A
Malakiás-jóslat (Prophetia S. Malachiae Archiepiscopi, de Summis
Pontificibus) nyomtatott formában első ízben 1595-ben jelent meg Arnold
Wion (1554-1610) belga bencés szerzetes Lignum vitae, Ornamentum et
Decus Ecclesiae1 („Az élet fája, az
Egyház dísze és éke”) című művének első kötetében a 307-311. oldalakon.
A jövendölésekről kézírásos példány nem maradt fenn. A jóslat 113 pápa
nevét, illetve rövid jellemzését sorolja fel.
Juan Manuel Igartúaii spanyol jezsuita 2023 végén jelentette meg azt a tanulmányát, melyben Szent Malakiás püspök pápa-jóslatairól készült alapos kutatásainak eredményét hozta nyilvánosságra. Az ő munkájára – és a Lignum vitae-ben található szövegre – támaszkodva bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy a 111. helyen álló Gloria Olivae (az olajág dicsősége) – ami Ratzingerre vonatkozik – után nem egy, hanem két személy szerepel még a listán, azaz a lista nem 112, hanem 113 nevet sorol fel! Ezt azért kell külön kiemelni, mert a jóslattal foglalkozó fordítások és leírások döntő többsége csak 112. bejegyezésről szól, azaz a két utolsót egynek értelmezi.
A 112. helyen, a Gloria Olivae és a Petrus Romanus közé beszúrva, az a rejtélyes valaki áll, akit a szerző ezzel a befejezetlen, alany nélküli mondattal ír körül: „In persecutione extrema S. R. E. sedebit…” – A szerint, hogy a rövidítést (S. R. E.) hogyan oldjuk fel, a következő jelentéseket kapjuk: Vagy: „A Szent Római Egyház (Sancta Romana Ecclesia) legnagyobb / legvégső üldözése alatt ül….” Vagy: „Fog ülni a Szent Római Egyház (Sanctae Romanae Ecclesiae) legnagyobb / legvégső üldözésekor….” – De akármelyik fordítást is tartjuk helyesnek, kétségtelen, hogy a bejegyzés Bergogliora vonatkozik. Ő alatta az Egyház minden értelemben borzalmas üldözésnek volt kitéve.
A
Malakiás-jóslat pontos elemzése rámutat, hogy a leginkább elterjedt
fordítások a két utolsó bejegyzést tévesen adják meg: A Petrus Romanus
nevet helytelenül az utolsó előtti, a 112., azaz a Bergogliora vonatkozó
szövegbe illesztik, majd a
113-as bejegyzés szövegével egészítik ki: „A Szent Római Anyaszentegyház végső üldözésének idején Péter, a római fog ülni, aki juhait …”.
Pedig a Petrus Romanus az utolsó bejegyzéshez, azaz a Bergoglio utáni,
113. helyen álló személyre vonatkozik, és teljes terjedelmében így
szól: „Petrus Romanus, qui pascet oues in multis tribulationibus:
quibus transactis ciuitas septicollis diruetur, et Iudex tremendus
iudicabit populum suum. Finis.“ – „Péter a római, aki juhait sok
szomorúság közepette fogja legeltetni. Miután ennek vége van, a hét dombon ülő várost elpusztítják, és a rettenetes Bíró megítéli népét. Vége.”
(forrás: https://katholisches.info – 2024. január 19. és 2025. április 29.)
M.
Lenz egyik írását azzal kezdi, hogy legnagyobb csodálkozására még a
meggyőződéses szedesvakantisták is reményekkel néznek Prevost elé,
nemcsak arra hajlanak, hogy valódi pápának ismerjék el, de a külsőségek
után ítélve, sok jót remélnek tőle: a "régi rítus" támogatását, a
Bergoglio-féle szankciók megszüntetését stb. stb. S közben tökéletesen figyelmen
kívül hagyják, hogy egy ál-egyházból, a zsinati szektából, mely az ú.
n. II. Vatikáni Zsinat ideológiáját képviseli, egész egyszerűen nem
születhet igazi pápa.
Az ú. n. tradicionalisták és
konzervatívok táborában még szomorúbb a helyzet. Érdekes módon az
általam ismert németnyelvű tradik között az eddigi "legbátrabb",
"legkatolikusabb" viselkedése a legelképesztőbb. Mintha megsüketült és
megvakult volna, nem hajlandó szembe nézni a tényekkel.
Pedig Prevost az első pillanatban teljesen világosan és érthetően megmondta,
hogy pontosan ugyanazt az utat fogja járni, amit előde megkezdett:
„Mindannyiatoknak, Róma, Olaszország, az egész világ fivéreinek és
nővéreinek: Mi szinódusi egyház akarunk lenni!” – És e világos,
egyértelmű szavak – melyeket azóta minden lehetséges fórumon, a
pogányokkal, eretnekekkel, szakadárokkal, zsidókkal stb. lezajlott
számos találkozóján elismételt – ellenére a www.katholisches.info
szerkesztője június 24-én, azaz több héttel Prevost megválasztása után,
ilyet ír le:
Prevost
„fogadta Grech "bíborost", a szinódus főtitkárát … nyilvánvaló, hogy
ezen a megbeszélésen is a szinódus tanulmányi csoportjaink munkájával
foglalkoztak. Még teljesen homályos, hogy Prevost milyen irányba akarja Bergoglio mérgezett örökségét terelni.”
– Hányszor kell még Prevostnak elmondania, hogy számára a szinódusi út a
legfontosabb, hányszor kell még bebizonyítania, hogy egy jottányit sem
óhajt változtatni előde programján, hogy se Bergoglio hírhedt apostoli
körleveleit nem akarja eltörölni vagy helyesbíteni, se munkatársait
lecserélni, hogy ezek az urak végre megértsék, hogy ki is ő?
Hogy Prevost mennyire hűen követi elődjének programját, arra egy tegnapi (2025. július 7.) hír adott újabb bizonyítékot.
»„Bergoglio "Laudato si" kezdetű környezetvédő-"enciklikája"
megjelenésének 10. évfordulója alkalmával egy új miseformulát ad ki a
Vatikán "Mise a teremtés megőrzéséért" (Missa pro custodia creationis)
néven, amit Prevost Castel Gandolfo-ban fog először bemutatni, s
amelynek legfontosabb témája a környezetvédelem. M. Czerny, a vatikáni
szociális intézet vezetője szerint „ezzel a misével az "egyház"
liturgikus, spirituális és közösségi támogatást kínál azon aggodalomért,
melyet nekünk mindannyiunknak a természetért, a mi közös otthonunkért
kell éreznünk. Arra szólít fel bennünket, hogy hűséges gondnoka legyünk
annak, amit Isten ránk bízott, mindennapi döntéseinkben és a
politikában, ugyanígy az imában, az istentiszteletben és annak módjában,
ahogyan e világban élünk. ” – A mostani dekrétum idéz a 10 évvel
ezelőtt kiadott "enciklikából", melyben Bergoglio intenzívebb
környezetvédelmet és szociális igazságosságot követelt.«
De akármit is tesz Prevost, akárhány pogánnyal, eretnekkel is tárgyal naponta, a tradicionalisták és konzervatívok továbbra is csak azt akarják látni, amiről álmodnak, a valóságot pedig semmi esetre sem. Ami azt bizonyítja, hogy hitük nem Bergoglio óta, hanem már sokkal korábban megroggyant. És ezért Isten magára hagyta őket, kiszolgáltatta őket saját ostobaságuknak.
Visszatérve
Emmerich Katalin megjegyzésére, miszerint az utoljára látott hamis
"pápa" nem eredendően gonosz, hanem – mondjuk – megtévesztett: nos, ez
könnyen meglehet, hogy igaz Prevostra, mégha ez nem is menti fel őt.
Mint már az előző cikkben – Prevost lehet az, akire az Egyház ellenségei vártak
– szó volt róla, „Prevost nem is tudja már és nem is akarja tudni, hogy
mi az a katolicizmus! Miközben az ú. n. tradicionalisták és
konzervatívok egymást túllicitálva áradoznak róla, és bizonygatják, hogy
vele véget ért a Bergoglio-éra – csak azért, mert külsőségekben
visszatért a "normalitáshoz" – ő mosolyogva, szelíden vezeti az "egyházat" a teljes összeomlás felé. Abba a helyzetbe, amit az ellenség a tervében így írt le: „Amit
mi keresünk, és amire várnunk kell, ahogy a zsidók a Messiásukra, az
egy olyan pápa, aki megfelel a mi szükségleteinknek. … Keressétek meg
azt a pápát, akire illik az a kép, melyet most vázoltunk fel. Fel
akarjátok állítani a kiválasztottak uralmát Babilon, a nagy parázna
trónján? Akkor gondoskodjatok róla, hogy a klérus a ti zászlaitok alatt
masírozzon, és közben azt higgye, hogy az apostoli kulcsok alatt
menetel.”
Prevost egyenes úton, de elegánsan felöltözve, mosolyogva és szelíden fogja a zsinati szektát a teljes önfeladásba, egy demokratikus nagy világvallás-közösségbe vezetni, mindazokkal együtt, akik még mindig nem hajlandók használéni az értelmüket, kinyitni a szemüket és fülüket.
És amikor ez megtörténik, akkor kiderül, hogy a Malakiás-jóslat valódi volt-e vagy sem, hogy évszázadokon át csak ámította az embereket, vagy sem.
Függelék:
1. A Malakiás-jóslat legszebb és legtalálóbb leírása így hangzik.
De fide Petri – és IV. Pál (1555-1559) pápára vonatkozik!
Lásd IV. Pál pápa CUM EX APOSTOLATUS OFFICIO kezdetű bulláját
2. Néhány írás a honlapról a végidőkkel kapcsolatban:
– Szent Nilus próféciája
– „A prófétai beszédet ne vessétek meg”
– Boldog Anna Katharina Emmerich jövendölése – 1.
– A mai „tradicionalisták” valójában szakadárok:
Ez a hamis „egyház” soha nem lesz katolikus akármilyen sok
„tradicionalista” elemet olvaszt is magába, mert ez az „egyház” egy
„visszájára fordított egyház” (A. K. Emmerich). Ezért tud ez az „egyház”
változni is. Lehet egyszer progresszív, máskor meg tradicionális. Több
szárnya is lehet, egy konzervatívabb és egy progresszívebb. De
katolikus soha nem lesz, és nem tud az lenni, mert az a belső lényegét
zúzná szét. …
– Boldog Anna Katharina Emmerich jövendölése – 2.:
„A
vallást olyan ügyesen ássák alá és fojtják meg, hogy alig több mint
száz pap marad, aki ellen tud állni ennek a kísértésnek. Nem tudom
megmondani, hogy ez hogyan történik, de azt látom, ahogy a köd és a
sötétség egyre jobban terjed. Mindenki a rombolás irányában munkálkodik,
maguk a papok is. Nagy pusztulás várható.”
„Amikor a Szent Péter bazilikát lerombolt állapotában megláttam, és
hogy milyen sok pap dolgozott az elpusztításán, anélkül, hogy egy is a
többi előtt nyilvánosan ezt akarta volna tenni, akkor olyan szomorúság
fogott el, hogy hangosan Jézushoz kiáltottam, hogy könyörüljön. És
magam előtt láttam Mennyei Vőlegényemet, mint egy ifjút, és sokáig
beszélt hozzám. Azt is mondta, hogy a templom ezen elvitele azt
jelenti, hogy látszólag egészen el fog süllyedni; de hogy ezeken a
hordozókon nyugszik és ezekből újra elő fog jönni; Ha csak egy
katolikus keresztény megmarad, abból az Egyház újra győzedelmeskedni
tud, mert az Egyház nem az emberek értelmére és tanácsára lett
megalapítva. Azt is megmutatta nekem, hogy az Egyház soha nem maradt
imádkozók és szenvedők nélkül. … Ez egy mérhetetlenül hatalmas, szomorú
kép volt, amit nem lehet elmondani. Megmutatták nekem, hogy
majdhogynem egyetlen régi értelemben vett keresztény sem marad.”
https://katolikus-honlap.hu/2501/prevost3.htm