Az alábbiakban Hugh Owennek, a Kolbe Center alapítójának írását olvashatják a frissen boldoggá avatott Fulton Sheen érsek kevésbé ismert oldaláról, a jezsuita Teilhard de Chardin elborult eszméitől való megtévesztettségéről. A mai olvasók már nem nagyon ismerik személyesen de Chardin elképesztő hatását a zsinati generációra, még kevésbé ismerik az általa gyakorolt hatás sátáni jellegét. De mivel sok ma tapasztalható jelenség mögötti úttévesztés kezdőpontja volt az, legalább egy ilyen rövid összegzésben érdemes megismerni Teilhard de Chardin tévtanainak kritikáját. Ebben az írásában ezt is nyújtja Owen.
Urunk Jézus Krisztus figyelmeztetett, hogy a világ vége felé sok hamis próféta támad majd, és sokakat megtévesztenek:
„Sokan megbotránkoznak majd, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Sok hamis próféta támad és sokakat félrevezetnek. Mivel megsokasodik a gonoszság, sokak szeretete kihűl majd. De aki kitart mindvégig, az üdvözül. Az országnak ezt az örömhírét pedig hirdetni fogják az egész világon, tanúságot tesznek róla minden nép előtt – és akkor eljön majd a vég.” (Mt 24,10-14).
Most csütörtökön, szeptember 24-én a Missouri állambeli St. Louisban, a The Dome at America’s Centerben boldoggá avatják tiszteletreméltó Fulton J. Sheen érseket. Sheen érseket joggal tisztelik mindazért, amivel az Egyház életét gazdagította, legfőképpen azáltal, hogy a világ minden táján tartott lelkigyakorlatain keresztül népszerűsítette a papok mindennapi eucharisztikus szentségimádási óráit. Úgy véljük azonban, hogy Isten tiszteletére és dicsőségére kötelességünk bemutatni, miként tévesztett meg még egy tiszteletreméltó Sheen érsekhez hasonlóan tehetséges és jámbor embert is a Sátán, az ő választott eszköze, az antiteológus P. Teilhard de Chardin által – Isten irgalmazzon neki! Bízunk benne, hogy a tiszteletreméltó érsek lenne az első, aki szeretné, hogy fény derüljön a megtévesztésére, figyelmeztetésül mindannyiunk számára, hogy óvakodjunk a teista evolúció csábító tévedéseitől.
A fiatal Fulton Sheen atya elutasítja a teista evolúciót
Sheen érsek későbbi behódolása a teilhard-i tévedéseknek annál is inkább megdöbbentő, mivel korábbi írásaiban még teljesen elvetette azokat. Fiatal teológusként kiterjedt áttekintést írt a modern filozófiáról, amely „az Istenről alkotott új fogalom megszületésének” volt tanúja:
„Ez az evolúcióban lévő Isten… Isten egymást követő teremtéseken keresztül születik meg. Ahogy a világ fejlődik, Ő is fejlődik; ahogy a világ tökéletesedik, Ő is tökéletesedik. [Ráadásul] az ember szükséges lépcsőfok Isten evolúciójában. Ahogy az ember a vadállatból lett, úgy Isten is az emberből lesz.”
Egyik korai művében, a Love One Another (Szeressétek egymást) című könyvében Sheen gúnyolódott azon az elképzelésen, hogy Krisztus nagy parancsolatát – „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” – le lehetne vezetni a létezésért folytatott, évmilliókon át tartó evolúciós küzdelemből:
„»Az ember a vadállatból származik; ezért szeretnie kell felebarátját.« Milyen ostobának hangzik ez! Mindenki tudja, hogy a legalkalmasabbak túlélésének törvénye soha nem alakulhat át szeretetté, és a létezésért folytatott küzdelem sem fejlődhet emberi testvériséggé. Ha a vadállatoktól származunk, akkor joggal várható el tőlünk, hogy vadállatként is viselkedjünk.”
A modern filozófia 300 oldalas áttekintése után a fiatal Sheen atya így összegzett:
„A korok bölcsességét és tapasztalataink kvintesszenciáját az az egyszerű igazság adja meg, amelyet az egyszerűek megértenek, és amelyet oly sok filozófus elfelejt: hogy mi nem »isten-csinálók, hanem Isten által csináltak« vagyunk.”
Sheen érsek és „az evolúció legnagyobb diadala”
Sheen érsek „megtérését” a teista evolúcióhoz annak a folyamatnak a részeként kell értelmezni, amelyet Ernst Haeckel német anatómus és darwinista apologéta „az evolúció legnagyobb diadalának” nevezett: a katolikus értelmiségi elit meggyőzését arról, hogy össze kell békíteniük a mikrobától az emberig tartó evolúciós hipotézist a katolikus hittel – annak ellenére, hogy az Index Kongregáció (Sacra Congregatio Indicis) 1878-ban egyértelműen elítélte azt a tézist, miszerint „az evolúció összeegyeztethető a keresztény tanítással”; a Pápai Bibliabizottság határozatai fenntartották Ádám és Éva különleges teremtését, valamint a Teremtés könyve 1–3. fejezetének szó szerinti történelmi igazságát; Szent X. Piusz pápa pedig 1907-es Lamentabili sane kezdetű iratában elítélte azt az állítást, hogy az Index Kongregáció elítéléseit félvállról lehetne venni.
Darwin azzal érvelt, hogy a különböző életformák felépítésbeli hasonlóságai azt bizonyítják, hogy mindannyian egy közös őstől fejlődtek ki. Haeckel szerint a különböző szervezetek embrióinak hasonlósága azt bizonyította, hogy a magasabb rendű életformák a születés előtt „megismételték” evolúciós történetüket, és mindannyian egy közös őstől származnak. Hogy ezt a „bizonyítékot” meggyőzőbbé tegye kortársai számára, Haeckel meghamisította halak, szalamandrák, csirkék, teknősök, nyulak, disznók és emberek embrióiról készült rajzait, eltúlozva a hasonlóságaikat és minimalizálva a különbségeiket.
Haeckel hamisítása: felső sorban a különböző állati és az emberi embriók általa készített rajzai, az alsó sorban az adott élőlény embrióinak tényleges fotóiBár Haeckel csalása még életében lelepleződött, az evolúciós hipotézis megkövetelte a közös származást, és az embriológiai rekapituláció fogalma évtizedeken át mély hatást gyakorolt az embriológia tanulmányozására. Az Egyesült Államokban a Notre Dame Egyetem neves tudósa, P. John Augustine Zahm nagy hatású, Evolution and Dogma (Evolúció és dogma) című könyvében több oldalt szentelt az „embriológiai rekapitulációnak”, mint a darwini hipotézis bármely más „bizonyítékának”.
Amikor A fajok eredete megjelenésének századik évfordulóján, 1959-ben a világ vezető evolúcióbiológusa, Sir Julian Huxley kijelentette, hogy az Ernst Haeckel rajzain bemutatott „embriológia” nyújtja „az evolúció legmegdöbbentőbb bizonyítékát”, az evolúcióhívő kollégái már több mint fél évszázada uralták a nyugati világ szinte összes egyetemét és kutatóközpontját. Mégis, saját bevallása szerint az „embriológiai rekapituláció” volt a legjobb bizonyíték, amivel elő tudtak állni. 1950-ben XII. Piusz pápa a Humani generis enciklikában arra buzdította a katolikus szakértőket, hogy „vizsgálják meg” az evolúciós hipotézis melletti és elleni bizonyítékokat, de nyilvánvaló volt, hogy szinte egyetlen katolikus tudós sem vetette alá Huxley kijelentéseit szigorú vizsgálatnak. Németországban például az abortuszpárti aktivisták ügyesen kihasználták a német katolikus értelmiség megosztottságát, hogy a törvényhozás elé terjesszék a terhességmegszakítás legalizálására vonatkozó követeléseiket. Karl Rahner, aki az élen járt a [magzatvédő] 218. paragrafus [enyhítése] körüli harcban, a Naturwissenschaft und Theologie című kiadványban (11. füzet, 86. oldal, 1970) ezt írta:
„Úgy gondolom, léteznek olyan biológiai fejlemények, amelyek ember előttiek, de ezek a fejlemények mégis az ember irányába mutatnak. Miért ne lehetne ezeket a fejleményeket átvinni a törzsfejlődésből (filogenézis) az egyedfejlődésbe (ontogenézis)?”
Ezekkel a szavakkal a német nyelvterület legbefolyásosabb katolikus teológusa egy haeckiánus evolúciós érvrendszert fogalmazott meg az abortív fogamzásgátlás és az abortusz mellett, azt állítva, hogy az emberi lények az evolúció minden szakaszán átmennek anyjuk méhében. A biológia tankönyvek a mai napig világszerte azzal érvelnek, hogy a halak, kétéltűek, hüllők, emberek és alacsonyabb rendű emlősök embriói közötti hasonlóságok az evolúciós hipotézist bizonyítják. Számos példa közül tipikus az a képaláírás, amely egy 2002-ben megjelent, széles körben használt amerikai biológia tankönyvben a különböző életformák embrióit ábrázoló rajzokat kíséri. A „Gerincesek embriológiai fejlődése” címet viselő szöveg így szól:
„Figyeljük meg, hogy e gerincesek korai embriószakaszai meglepő hasonlóságot mutatnak egymással, még akkor is, ha az egyedek különböző osztályokból (halak, kétéltűek, hüllők, madarak és emlősök) származnak. Minden gerinces egy megnagyobbodott fejrésszel, kopoltyúrésekkel és farokkal kezdődik, függetlenül attól, hogy ezek a tulajdonságok megmaradnak-e a kifejlett egyedben.”
Ez az állítás azt a benyomást kelti, mintha az emberi embriók – mint a gerincesek törzsének tagjai – kopoltyúrésekkel rendelkeznének. Ez azonban nyilvánvalóan hamis. Az emberi embriók garatíveinek (garatbarázdáinak) semmi közük a kopoltyúrésekhez, hanem a külső és a középső füllé, valamint a nyakcsontokká, izmokká, idegekké és mirigyekké fejlődnek. Ráadásul a DNS felfedezése után az evolúciós hipotézis igazába vetett hit arra késztetett sok evolúcióbiológust, hogy megjósolják: a különböző szervezetek hasonló testrészeit ugyanazok a gének fogják irányítani. Ez azonban hamisnak bizonyult, mivel az embriológusok felfedezték, hogy ugyanazon testterv megvalósulását – mint például az ötujjú végtagokat – a különböző szervezetekben (például bálnákban és emberekben) eltérő gének szabályozzák, és teljesen különböző embriológiai utakon keresztül érhető el. Annak ellenére, hogy az „embriológiai rekapituláció” mítoszának nem volt tudományos alapja, úgy tűnik, Sheen érseket éppúgy megtévesztették, mint Rahner atyát – mert nyolc évvel a Humani generis után már magabiztosan áradozott Teilhard írásairól, amelyek az élet élettelenből való evolúciójáról szóltak:
„Teilhard számára kontinuitás van a táplálékot kereső állat és az északra mutató mágnes között; a generatív aktusban egyesülő hím és nő, valamint a kémiai vegyületet alkotó két atom egyesülése között. A jelentés nem ugyanaz minden esetben, de ebben az egyesülésben több van puszta szófordulatnál. Az atomok ugyan nem élnek, de rendelkeznek azzal, amit elő-életnek (pre-life) nevezhetnénk.”
Fulton Sheen érsek halálos tévedése
Anélkül, hogy ismernénk Sheen érsek elméjének minden belső rezdülését, könnyen belátható, hogy annak a meggyőződésének, miszerint a molekulától az emberig tartó evolúció már nem képtelenség, hanem „tudományos tény”, szörnyű következményei lettek. Nyilvánvaló hite abban, hogy az Egyház hagyományos teremtési doktrínáját az új „tudomány” fényében felválthatja a teista evolúció, minden bizonnyal segít megmagyarázni lelkesedését John Courtney Murray gondolataiért a II. Vatikáni Zsinaton, valamint azért, hogy a hagyományos, Egyház-központú katolikus társadalom képét felváltsa az Egyesült Államokban gyakorolt vallásszabadság ideáljával. A valóságban az amerikai stílusú, állam és egyház szétválasztásával járó vallásszabadság ideálját éppolyan lehetetlen „kifejleszteni” az egyház és állam katolikus egységének hagyományos ideáljából, mint amilyen lehetetlen egy egysejtű szervezet életét kifejleszteni az atomi részecskék „elő-életéből”.
1967-ben Sheen már visszhangozta és magáévá tette az anyag Omega-pontig tartó evolúciójának teilhard-i látomását. Ezt írta:
„Az egész világ Krisztus, a Király felé emelkedik, még az óceáni árapály feltartóztathatatlan hullámzása is a Hold és a Nap vonzása alatt. (…) Az ő [Teilhard de Chardin] alapvető orientációja az volt, hogy a föld beteljesítése révén érje el a mennyet. Krisztusivá tennii az anyagot.”
Egy idős pap barátom, akinek élete átfedésben volt Teilhardéval, megjegyezte, hogy Teilhard atya a kedvességéről volt ismert, és igaz, hogy az anyag krisztusivá tételébe vetett hit arra késztethet egy embert, hogy kedvességet mutasson minden ember és minden dolog iránt a bennük lévő isteni elem miatt. Ez azonban hamis kedvesség, ha elmulasztja elismerni a javak Isten által teremtett hierarchiáját a mindenségben – Isten transzcendenciáját; az ember Isten képmására és hasonlatosságára való teremtését; az ember uralmát a teremtés felett; a természetfeletti javak végtelen felsőbbrendűségét a természetiekkel szemben; valamint a jócselekedetre és a bűn elkerülésére vonatkozó erkölcsi parancsot.
Teilhard rendszerében – amint az fiatalemberként átélt sorsfordító spirituális élményéből kiderül, amikor egy olyan „jelenléttel” találkozott, amelyet „minden jó és minden rossz kombinált esszenciájaként” írt le – az isteni energia hajtja a mindenség minden tevékenységét, így lehetetlenné válik különbséget tenni a természetes és a természetfeletti, a jó és a rossz között, amennyiben Teilhard istensége mindegyikükön keresztül megnyilvánul. A kegyelem és a természet rendjének ez az összemosása olyan központi helyet foglalt el „új kereszténységében”, hogy a kedves Teilhard még a jó modoráról is megfeledkezett, amikor Dietrich Von Hildebrand a kegyelem doktora, Szent Ágoston írásait idézte evolúciós doktrínájával szemben: „Ne beszéljen nekem arról a szerencsétlen emberről!” – tiltakozott hevesen. „Mindent elrontott a természetfeletti bevezetésével.” Mesterükhöz hűen a mai teilhardisták még a pogány vallásokban és az olyan immorális szexuális viselkedésben is megtalálják az „isteni elemet”, amelyek pedig objektíve elválasztják a lelkeket az élő Istennel való közösségtől. Sheen érsek azonban annyira meg volt győződve a molekulától az emberig tartó evolúció tényéről és Teilhard doktrínájának hitelességéről, hogy azt jósolta, Teilhard atyát 2017-re egyháztanítói rangra fogják emelni:
„Nagyon valószínű, hogy 50 éven belül, amikor a Teilhard »szerencsétlen« szókincsének jelentéséről szóló jelentéktelen, szószaporító viták elülnek vagy másodlagos helyre kerülnek, Teilhard úgy fog feltűnni, mint Keresztes Szent János és Avilai Szent Teréz: a huszadik század spirituális zsenijeként.”
Összegzés
Ebben a hírlevélben nem áll szándékomban megtagadni azt a sok jót, amit Sheen érsek püspökként, íróként és prédikátorként életében véghezvitt, különösen a papok számára indított eucharisztikus szentségimádási órák népszerűsítésével. De kötelességem súlyos elmulasztása lenne, ha nem mutatnék rá arra az inkoherenciára, amelyet Teilhard evolúciós doktrínájának elfogadása vitt bele a gondolkodásába – éppúgy, ahogy ez ma is inkoherenciát szül oly sok katolikus értelmiségi és egyházi vezető gondolkodásában. A teilhardi teista evolúció negatív hatásának felismerése és elutasítása különösen most szükséges, amikor oly sok egyházi vezető aktívan együttműködik szekuláris partnereivel egy istentelen Új Világrend felépítésén, egy világ-vallással, egy evolúción alapuló „új kereszténységgel”.
Teilhard „új kereszténységében” könnyű elhinni, hogy „a cél szentesíti az eszközt”, mert az evolúció istene szándékosan használ fel spirituális és anyagi rosszat céljai eléréséhez. Így Teilhard képtelen volt elítélni azokat a totalitárius kormányokat, amelyek olyan „hasznos” változásokat kényszerítettek a lakosságra, amelyek felgyorsítanák az ember evolúcióját. Valóban előre látta és támogatta egy olyan világkormány felemelkedését, amely „jótékony” törvényeket kényszerítene az emberiségre, felgyorsítva az ember evolúcióját az Omega-pont felé. A Vatikán lelkesedése az oltási kötelezettségekért, amelyek abortuszhoz köthető vakcinákat kényszerítettek a világ teljes lakosságára, velejéig teilhardi jelenség, mivel bűnrészességét a gyermekkereskedelem, az abortusz és a magzati kísérletek globális iparágában a „közjó” olyan fogalmával racionalizálja, amelyet megfosztottak elsődleges természetfeletti dimenziójától, és a puszta természeti, anyagi javak szintjére redukáltak.
Krisztusban a Szeplőtelen Szűz által, Szent Józseffel egységben:
Hugh Owen
https://kolbecenter.substack.com/p/archbishop-sheen-and-the-teilhardian
https://invocabo.wpcomstaging.com/2026/09/28/fulton-sheen-halalos-tevedese/
