2016. augusztus 3., szerda

Forrósodik a levegő a nők szerpapsága körül.Megkapta a zsidó tagsági igazolványát a hamis proféta.

Augusztus 2-án felállították a nők diakónussá szentelését tanulmányozó teológiai bizottságot. A 12 tagú bizottság – hat női és hat férfi taggal – azt vizsgálja majd, hogy az egyházi tanítások megengedik-e a nők diakónussá szentelését.
lead_960.jpg
Ferenc pápát idén májusban már kérdezték a női szerpapság kérdéséről, olyan újszövetségi és korai keresztény iratokra hivatkozva, amely a nőkről, mint az egyház szolgáiról vagyis diakónusairól írnak. Ferenc pápa válaszában már ekkor jelezte, hogy jó lenne tisztázni ezt a kérdést és fontolgatja bizottság létrehozását, akik a nők korai keresztény egyházban betöltött szerepét vizsgálnák.
dca6fa971dafb0e5e89e0789e069c598.png
Korábban, 2013-ban az egyházfő kijelentette, hogy a nők pappá szentelése „zárt ajtó”. A diakónusok a püspökökön és a papokon kívül elvégezhetnek néhány szolgálatot, többek közt a keresztelés levezetését és az Oltáriszentség kiszolgáltatását is.
13627506181466167428.jpg
A női szerpapság kérdését Ferenc pápa nem szeretné alapvetően megváltoztatni vagy szőnyeg alá söpörni, egy angol médiaszakértő véleménye szerint, hanem szeretné nagyon mélyen megérteni és látni, hogy ez hogyan segíthet az egyháznak jelenleg. Nem gondolom, hogy bármit változtatni szeretne, esetleg visszaállítani, ha van egyáltalán valami, amit vissza kell állítani, tette hozzá. Ferenc pápa nem kíván új papi osztályt létrehozni, sokkal inkább olyan emberekre van szükség, akik többet tesznek az egyházért, véli a szakértő.

http://szemlelek.blog.hu/2016/08/03/forrosodik_a_levego_a_nok_szerpapsaga_korul

KRAKKÓ, 20:18
A Krakkói Zsidó Közösségi Központ igazgatója személyesen adta át a tagságot igazoló kártyát a katolikus egyházfőnek. A város zsidó életének újjáéledéséről beszélgettek - írta a zsidó.com hírportál.
Jonathan Ornstein még egy pólóval is meglepte Ferenc pápát. A pápa több napos látogatást tett Lengyelországban, ahol ellátogatott Auschwitzba is. Ornstein a látogatás után elmondta: a krakkói zsidó élet újjászületéséről beszélt a pápának, valamint köszönetet mondott azért, hogy kiáll az elnyomottak mellett.
Az eseményen jelen volt Lengyelország főrabbija Michael Schudrich, a holokauszt két túlélője és a lengyelországi zsidó közösség más képviselői is – olvasható a jta.org beszámolójában.

A muszlimok már a templomainkban vannak!

Római Katolikus
Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának felajánlott honlap.












"Amikor megtudtam, hogy muszlimok "együttérezve" megjelentek a katolikus templomokban, rossz érzés kerített hatalmába. Ez az érzés csak fokozódott, amikor olyanok osztották meg ezeket a híreket, akik egyébként is érzékenyek a témára. Azzal a megjegyzéssel, hogy lám vannak jó hírek is. Nos, számomra ez egyre kevésbé tűnik jó hírnek..."



(Részlet egy olasz katolikus testvérünk beszámolójából)


"Azért a katolikusokban valami eltörött a Pápa migráns-kérdésekben elfoglalt álláspontja kapcsán. Íme egy rövid bepillantás a pármai katolikus életérzésbe:


"A templomokban vasárnap - július 31-én -  francia kezdeményezésre, olasz csatlakozással, vatikáni támogatással muszlimok ezrei ültek be a katolikus templomokba Franciaországban és Itáliában; eredendően a béke, a megbékélés szándékával. Valami eltörött.






Este későn mentem a misére,  abban a reményben, hogy olyan pappal találkozom, aki nem nyalja a világ fenekét. Ám a püspök, aki bíboros szeretne lenni, s a pap, aki meg püspök, már az asztalnál ültek. A polkorrektség nem működik, amit jól példáz, hogy a klérus minőségben és mennyiségben összeomlott.






Mi maradt volna a hitemből, ha vasárnap Piacenzában mentem volna misére, ahol az első sorokban ülő híveknek és nővéreknek fel kellett állniuk, s át kellett adniuk a helyüket a muszlimoknak. A muszlimoknak, akik tiszteletlenül kalapban jelentek meg a templomban.

Vagy Ventimigliában, ahol a pap kenyeret adott Allah követőinek, ami az Eucharisztia obszcén paródiája. Bariban az imám a templomban a Koránt énekelte, mintha visszatért volna az emír.






Amikor a Pápa azt mondja, hogy a Korán a béke könyve, nem mond igazat. A Koránban írva vagyon, hogy a keresztényeknek meg kell térniük, vagy meg kell őket ölni.

Este nekem nem kellett választanom a hit és igazság között, de sok barátom felhagyott a templomba járással, s a hentesem sem tudja, hogy kinek higgyen."






Számos olasz katolikust megdöbbentett, hogy Krakkóban a Pápa egy szót sem szentelt a meggyilkolt francia pap emlékének. Általános vélekedés szerint a Pápa teológiai kérdésekben lehet tévedhetetlen, de a politikában naponta követ el súlyos, az egyház, Európa számára óriási károkat okozó tévedéseket. Európa egykori szellemi talapzata a szemünk előtt mállik szét...

(Camillo Langone, Olaszország)




Rajcsányi Gellért: Szolidaritás vagy helyfoglalás?
Különös cselekmények történtek a legutóbbi vasárnap több franciaországi és olaszországi katolikus templomban. Jacques Hamel roueni pap iszlamisták általi meggyilkolása után muszlim csoportok úgy kívánták kifejezni a katolikusokkal való szolidaritásukat, hogy csoportosan misékre mentek. Volt, ahol mise közben a Koránból énekelhettek, vagy épp szimbolikusan megáldoztatta őket a pap. Katolikus tradicionalisták liturgikus káoszra és muszlim helyfoglalásra figyelmeztetnek.
Jacques Hamel idős roueni papot egy hete gyilkolta meg a miséjére betörő két iszlamista terrorista. A brutális tett új szintre emelte az európai terrorizmust és felzaklatta a keresztény hívőket szerte a világban. 
Franciaországi és olaszországi muszlim szerveződések az eset után ki kívánták nyilvánítani a szolidaritásukat a katolikusok felé. A franciaországi muszlim tanács (CFCM) felhívta az országban a muszlimokat, hogy vasárnap menjenek el a katolikus templomokba, hogy „a keresztény testvérekkel együtt imádkozzanak”, szolidaritásukat és együttérzésüket kifejezve a „gyáva gyilkosság” miatt. A kezdeményezéshez olaszországi muszlim szervezetek is csatlakoztak.

Bari dómjában

A jel, amire vártunk?
Az olasz püspöki konferencia a kezdeményezés kapcsán „nagyon szép, hatalmas jelzésről” beszélt, szerintük ez az a „jel”„amire vártunk”. Szintén az olasz püspöki konferencia részéről az is elhangzott, hogy „ez egy hatalmas gesztus”, ami félreállítja azokat, akik „ellentmondanak a Szentatyának”. A katolikus vezérkar szerint a muszlimok templomokban való jelenléte „a fanatizmus világos visszautasítása”, ami el tudja szigetelni a terroristákat. Szerintük a muszlimok jelenléte „kétség nélkül mutatja, hogy nincs háború a vallások között”, utalva ezzel Ferenc pápa álláspontjára is.
Vasárnap hírek szerint mintegy 23 ezer muszlim ment el franciaországi és olaszországi templomokba, Rómától Genováig, Veronától Palermóig. Konzervatív katolikus körök szerint volt, ahol liturgikus káosz lett belőle – írja a német Katholisches Info. Sajtójelentések szerint elérzékenyült, könnyekig meghatott püspökök és papok fogadták és ölelték meg a muszlimokat a misék kezdetén.
Az olaszországi Bari katedrálisában egy imámnak megengedték, hogy a mise alatt a Koránból idézzen és fohászkodjon. Brescia dómjában egy pap arról beszélt, ami történik, az a meggyilkolt Jacques atya „első csodája”. Ventimigliában a pap „szimbolikus áldoztatást” végzett a muszlimok között, kenyérdarabkákat osztogatva közöttük a meglepett katolikus – és muszlim – hívők szeme láttára. A muszlimok jellemzően nem vették le a sapkájukat a mise közben, ahogy azt illene.

Ventimiglia templomában

Lopakodó muszlim helyfoglalás?
A katolikus tradicionalisták szerint már az is probléma, hogy a kezdeményezést úgy fogalmazták meg a muszlimok, mintha „védelmet” nyújtanának a keresztényeknek, ami pontosan megfelel a muszlim társadalomképnek, ahol a keresztények a muszlimok „védelme” alatt élhetnek csak.
Tradicionalisták arra intenek: ahol a Koránból imádkoznak, az a muszlim felfogás szerint az iszlám otthona lesz; tehát fennáll a veszély, hogy ezt a cselekedetet a katolikus templomok muszlimok általi meghódításaként fogják sokan értelmezni. A muszlimokat ráadásul nem a katolikus egyház hívta meg a misékre, hanem ők maguk döntöttek úgy, hogy elmennek testületileg a templomokba.
A római nagymecset imámja, Omar Camilletti a vatikáni rádiónak azt mondta: a katolikus templomok muszlimok általi meglátogatása nem egy egyszeri kezdeményezés, hanem azt gyakrabban meg kellene tenni.