2026. szeptember 19., szombat

Fulton Sheen halálos tévedése

Az alábbiakban Hugh Owennek, a Kolbe Center alapítójának írását olvashatják a frissen boldoggá avatott Fulton Sheen érsek kevésbé ismert oldaláról, a jezsuita Teilhard de Chardin elborult eszméitől való megtévesztettségéről. A mai olvasók már nem nagyon ismerik személyesen de Chardin elképesztő hatását a zsinati generációra, még kevésbé ismerik az általa gyakorolt hatás sátáni jellegét. De mivel sok ma tapasztalható jelenség mögötti úttévesztés kezdőpontja volt az, legalább egy ilyen rövid összegzésben érdemes megismerni Teilhard de Chardin tévtanainak kritikáját. Ebben az írásában ezt is nyújtja Owen.

Urunk Jézus Krisztus figyelmeztetett, hogy a világ vége felé sok hamis próféta támad majd, és sokakat megtévesztenek:

„Sokan megbotránkoznak majd, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Sok hamis próféta támad és sokakat félrevezetnek. Mivel megsokasodik a gonoszság, sokak szeretete kihűl majd. De aki kitart mindvégig, az üdvözül. Az országnak ezt az örömhírét pedig hirdetni fogják az egész világon, tanúságot tesznek róla minden nép előtt – és akkor eljön majd a vég.” (Mt 24,10-14).

Most csütörtökön, szeptember 24-én a Missouri állambeli St. Louisban, a The Dome at America’s Centerben boldoggá avatják tiszteletreméltó Fulton J. Sheen érseket. Sheen érseket joggal tisztelik mindazért, amivel az Egyház életét gazdagította, legfőképpen azáltal, hogy a világ minden táján tartott lelkigyakorlatain keresztül népszerűsítette a papok mindennapi eucharisztikus szentségimádási óráit. Úgy véljük azonban, hogy Isten tiszteletére és dicsőségére kötelességünk bemutatni, miként tévesztett meg még egy tiszteletreméltó Sheen érsekhez hasonlóan tehetséges és jámbor embert is a Sátán, az ő választott eszköze, az antiteológus P. Teilhard de Chardin által – Isten irgalmazzon neki! Bízunk benne, hogy a tiszteletreméltó érsek lenne az első, aki szeretné, hogy fény derüljön a megtévesztésére, figyelmeztetésül mindannyiunk számára, hogy óvakodjunk a teista evolúció csábító tévedéseitől.

A fiatal Fulton Sheen atya elutasítja a teista evolúciót

Sheen érsek későbbi behódolása a teilhard-i tévedéseknek annál is inkább megdöbbentő, mivel korábbi írásaiban még teljesen elvetette azokat. Fiatal teológusként kiterjedt áttekintést írt a modern filozófiáról, amely „az Istenről alkotott új fogalom megszületésének” volt tanúja:

„Ez az evolúcióban lévő Isten… Isten egymást követő teremtéseken keresztül születik meg. Ahogy a világ fejlődik, Ő is fejlődik; ahogy a világ tökéletesedik, Ő is tökéletesedik. [Ráadásul] az ember szükséges lépcsőfok Isten evolúciójában. Ahogy az ember a vadállatból lett, úgy Isten is az emberből lesz.”

Egyik korai művében, a Love One Another (Szeressétek egymást) című könyvében Sheen gúnyolódott azon az elképzelésen, hogy Krisztus nagy parancsolatát – „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” – le lehetne vezetni a létezésért folytatott, évmilliókon át tartó evolúciós küzdelemből:

„»Az ember a vadállatból származik; ezért szeretnie kell felebarátját.« Milyen ostobának hangzik ez! Mindenki tudja, hogy a legalkalmasabbak túlélésének törvénye soha nem alakulhat át szeretetté, és a létezésért folytatott küzdelem sem fejlődhet emberi testvériséggé. Ha a vadállatoktól származunk, akkor joggal várható el tőlünk, hogy vadállatként is viselkedjünk.”

A modern filozófia 300 oldalas áttekintése után a fiatal Sheen atya így összegzett:

„A korok bölcsességét és tapasztalataink kvintesszenciáját az az egyszerű igazság adja meg, amelyet az egyszerűek megértenek, és amelyet oly sok filozófus elfelejt: hogy mi nem »isten-csinálók, hanem Isten által csináltak« vagyunk.”

Sheen érsek és „az evolúció legnagyobb diadala”

Sheen érsek „megtérését” a teista evolúcióhoz annak a folyamatnak a részeként kell értelmezni, amelyet Ernst Haeckel német anatómus és darwinista apologéta „az evolúció legnagyobb diadalának” nevezett: a katolikus értelmiségi elit meggyőzését arról, hogy össze kell békíteniük a mikrobától az emberig tartó evolúciós hipotézist a katolikus hittel – annak ellenére, hogy az Index Kongregáció (Sacra Congregatio Indicis) 1878-ban egyértelműen elítélte azt a tézist, miszerint „az evolúció összeegyeztethető a keresztény tanítással”; a Pápai Bibliabizottság határozatai fenntartották Ádám és Éva különleges teremtését, valamint a Teremtés könyve 1–3. fejezetének szó szerinti történelmi igazságát; Szent X. Piusz pápa pedig 1907-es Lamentabili sane kezdetű iratában elítélte azt az állítást, hogy az Index Kongregáció elítéléseit félvállról lehetne venni.

Darwin azzal érvelt, hogy a különböző életformák felépítésbeli hasonlóságai azt bizonyítják, hogy mindannyian egy közös őstől fejlődtek ki. Haeckel szerint a különböző szervezetek embrióinak hasonlósága azt bizonyította, hogy a magasabb rendű életformák a születés előtt „megismételték” evolúciós történetüket, és mindannyian egy közös őstől származnak. Hogy ezt a „bizonyítékot” meggyőzőbbé tegye kortársai számára, Haeckel meghamisította halak, szalamandrák, csirkék, teknősök, nyulak, disznók és emberek embrióiról készült rajzait, eltúlozva a hasonlóságaikat és minimalizálva a különbségeiket.

Haeckel hamisítása: felső sorban a különböző állati és az emberi embriók általa készített rajzai, az alsó sorban az adott élőlény embrióinak tényleges fotói

Bár Haeckel csalása még életében lelepleződött, az evolúciós hipotézis megkövetelte a közös származást, és az embriológiai rekapituláció fogalma évtizedeken át mély hatást gyakorolt az embriológia tanulmányozására. Az Egyesült Államokban a Notre Dame Egyetem neves tudósa, P. John Augustine Zahm nagy hatású, Evolution and Dogma (Evolúció és dogma) című könyvében több oldalt szentelt az „embriológiai rekapitulációnak”, mint a darwini hipotézis bármely más „bizonyítékának”.

Amikor A fajok eredete megjelenésének századik évfordulóján, 1959-ben a világ vezető evolúcióbiológusa, Sir Julian Huxley kijelentette, hogy az Ernst Haeckel rajzain bemutatott „embriológia” nyújtja „az evolúció legmegdöbbentőbb bizonyítékát”, az evolúcióhívő kollégái már több mint fél évszázada uralták a nyugati világ szinte összes egyetemét és kutatóközpontját. Mégis, saját bevallása szerint az „embriológiai rekapituláció” volt a legjobb bizonyíték, amivel elő tudtak állni. 1950-ben XII. Piusz pápa a Humani generis enciklikában arra buzdította a katolikus szakértőket, hogy „vizsgálják meg” az evolúciós hipotézis melletti és elleni bizonyítékokat, de nyilvánvaló volt, hogy szinte egyetlen katolikus tudós sem vetette alá Huxley kijelentéseit szigorú vizsgálatnak. Németországban például az abortuszpárti aktivisták ügyesen kihasználták a német katolikus értelmiség megosztottságát, hogy a törvényhozás elé terjesszék a terhességmegszakítás legalizálására vonatkozó követeléseiket. Karl Rahner, aki az élen járt a [magzatvédő] 218. paragrafus [enyhítése] körüli harcban, a Naturwissenschaft und Theologie című kiadványban (11. füzet, 86. oldal, 1970) ezt írta:

„Úgy gondolom, léteznek olyan biológiai fejlemények, amelyek ember előttiek, de ezek a fejlemények mégis az ember irányába mutatnak. Miért ne lehetne ezeket a fejleményeket átvinni a törzsfejlődésből (filogenézis) az egyedfejlődésbe (ontogenézis)?”

Ezekkel a szavakkal a német nyelvterület legbefolyásosabb katolikus teológusa egy haeckiánus evolúciós érvrendszert fogalmazott meg az abortív fogamzásgátlás és az abortusz mellett, azt állítva, hogy az emberi lények az evolúció minden szakaszán átmennek anyjuk méhében. A biológia tankönyvek a mai napig világszerte azzal érvelnek, hogy a halak, kétéltűek, hüllők, emberek és alacsonyabb rendű emlősök embriói közötti hasonlóságok az evolúciós hipotézist bizonyítják. Számos példa közül tipikus az a képaláírás, amely egy 2002-ben megjelent, széles körben használt amerikai biológia tankönyvben a különböző életformák embrióit ábrázoló rajzokat kíséri. A „Gerincesek embriológiai fejlődése” címet viselő szöveg így szól:

„Figyeljük meg, hogy e gerincesek korai embriószakaszai meglepő hasonlóságot mutatnak egymással, még akkor is, ha az egyedek különböző osztályokból (halak, kétéltűek, hüllők, madarak és emlősök) származnak. Minden gerinces egy megnagyobbodott fejrésszel, kopoltyúrésekkel és farokkal kezdődik, függetlenül attól, hogy ezek a tulajdonságok megmaradnak-e a kifejlett egyedben.”

Ez az állítás azt a benyomást kelti, mintha az emberi embriók – mint a gerincesek törzsének tagjai – kopoltyúrésekkel rendelkeznének. Ez azonban nyilvánvalóan hamis. Az emberi embriók garatíveinek (garatbarázdáinak) semmi közük a kopoltyúrésekhez, hanem a külső és a középső füllé, valamint a nyakcsontokká, izmokká, idegekké és mirigyekké fejlődnek. Ráadásul a DNS felfedezése után az evolúciós hipotézis igazába vetett hit arra késztetett sok evolúcióbiológust, hogy megjósolják: a különböző szervezetek hasonló testrészeit ugyanazok a gének fogják irányítani. Ez azonban hamisnak bizonyult, mivel az embriológusok felfedezték, hogy ugyanazon testterv megvalósulását – mint például az ötujjú végtagokat – a különböző szervezetekben (például bálnákban és emberekben) eltérő gének szabályozzák, és teljesen különböző embriológiai utakon keresztül érhető el. Annak ellenére, hogy az „embriológiai rekapituláció” mítoszának nem volt tudományos alapja, úgy tűnik, Sheen érseket éppúgy megtévesztették, mint Rahner atyát – mert nyolc évvel a Humani generis után már magabiztosan áradozott Teilhard írásairól, amelyek az élet élettelenből való evolúciójáról szóltak:

„Teilhard számára kontinuitás van a táplálékot kereső állat és az északra mutató mágnes között; a generatív aktusban egyesülő hím és nő, valamint a kémiai vegyületet alkotó két atom egyesülése között. A jelentés nem ugyanaz minden esetben, de ebben az egyesülésben több van puszta szófordulatnál. Az atomok ugyan nem élnek, de rendelkeznek azzal, amit elő-életnek (pre-life) nevezhetnénk.”

Fulton Sheen érsek halálos tévedése

Anélkül, hogy ismernénk Sheen érsek elméjének minden belső rezdülését, könnyen belátható, hogy annak a meggyőződésének, miszerint a molekulától az emberig tartó evolúció már nem képtelenség, hanem „tudományos tény”, szörnyű következményei lettek. Nyilvánvaló hite abban, hogy az Egyház hagyományos teremtési doktrínáját az új „tudomány” fényében felválthatja a teista evolúció, minden bizonnyal segít megmagyarázni lelkesedését John Courtney Murray gondolataiért a II. Vatikáni Zsinaton, valamint azért, hogy a hagyományos, Egyház-központú katolikus társadalom képét felváltsa az Egyesült Államokban gyakorolt vallásszabadság ideáljával. A valóságban az amerikai stílusú, állam és egyház szétválasztásával járó vallásszabadság ideálját éppolyan lehetetlen „kifejleszteni” az egyház és állam katolikus egységének hagyományos ideáljából, mint amilyen lehetetlen egy egysejtű szervezet életét kifejleszteni az atomi részecskék „elő-életéből”.

1967-ben Sheen már visszhangozta és magáévá tette az anyag Omega-pontig tartó evolúciójának teilhard-i látomását. Ezt írta:

„Az egész világ Krisztus, a Király felé emelkedik, még az óceáni árapály feltartóztathatatlan hullámzása is a Hold és a Nap vonzása alatt. (…) Az ő [Teilhard de Chardin] alapvető orientációja az volt, hogy a föld beteljesítése révén érje el a mennyet. Krisztusivá tennii az anyagot.”

Egy idős pap barátom, akinek élete átfedésben volt Teilhardéval, megjegyezte, hogy Teilhard atya a kedvességéről volt ismert, és igaz, hogy az anyag krisztusivá tételébe vetett hit arra késztethet egy embert, hogy kedvességet mutasson minden ember és minden dolog iránt a bennük lévő isteni elem miatt. Ez azonban hamis kedvesség, ha elmulasztja elismerni a javak Isten által teremtett hierarchiáját a mindenségben – Isten transzcendenciáját; az ember Isten képmására és hasonlatosságára való teremtését; az ember uralmát a teremtés felett; a természetfeletti javak végtelen felsőbbrendűségét a természetiekkel szemben; valamint a jócselekedetre és a bűn elkerülésére vonatkozó erkölcsi parancsot.

Teilhard rendszerében – amint az fiatalemberként átélt sorsfordító spirituális élményéből kiderül, amikor egy olyan „jelenléttel” találkozott, amelyet „minden jó és minden rossz kombinált esszenciájaként” írt le – az isteni energia hajtja a mindenség minden tevékenységét, így lehetetlenné válik különbséget tenni a természetes és a természetfeletti, a jó és a rossz között, amennyiben Teilhard istensége mindegyikükön keresztül megnyilvánul. A kegyelem és a természet rendjének ez az összemosása olyan központi helyet foglalt el „új kereszténységében”, hogy a kedves Teilhard még a jó modoráról is megfeledkezett, amikor Dietrich Von Hildebrand a kegyelem doktora, Szent Ágoston írásait idézte evolúciós doktrínájával szemben: „Ne beszéljen nekem arról a szerencsétlen emberről!” – tiltakozott hevesen. „Mindent elrontott a természetfeletti bevezetésével.” Mesterükhöz hűen a mai teilhardisták még a pogány vallásokban és az olyan immorális szexuális viselkedésben is megtalálják az „isteni elemet”, amelyek pedig objektíve elválasztják a lelkeket az élő Istennel való közösségtől. Sheen érsek azonban annyira meg volt győződve a molekulától az emberig tartó evolúció tényéről és Teilhard doktrínájának hitelességéről, hogy azt jósolta, Teilhard atyát 2017-re egyháztanítói rangra fogják emelni:

„Nagyon valószínű, hogy 50 éven belül, amikor a Teilhard »szerencsétlen« szókincsének jelentéséről szóló jelentéktelen, szószaporító viták elülnek vagy másodlagos helyre kerülnek, Teilhard úgy fog feltűnni, mint Keresztes Szent János és Avilai Szent Teréz: a huszadik század spirituális zsenijeként.”

Összegzés

Ebben a hírlevélben nem áll szándékomban megtagadni azt a sok jót, amit Sheen érsek püspökként, íróként és prédikátorként életében véghezvitt, különösen a papok számára indított eucharisztikus szentségimádási órák népszerűsítésével. De kötelességem súlyos elmulasztása lenne, ha nem mutatnék rá arra az inkoherenciára, amelyet Teilhard evolúciós doktrínájának elfogadása vitt bele a gondolkodásába – éppúgy, ahogy ez ma is inkoherenciát szül oly sok katolikus értelmiségi és egyházi vezető gondolkodásában. A teilhardi teista evolúció negatív hatásának felismerése és elutasítása különösen most szükséges, amikor oly sok egyházi vezető aktívan együttműködik szekuláris partnereivel egy istentelen Új Világrend felépítésén, egy világ-vallással, egy evolúción alapuló „új kereszténységgel”.

Teilhard „új kereszténységében” könnyű elhinni, hogy „a cél szentesíti az eszközt”, mert az evolúció istene szándékosan használ fel spirituális és anyagi rosszat céljai eléréséhez. Így Teilhard képtelen volt elítélni azokat a totalitárius kormányokat, amelyek olyan „hasznos” változásokat kényszerítettek a lakosságra, amelyek felgyorsítanák az ember evolúcióját. Valóban előre látta és támogatta egy olyan világkormány felemelkedését, amely „jótékony” törvényeket kényszerítene az emberiségre, felgyorsítva az ember evolúcióját az Omega-pont felé. A Vatikán lelkesedése az oltási kötelezettségekért, amelyek abortuszhoz köthető vakcinákat kényszerítettek a világ teljes lakosságára, velejéig teilhardi jelenség, mivel bűnrészességét a gyermekkereskedelem, az abortusz és a magzati kísérletek globális iparágában a „közjó” olyan fogalmával racionalizálja, amelyet megfosztottak elsődleges természetfeletti dimenziójától, és a puszta természeti, anyagi javak szintjére redukáltak.

Krisztusban a Szeplőtelen Szűz által, Szent Józseffel egységben:

Hugh Owen

https://kolbecenter.substack.com/p/archbishop-sheen-and-the-teilhardian

https://invocabo.wpcomstaging.com/2026/09/28/fulton-sheen-halalos-tevedese/

A Szűz Mária- tisztelet megerősíti a hit alapjait, megóv a tévtanoktól és üdvösséghez vezet

Kisboldogasszony ünnepének imái:
Introitus: Üdvözlény, szent szülő, mert te szülted a Királyt, ki az eget és a földet kormányozza mindörökkön örökké. (Sedulius (kb. 400-450))
Oratio: Szolgáidnak, kérünk, Urunk, add meg a mennyei kegyelem ajándékát, hogy akiknek üdvössége a boldogságos Szűz születésével kezdődött: azok számára az ő születésének napja adja meg a béke gyarapodását.
Lectio (Péld 8,22-35: részlet): Az Úr szerzett engem útjai elején, kezdetben, mielőtt bármit is alkotott; öröktől fogva rendelt engem, ős idők óta, még a föld előtt; …. ott voltam mellette, mindent elrendeztem, és gyönyörködtem nap nap után; színe előtt játszadoztam mindenkor, játszadoztam a földje kerekségén, és gyönyörűséggel voltam az emberek fiai között. Most pedig, gyermekeim, hallgassatok reám! Boldogok, kik megtartják utaimat! Hallgassatok az intést, legyetek bölcsek és el ne vessétek azt magatoktól! Boldog az az ember, ki hallgat reám, és ajtómnál virraszt naponta, és őrzi ajtóm félfáját; mert aki engem megtalál, életet talál, és üdvöt merít az Úrtól.
Graduale: Áldott és tiszteletreméltó vagy Szűz Mária, mert szüzességed sérelme nélkül a Megváltó anyja lettél. Szűz Szülője Istennek, Az, akit az egész világ nem tud befogadni, emberré lévén, tebenned lakozott.
Alleluja, alleluja! Boldog vagy, Szent Szűz Mária és minden dicséretre legméltóbb, mert belőled kelt fel az Igazság napja, Krisztus, a mi Istenünk. Alleluja!
Offertorium: Boldog vagy Szűz Mária, mert te hordoztad a mindenség Teremtőjét és szülted, ki téged alkotott és örökké szűz maradsz.
Görög antifóna, amelyet a szeptember 8-i második vecsernye Magnificatja alatt énekelnek: Születésed, ó, Szűz Istenszülő, örömhírt hozott az egész világnak; hiszen belőled támadt fel az igazságosság napja, Krisztus, a mi Istenünk, aki megszabadított minket az átoktól és áldást adott nekünk; s legyőzve a halált, örök életet ajándékozott nekünk.

»Ahogyan a miseszövegek is mutatják, Szűz Mária születésének ünnepét az öröm és a fény légköre hatja át. Ez az ünnep előhírnöke annak az örömnek, amelyet Isten Fiának karácsonyi születése hoz majd el teljes egészében. Mária születésével szertefoszlik a sötétség, és felvirrad a világra a hajnal, amely az Igazság Napját, Krisztust, az Urat hirdeti.
Ez az ünnep hidat képez az Ó- és az Újszövetség között, rámutat, hogy Mária születésével a valóság felváltja a jelképeket és előképeket: az Ószövetséget az Újszövetség váltja fel. Ezért az egész teremtett világ öröméneket zeng, ujjong és részesedik e nap örömében.. „Valóban, ez az a nap, amelyen a világ Teremtője felépítette templomát; ez az a nap, amelyen egy csodálatos mű révén a teremtmény a Teremtő kiválasztott lakóhelyévé válik” (Krétai Szent András).
A szentekre a katolikus Egyház általában haláluk, vagyis mennyei születésük napján emlékezik meg. Mindössze három személy van, akinek az Egyház földi születésnapját is megünnepli: Jézus Krisztusét, Máriáét és Keresztelő Szent Jánosét.
Szűz Mária és Keresztelő Szent János testi születésének megünneplése abban az egyedülálló küldetésben rejlik, amely az üdvtörténetben rájuk hárult. Mind a Boldogságos Szűz születése, mind Keresztelő Jánosé közvetlen kapcsolatban áll a világ Megváltójának eljövetelével. Mária születése és létezése – jóval felülmúlva Keresztelő Jánosét is – különös jelentőséggel bír, ami az üdvtörténet összefüggésében, az Ószövetség és az Újszövetség Isten népével való kapcsolatából tárul fel. Mária születése lezárja a várakozás és az ígéretek korszakát, ugyanakkor megnyitja a kegyelem és az üdvösség új idejét Jézus Krisztusban. Per Mariam ad Jesum! – Mária, az Ószövetség népének utolsó és legméltóbb képviselőjének születésével – az ígéretekre való hosszú várakozás után – beteljesednek az idők, és új üdvrend veszi kezdetét.
Mária létezése elválaszthatatlanul összefonódik Krisztuséval: ugyanannak az eleve elrendelési és kegyelmi tervnek a része. Istennek az Ige megtestesülésére vonatkozó titokzatos terve magában foglalja azt a Szüzet is, aki az Ő anyja. Ily módon Mária születése magának az üdvtörténetnek a szívébe illeszkedik.« (forrás: ewtn.com weboldal.)

»Az Egyház azt tanítja, hogy Szűz Máriát a legnagyobb tisztelet kultusza (hyperdulia) illeti meg. Ez a tiszteletadás különbözik az imádás kultuszától (latria), ami a liturgiában csak Istennek, Krisztus emberségének és a szent Keresztnek van fenntartva. A szenteket a dulia, az egyszerű tisztelet illeti meg.
A Szűz és Isten-anyához intézett imádságok, melyek az ő erényeinek az utánzásához vezetnek, biztos utat jelentenek az üdvösséghez, mivel Mária mindazok számára, akik teljes bizalommal könyörögnek hozzá, egész a halálukig megszerzi a hitben való kitartást, hiszen ő minden kegyelmek egyetemes közvetítője, aki különös jóakarattal viseltetik a hozzá hű gyermekei iránt.
A Szeplőtelen Szűz Máriának kijáró tiszteletadás mindannyiunk és az egész Egyház számára felemelő dolog. Ez a tisztelet megerősíti a hit alapjait, megóv a tévtanoktól, üdvösséghez vezet. Aquinói Szent Tamás tanítja: „Mivel Szűz Mária Isten Anyja, abból a végtelen jóból, ami Isten, ő is birtokol bizonyos végtelen méltóságot. És innen tekintve, nem lehet semmi jobb, mint ő, mint ahogy semmi jobb nincs, mint Isten.” – Mária az egyetlen, aki az Atyaistennel együtt ezt mondhatja a Fiúistennek: Az én Fiam vagy Te. Ezt értette meg világosan Szent Tamás.
Cajetan (1469-1534) bíboros azt tanítja nekünk, hogy azzal, hogy Mária az emberré lett Istent méhébe fogadta, megszülte, tejével táplálta, személyes és emberi tevékenységével egészen az istenség határáig jutott el.« (forrás: J. Regele)


Kisboldogasszony ünnepének története

Az 1933-as katolikus misekönyv szerint Kisboldogasszony, vagyis Szűz Mária születésének ünnepe II. osztályú ünnep egyszerű nyolcaddal. Viszont szeptember 8. után erről a nyolcadról nem esik többé említés: se a nyolc nap alatt, se magán a nyolcadon nincs róla megemlékezés. Maga a nyolcad napja, szeptember 15., már a Hét Fájdalmú Szűz ünnepe, melyen szintén nem esik egyetlen szó sem a nyolcadról.
Ez a helyzet nemcsak feltűnő, de egyedülálló is a katolikus naptárban. Mint fentebb szó volt róla, az Egyház mindössze két ember, Szűz Mária és Keresztelő Szent János születésnapját ünnepli meg: Keresztelő Szent János június 24-én tartott ünnepének vigíliája és közönséges nyolcada van, melyről mind a nyolc napon történik megemlékezés. Szent Lőrinc vértanú ünnepének – ez mint a többi szentnél is, a halálának napja – is van vigíliája, és egyszerű nyolcada is. Az apostoloknak is van vigíliája, Péter és Pálnak pedig nyolcada is. Csak Szűz Mária születésnapjának nincs se vigíliája, se megtartott nyolcada.
De miért van ez így?

Rómában a 7. század vége felé kezdték megünnepelni Szűz Mária születését. Az ezt követő évszázadokban az ünnep fokozatosan elterjedt. A 13. századtól kezdve az ünnep jelentősége megnőtt: IV. Ince pápa 1243-ban ünnepélyes nyolcaddal ellátott elsőosztályú ünneppé tette, amelyet böjttel járó vigília előzött meg.
Amikor VIII. Orbán pápa (1623-1644) 1642-ben 35-re csökkentette a kötelező egyházi ünnepek számát – beleértve a helyi védőszentek ünnepeit is –, ez az ünnep továbbra is kötelező ünnep maradt. VI. Pius pápa (1775-1799) azonban 1777 márciusában felmentést adott számos ünnepnap – köztük ezen ünnep – kötelező megtartása alól. [Ez a mondat azt kell jelentse, hogy magát az ünnepet se nem törölte el, se nem fokozta le, csak a hívek számára erre a napra feloldotta a kötelező miselátogatást.]

A komolyabb beavatkozásokat X. Pius kezdte el, amikor 1913-ban liturgikus reformjai egyik lépéseként – a liturgikus terhek csökkentése címén – szigorú hierarchiát vezetett be az oktávok között. Szűz Mária születésének oktáváját (szeptember 8–15.) egyszerű oktávvá fokozta le. Az akkori rubrikák szerint ez azt jelentette, hogy: a szeptember 9. és 14. közötti napokon a liturgiában az oktáva napjairól egyáltalán nem emlékeztek meg. Csak az oktáva 8. napját (szeptember 15-ét) ünnepelték, azt is mindössze liturgikus megemlékezés formájában. – Hogy a IV. Ince pápa által elrendelt vigíliát ki és mikor és miért törölte el, arról nem találni adatokat.
Később X. Pius még ezen a helyzeten is rontott, amikor a Fájdalmas Szűzanya II. osztályú ünnepét, amit az Egyházban eredetileg szeptember harmadik, változó vasárnapján ünnepeltek, szeptember 15-ére, Kisboldogasszony nyolcadának napjára helyezte át, minek következtében a nyolcadról való megemlékezést egyszerűen eltörölték.
Így történt, hogy az 1933-as misekönyvben (ami X. Pius 1911-es, a Divino afflatu konstitúcióval kihirdetett nagy liturgikus reformján alapszik), Szűz Mária születésének oktávája ugyan a naptárban még fel van tüntetve egyszerű nyolcadként, de az ünnepek szövegeiben már semmilyen utalás nem történik rá.

A hivatalos római egyházban 1955-ben [Bugnini működése alatt, a nagyhét megreformálásával egyidőben], XII. Pius összesen 15 történelmi oktávot törölt el, köztük a Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepéhez kapcsolódó miseoktávot is. A liturgikus naptárban csak a karácsony, a húsvét és a pünkösd oktávját hagyta meg (a pünkösdi oktávot később, 1969-ben törölték el). Azóta a Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe a hivatalos római egyházban rendes ünnep (festum) státuszú, nyolcnapos kísérő időszak nélkül.


A honlapra 2018-ban tettem fel Michel Mottet Et regnabunt cum Christo mille annis – És ezer évig uralkodtak Krisztussal (Jel 20,4) című tanulmányát, melynek egy nehezen értelmezhető részét 2023-ban egy újabb írásban – Mária, a Sátán leghatékonyabb ellenfele próbáltam megfejteni. – Michel Mottet állítása szó szerint így hangzik:
»Isten Ádámnak és Évának közvetlenül a bűnbeesés után megígért egy Megváltót, aki az őskatasztrófát [a bűnbeesést] meg fogja szüntetni, azáltal, hogy mindent helyreállít. Ez a Megváltó, mondja a Teremtés könyve, az asszony ivadéka lesz: lásd 1 Móz 3,15: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé…” – Ez a Bibliában az egyetlen hely, ahol az „ivadék” (mag) szót egy nővel kapcsolatban használják: ez oly titok, amit Izajás jövendölt meg: „Ecce Virgo concipiet, et pariet filium” – „Íme egy szűz (a sértetlen szűz, akit én látok) méhében fogan, és fiat szül.” (Iz 7,14). És ez Isten Fiának megtestesülésével valósággá lett.
Szent Pál a zsidókhoz írt levelében (Zsid 9,11) közli velünk, hogy Isten Fiának e földön való első megjelenése „nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátoron át” történt meg. Vagyis Jézus a legszentebb Szűz szeplőtelen „sátrán” keresztül jött erre a világra.
Tehát e mondatokkal az apostol az asszony Szeplőtelen Fogantatásának titkát fedte fel, amit Isten Mózes első könyvében jelentett be, hiszen a Megváltó szűzi anyja semmilyen körülmények között – még egy állítólagos „előjog” által sem – foganhat testi úton, mert ez Máriát a bűnös Éva utódai közé helyezné.
Isten nem teheti meg, hogy semmissé tegyen egy szabad cselekedetet, ami mihelyt megtörtént, örökre megmarad. Hogy ezt meg lehessen tenni, ahhoz Istennek meg kellene tagadnia a szabadság ajándékát, következésképpen saját magát is, ami lehetetlenség és abszurdum lenne. Ez a logikus és elkerülhetetlen összefüggés nem kerülte el IX. Pius figyelmét. Ezért tagadta a szabadságot, ami az egyetlen út volt arra, hogy a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját megváltoztassa és meghamisítsa, és ezzel a hivatalos aposztázia korát elindítsa.«

Mottet e mondatokkal arra a tényre utalhatott, hogy IX. Pius miután 1854-ben dogmának hirdette ki a már régóta biztosnak tartott tant arról, hogy Mária mentes az áteredő bűntől, az 1708-ban már általánosan előírt Szeplőtelen Fogantatás ünnepének címét és szövegét is megváltoztatta: az ünnep addigi címét: „Conceptio B. M. V. immaculata”, amit 1622-ben XV. Gergely adott neki, „Immaculata Conceptio”-ra változtatta. … Az eredeti „Conceptio B. M. V. immaculata” cím, vagyis az ünnep eredeti neve ez: „A szeplőtelen Boldogságos Szűz Mária fogantatása” – ami egyértelműen jelzi, hogy Mária Isten terveiben már a kezdetektől fogva, tehát Isten gondolataiban is öröktől örökké szeplőtelen: (lásd az ünnep szentleckéjének szövegét), míg a IX. Pius adta új címben nem maga Mária szeplőtelen, hanem „csak” a fogantatása az: „Immaculata Conceptio”, „szeplőtelen fogantatás”.

Miután M. Mottet elhunyt, nem volt mód kideríteni, hogy mit értett pontosan a fent idézett mondataival. Ugyanakkor az nem kétséges, hogy Kisboldogasszony ünnepének fent részletesen tárgyalt története olyan előzményeket feltételez, melyről ebben a cikkben.még nem esett szó. Pedig Mottet elsősorban valószínűleg arra utalt, hogy IX. Pius nem csak azzal adott hivatalosan is szabad utat az általános aposztáziának, hogy nem ítélte el az evolúció elméletet, hanem sokkal inkább azzal, hogy elindította Szűz Mária üdvtörténetben játszott egyedülálló szerepének a meggyengítését, elbagatellizálását.

Amit Mottet egész írásában leginkább kiemelt, és amit ma már a hivatalos római szekta részéről – a többi vallásról és a világról nem is beszélve – senki sem vesz komolyan, sőt inkább tagad, és nevetségessé tesz: az a tisztaság, a szeplőtelenség. Szűz Máriát abszolút tisztasága, öröktől meglévő szeplőtelensége teszi egyedülállóvá, és kiválasztottá, alkalmassá és méltóvá, hogy Isten Fiának anyjává válhasson: ez az a tulajdonság, amivel egyedül ő bír, és amit a világ minden időben, de napjainkban fokozott mértékben képtelen elviselni.
Amorth exorcista atya számolt be arról, hogy az ördögűzéseik alatt a démonok egészen addig semmibe veszik igyekezetüket, amíg Mária közbe nem avatkozik. Onnantól kezdve a démonok azonban már nem szemtelenkednek, nem gyalázkodnak tovább, hanem panaszkodni és rettegni kezdenek. – „Mária az egyetlen teremtmény, aki a Sátánt teljesen le tudja győzni, mert a bűnnek legapróbb foltja sem érintette őt soha.”

A Szentírásból tudjuk, hogy az első emberpár a paradicsomban a bűnbeesésükig mezítelen volt (Ter 2,25), és nem volt nemi kapcsolatuk, annak ellenére sem, hogy Isten azt a parancsot adta nekik, hogy szaporodjanak, sokasodjanak (Ter 1,28). Ami azt jelenti, hogyha nem váltak volna engedetlenné, a gyermeknemzés nem a nemi aktussal, hanem valamilyen más módon történt volna. Ádám és Éva csak a bűnbeesés után ismerte fel saját mezítelenségét, és csak ezután „ismerték meg” (Ter 4,1) egymást.
Biztosra vehetjük, hogy a Gonosz számára a tisztaság a legelviselhetetlenebb erény; a tisztaság az, ami a legnagyobb kínokat okozza nekik, ami a leginkább szembesíti őket saját végtelen hitványságukkal – ami nem is csoda, hiszen ez a legritkább erény az emberiség történelmében.
Olyan erény, amit kizárólag az apostoli római katolikus Egyház tart erénynek, és nem valami csalafintaságnak, amit kizárólag a katolikus Egyház követel meg felszentelt tagjaitól, és vár el nőtlen és hajadon világi híveitől.
. Egyúttal a szexuális megtartóztatás az az erény, amin a legtöbben elbuknak. Luther azért lett hitehagyott, mert hivatás nélkül lett szerzetes, és tett szüzességi fogadalmat, amit képtelen volt betartani. Ebből nem azt a logikus következtetést vonta le, hogy 1) nem volt soha szerzetesi hivatása, tehát ki kéne lépnie; vagy: 2) ő nem tud megtartóztatásban élni: – hanem végtelen gőgjében azt, hogy a szexuális megtartóztatás lehetetlen, azt senki nem tudja megtenni, vagyis, aki azt állítja, hogy szűzien él, az hazudik. De nem csak neki, hanem az őt követő hitszegővé vált többi katolikus klerikusnak is az volt a fő célja, hogy megnősülhessen, így váltak eretnek protestánsokká. – Az emberiség történelme akár másképp is alakulhatott volna, ha VIII. Henrik is jobban tud uralkodni nemi ösztönein. Ő is azért szakított a katolikus Egyházzal, mert más nőre, nőkre vágyott. Így vált az anglikán Anglia a világ legnagyobb hatalmává, ami a világ minden részére elvitte tévtanait és erkölcstelenségeit.

A katolikusoknál a vénnek ábrázolt József-képek –melyek Luther-felfogását ábrázolják – árulkodnak arról, hogy ők sem tudnak már régóta mit kezdeni a tisztaság erényével. E képekkel nem csak saját hitetlenségüket árulják el, de tudatlanságukat is: Valóban úgy gondolják, hogy Isten egy öreg, törődött embert ad Fia és Édesanyja gondviselőjének, hogy egy ilyen ember menekíti ki őket Egyiptomba, majd hozza onnan haza?! És viseli a gondjukat saját kétkezi munkájával, amíg arra szükség van?!
Nem, ez teljességgel lehetetlen: A mindenkoron szeplőtelen szűz Máriához és Fiához csak egy szintén teljesen tiszta, minden nemi ösztöntől mentes férfiember érhetett. Szent József nyilvánvalóan ugyanúgy az anyja méhében vált már „kegyelemmel teljessé”, ahogy Keresztelő Szent János is. Az sem véletlen, hogy Jézus kereszthalála előtt nem Mária rokonaira – pedig voltak elegen, nők is, férfiak is –, hanem az egyetlen szűz tanítványára, Szent Jánosra bízta édesanyját. Mint ahogy az sem, hogy Jézusnak János volt a kedvenc, a „szeretett” tanítványa.

Egy katolikus hívő számára talán Cajetan (1469-1534) bíboros fogalmazta meg a „legkatolikusabban” Szűz Mária legfontosabb érdemét: „Azzal, hogy Mária az emberré lett Istent méhébe fogadta, megszülte, tejével táplálta, személyes és emberi tevékenységével egészen az istenség határáig jutott el.” – Ez a tanítás ugyanis – mivel bármennyire is szent és szeplőtelen Mária, azért nem szűnik meg ember maradni – azt kell jelentse minden katolikus számára, hogy 1) az ember számára is lehetséges a közelség az istenihez; 2) ha lehetséges, akkor pedig ezt neki is kötelessége elérni, de legalábbis megpróbálnia elérni.
Ezt a célt, igyekezetet minősítette IX. Piustól kezdve összes további igazi és ál-utóda elérhetetlennek, mintegy utópisztikusnak, amikor a Mária ünnepeket elkezdték sorban megfosztani kiváltságaiktól, fontosságuktól. Ezzel ők is annak a protestáns vélekedésnek győzelméhez járultak hozzá, ami szerint tekintetünket ne az égiekre vessük, mert az úgy sem sikerülhet, hanem a földiekre– ami mára a teljes hitehagyáshoz vezetett.


https://www.katolikus-honlap.hu/2601/kisboldogasszony.htm