öröm sem háboruság el ne szakasszon szerelmedtűl. Ki nem szeretne téged, Uram, a ki minden szépségnek, vigaságnak, gazdagságnak, gyönyörüségnek elfogyhatatlan kútfeje vagy? Csak kicsíny árnyéka a te szépségednek minden világi szépség; csak asztalodnak apró morsáléki e világi jó-vólta, melyben sok fogyatkozások vannak, és meg nem elégíthetik lelkemet. Azért, térüly a te nyugodalmadhoz, oh én lelkem, és csak azt szeressed, a ki minden jóval bé-tölt és megelégit; a ki téged öröktül-fogva szeretett, és sokkal inkább szeretett, hogy-sem az anya szereti eggyetlen egy fiát. Ha még a fene oroszlányok-is szeretik vélle jó-tévőket: miért nem szereted tehát, oh én háládatlan és kemény szívem, a te Uradat Istenedet, ki téged a földnek, tengernek és minden teremtett állatnak urává tett? Ki az ő eggyetlen egy Fiának iszonyú kínnyával megszabadítot téged? Ki önnön-magát igírte jutalmájul szeretetednek? Szeresselek téged Uram, ki eléb szerették engem, örökké-való szeretettel szerettél engem, és tennen-magadért teremtél engem; mikor elestem-vólna, felemelél engem; mikor meghóltam-vólna, viszont megelevenítél engem, amaz igaz pelikán madárnak, a mi Urunknak, drága vérével. Mind ezekért, Uram, tartozom, hogy tellyességgel néked adgyam szívemet: és nem egyszer, hanem számtalanszor tartozom. Adgyad azért, én édes Istenem, hogy az én lelkem gerjedezzen és megemésztessék szerelmedtűl: és igazán azt mondhassam szent Pállal: Élek én, de immár nem én, hanem él én-bennem Christus, Uram, mit kivánok egyebet tőlled e földön, vagy az égben? Elolvad az én szívem és testem. oh én szívemnek Istene, a te szerelmedben. Olcsd-el Uram, a te szerelmed tüzével bennem e világi kivánságoknak tüzét. Lágyícsd-meg akaratomat a te akaratodra, keményícsd meg e világi kivánságokra. A mi szerelmetes Urunk- és Megváltónkért, ki él, és uralkodik, &c. Amen. 

(Magyar Elektronikus Könyvtár)

Rev. Anthony Cekada: 1955 előtti és 1962-os rítus, IV.: Nagypénteki változtatások

A Szent Hét – ezen belül a Nagypéntek – liturgikus változtatásai az 1955-ben promulgált új rítusban

A Szent Hét rítusaiban végzett módosítások, melyeket 1955-ben hoztak nyilvánosságra, azon számos liturgikus változásnak képezték részét, melyek 1951-ben kezdődtek és végül az 1969-es Novus Ordo Missae promulgációjához vezettek.
Az 1955-ös szenthéti rítust, csakúgy, mint a NOM megalkotását Annibale Bugnini vezényelte le, az a férfi, aki a mise szétzúzásának rossz szellemeként vált ismertté.

A most kezdődő cikksorozatban azokat a változtatásokat mutatjuk be, melyeket már 1955-ben meghoztak, s melyek bekerültek a NOM-ba is.

4.
NAGYPÉNTEKI VÁLTOZTATÁSOK

Nyugaton Nagypénteken eredetileg nem volt liturgikus istentisztelet [csak a rendes stációs istentiszteletet – zsoltárok, szent olvasmányok Jézus szenvedéséről – végezték, és imádkoztak minden állásért]. Azért nem mutattak be szentmisét, mert ahogy I. Ince pápa (401-417) az 5. században elmagyarázta, Nagypéntek az a nap volt, amelyen „az apostolok a zsidóktól való félelmükben elrejtőztek”.
Végül Róma a 8. században átvette Keletről a kereszt tiszteletét [amit Jeruzsálemben már évszázadok óta végeztek] és az áldozási szertartást, és így alakult ki végleges formájában a Nagypéntek római liturgiája, mely felépítésében a rendes szentmiséhez hasonlítható. Az első rész a hittanulók ősi miséje – ami teljesen megfelel a mai szentmise imádságos és oktató részének – benne az ünnepélyes könyörgésekkel; a második a kereszt imádása – Adoratio crucis – a felajánlás és az átváltoztatás helyett; és a csonkamise, azaz az áldozási szertartás.

A csonkamise – az áldozási szertartás – alatt [illetve a kereszt imádása után ünnepélyes körmenetben] a pap elhozza a Szentséget a szentsírtól, és elvégzi a rendes mise néhány rítusát az oltáron (a szent ostya felmutatását is), mielőtt magához veszi a szokott módon a Szentséget.

A Szent Hétnek 1955-ben megújított liturgiája, amit Bugnini és csapata kreált, úrvacsorai szertartás.

A legfontosabb változtatások közül néhány:

– Az 1955-ös új szertartás első részét a szentély ülőfülkéjénél végzik, nem pedig az oltárnál (gondoljunk a NOM-stílus elnöki székére). A celebráló pap – halkan sem – nem olvassa az olvasmányokat, ha azt egy segédkező pap énekli. – A celebráns, aki pluviálét (vecsernyepalástot) visel (nem pedig miseruhát), körbevéve a segédkező papokkal az ünnepélyes könyörgéseket közvetlenül az oltár közepén elhelyezett könyvből olvassa (a leckeoldal helyett). – Az 1955-ös megújított szertartásban az ünnepélyes könyörgések már átestek azon változtatások első sorozatán, melyek az ökumenizmus érdekében a mai napig folynak [emlékezzünk XVI. Benedek újítására a zsidókért való könyörgésben]. Ezek: – 1) Az eretnekekért és szakadárokért mondott könyörgést átnevezték a keresztények egységéért mondott imának; – 2) A régi rítus azt írta elő, hogy a zsidókért való imában nincs felszólítás a térdhajtásra, és nem is hajtanak térdet, az új rítus felszólít a térdhajtásra. A régi rítus térdhajtásának kihagyását „antiszemitának” minősítették. – Az új 1955-ös megújított rítus egy új lehetőséget engedélyezett a kereszt előtti hódolatra. Eszerint a pap, a legfelső lépcsőn állva, a keresztet a magasba tartja, és a hívek csendben hódolnak, nem pedig az áldoztatórácshoz jöve megcsókolják azt. Ez az opció a NOM-ban is megtalálható. – A csonkamisének minden misztikus szertartását eltörölték: – 1) Nincs többé ünnepélyes körmenet a Nagycsütörtökön eltett Szentségért vissza az oltárhoz, mialatt a Vexilla Regis diadalmas himnuszát énekelték; – 2) A csonka felajánlási rítus a kehely előkészítésével és megtömjénezésével elmarad, és a felmutatást eltörölték; – 3) A hívek a pappal együtt mondják az egész Miatyánkot – ez olyan gyakorlat, mely teljesen ellentmond a római rítus liturgikus hagyományának (idézve Szent Ágostont); – 4) és 5) A megújított rítusban a római rituálé szokásos áldoztatási rítusa következik ezután, ahol mindenki, azaz a hívek is áldozhatnak, ami alatt párbeszédes zsoltárt énekelnek. [A katolikus Egyház nagypénteki rítusa szerint csak a celebráló pap vette magához a Nagycsütörtökön konszekrált szentostyát.]

(forrás: www.fathercekada.com – 2009. április 9.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1401/nagypentek.htm