2013. augusztus 6., kedd

Egy jó példa: aktív katolikus felnőttképzés Ausztriában

130 ezer résztvevővel és évi 4800 rendezvénnyel a linzi katolikus felnőttképzési intézmény a legaktívabb képzési központ Felső-Ausztriában.
Család, házasság, önállóság öregkorban, média – ezek a témacsoportok váltották ki a legnagyobb érdeklődést a linzi katolikus felnőttképzési központ sokrétű kínálatából. Ezeket szorosan követi a Biblia, hit, vallás. 4800 rendezvényével és 130 ezer fős közönségével a katolikus képzőintézmény nyújtotta a legnagyobb kínálatot 2012-ben – derül ki éves összefoglalójukból.
Az intézményhez 600 plébániai csoport és 3000 önkéntes tartozik. Munkájuk tematikus súlypontját 2012-ben „ÉletJELEK” címmel fogalmazták meg. Jelen vannak a felnőttképzés minden jelentős grémiumában egyházmegyéjükben és országosan.
Kathpress/Magyar Kurír

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Amikor megváltoztatják a Keresztség Szentségét, eltávolítanak belőle minden olyan ígéretet, mely ellene mond a Sátánnak, mert azt fogják állítani, hogy ezek a hivatkozások régimódiak

2013. augusztus 5. hétfő, 4:05
Drága szeretett leányom, senki se higgye az üldöztetés folyamán, melyet azoknak a szeretett felszentelt szolgáimnak kell majd elviselniük, akik hűségesek maradnak Hozzám, hogy Egyházam valaha is meghalhat. Mert ez lehetetlen. Egyházamnak, az Én Misztikus Testemnek, örök élete van.
Amikor ellenségeim megváltoztatják a Szentségeket és új ereklyéket, kereszteket és gyakorlatokat vezetnek be, és aztán azt mondják, hogy Egyházam az marad, ami mindig is volt, akkor ők hazudnak. Az Én Egyházam nem változhat meg soha.
Oly sok érvvel hozakodnak elő minden nemzetben, csakhogy bemocskolják a Házasság Szentségét. Ők, az Isten ellenségei, azt akarják, hogy a Keresztények fogadják el az azonos nemű párok közötti házasságot, de nekik sohasem szabad ezt elfogadniuk, mivel ez megbántja Atyámat. Ez nem fogadható el az Ő Szemében. Amikor megváltoztatják a Keresztség Szentségét, eltávolítanak belőle minden olyan ígéretet, mely ellene mond a Sátánnak, mert azt fogják állítani, hogy ezek a hivatkozások régimódiak és túl ijesztőek. Azt fogják mondani, hogy mindez lényegtelen.
Aztán lassanként Tanításaim új változatát fogják bevezetni. Nektek, mindnyájatoknak, akik hisztek Egyházamban, sohasem szabad elárulnotok Engem. Nem szabad elfogadnotok soha semmilyen más helyettesítőjét a Szentségeknek, mint azt, amelyet Én adtam nektek. Én vagyok az Igazság. Egyházam az Igazságot képviseli. De ti csak akkor állíthatjátok azt, hogy Egyházam részei vagytok, ha Tanításaimat mind megtartjátok, Szentségeimet elfogadjátok, és azt, hogy Kereszthalálom a legnagyobb Áldozat volt annak érdekében, hogy biztosítsa számotokra az üdvösséget.
Minden, ami eltér az Igazságtól, attól való félelemben, nehogy megsértsék a pogányokat, nagyon veszélyes. Amikor megtagadjátok Isten Tanításait és az egyháznak egy új alternatíváját követitek, akkor ti többé már nem vagytok földi Egyházam részei. Ha kifogásokat emeltek az új pogány praktikák ellen, amelyeket a hamis próféta fog bevezetni, akkor benneteket eretneknek fognak tekinteni. Aztán megpróbálnak majd kiközösíteni benneteket az Én Nevemben. Ha hűségesek maradtok Hozzám és nem lesztek hajlandók részt venni ebben a gonosz csalásban, akkor ti továbbra is Egyházam részei maradtok.
A választás fájdalmas lehet, amikor mindezek a dolgok bekövetkeznek, de mégis nagyon egyszerű. Ti vagy Velem vagytok, vagy Ellenem.
Jézusotok


Üdvösség Anyja: Ez a harc, hogy Isten szavának fennmaradását biztosítsa, azt fogja eredményezni, hogy azoknak a papoknak, akik hűségesek maradnak Hozzá, menedéket kell majd keresniük

2013. augusztus 5. hétfő, 13:05
Drága gyermekeim, ez lesz hitetek nagy megpróbáltatásának az ideje. A Katolikus Egyház lesz az az egyház, amelyben a nagy megosztottság el fog kezdődni. Fiam papjai a nagy hitehagyás során ebben az Egyházban fognak a legtöbbet szenvedni, mely szenvedést nagyon hamar el kell viselniük az Egyházon belül.
A Fiamhoz hűséges papoknak mondom, akiket ketté szakít majd határozatlanságuk: tisztában kell lennetek azzal, hogy szükséges egységben maradnotok az Irgalmas Jézussal. Sohasem szabad engednetek annak a kísértésnek, hogy cserbenhagyjátok Egyházát, elfogadván a hamisságokat azoktól, akik súlyos tévedésbe estek. Nektek tisztelnetek kell Fiamat minden áron, és vezetnetek kell népét a szentség útján, független attól, hogy milyen nehéz lesz az számotokra.
Azokat, akik továbbra is a hagyományos Misét fogják celebrálni, addig fogják gyötörni, míg bele nem egyeznek abba, hogy teljesen feladják azt. Sokan a hátatok mögött fognak elárulni benneteket az ellenségnek a saját szerzetesrendeteken belül. Azok elé fognak állítani benneteket – akárcsak egykor Fiamat – akik azt állítják, hogy társatok lennének, és eretnekséggel vádolnak majd benneteket, mert ti továbbra is ragaszkodtok ahhoz, hogy tiszteletet mutassatok a Mise Legszentebb Áldozata iránt.
Az új szavakat, melyek Fiam Testének a leggonoszabb megszentségtelenítését fogják jelenteni, azokra a felszentelt szolgákra fogják kényszeríteni, akik tiltakozni mernek.
A Katolikus Egyházon belül lesz az, hogy harcolni fog fivér a fivér ellen, nővér a nővér ellen, az apa a fia ellen, a gyermekek a szülők ellen, míg végül két tábor fog kialakulni.
Ez a harc, hogy Isten szavának fennmaradását biztosítsa, azt fogja eredményezni, hogy azoknak a papoknak, akik hűségesek maradnak Hozzá, menedéket kell majd keresniük.
Ehhez el kell kezdenetek a felkészülést, és olyan helyeket kell keresnetek, ahol majd be tudjátok mutatni a szentmisét és ki tudjátok szolgáltatni a Szentségeket Isten gyermekeinek.
Én, az Üdvösség Anyja, védelmezni fogom az ilyen menedékhelyeket, és az Élő Isten Pecsétjének – amelyet Atyám adott a világnak – a belső falra való elhelyezése által, ezek a menedékhelyek láthatatlanok lesznek Isten ellenségei számára.
Ne féljetek ezektől a dolgoktól, mert ha jól felkészültök, akkor Isten gyermekeit az üdvösségre vezetitek. Amennyiben nem veszitek figyelembe ezt a figyelmeztetést, akkor elmében, testben és lélekben Fiam ellenségeinek a fogságába estek, és nem fogtok az üdvösségben részesülni.
Azoknak, akik a hamis próféta parancsát teljesítik, sok imára lesz szükségük, mert néhányan közülük vakok az Igazságra. Másoknak, akik ismerni fogják az Igazságot, de azok oldalán fognak állni, akik tagadják Fiam Kereszthalálát, lesz mitől félniük. Ők szörnyű szenvedést fognak okozni Krisztus ártatlan követőinek.
Hűek maradván az Igazsághoz, Fiam Maradék Hadseregét fogjátok vezetni, mely egy félelmetes erővé válik a gonosszal szemben és azokkal szemben, akiket a gonosz ebben a harcban Fiam hűséges szolgái ellen vezet a Földön.
Amikor elérkezik az idő, nektek el kell utasítanotok azok vezetését, akik Isten Szavát meg fogják szentségteleníteni, és akiknek hazugságai és trágár tanai sokakat félre fognak vezetni. Azok, akik elfogadják a Szentmise és a Szentségek bármilyen elferdítését, felelniük kell majd Fiam előtt.
Mert ti akkor akaratlanul is a gonosz szolgájává váltok, és sok-sok lélek fog elveszni, mert őket olyan rituálékba rántják, amelyek a Sátánnak adóznak hűsséggel. Ezek a rituálék a hamis prófétát és az Antikrisztust fogják tisztelni, akik Isten ellenségei.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy látni lehessen majd az Igazságot, és hogy a hazugságok olyannak mutatkozzanak meg, mint amilyenek azok valójában: sértés, Fiam gyötrelmes Keresztre feszítésével szemben.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja


Amikor megvéditek a Szavamat, akkor úgy fognak rátok tekinteni, mint akik kegyetlenek, barátságtalanok és kevésbé szimpatikusak azokhoz, akik nem hisznek Istenben

2013. augusztus 5. hétfő, 18:33
Drága szeretett leányom, mennyire sírok a szomorúságtól, amikor látom a szörnyű megosztottságot, mely földi Egyházamon belül tornyosul. Kínszenvedésem keserűsége mégis enyhül azoknak köszönhetően, akik valóban szeretnek Engem, és akik már most aggodalmat éreznek azon eljárásmódért, ahogyan a Testemmel bánnak.
Soha ne érezzétek szükségét annak, hogy elfogadjatok bármilyen Ellenem irányuló cselekedetet, eljárást vagy szavakat.
Ha kényelmetlenül érzitek magatokat mindazért, amit Egyházamban láttok azoktól, akik esküdöznek, hogy ők egységben vannak Velem, miközben megszentségtelenítik Testemet, akkor a szíveteket kell követnetek. Én e nagy hitehagyás minden másodpercében veletek vagyok, és nektek, akik továbbra is hívni fogtok Engem, megnyitom majd a szemeteket az Igazságra, hogy hűségesek maradjatok Hozzám.
Az idő szinte már elérkezett hozzátok. Templomaim kapui hamarosan be lesznek zárva azok számára, akik továbbra is hűséggel ragaszkodni fognak a Kereszténység hagyományos gyakorlataihoz. Ezeket az ajtókat be fogják csapni az orrotok előtt, amikor tanúságot tesztek Rólam. Hiteteket a legravaszabb módon fogják gúnyolni: amikor megvéditek a Szavamat, akkor úgy fognak rátok tekinteni, mint akik kegyetlenek, barátságtalanok és kevésbé szimpatikusak azokhoz, akik nem hisznek Istenben
Ha ti az Én felszentelt szolgáim vagytok, előfordulhat, hogy szidni fognak benneteket, és hűségetek miatt válaszra kényszerítenek titeket. Gyűljetek most össze mindnyájan. Kérem, hogy ne tagadjatok meg Engem. Én védelmezni foglak benneteket, hogy szolgálni tudjatok Engem. Segíteni fogok nektek hordozván terheteket. A Mennyország minden Kegyelme rátok fog áradni.
Figyelmeztetés a papoknak:
Lekaszabolom majd mindazokat közületek, akik a hamis egyházat követik – a fenevad egyházát –, amikor azt majd bemutatják nektek. Csak kövessétek ezt az új egyházat, és akkor eladjátok a lelketeket a fenevadnak. Ahelyett, hogy az Én Nevemben lelkeket mentenétek, felelősségre lesztek vonva, amiért is az örök Kárhozatnak szolgáltattátok ki őket.
Én most az Igazságot mondom nektek, hogy legyen elegendő időtök felkészülni arra a napra, mely nap már nincs oly messze.
Jézusotok