2022. november 30., szerda

Isten szemével

2022.11.08.

1.

Kértem az Urat, segítsen imádkozni a magyarság öt-seb-titka rózsafüzért, mert nekem nehezen megy.

Kép: Egy rózsacsokor, melyben mindenféle színű rózsa van, mindegyik különböző, azaz egy-egy van minden színből.

Jézus: A kép azt jelképezi, hogy minden lélek máshogyan imádkozza a rózsafüzért. Ahogyan a lelke diktálja.

2.

A templomban a Szűzanya szoborra néztem. Eszembe jutott, a testvérem és én olyan templomban voltunk megkeresztelve, voltunk elsőáldozók és bérmálkozók, amely Szűz Mária nevéről van elnevezve. Arra gondoltam, hogy miért ne nevezhetném a testvéremet Szűz Mária nevéről nevezettnek, hiszen ő nagyon szereti a Szűzanyát.

Jézus: A régi nagy szenteket is szokás volt úgy elnevezni, ami a legjobban illett rájuk. Ezért, magatokat bátran nevezzétek el arról a nagy szentről, akihez a legjobban ragaszkodtok. Magatokban.

3.

Olvastam: Lipton biológus professzor: A genetikai állományunkat befolyásolják a külső tényezők, úgy, mint a gondolatok, különböző események, a vallás és hit kérdései, és más is.

Kép: Az ember genetikai állománya pillanatról pillanatra változik, minden befolyásolja: az ember hite, gondolata, cselekedetei, lelkiállapota stb. Amikor egy gyermek fogan, a szülőknek azon génjeit örökli, amely abban a pillanatban volt, továbbá a szülők akkori lelki állapotát, sebeit, pozitív és negatív dolgait.

Érzés: Érdemes nekünk is mélyebben elgondolkodni ezekről a dolgokról.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Igaza van a professzornak. A fogantatáskor a szülők és ősök génjeit öröklik a magzatok. Viszont később, amikor megszületik a gyermek, a különböző hatásokra folyton változik az énje. Befolyásolja a nevelése, az érzelmi hatások, és így egy megváltozott génállomány alakul ki, ahhoz képest, ahogyan megszületett. Rátapadnak a lelkére az erények és a hibák.

4.

Mijo Barada mondta: Ausztriába, egy kórházba hívták, ahol egy bizonyos ágyon nagyon furcsa dolgokat észleltek folyamatosan. Amikor Mijo Barada elment a helyszínre, kiderült, hogy korábban, pont azon a helyen, ahol a kórházi ágy volt elhelyezve, volt egy asztal, ahol a háborús időkben egy tiszt írta a listákat azok neveiről, akiket ki kellett végezni. Egy pap segítségével a gonosz lelkek meg lettek ott kötözve, és szentmisét mutattak be ott az adott terület megtisztítása érdekében.

Egy filmet néztem, melyben azt mutatták, hogy egy homokos helyen emberek jártak. Az ragadta meg a tekintetemet, hogy ott maradtak a lábnyomok, amerre ők elhaladtak.

Érzés: Az adott terület minden történést magán visel, ami addig történt a történelem folyamán.

Ennek hatására Budapest történelmét olvastam, és azzal szembesültem, hogy rengeteg minden történt ezeken a területeken. Nagyon sok féle nemzetiség lakott itt, sok hódítás történt sok vérontással, többször lett a város budai és pesti része felégetve, sőt Buda többször el is lett átkozva a történelem folyamán.

Gondolat: Szent érméket szándékozom elszórni Budapest szerte is, csak úgy, mint Horvátországban tettem korábban a lakóhelyen, és többek között a tengerbe is dobtam belőle. Csak találnom kell egy olyan papot, aki áldást ad az érmékre és misét tud felajánlani azért, hogy Budapest fel tudjon szabadulni a szellemi nyomástól a földbe ültetett érmék által.

Jézus: A gonosz lelkek a föld különböző területein nem pusztulnak el, hanem ott maradnak a helyükön, és ártanak a ma élő embereknek. Ezért nagyon fontos, hogy szabadító és ördögűző imákat végezzenek a pap fiaim az ilyen gyanús helyeken. Ezért kislányom, nagyon tetszik Nekem, hogy érméidet mindenfelé elszórod, elülteted, még a tengerbe is beszórod. Meg kell kérni az atyát, akit ismersz nagy karizmáiról, hogy mondjon egy gyógyító misét ezekért az érmékért, hogy ezek a szentelmények fejtsék ki bőséges, jótékony hatásukat az ott régóta élő gonosz lelkekre.

5.

A budapesti Szent Gellért templom bal oldalán megakadt a szemem egy szobron, mely II. Szilveszter pápát ábrázolta a magyar Koronával a kezében. Kértem a közbenjárását és segítségét az elkövetkezendő nehéz időkre. Az jutott eszembe, hogy az a kor, melyben a II. Szilveszter pápa élt, vajon könnyebb volt-e, mint a mostani.

Hang: Nem, minden kornak megvolt a maga nehézsége.

Hang: Jól teszed, hogy kéred a pápa (II. Szilveszter pápa) segítségét.

Jézus: Szilveszter pápa, aki első királyotoknak a koronát küldte, rokonszenvet érez a túlvilágon a magyarok iránt. Csak kérd támogatását a Szent Korona védelmében és az antikrisztus nehéz idejére.

6.

Hang: Kikönyörgöm benned ezt az Atyától.

Kép: Jézus balra fordulva.

Jézus: Az előtted álló megpróbáltatásokhoz nagy bátorságot könyörgök ki neked Atyámtól.

7.

Mijo Barada mondta: Neki van kápolnája odahaza.

Gondolat: Szerintem az engesztelők közül mindenki szeretne, de nem lehet.

Hang: A legjobb kápolna, amit a szívedben hordasz.

Kép: A lelkem le van borulva.

Jézus: Te egy élő tabernákulum vagy a Szentlélek templomában. Mert a te tested, így a szíved is a Szentlélek temploma. Ott hordozol Engem. Bármikor leborulhat a lelked, hogy imádjon Engem a te templomodban.

 

2022.11.15.

1.

Arról volt szó, hogy az ember mit tegyen a lakásával, házával, adja-e el, vagy tartsa meg és ajánlja fel az Úrnak, mert szüksége van rá a nehéz időkben.

Jézus: Valóban szükségem van a nehéz időkben ezekre a helyekre. Hogy ha nincs szükség égetően a pénzre, akkor csak tartsd meg ezeket.

2.

Egy elhunyt búcsúmiséjén voltam, és az elhunytról beszéltek.

Hang: Kezdj szentté válni!

Jézus: Nem tudhatod, mikor jön el a pillanat, hogy Atyám haza hív. Ezért már most e perctől kezdve törekedj a tökéletességre.

3.

A lateráni bazilika ünnepnapján a pap arról beszélt, hogy Jézus teste egy templom.

Kép: Az a templom a legfenségesebb, a legcsodálatraméltóbb, olyan tömjén és más illat árad belőle, hogy egyszerűen utánozhatatlan.

Gondolat: A saját templomomra gondoltam.

Kép: A saját templomomat próbálom tisztítani, kis áldozatokat hozni.

Kép: Jobbra haladok, az Úr nyomdokaiba próbálok lépni.

Jézus: Tőled nem várok hatalmas áldozatokat, megelégszem a kisebbekkel. Ezekkel is nagyon szépen épül a lelked temploma.

4.

Lelki testvérekkel arról beszélgettünk, hogy az amerikai érdekek nem azt diktálják, hogy a háború gyorsan befejeződjön.

Kép + Érzés: Nagy bajunk lesz, ha szándékosan rontunk mások állapotán, vagy hanyagul cselekszünk. Mindenről számot kell adni.

Gondolat + Érzés: Cselekedni a jót, még ha apróság is, erre kell törekedni.

Hang: Sok kicsi sokra megy. A sok apróságból lesz a sok. Ritkán tudtok felajánlani egy nagyot. Inkább arra törekedjetek a szívetekben, hogy sok apróságot tegyetek meg, hogy szüntelenül tűzben, szeretetlángban tartsátok a szíveteket.

Kép: Egy szív, mely folyamatosan tűzben van.

Gondolat: Azon gondolkodtam, hogy milyen lángokban ég a szív a különböző körülmények között.

Kép: A tűz színe más és más különböző helyzetekben: vörös lemondáskor, vagy szenvedéskor, máskor fehér, arany, vagy más színű.

Jézus: Nektek engesztelőknek sok apró jócselekedetre van alkalmatok. Például az egymáshoz való kedvesség, megértés, megbocsátás. Vagy a fájdalmaitok, szenvedéseitek zokszó nélküli felajánlása. A szomorúak és gyenge lelkűek vigasztalása. A zarándoklatok, és lelkigyakorlatok látogatása. Gyakori szentségimádás.

5.

Azon tűnődtem, mindenki egy picit másképp mondja az imákat.

Hang: A szív hangjai benned szólalnak meg.

Jézus: Azok az imák különböznek egymástól leginkább, amelyek nem kötött imák, hanem a szívből fakadnak. Ezeket a te lelked fogalmazza meg.

6.

Kép + Érzés: A lelkünk jelenlegi kisugárzását az adja, hogy mi van bennünk: bűnbánat, szeretet, megbocsájtás, vagy más negatív dolgok.

Érzés: A mellettünk lévő ember az ő kisugárzásával ajándékoz meg, és ez vagy jó, vagy nem jó.

Érzés: Egy alkalommal a szentségi kápolnában többen voltak szentségimádáson. Nagyon negatív és nyomasztó kisugárzást éreztem az ott lévők jelenlétében, így kénytelen voltam elmenni.

Jézus: Az olyanokat, akik nagyon érzékenyek, képesek befolyásolni mások kisugárzásai. A mások pozitív, vagy negatív hatásai nem mindenkit érintenek meg, csak akkor, ha az illetők megszólalnak, beszélnek, vagy tesznek valamit. Hogy a puszta jelenlét így hasson valakire, mint rád, ahhoz egy nagyon finom, érzékeny lelkület kell.

7.

Kép: Egy kéz, melynek olyan tartása volt, mintha lapozni akarna egy könyvben, vagy füzetben.

Jézus: Hidd el, hogy a te írásaidat gyakran olvasom. Figyelemmel kísérem a te gondolataidat.

8.

Olvastam: Mijo Barada: Jézus, a jó pásztor: „Jézus a mi lelkünk mélyére lát, nézi azt az eredendő jóságot, amely Isten ajándéka bennünk”.

Kép: Az Úr, ahogy ránk néz, lát minket. Látja az életutunkat, a döntéseinket. Látja, hogy hogyan keringenek bennünk a gondolatok, látja, hogyan áramlanak be az agyunkba a külső információk, látja, hogy hogyan reagálunk ezekre. Amikor Ő küld embereket elénk, vagy megenged bizonyos történéseket, látja, hogyan reagálunk rájuk, és hogyan viselkedünk.

Gondolat: Vajon hogyan látja az Úr én lelkem fejlődését, az én életutamat.

Hang: Te nagyon szépen fejlődsz, és gyorsan.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Gondolat: Én mindenre igent próbálok mondani az Úrnak.

Kép: Így tud jól és egyszerűen vezetni az Úr.

Hang: A magad egyszerűségében ez.

Jézus: Sokan úgy gondolkoznak, hogy Isten megteremti a sok milliárd gyermekét, és azután magára hagyja őket. Ez nagy tévedés. Mivel Ő Mindenható, egyszerre látja az összes teremtményét, bármilyen sokan vannak. Fogantatásától kezdve haláláig figyelemmel kísér mindannyiatokat. Különösen azt nézi bennetek, hogy az Általa kapott feladatokra, vagy szenvedésekre hogyan reagáltok. Hogy elfogadjátok-e a kéréseit és tanácsait. Téged azért tudlak irányítani, mert engedelmes vagy.

9.

Késő nyáron, egy virágos réten a sárga virágokat néztem. Sok volt belőlük.

Hangom: Te sokat akartál Uram, nem elégszel meg kevéssel.

Kép: Rengeteg angyal.

Gondolat: Mi emberek is sokan vagyunk.

Kép: Én, mint egy pici pont a sokaságban, de mégis az Úr pontosan látja, hogy hol vagyok, néz, figyel és követ engem.

Jézus: Isten mindenhatósága csodálatos. Minden egyes ember, aki él a tömegben, nagyon fontos Neki. Senkit nem veszít szem elől. Mindenkiről tudja, hogy hol van, és mit tesz.

10.

Azon gondolkodtam, hogyan alakítja, formálja az Úr a lelkeket.

Kép: Az Úr balra fordulva van, és különbözőképpen áll hozzá a lelkek formálásához, csiszolásához.

- ráfúj a lélekre, hogy a por elszálljon

- van, amikor belevés a lélekbe

- van, amikor kisebb-nagyobb darabokat kell, hogy kivágjon, levágjon

- amikor látja, hogy a lélek majdnem olyan, mint egy rothadt gyümölcs, nem vágja ki, és nem dobja el, hanem teljesen más gyógymódot alkalmaz, hogy a szívén keresztül kezdődjön a változás.

Jézus: Istennél jobban senki sem tudja helyesen alakítani a teremtmények lelkét. Van, akit szeretetével, simogatásával bíztat. Van, akinek ez nem elég, mert bűnökben merült el, és el kell távolítani belőle ezeket a fájó részeket. És vannak, akik megátalkodottak, és nem akarnak javulni, a pokol felé haladnak. Őket Isten megpróbáltatásoknak teszi ki, szenvedéseknek, hogy az Ő tüze meggyógyítsa őket. És mindez azért van, mert mindenkit üdvözíteni akar.

11.

Érzés: Akármennyire próbálkozom, nem tudok teljesen tiszta életet élni, olyat, amilyet élt az Úr Jézus, a Szűzanya és az egyéb nagy szentek a maguk idejében.

Kép: Jézus mosolyogva halad jobbra.

Hang: Nem is kell… elég, ha… a jóakaratra törekszel.

Jézus: Azt javaslom neked kislányom, hogy merülj el magadba a szentgyónás előtt otthon, és végezz nagyon alapos lelkiismeret-vizsgálatot. Olyankor segít a Szentlélek, hogy a legapróbb hibák is eszedbe jussanak. Úgy menj el gyónni. De ha a kis bűnöket el is felejted, Én azokat is feloldozom, és a szentgyónás után jön Édesanyám, és rád adja a megszentelő kegyelem hófehér ruháját. Az a fontos, hogy szíveddel-lelkeddel a jóra törekszel.

12.

Az emberekre és a munkájukra gondoltam.

Kép: Egy halom valami, amit minden ember alakít. Valaki épít hozzá, vagy hozzátesz, mások pedig elvesznek belőle, lerombolnak részeket, megint mások pedig a rosszat kijavítják, átalakítják.

Kép: Jézus lefelé néz, és figyeli a munka folyamatát, és közben arany fényt bocsát az emberekre és munkájukra.

Jézus: Azért teremtette Atyám az embert, hogy a földi élete cselekedeteivel egyszer majd elnyerje az örök boldogságot. Minden lélek a szabadakarata szerint formálja a lelkét, de most Isten úgy tekint rájuk, mint az egész teremtményre. Van, aki ezt a közös törekvést természeténél fogva csak rombolni tudja, de van, aki áldozataival, szeretetével jócselekedeteket illeszt ebbe a munkába. Isten közben erre a nagy közös feladatra, az üdvösség megmunkálására kegyelmeket bocsát mindenkire.

13.

Hang: Nagyon szép kérdéseket szeretnék feltenni neked.

Jézus: Általad szeretném kérdezgetni gyermekeimet, hogy hogyan állnak a hit és Isten szeretet dolgában.

14.

Gondolat: Nem akarok olyan kegyelmeket, mint más, én a sajátommal meg vagyok elégedve, ezt szeretném gyakorolni, és csak Jézust szeretném szeretni és imádni.

Hang: Én a te lelked akarok lenni.

Hang: Szorítkozzunk erre.

Kép: Jézus balra fordulva, örömében könnyezik a szeme.

Hang: Legyél áldott ezért.

Jézus: Alázatodat mutatja, hogy elégedett vagy a Tőlem kapott kegyelmekkel, és nincs benned irigység mások kegyelmei iránt. Benned akarok élni kicsiny lélek.

15.

Egy vándor Szűzanya szobor volt nálam, amit vissza kellett adnom a tulajdonosának.

Kép: Valaki puszilja a bal arcfelemet.

Kép: Egy Nap, melynek szélét lángok díszítik.

Jézus: Édesanyám nagyon hálás, hogy szeretettel befogadtad. A nagy Nap az Ő hatalmas anyai szeretetét, és a lángok az Ő Szentháromság iránti lángoló szeretetét fejezi ki.

https://www.facebook.com/groups/282011972164355

2022.11.22.
1.
Olvastam: Jézus: „Születésemmel megnyitottam az Eget, s az Eget a
földre hoztam, hogy minden lélekben megnyissam az Eget.”
Hang: Akarom, hogy szüntelenül lobogjon benned ez.
Jézus: Emberré válásom nagyon nagy segítség volt számotokra. Az Én
születésem nélkül sosem juthatnátok fel a Mennyországba.
2.
Maria Valtorta: Jézus mondta Önmagáról, hogy Ő úgy szereti az
ellenségeit, mint a barátait, mert mindent Isten szemével lát.
Gondolat: Mi emberek nem Isten szemével látjuk a világot, hanem
hályogos szemmel, igencsak emberi módon.
Jézus: Még a legvadabb és legelszántabb ellenségedet is szeretned kell.
3.
Maria Valtorta: Egy Sámuel nevezetű fiatalember tanítványa volt egy
farizeusnak a templomban, akit olyan nagyon szeretett, és osztozott vele
minden gondolatában. Amikor Jézus meggyilkolása volt a téma a
köreikben, saját kezűleg akarta Sámuel az Úr Jézust meggyilkolni, mert
abban a hiszemben volt, hogy ezáltal jót tesz és Istent szolgálja. Jézus
úgy beszélt Sámuellel, hogy Sámuel nem tudta, hogy kivel beszél.
Amikor Jézus felfedte Magát Sámuel előtt, azt mondta neki: „Nem
szabad elveszítenünk a lelkünket egy ember szeretetéért”.
Hang: Nem is fogod elveszíteni soha.
Jézus: Te annyira szeretsz Engem kislányom, hogy nincs az az ember,
aki Ellenem tudna hangolni.
4.
Hang: Bebörtönzöd magadat ebbe.
Jézus: A feladatot, amit Tőlem kaptál a legfontosabbnak tartod, és
semmiféle okból el nem hagynád.
5.
A saját életemre gondoltam.

Kép: Egy ovális alakban futó erővonalakból egy idő után egy szív alak
formálódik.
Jézus: A te életedet az Én szeretetem vezeti. Ezért csupa szív ember
vagy.
6.
Hang: Az emberi szívek morzsája vagy ebben.
Jézus: Minden felebarátodban, akivel kapcsolatba kerülsz, egy kicsiny
részét hagyod a te szívednek.
7.
Hang: Rengeteg koronával várok még.
Érzés: Arról volt szó, hogy az Úr sokakat akar megkoronázni a
Mennyben.
Jézus: Sok-sok teremtményemnek kell megtérnie ahhoz, hogy elnyerje
Tőlem a félretett koronáját.
8.
Hang: Láthatatlanná teszlek Én téged ezért.
Jézus: Az antikrisztus emberei majd el akarnak fogni, de Én ezt
megakadályozom, mert láthatatlanná teszlek.
9.
Kép: Az Úr Jézus egy sokaságban van, sokan veszik körbe. Mivel
magas a termete, a feje kiemelkedik a tömegből.
Érzés: Olyan érzések kavarognak bennem, melyek Hozzá tapasztanak,
de olyan megközelíthetetlen számomra, mert sokan veszik Őt körbe, és
én távol vagyok Tőle.
Kép: Az Úr Jézus mellettem terem, és érezteti velem, hogy velem van.
Jézus: Ne gondolj arra, hogy amiért sok-sok ember szeret Engem, ez a
tény távolabb visz Tőlem. Ahogyan Rám gondolsz, már ott is termek
melletted.
10.
Olvastam: Luisa Piccarreta és Mária Natália nővér írásaiban olvastam:
Jézus: „Mi Magunkat szeretjük a teremtményben”.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.

Érzés: Akkor érvényes ez a kijelentés leginkább, ha a Szentháromság
egy Isten a lélekben lakik, és saját Magukat és munkájukat látják a
lélekben.
Jézus: Minden gyermekünkben ott van a szikra, amit Atyám a
teremtésekor beletett. Emiatt a szikra miatt tud a tökéletesség felé
haladni. Közben különböző kísértésekkel találkozik, és mikor Mi, a
Szentháromság kijelentjük, hogy Magunkat szeretjük gyermekünkben,
akkor ezt a szikrát szeretjük. Csak akkor mondhatjuk ezt, ha gyermekünk
igyekszik Minket követni.
11.
Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus: „A teremtmény az Isten örök és
végtelen szeretetének kiömlése, kiáradása”.
Gondolat: Isten az emberen keresztül munkálkodik.
Hangom: Akarom, hogy az Úr az életemben az Ő akarata és meglátása
szerint munkálkodjon és cselekedjen.
Hang: Tetszésemre vagy.
Kép: Jézus szelíd arca.
Kép: Fehér fény.
Jézus: Bizony csak abban tudok munkálkodni, aki megnyitja a szívét, és
befogadja az Én szeretetemet. Benned az tetszik Nekem a legjobban,
hogy akadálytalanul tudok munkálkodni benned.
12.
Azt vettem észre egyesekről, hogy nem érzik, hogy többek között van
otthoni kötelesség is.
Hang: Te mindig ilyen voltál? Jobban kell a…
Jézus: Nem szabad elhamarkodott véleményt alkotni másról, mert ti
engesztelők sem voltatok ilyen aktívak és szorgalmasok mindig.
13.
A testvérem mondta, a pesti Ferencesek kriptájában olyan
orgonaművész van eltemetve, aki hosszú évtizedekig volt a templomban
kántor. Véleménye és érzése szerint ő is kiesdekel kegyelmeket a
mostani, ott szolgáló kántoroknak és kórusoknak, hogy szépen
énekeljenek.

Kép: Egy helyen pozitív dolgok is hatnak, nemcsak negatívak. Például,
ha sok szentéletű ember és pap volt ebben a templomban a korábbi
években is, az kihat a templom mostani miliőjére, kisugárzására.
Jézus: Nemcsak a negatív emberek és események hatnak a következő
nemzedékekre, hanem a kiemelkedően pozitív viselkedésű,
életszentséget képviselő felebarátaitok is. Bármilyen régen éltek, lelkük
ereje kisugárzik arra a területre.
14.
Hang: Az írásról, az írásodról beszélni kell.
Jézus: Azt szeretném, hogy akik az interneten találkoznak az írásaiddal,
beszélgessenek róla. Osszák meg egymással véleményüket. Mondják el
másoknak is, akik nem jutnak hozzá.
15.
Hang: A plébános azt üzente mindenkinek.
Kép: Magasan egy állványon, egy átlátszó dobozkában egy sárga
gyöngyökből álló rózsafüzér van.
Jézus: A plébánosok kötelessége, hogy most a megpróbáltatások előtt
hívják fel a híveik figyelmét a rózsafüzér imádkozására. A legfőbb cél a
világ békéje legyen.
16.
Hang: Az egészben egy katyvasz, egy frusztráció.
Kép: Egy ciklámen színű rózsa.
Jézus: Nagy keveredés készül a vezetői körökben. A sok változtatással
egyre távolodnak az igazságtól.
17.
Hang: Engesztelés, szeretetgyűjtés.
Jézus: Most, hogy a végső idők felé haladtok, sokat engeszteljetek,
melyben nemcsak imák vannak, hanem áldozatok, lemondások,
szenvedések felajánlása is. Azonkívül gyakoroljátok a felebaráti
szeretetet és az Isten-szeretetet.
18.
Arra gondoltam, amikor meghalunk, mit viszünk magunkkal az örök
életbe.

Hang: Szép odafigyeléssel veled ez.
Jézus: Sokan vannak olyanok, akik hozzátartozójuk elvesztésekor a
szép koporsóra, a gyönyörű márványsírra és virágokra gondolnak,
koszorúkra, mécsesekre. Ezeken kívül más eszükbe nem jut. Pedig ezek
másodrendű dolgok. Első és legfontosabb lenne, hogy papot hívjanak
hozzá. Azután egyházi temetést kérjenek. A legfontosabb az érte
mondott szentmise. Mivel a hozzátartozó nem lát bele a szeretettje
lelkébe, nem tudja, mit visz magával a Velem való találkozásra. Ezért a
hozzátartozó a halott helyett tartson mély bűnbánatot. Kérjen helyette
bocsánatot Istentől és a megbántott felebarátaitól.
19.
Hang: A talentumokhoz.
Kép: Az Égből egy nagy szent érem esett le valaki, vagy valakik elé.
Jézus: Ezzel a szentelmények fontosságára hívom fel figyelmeteket.
Van, aki sok talentumot kap, de a szentelményeket nem tartja
semminek. Pedig ezek nagy segítségére lehetnek a szentté válásban.
20.
Hang: Meg kell, hogy mondjam ezt neked.
Jézus: Meg kell beszélnem veled a jövőben kapott fontos feladataidat.
21.
Hang: A fülemben vagy.
Jézus: Ez azt jelenti, hogy mindig figyelek a hangodra, mindent
meghallgatok, amit mondasz. Azt is, amit Nekem mondasz, és azt is,
amit másnak.
22.
Hang: Fenséges kommunikációm veled ez.
Jézus: Minden szavam, amit hozzád intézek ezekben az írásokban szent
és misztikus.
23.
Hang: Nagyon komolyan gondolom ezt veled.
Jézus: A rád bízott feladatot, szeretetem és irgalmam kisugárzását a
felebarátaidra, mindig nagyon komolyan gondolom. Hiszen ez
üdvösségüket befolyásolja.

24.
Hang: Én a te világosságod maradok.
Jézus: Most is, és a jövőben is elárasztalak az Én világosságommal.
Tisztánlátást adok neked.
25.
Hang: Én állandóan mindent kapok.
Jézus: Ebbe a mindenbe beletartozik a szeretet, a hála, az együttérzés,
a kedvesség az Én gyermekeim részéről, ugyanakkor kapok sok
megaláztatást, hitetlenséget, rágalmat, gyűlöletet.
26.
Hang: Mindnyájan egyek vagyunk veled.
Jézus: Mivel a Mi hűséges gyermekünk vagy, az egész Szentháromság,
a Szűzanya, a szentek és angyalok, mindnyájan együtt érzünk veled,
egy az akaratunk, és egy az örömünk.
27.
Hang: Hogy árulkodjak valakinek.
Kép: Kék fény.
Kép: Jézus szelíd arca.
Jézus idéz valakit: „Engedd meg Uram nekem, hogy csak Neked
árulkodjak. Te nem mondod el senkinek”.
28.
Hang: Itt kemény szakadás lesz az Egyházban.
Jézus: A változtatások miatt két részre szakadnak a papok, a püspökök
és a hívek is. Ez lesz a reformálás szomorú következménye.

2022.11.29.
1.
Gondolat + Érzés: Amikor az Úr tanításait hallgatjuk, az olyan, mintha
magával Istennel táplálkoznánk.
Jézus: Minden szavammal Magamat öntöm beléd.

2.
Édesapámmal a temetőben jártam, a különböző sírokat nézegetve arról
beszélgettünk, hogy mindenkinek különböző életútja van, és mindezt
Isten számon tartja, egyszerre képes mindenkit végig kísérni.
Hangom: Micsoda gazdagság ez!
Kép: Én egy nagy nyitott arany könyv előtt állok, mely a földre van
letéve. A könyv hatalmas, a könyvhöz képest akkora vagyok, mint egy
babszem. A könyvből mindent olvashatok.
Kép: Egy teremben több ilyen arany könyv van nyitva, más arany
könyvek pedig nagy polcokon vannak becsukva.
Jézus: Az Úr mindenki életének történetét, és annak a legapróbb
epizódjait is számon tartja. A látomásban a te életkönyvedet nézegeted.
3.
Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Egy szent: „Ha a földiek látnák, amit
mi látunk, biztosan nem lennének többé ateisták, de ebben az esetben
megszűnne a hit próbatétele, ami minden cselekvésüket terméketlenné
tenné”.
Gondolat: Ebben az esetben már nem a hit az, ami mozgatja a
cselekedetet. Eszembe jutott az a gondolat, hogy: „nem lát, de mégis
hisz”.
Jézus: Hit nélkül nem lehet üdvözülni. A hit és a tudás különböző
fogalmak. Atyám a hit által teszi próbára gyermekeit. Aki csak azt hiszi
el, amit földi szemeivel lát és érzékel, az nem tudja elnyerni az örök
életet.
4.
Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Egy szent: „Az időben való élet egy
pillanatnál is kevesebb, és a szegény föld kevesebb, mint egy láthatatlan
pont az űrben”.
Gondolat: Sokszor elfelejtjük, hogy mennyire picik vagyunk, és mégis
mennyire ragaszkodunk a földi élet dolgaihoz.
Jézus: Az igaz, hogy a földi élet szinte semmiség az örök élethez képest,
mégis nagyon fontos, hogy hogyan töltöd el ezt a pillanatnyi életet, mert
ezen múlik, hogy utána hová kerülsz.

5.
Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Egy szent: „Mivel mi Istenből élünk,
az Ő végtelen fényében látunk titeket és mindennapos
megpróbáltatásaitokat, szenvedéseiteket és nehézségeiteket, és
mindettől mi nem tudunk szenvedni”.
Gondolat: Ez azt jelenti, mindenki láthat és követhet minket a
Mennyországból, nincs titok előttük.
Gondolat: Olvastam korábban, hogy az angyalok nem tudnak szenvedni.
Jézus: Isten megengedi a szenteknek, hogy láthassanak benneteket,
minden örömötöket és szenvedéseteket, és hogy imádkozhassanak
értetek. De ők már nem tudnak szenvedni veletek. Hogy is lenne ez
lehetséges, hogy fájdalmakat éljenek át, hiszen örök boldogságban
vannak.
6.
Kép: Amikor elhagyja a lélek a földi testet, a földi hiányos gondolkodás is
lehull róla, és kitágul benne az Igazság. Látja az ő lelke, és az Igazság
közötti különbséget. Azért kell a tisztítótűz, hogy ezt a hiányosságot
levezekelje.
Érzés: Ezért arra kell törekednünk a földi életünkben, hogy minél jobban
levetkőzzük magunkban a korlátokat, és minél jobban megközelítsük az
Igazságot.
Jézus: Ha a külön ítéletkor a lélek nem kárhozik el, akkor még vannak
bűnök benne, vannak korlátai, amit le kell vetnie. Ezért kerül a
tisztítótűzbe.
7.
Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Egy szent: „A Mennyben Istenben
és Istenből élünk, de másképp, mint azok a lelkek, akik a kegyelemben
élnek, és még úton vannak az Ég felé”.
Hang: Tudomásodra hozni ezt.
Kép: A Mennyben Isten fénye átragyogja a lelket, ki olyan nagyon
boldog, és mosolyog.
Jézus: Még a legnagyobb kegyelemben élő földi emberek sem tudnak
olyan végtelenül boldogok lenni, mint a szentek, mert áthatja őket Isten
égi kegyelmének a fénye.

8.
Hang: Lelkiismeret… az Úr lelkiismeretéből kaptam.
Kép: Egy valami alatt egy hosszú felirat volt. Nem tudtam kiolvasni, hogy
mi állt rajta.
Jézus: A lelkiismeretet Szentlelkem ülteti belétek. Ez az egyik
gyümölcse. Ezt a lelkiismeretet mindenki megkapja, és van, aki bölcsen
felhasználja, míg más elaltatja. A lelkiismeret segít felismerni a
gondolataidban és cselekedeteidben a jót és a rosszat. Akinek jól
működik a lelkiismerete, az az ember azonnal észreveszi a bűnt
magában. Megindul benne a bűnbánat. Lelkiismeret nélkül, vagy annak
az elvetése esetén az ember elkárhozik.
9.
Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus mondta: A Szűzanya magában
birtokolja Isten rejtett szeretetét az egész emberiség iránt. A Szűzanya
sokszor a szívébe rejti az egész emberiséget, hogy védelmezze őket az
Isteni Igazságosság előtt.
Kép: A Szűzanya két kezében tart valamit, amit nyújt felém. Ahogy
átadja az ajándékot nekem, az ajándékot arany fénysugár veszi körbe. A
Szűzanya kék ruhában volt, és fehér fátyol volt a fején.
Jézus: Gyakran gondolkozz el azon, hogy a Szűzanya milyen végtelenül
szeret minden embert. Annak ellenére, hogy bűneitekkel keresztre
feszítettétek és megöltétek a Fiát, mégis a szívében hordoz benneteket.
Most, a végső időkben mindenkit a szívében tart, és könyörgéseivel
igyekszik hátráltatni a Mennyei Atya igazságos ítéletét. A képen az Atya
szeretetét nyújtja feléd, melyből abban a pillanatban, ahogy át akarod
venni, nagy kegyelemsugár árad az ajándékra.
10.
Kép: Egy lány fején egy arany korona volt. A korona olyan magas volt,
mint egy templom tornya.
Jézus: A Mennyei dicsőség nem egyforma lesz az üdvözülteknek. Aki
életét csupa lemondásban, alázatban, engedelmességben és
szeretetben élte, az nagyon nagy koronát kap.
11.
A testvéremmel arról beszélgettünk, hogy ebben az életben nemcsak az
üdvösségünkért harcolunk, hanem csiszoljuk az üdvösségi fokunkat is.

Kép: Egy tündöklő Nap.
Jézus: Minél jobban csiszoljátok a lelketeket, gyűjtitek a
jócselekedeteket, a Mennyben annál nagyobb fényben fogtok ragyogni.
Például, a Szűzanya fényesebb a Napnál.
12.
Hang: Az Én lelkem szabadsága.
Jézus: Az Én jelenlétem tesz szabaddá téged.

Miasszonyunk a Béke Királynéja a következőket mondta Pedro Regis (brazil) látnoknak

Mária üzenete: A nagy nyomorúság ideje | Pedro Regis (Anguera, Brazília) 2022.11.01

Drága gyermekeim, Isten az életetek Ura. Bízz benne, és győztes leszel. Mondd el mindenkinek, hogy Isten siet, és hogy eljött a Nagy Visszatérés ideje. Ne álljon karba tett kézzel. Hirdesd Jézust mindazoknak, akik elszakadtak Tőle. Szeresd az igazságot és védd meg. Az igazak hallgatása megerősíti Isten ellenségeit. A Nagy Nyomorúság idejét éled, és csak azok maradnak megingathatatlanok a hitükben, akik követik az igazságot. Én vagyok az Édesanyád, és boldognak akarlak látni itt a Földön, majd Velem együtt a Mennyben. Bármi is történik, maradj Jézus mellett, és védd meg Egyháza igaz Tanítóhivatalának tanításait. Oldd el a tévedés sötétségét az igazság világosságával. Olyan jövő felé haladsz, amelyben sok pap és felszentelt személy figyelmen kívül hagyja az igazságot. A lelki vakság mindenhol elterjed. Menj előre azon az úton, amelyet mutattam neked! Ezt az üzenetet adom ma nektek a Legszentebb Háromság nevében. Köszönöm, hogy itt találkozhatok még egyszer. Áldalak benneteket: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradj békében.
Mária üzenete: A lelkek nagy szenvedése a purgatóriumban. Sokat imádkozzatok a Purgatóriumban lévő lelkekért. Pedro Regis (Anguera, Brazília), 2022.11.02

Kedves gyermekek: Imádság, Gyónás és Eucharisztia. Íme a fegyver, amelyet felajánlok neked, hogy legyőzd a bűnt. Fuss el a bűn elől, és keresd Fiam, Jézus Irgalmát. Ebben az életben és nem a következőben kell tanúskodnod arról, hogy Jézushoz tartozol. Olyan jövő felé haladsz, amelyben a lelkeket bűn és tévedés szennyezi be, mert csak néhány helyen lehet hallani a bűnökről szóló beszédet. Nagyon sok lélek veti magát a pokolba az igazság iránti szeretet hiánya miatt. Jézus Egyházam Igaz Tanítóhivatalának tanításait csak igaz imádóim fogadják el. Szenvedek amiatt, ami veled történik. Imádkozz sokat. Imádkozz a Purgatóriumban lévő lelkekért. Nagy azoknak a szenvedése, akik átmennek a Purgatóriumon. Keresd a Mennyországot. Mindenben Isten [ kell] az első. Félelem nélkül előre! Ezt az üzenetet adom ma nektek a Legszentebb Háromság nevében. Köszönöm, hogy itt találkozhatok még egyszer. Áldalak benneteket: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradj békében.
Minden, amit a múltban bejelentettem, meg fog történni! Mária üzenete. Pedro Regis 2022. november 5.:

Drága gyermekeim, én vagyok a ti Fájdalmas Édesanyátok, és szenvedek azért, ami rátok vár. Imádkozzatok. A rossz pásztorok miatt sok szegény gyermekem el fog fordulni az igazságtól. Az igaz tanítást megvetik, a hamis pedig elterjed az Isten házában. Nyissátok meg szíveteket Isten Fénye előtt. Csak az igazság szeretetével lehet győzelmet aratni. Meneküljetek az ördög csapdáitól, aki széles ajtókat kínál nektek. Mindig a keskeny kaput válasszátok. Bármi történjék is, maradjatok szilárdan azon az úton, amelyet mutattam nektek. Ismerem a szükségleteidet, és imádkozni fogok érted az én Jézusomhoz. Bátorság! Minden, amit a múltban bejelentettem nektek, meg fog valósulni. Menj előre félelem nélkül! Mindig melletted leszek, még ha nem is látsz engem. Ezt az üzenetet adom ma át nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében
Mária üzenete: NAGY PUSZTÍTÁS. VIGYÁZAT | Pedro Regis (Anguera, Brazília) 2022.11.08

Drága gyermekeim, nyissátok meg szíveteket az Úr hívásának. Szeret téged és tárt karokkal vár rád. Ne élj elszakadva az Ő kegyelmétől. A bánat idejét éled. Hajlítsd meg térdeidet imában. Csak az ima erejével tudod elviselni az eljövendő megpróbáltatások terhét. Halld Jézust. Ő a te Egyetlen és Igaz Megváltód. Hamis tanítók fognak dolgozni, és nagy lelki pusztulást okoznak Isten Házában. Maradjatok Jézussal és Egyháza igaz Tanítóhivatalának tanításával. Légy óvatos! Isten ellenségei közel lesznek hozzád, de az igazsággal legyőzheted őket. Felbátorodik! Jézusomnak szüksége van az őszinte és bátor tanúságtételedre! Ezt az üzenetet adom ma nektek a Legszentebb Háromság nevében. Köszönöm, hogy itt találkozhatok még egyszer. Áldalak benneteket: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradj békében.
A Béke Királynőjének üzenete, melyet 2022.11.10-én adott.

Drága gyermekeim, én vagyok a ti Édesanyátok, és imádkozni fogok értetek az én Jézusomhoz. Az én Uram meg fogja szabadítani az Ő népét. Bátorság! Nincs győzelem a kereszt nélkül. Szeressétek az igazságot, és nagyok lesztek a hitben. Ne éljetek állandósultan a bűnben. Tartsatok bűnbánatot és forduljatok Hozzá, aki az egyetlen Út, Igazság és Élet. Az emberiség a szellemi szakadék felé tart. Légy óvatos! Az Úrhoz tartozol, és egyedül Őt kell követned és szolgálnod. Hosszú évek kemény próbatételei állnak még előttetek. Add nekem a kezed, és én vezetlek a szentség útján. Eljön a nap, amikor az igazság védelmezői megisszák az elhagyatottság keserű poharát, de ne hátráljanak meg. Aki az Úrral van, az soha nem fogja megtapasztalni a vereség súlyát. Ezt az üzenetet adom ma át nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

A Béke Királynőjének üzenete, adott: 2022. november 12-én

Drága gyermekek, a szentséghez vezető út tele van akadályokkal, de ne hátráljatok meg. Nem vagy egyedül. Szeretlek és mindig veled leszek. Örüljetek, mert nevetek már fel van írva a mennyben. Ne csüggedjetek! Amikor érzed a kereszt súlyát, hívd Jézust. Őbenne van a ti győzelmetek. Bízzatok Őbenne, aki szeret benneteket és név szerint ismer titeket. Rosszabb jövő felé tartotok, mint az özönvíz idején. Az emberiség megissza a fájdalom keserű poharát, mert az emberek elfordultak a Teremtőtől. Ne legyetek az ördög rabszolgái. A szabadság kincse, amelyet az Úr adott neked, nem téríthet el az üdvösség útjáról. Keressetek erőt az evangéliumban és az Eucharisztiában. Amikor minden elveszettnek tűnik, Isten győzelme Szeplőtelen Szívem Végleges Diadalával jön el. Menj előre félelem nélkül! Ezt az üzenetet adom ma át nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

Hamis tanok. Mária üzenete. Pedro Regis – 2022. november 15

Kedves gyerekek, ne halasszák holnapra, amit meg kell tennetek. Ne álljon karba tett kézzel. Ez a megfelelő idő a visszatérésre. Jönnek majd napok, amikor az igazság néhány helyen jelen lesz, és sok szegény gyermekem hamis tanokat fog magáévá tenni. Szenvedek attól, ami rád jön. Maradj Jézussal. imádkozik. Csak az ima erejével talál békét az emberiség. Távolodj el mindentől, ami ellenkezik Jézusom Egyháza Igaz Tanítóhivatalának tanításaival. Szeresd az igazságot és védd meg. Félelem nélkül előre! Aki az Úrral van, soha nem fogja megtapasztalni a vereség súlyát. Ezt az üzenetet adom ma nektek a Legszentebb Háromság nevében. Köszönöm, hogy még egyszer itt találkozhatok. Áldalak benneteket: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradj békében.

A Béke Királynőjének üzenete, amelyet 2022.11.17-én adott ki a Szűzanya

Drága gyermekeim, az én Uram szeret benneteket és vár benneteket. Vegyétek fel valódi keresztény szerepeteket, és mindenütt tegyetek tanúságot arról, hogy a világban vagytok, de nem a világból valók. Az emberiséget vonzani fogják az Isten ellenségei által kínált lehetőségek, és szegény gyermekeim közül sokan elveszítik igaz hitüket. Ne keressétek a világ dicsőségét. A célod mindig a Mennyország kell, hogy legyen. Maradjatok szilárdan azon az úton, amelyet mutattam nektek, és akkor képesek lesztek hozzájárulni Szeplőtelen Szívem végleges diadalához. Légy bátor! Ne távolodjatok el az imától. Ezt az üzenetet adom ma át nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

Mária üzenete: FEGYVEREK A NAGY CSATÁHOZ | Pedro Regis (Anguera, Brazília) 2022. november 19.

Szeretett gyermekeim, hajlítsátok térdeteket Jézusom Egyházáért való imádságban. Az ellenségek megpróbálják eloltani az igazság fényét, de Isten győzni fog. Nagy zűrzavar lesz Isten Házában azok miatt, akik elszakadtak az igaz tanítástól. Szenvedek attól, ami rád jön. Ne hátrálj meg. Isten győzelme eljön az igazaknak. Bátorság! Szeresd az igazságot és védd meg. Kereszt nélkül nincs győzelem. Hitvallás, Eucharisztia, Szentírás és Rózsafüzér: ezek a fegyverek a nagy csatához. Én vagyok az Édesanyád, és a Mennyországból jöttem, hogy a Mennybe vezesselek. Légy engedelmes Hívásomhoz, és minden rendben lesz számodra. [Menj] előre azon az úton, amelyet mutattam neked! Imádkozni fogok érted Jézusomhoz. Ezt az üzenetet adom ma nektek a Legszentebb Háromság nevében. Köszönöm, hogy még egyszer itt találkozhatok. Áldalak benneteket: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradj békében.
Mária üzenete: menekülés A SÖTÉTSÉGBŐL | A Béke Királynőjének üzenete / Pedro Regis 2022. november 22

Drága gyermekeim, bízzatok az Úrban. Őbenne van az igazi megszabadulásod és üdvösséged. Ne élj azon az úton kívül, amelyet mutattam neked. Egy kétségekkel és bizonytalansággal teli jövő felé tartasz, de azok győznek, akik kitartanak Jézusom iránt. Hajlítsd meg térdeidet imában. Csak az ima erejével értheted meg Isten terveit az életedre vonatkozóan. Arra kérlek benneteket, hogy tartsátok égve hitetek lángját. Menekülj a démon sötétsége elől, és keresd Isten Fényét, hogy nagy legyen a hitben. Bátorság! Amikor minden elveszettnek tűnik, Isten Hatalmas Keze az igazak javára (védelmében) fog dolgozni. Ezt az üzenetet adom ma nektek a Legszentebb Háromság nevében. Köszönöm, hogy még egyszer itt találkozhatok. Áldalak benneteket: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Maradj békében.
A Béke Királynőjének üzenete, amelyet 2022.11.24-én adott ki a Szűzanya

Drága gyermekeim, fontosak vagytok Tervem megvalósítása szempontjából. Ne add fel. Uramnak szüksége van a nyilvános és bátor tanúságtételedre. Egy olyan jövő felé tartotok, amelyben sokan megtagadják majd az igaz hitet. Akik szeretik és védik az igazságot, azokat üldözni fogják és kiűzik. Ne csüggedjetek. Azok, akik hűségesek maradnak, szép jutalomban részesülnek. Imádkozzatok. Csak az ima erejével tudod elviselni az elkövetkező megpróbáltatások súlyát. Én vagyok az Édesanyád, és mindig közel leszek hozzád. Menjetek ki az igazság védelmében! Ezt az üzenetet adom ma át nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy ismét összegyűjthetem Önöket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.


Mária üzenete: ELJÖTT AZ IDŐ VISSZATÉRÉSED | Pedro Regis (Anguera, Brazília) 2022. november 26.

Drága gyermekek, bízzatok teljesen Fiam, Jézus erejében. Ő irányít mindent. Az Úr választottai számára nem lesz vereség. Amikor érzed a kereszt súlyát, hívd Jézust, és Ő megadja neked a győzelem kegyelmét. Ne csüggedjetek a nehézségek miatt. Térdeljetek le imádságban, mert csak így érhetitek el a szentséget. Az özönvíz idejénél is rosszabb időkben éltek, és eljött az idő a visszatérésetekre. A sírás és siránkozás jövője felé tartotok. Üldözni fognak benneteket az igazság szeretete és védelme miatt, de ne hátráljatok meg. Amikor minden elveszettnek tűnik, az Úr cselekszik az Ő népe érdekében. Bátorság! A nagy végső csatában híveim a reverendás bátor katonák mellett fognak harcolni, és hozzájárulnak Szeplőtelen Szívem végleges diadalához. Előre! Bármi történjék is, ne forduljatok el az igazságtól. Mindegyikőtöket név szerint ismerem, és imádkozni fogok értetek az én Jézusomhoz. Ezt az üzenetet adom ma át nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.
Egy komoly konfliktusokkal teli jövő felé tartasz. Mária üzenete Pedro Regis (2022. november 29.)

Drága gyermekeim, én vagyok a ti Édesanyátok, és azért jöttem a Mennyből, hogy elvigyelek benneteket a Mennybe. A világban vagytok, de nem vagytok a világból. Mondjatok nemet mindarra, ami eltávolít benneteket Fiamtól, Jézustól, és mindenütt tegyetek tanúságot hitetekről. Súlyos konfliktusok jövője felé tartanak. Imádkozzatok. Csak az ima erejével tudod elviselni az elkövetkező megpróbáltatások súlyát. Én vagyok a ti Fájdalmas Édesanyátok, és szenvedek azért, ami rátok vár. Meneküljetek a bűntől, és fogadjátok el az Úr kegyelmét. Ha megtörténik veled, hogy elesel, keress erőt a gyónás szentségében és az Eucharisztiában. Örüljetek, mert nevetek már fel van írva a mennyben. Ne felejtsd el: a kereszt után győzelem következik. Az én Uram letörli könnyeiteket, és minden rendben lesz számotokra. Isten győzelme eljön az Ő választottaiért. Menjetek előre az általam mutatott úton. Ezt az üzenetet adom ma át nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.