A legrégebbi ismert Mária-himnusz Kr.u. 250-ig visszavezethető

A Mária-tisztelet csupán a késő középkor találmánya, nem igaz? Gondold ezt újra!

Amellett, hogy milyen jelentőséget tulajdonítanak a Szűzanyának az újszövetségi evangéliumok, az ún. "mariológiai" tanítások Mária egyedülállóan fontos szerepéről a megváltásban egészen a második század elejéig vezethetők vissza.

A legkorábbról ismert imádság, ami a Szűzanyához szól, a történeti forrásokkal a Kr.u. 250 körüli évekig vezethető vissza. Ez a híres Sub tuum, amit sokan az "Oltalmad alá futunk" kezdetű énekből ismerünk.

Az imádság szövege magyarul:

Oltalmad alá futunk,
Istennek szent Szülője,
könyörgésünket meg ne vesd
szükségünk idején.
Hanem oltalmazz meg minket
minden veszedelemtől,
ó dicsőséges és áldott Szűz.

Az eredetileg görögül írt imát a III. században a kopt (ortodox) karácsonyi liturgiában mondták. Ma a kopt, a bizánci, az ambrózián, és a latin liturgiákban is szerepel.

Fontos megjegyezni, hogy a Kr.u. 250 körüli dátum csupán az, ameddig ez az ima a forrásokkal visszavezethető. Ez tehát nem jelenti azt, hogy ez az ima korábban nem létezett, ahogy azt sem, hogy Mária kiemelt tisztelete ne létezett volna már ennél korábban is. Azt viszont valóban jelenti, hogy a Mária-tisztelet legalább Kr.u. 250-től már létezett az Egyházban!

Lényeges az is, hogy a Kr.u. 250-es dátummal a Mária-tisztelet már két évtizeddel Konstantin császár születése előtt kimutatható az Egyházban - Konstantin ugyanis 272-ben született, és csak 306-ban lett császár. Ez ellentmond tehát annak a tévtanításnak, hogy Mária tisztelete csupán annak köszönhető, hogy Konstantin császár pogány elemeket és gyakorlatokat olvasztott az Egyházba.

Mária kiemelt tisztelete egyértelműen visszavezethető a korai Egyházig. Ne féljünk tehát a nehéz időkben a Miasszonyunkhoz, az Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus Édesanyjához fordulni segítségért!

(Forrás: ChurchPOP, Magyar Katolikus Lexikon)

Ettore-Gotti-Tedeschi: Könyörület istenfélelem nélkül?

Ettore-Gotti-Tedeschi – pénzügyi szakember és bankár, 2009-től 2012-ig a Vatikáni Bank elnöke, jelenleg az Osservatore Romano és az Il Sole-24Ore gazdasági lap cikkírója – előző írása a Megmérettettünk – és könnyűnek találtattunk címet viselő összefoglalás 3. részében olvasható: „A harmadik világháború már elkezdődött – és az Egyház ellen irányul” címmel. A most következő írás egy Bergoglionak szóló nyílt levél:

Miután a „könyörület” évének megnyitójáról ma számos kommentárt meghallgattam és elolvastam, fellapoztam János Evangéliumából ezt a fejezetet (Jn 3,14-21):
„Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”

És elgondolkodtam. Igaz, hogy Isten irgalmassága önmagában véve végtelen. De mennyire vagyunk biztosak abban, hogy hatásában is végtelen? Isten mindig megbocsáthat, végtelenül gyakran. De biztosak vagyunk abban, hogy valóban végtelenül gyakran megbocsát nekünk?

Ezt gondoltam: Isten, bár öröktől fogva végtelenül irgalmas, megengedte a bukott angyal és követőinek elkárhozását, méghozzá rögtön az általuk elkövetett első bűn után.
Majd tovább gondolkodtam: Igaz, hogy Isten könyörületes. De nem igaz az is, hogy egyúttal igazságos is? A híres istenfélelem nem arra szolgál nekünk, hogy ne ringassuk magunkat olyan illúziókban, hogy Isten irgalmasságával visszaélhetünk és tovább sértegethetjük Őt?

Miért nem mondják ezt is? Néhány híres mondatot őriz az emlékezetem ezzel kapcsolatban:
Nagy Szent Vazul írja: Az irgalmas Istenre hivatkozni, de az igazságosra nem, egyet jelent azzal, hogy Istent saját aljasságunk cinkosának tekintjük.
Szent Ágoston mondja: Az irgalmasságban való puszta remény sok lelket megtévesztett és elveszejtett.
Ligouri Szent Alfonz-Mária mondja: Az Isten irgalmasságában való bizonyosság több lelket taszított a pokolba, mint Isten igazságossága, mert az irgalmasságára való vakmerő hagyatkozás, megtérés nélkül és a bűn ellen való küzdelem nélkül, kárhozatba dönt.

„Deus non irridetur – Isten nem hagy magából gúnyt űzni.” (Gal 6,7)

Miért nem tanítják hát, hogy Isten irgalmassága abból áll, hogy a megtérő, bűnbánó bűnöst visszafogadja?

(forrás: www.katholisches.info – 2015. december 21.)
http://katolikus-honlap.hu/1502/tedeschi.htm

Keresztény dalt énekeltek az iskolában, vallási radikalizmussal vádolják a szülőket

Több százan vonultak Norvégia bukaresti nagykövetsége elé szombaton az oslói gyermekvédelmi hatóság ellen tüntetve, azzal a norvég-román házaspárral szolidaritást vállalva, amelytől a norvég hatóságok elvették öt gyermekét.

A Norvég “gyermekrablók” ellen tüntetek Bukarestben című írás szerint a norvég gyermekvédelmi szolgálat november 16-án előzetes bejelentés nélkül, egyszerű gyanúsítgatások alapján fosztotta meg négy hónap és kilenc év közötti gyerekeitől Bodnariuékat.
A román családapa – Marius Bodnariu számítástechnikai mérnök – és norvég ápoló felesége, Ruth tíz éve telepedett le a skandináv országban, mindketten a pünkösdi egyház tagjai. A család Romániában élő hozzátartozóinak beszámolói szerint két lányuk pedagógusa amiatt tett feljelentést a szakhatóságnál, amiért a lányok vallásos dalt énekeltek az iskolában.

A gyermekvédelmi dolgozók állítólag a szülők tudta nélkül hallgatták ki a lányokat, akiktől megtudták: rosszalkodásért vagy rendetlenkedésért otthon rácsapnak a fenekükre vagy meghúzzák a fülüket.

Emiatt a két lányt haza sem engedték, öt és két éves öccsüket aznap rendőri kísérettel vitték el, a szülők 24 órás őrizetbe vétele után pedig gyámszülőkhöz került Bodnariuék három hónapos csecsemője is.

A “vallási radikalizmussal” és családon belüli erőszakkal vádolt házaspár gyermekeit két különböző, a lakhelyüktől több órányi autóútra fekvő városban helyezték el, lányaikat nem, fiaikat hetente egyszer, a kisdedet pedig kétszer négy órára látogathatják, holott a picit anyja még szoptatta – írta az erdélyi Krónika.

Az ügyben az interneten indult szolidaritási akció keretében több ezren petícióban kérték a gyerekek hazaengedését, szombaton pedig mintegy háromszázan Norvégia bukaresti nagykövetsége előtt tüntetve követelték a család újraegyesítését. Több román parlamenti képviselő felszólította a bukaresti külügyminisztériumot, lépjen fel határozottan az oslói hatóságoknál Bodnariuék érdekében.
(MTI)

Bal-Rad komm: Nyugat-és Észak-Európa egymással verseng a liberális fertőben való dagonyázásban.

Ideológiai felhang nélkül mondjuk: a kereszténység ma már-aktuálisan-nem is annyra vallás, mint inkább kultúrális sajátosság. Amely JELLEMEZTE Európát, politikai többszínűsége dacára.

Ez a KULTÚRÁLIS SAJÁTOSSÁG mára viszont mára megszűnt Európa önazonosságaként funkcionálni, helyére a deviancia-a kényszeredett, másságnak való beteges megfelelési vágy-nyomult be. Európa egy arcát, sajátosságát, identitását lassan de biztosan elvesztő arctalan, szürke masszává alakul. Ebben az átalakulásban Norvégia élen jár. Törekvését pedig igyekszik EXPORTÁLNI! Nem is sikertelenül.

A sors kegyetlen játéka

„Most meztelen hátam a sors játékának odatartom” A mindenki által ismerősen csengő Carmina Burana dallamai. De azt már kevesebben tudják, miről is szól az ének…

Carmina Burana. Azaz burai énekek. A 13. századi latin és alnémet szövegű versgyűjtemény-kódexet a bajorországi Bura Sancti Benedicti kolostorban találták meg 1803-ban, s a helység alapján nevezték el Carmina Buranának. A versek mellé néhol kották és ábrák is tartoztak. Ezek a kották még nem a mai rendszerben íródtak, például csak a hangmagasságokat jelölik – azt sem a ma megszokott, egyezményes módon – a ritmust nem. Ennélfogva azt, hogy annak idején pontosan hogyan énekelték a dallamot, az idő homálya takarja előlünk. De a szöveget ismerve és olvasva, mondhatjuk, Carl Orff, a XX. századi német zeneszerző, akinek jóvoltából széles körben ismert a szóban forgó mű, kitűnő, finom, mélyreható érzékkel találta meg az ének belső tartalmát, mondanivalóját. És ezzel, még az is lehet, jobb zenemű keletkezett, mintha kötöttebb formájú lett volna a feldolgozott alapanyag. Mert így ez a mű a száraz adatokkal való megterheltség nyomát sem hordozza, hanem őszintén, a mindenkori emberi lélek mélyéről csendülnek és zúgnak fel hangjai.

Ez a mű egy mindannyiunkat érintő élményről, a kegyetlen sors játékáról szól. A ránk mért terhekről és egy olyan hozzáállásról, amely „meztelen hátát tartja a sors játékainak”, mely nem fél, nem menekül, hanem felveszi keresztjét és kitart a végsőkig.

Milyen megfoghatatlan ez az egész hömpölygő élet. Ahogy a középkori ábrázolásokon látjuk: a „rota mundi”, a világ nagy kereke, ami folyton forog, egyszer koronával hízeleg a halandó embernek, másszor a kegyetlen igazság játékával gyűri maga alá. A latin eredetű tortúra szó, amely ma kínzást, gyötrést jelent, a csavarni (torquere) szóból ered, ami nekünk a csavarás (torsio) kifejezésből is ismerős lehet. Ez egy olyan forgatás, forgás, amely gyötrelmekkel jár, ami érezhetően erőszakos. Ezért „csavarodik”. Mintha nem akarná. És éppen egy ilyen tulajdonsága a világnak, az emberi életnek. Hogy az egyéni akaratunk mindig szembe és szembehelyezkedik a sors akaratával. Amiből aztán persze borzasztó fájdalmak, kínok, gyötrelmek származnak számunkra. Nem gondolom viszont, hogy ezt megfontolván azt kellene leszögeznünk – mint valamiféle álbuddhista vagy áltaoista –, hogy mindent hagyni kell a saját medrében folyni. Hiszen a világnak nincsen az embertől független „saját medre”. Ugyanis józan ésszel belátható, az embernek szabad akarata van. Innentől kezdve már ráhatása van arra a bizonyos mederre. Már csak egyetlen kiejtett szóval is mekkora változtatásokra vagyunk képesek! És éppen ugyanígy a hallgatással is… És fontos észben tartani, hogy az is ugyanolyan súlyú cselekvés, és az isugyanolyan komoly döntés, határozott állásfoglalás – még ha elsőre nem is tűnik annak –, ha nem cselekszem. Óhatatlanul, akarva-akaratlan, de megszülettünk erre a földre, élünk, lélegzünk, beszélünk (tisztelet a kivételnek), cselekszünk, döntéseket hozunk… stb. Ezért hát ahelyett, hogy – ahogy Kierkegaard írja „már születésünk órájában ürügyet keresnénk arra, hogy kilépjünk belőle, mondván, elfelejtettünk valamit” – a kerék peremének folyton változó részére kisodródva kapaszkodnánk a „jólétet” és talmi „boldogságot” jelentő korona után (ahogy a mellékelt képeken a bal oldali, feltörekvő figura), jobban tennénk talán, ha megpróbálnánk átérezni és felvenni azt a megemelkedett, hősi attitűdöt, ami a Carmina Burana énekéből sugárzik, ami „meztelen hátát a sors játékának odatartja”.

Mindenkinek ajánlom hát jelen éneket, akiben harcos, állhatatos szív dobog, kiemelten a harmadik versszakban – anélkül hogy túlmagyarázással csökkenteném drámai hatását – megjelenő valódi katarzist: „Mindenki pengesse húrját, és zúgjon most velem!”

Egyféle (saját) fordításban a sorok jelentését is közreadom – végtelenül széles a skála a szöveg értelmezésének tekintetében, ezért ez csupán egyetlen megoldása a fordításnak, így aztán bőven fellelhetünk ettől többé-kevésbé eltérő módon értelmező fordításokat is:

Ó, Sors!
Mint a hold
folyton változol.
Egyszer felemelkedsz,
majd lehanyatlasz.
A gyűlöletes élet
hol megkeményít,
hol hízeleg.
A lélek játéka
a csatákat,
a nyomort,
a hatalmat
mind felolvasztja, mint a jeget.
Végzet, te rettenetes,
te üres,
te hömpölygő kerék!
Balsors,
hamis boldogság,
mindig szertefoszló,
elhomályosult
és elrejtett,
éppúgy kínzol engem is!
Most a te átkozott játékodra
hátam meztelen
tartom oda!
A boldog
és dicső sors
most épp ellenemre van,
fellelkesül,
majd elcsügged
a szolgálatban.
Most, ez órában
lankadás nélkül
verje szívetek az ütemet,
mert a sors által
most teríttetik le az erős!
Mindenki zúgjon velem!

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/igazsag-kutatasa/3714-a-sors-kegyetlen-jateka