rel
Több százan vonultak Norvégia bukaresti nagykövetsége elé szombaton az oslói gyermekvédelmi hatóság ellen tüntetve, azzal a norvég-román házaspárral szolidaritást vállalva, amelytől a norvég hatóságok elvették öt gyermekét.
A Norvég “gyermekrablók” ellen tüntetek Bukarestben című írás szerint a norvég gyermekvédelmi szolgálat november 16-án előzetes bejelentés nélkül, egyszerű gyanúsítgatások alapján fosztotta meg négy hónap és kilenc év közötti gyerekeitől Bodnariuékat.
A román családapa – Marius Bodnariu számítástechnikai mérnök – és norvég ápoló felesége, Ruth tíz éve telepedett le a skandináv országban, mindketten a pünkösdi egyház tagjai. A család Romániában élő hozzátartozóinak beszámolói szerint két lányuk pedagógusa amiatt tett feljelentést a szakhatóságnál, amiért a lányok vallásos dalt énekeltek az iskolában.
A gyermekvédelmi dolgozók állítólag a szülők tudta nélkül hallgatták ki a lányokat, akiktől megtudták: rosszalkodásért vagy rendetlenkedésért otthon rácsapnak a fenekükre vagy meghúzzák a fülüket.
Emiatt a két lányt haza sem engedték, öt és két éves öccsüket aznap rendőri kísérettel vitték el, a szülők 24 órás őrizetbe vétele után pedig gyámszülőkhöz került Bodnariuék három hónapos csecsemője is.
A “vallási radikalizmussal” és családon belüli erőszakkal vádolt házaspár gyermekeit két különböző, a lakhelyüktől több órányi autóútra fekvő városban helyezték el, lányaikat nem, fiaikat hetente egyszer, a kisdedet pedig kétszer négy órára látogathatják, holott a picit anyja még szoptatta – írta az erdélyi Krónika.
Az ügyben az interneten indult szolidaritási akció keretében több ezren petícióban kérték a gyerekek hazaengedését, szombaton pedig mintegy háromszázan Norvégia bukaresti nagykövetsége előtt tüntetve követelték a család újraegyesítését. Több román parlamenti képviselő felszólította a bukaresti külügyminisztériumot, lépjen fel határozottan az oslói hatóságoknál Bodnariuék érdekében.
(MTI)
Bal-Rad komm: Nyugat-és Észak-Európa egymással verseng a liberális fertőben való dagonyázásban.
Ideológiai felhang nélkül mondjuk: a kereszténység ma már-aktuálisan-nem is annyra vallás, mint inkább kultúrális sajátosság. Amely JELLEMEZTE Európát, politikai többszínűsége dacára.
Ez a KULTÚRÁLIS SAJÁTOSSÁG mára viszont mára megszűnt Európa önazonosságaként funkcionálni, helyére a deviancia-a kényszeredett, másságnak való beteges megfelelési vágy-nyomult be. Európa egy arcát, sajátosságát, identitását lassan de biztosan elvesztő arctalan, szürke masszává alakul. Ebben az átalakulásban Norvégia élen jár. Törekvését pedig igyekszik EXPORTÁLNI! Nem is sikertelenül.