I. Az Igazság ismerete
Az igazságot azok fogják ismerni, akik megmaradnak Jézus beszédeiben, és ilyen módon az Ő tanítványaivá lesznek.
31 Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: „Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok;
32 És megismeritek az Igazságot, és az Igazság szabadokká tesz titeket.” (János 8,)
Ezen ige szerint tehát az igazságnak a megismeréséhez (mely nélkül nem élvezhető a házasság) az szükségeltetik, hogy megmaradjunk Jézus beszédeiben, és ilyen módon az Ő tanítványaivá váljunk. Nem elég tehát hinni Jézusban, meg is kell maradni beszédeiben ahhoz, hogy az igazság megismerésére eljussunk!
Nagyon sokan azt hiszik, hogy elég csak hinni, hogy Jézus létezik és feltámadott, aztán kész is van. No igen, ezzel és ennek megvallásával nyerünk örök életet, de Istennek nem csupán az az akarata, hogy örök életünk legyen, hanem az is, hogy megismerjük az igazságot!
„Aki [Isten] azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az Igazság ismeretére eljusson.” (I. Tim.2,)
Sokan úgy vélik, hogy elég Isten előtt összeházasodni, és azzal egy olyan áldást szerzünk a házasságunkhoz, ami aztán már garantálja is a további sikert. Nos, nagy tévedés az ilyesmi. Jézus mindig azt tanította, hogy az igazságban járni kell, és nem csak megtudni, vagy hallani róla!
Hadd lássuk, Jakab apostol hogyan foglalta ezt össze egy nagyon frappáns mondattal:
23 Mert ha valaki hallgatója az igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát:
24 Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt.
25 De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog/áldott lesz az ő cselekedetében. (Jakab 1,)
Jakab azt mondja, hogy az Isten Igéje a szabadság tökéletes törvénye! Az a tükör, amibe beletekintve tökéletesen látszik a szabadság! Azt is mondja Jakab, hogy nem elég csak egyszer hallani, hanem meg is kell tartani (elménkben, ismeretünkben), meg is kell maradni mellette és cselekedeteinkkel követni is kell, és csak ekkor leszünk boldogok, vagy másként fordítva áldottak általa! Nézzünk most néhány igazságot, amit Isten tanított a házasságról!
20 És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala.
21 Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölté be annak helyét.
22 És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett vala az emberből, asszonnyá, és vivé az emberhez.
23 És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett.
24 Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
25 Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala. (I.Móz.2,)
Ez a Bibliában annak leírása, hogy Isten hogyan alkotta meg a nőt, hogyan vitte a férfihez, és adta neki segítőtársul!
A nő a férfihez illő segítőtárs, akit Isten szerzett neki
A társat tehát nem mi választjuk, végső értelemben, hanem Isten hozza elénk. Erről szólt az előző cikk az újságban, erre így most nem térek ki bővebben. A segítőtárs pedig mindig arra adatik, amilyen feladatra Isten elhívta azt, akinek a segítség kell. Isten Ádámot azzal bízta meg, hogy megőrizze, és gondozza a kertet, amit neki adott; valamint azzal, hogy sokasodjon, szaporodjon, betöltse az egész Földet, és hatalma alá hajtsa azt.
Isten a nőt azért adta az ember mellé, hogy segítsen az embernek abban, hogy elvégezze azt, amivel Isten az embert megbízta. A Biblia végig ragaszkodik ehhez a felfogáshoz, és világosan tanítja, hogy a nő semmiképpen nem kerekedhet a férfi fölé, elhagyva ezt a segítőtársi szerepét! Még az újszövetségben sem, ahol a Biblia azt mondja, hogy a Felkentben nincs különbség férfi és nő között, ez az egy megmarad: a nő alárendelt és segítőtárs a férfinak.
28 Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő: mert ti mindnyájan egyek vagytok a Felkent Jézusban. (Galata 3,)
12 A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. (I. Tim. 2,)
Milyen értelemben alárendelt a nő a férfinak?
A hatalom tekintetében! Isten mindent a férfin kér számon, mert őt bízta meg a vezetéssel és az uralommal. Az Ige azt írja, hogy nem a férfi teremtetett a nőért, hanem fordítva: a nő a férfiért.
8 Mert nem a férfiú van az asszonyból, hanem az asszony a férfiúból.
9 Mert nem is a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért. (I.Kor.11,)
Isten elküldött egy férfit egy feladatra, és ahhoz a feladathoz adott neki egy nőt, hogy annak a feladatnak a végrehajtásában segítsen. Ez egész konkrét mélységekig így van. Mivel Istennek mindenki számára terve van, akik Isten vezetésében járnak, azok ennek a tervnek a végrehajtásához kapnak társat, vagy lesznek társak. (Persze ez nem jelenti azt, hogy egy nő ne kaphatna egy konkrét elhívást a Felkent Testében, és abban a férje nem lehet a nő segítségére! Sokan a fent idézett igékre hivatkoznak, amikor nem fogadják el, hogy egy nő pásztori, tanítói, vagy valami hasonló szolgálatot töltsön be. Ez nem így van, betöltheti, mert Jézus arra hívta el. Viszont ez az elhívás nem változtathat a családban, és az emberi társadalomban betöltött hatalmi viszonyokon! Isten akkor is a férfin kéri számon, hogy a családja betöltötte-e a feladatot, amivel annak idején Ádámot megbízta, nem a nőn, mert az nem a nő hatalma, így nem a nő felelőssége. A nőn csak a neki adott szolgálatot kéri számon, miszerint segítette-e a férfit abban az első elhívásban, és ettől függetlenül kéri rajta számon mondjuk a pásztorlását, vagy a tanítói szolgálatot.)
Az elsődleges elhívása azonban a férfinak van, éspedig arra, hogy betöltse és hatalma alá hajtsa a Földet. Uralkodjon Isten akarata és módszerei szerint, töltse be a Földet Isten ismeretével és Isten áldásaival, többek között olyan emberekkel, akik ezt a feladatot tovább tudják vinni. Ez az ember elsődleges küldetése és elhívása ezen a bolygón! Ezt nem változtatja meg semmilyen világkorszak, ez még ma is érvényben van.
Ez olyannyira fontos, hogy megéri az ismétlést.
28 És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (I.Móz. 1,)
Az uralom ugyanannyira a nő vállán is nyugszik, mint a férfién, ebből az igéből világosan kiderül. Ugyanakkor a férfi a végrehajtó, és a nő a segítője! Sokan nem látják az élet célját maguk előtt. Nos itt van: azért vagyunk itt, hogy betöltsük a Földet emberekkel, akik Isten akarata szerint uralmuk alá hajtják a bolygót, betöltve azt Isten áldásaival.
Ehhez adta Isten a férfit, mint végrehajtót, és a nőt, mint segítőtársat ennek végrehajtásában.
Ennek a tanításnak a tiszta megfogalmazása ott található az újszövetségben is.
2 És amiket tőlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hű emberekre, akik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek. (II.Tim.2,)
Ezért választotta ki Isten Ábrámot is, mert ennek a célnak megfelelt:
19 Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útját, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle. (I.Móz.18,)
Ha valaki nem ebben gondolkodik, amikor házasságot köt, eleve rossz alapról indít, mert nem Isten célját tűzte ki maga elé célul. Hogy mennyien nem így gondolkodnak e tekintetben, az látszik a történelemkönyvekből, meg a társadalom jelen állapotából.
Miért lesznek egy test?
A nő a „formatervezés csúcsa” – azt hiszem ebben mindenki egyet ért! Én művész ember vagyok, és sokáig azt gondoltam, hogy bizonyára azért tartom a nőket megörökítő műalkotásokat a legszebbnek, mert férfi vagyok. Erre azonban rácáfolt sok női művész kollégám, akik osztják velem a véleményt, hogy a nő a leggyönyörűbb a teremtésben! A férfit az Isten megformálta, a nőt megalkotta – a magyar fordítás szerint.
Azt látjuk a Bibliában, hogy Ádám is meg volt elégedve a látvánnyal, amikor Isten elővezette párját, és azt mondta, hogy ez már rendben van, ez a magam fajta, ez már csont a csontjaimból és hús a testemből!
És mivel Isten a nő testét a férfiéból vette, ezért akarja a férfi a női testet annyira a magáévá tenni, annyira „vissza kapni”, a magáénak tudni. A Biblia világosan tanítja, hogy mivel a nő a férfi testéből vett hús és a férfi testéből vett csont, annak okáért ragaszkodik hozzá a férfi (még atyja és anyja elhagyása árán is) és annak okáért lesz vele egy test.
A szexuális hajtóerő tehát ez a ragaszkodás, ami nem más, mint a férfitest ragaszkodása a nő húsához, testéhez. Mintha a férfitest „emlékezne” arra az állapotra, amikor a nő még benne volt, és nehezen tűrné az elszakítottságot, és ezért minél többször szeretne vele egy test lenni! Ha ezt a hölgyek a házasságukban megértik, és ebben kedves hajlandóságot mutatnak, egy örök űrt töltenek be a férfi életében!
A legtöbb nőben nincs meg ez a fajta vágyódás ilyen erősen. A nő teste úgy tűnik nem arra „emlékszik”, hogy kivettek belőle valamit, hanem arra az ölelésre, arra a hazatalálásra vágyik, aminek hiánya abból következik, hogy kivették valamiből, elszakították valahonnan.
A férfinak ezt a biztonságot, ezt az otthont kell a nőnek nyújtania, mindig, mindenhol, és feltétel nélkül, ahova a nő mindig visszatérhet, ahol mindig menedéket talál, mert ő erre fog vágyni egy életen át! Ha a férj megadja a nőnek, amire vágyik ezen a területen, a nő örök szükségét tölti be vele, boldoggá tévén őt!
Meztelenek egymás előtt
Az utolsó kifejezés, amit szeretnék kicsit értelmezni, a pár meztelensége volt, amit egyáltalán nem szégyelltek. Tudjuk, hogy Ádám és tisztelt neje akkor kezdtek magukra fügefaleveleket aggatni, amikor bűnt követtek el. A bűn megjelenéséig semmi bajuk nem volt önnön meztelenségükkel. A meztelenséggel kapcsolatban nagyon sok torz kép van az emberek fejében, és sok esetben nem értik meg a meztelenség céljait és lényegét, vagy perverz módon használják. Érdemes erre talán egy kicsit kitérni. Gondoljuk csak meg, ki az aki előtt fesztelenül lehetünk meztelenek? Az előtt, akiben feltétlen megbízunk! Gondoljuk csak meg, melyik gyermek szégyenlősködik az őt szerető szülők előtt? Az embernek – mivel Isten jelenlétében volt – teljes volt a bizalma mind egymás, mind pedig Isten felé. Miért? Mert abban bízunk meg, akinek ismerjük a szeretetét! Akitől félünk, akitől jogosan félhetünk, akiben nem bízunk meg, az elől takargatjuk magunkat, sőt nemcsak takargatjuk, de még el is akarunk bújni előle! Mivel a bizalmatlanságot és a félelmet a szeretet kiűzi (I.Ján.4,18), ezért a teljes szeretet légkörében semmit sem kell takargatni! Ebben a légkörben volt Ádám és Éva Isten előtt, és ebben a légkörben kellene lennie minden házaspárnak egymás előtt és Isten előtt – egy életen át.
A meztelenség persze nemcsak fizikailag értendő, hanem azt is jelenti, hogy a házas felek teljes őszinteségben és nyitottságban vannak egymás előtt, teljes bizalommal, és semmit sem takargatnak az életükből egymás előtt, maximum az eldugott szülinapi ajándékot. Ha azonban már a meztelenségnél tartunk, azt hiszem ez a téma önmagában is megér néhány sort.
A meztelenség és a viselet
A prüdéria és a szemérem tehát – bármennyire vallásos erénynek tűnik – nem az Istentől van, hanem a bűn következménye! A meztelenség önmagában teljesen normális dolog férfi és nő között és általában az emberek között. Meg kell adnunk azonban a megfelelő helyét, és mivel jelen van a bűn a Földön, csak a szeretet légkörében szabadna élnünk vele! Ellenkező esetben versengést, keserűséget, és zabolátlan vágyakat hajlamos kelteni, ami a világon senkinek nem használ. Az Ige azt mondja, hogy ne tápláljuk a testet kívánságokra (Róma 13,14). Az is meg van ugyanakkor írva, hogy dicsőítenünk kell Istent a testünkben (I.Kor.6,20), ezért a szép, jó karban tartott test, Isten dicsőségére van, ilyen értelemben követendő példa. Nemcsak szépnek kell azonban lennie a testünknek, hanem helyesen is kell azt viselni és csomagolni! Helyesebb inkább mindent eltakarni, mint egy kicsivel is többet mutatni a kelleténél. Ha egy társaságban nem vagyunk biztosak abban, hogy mi a helyes csomagolás a testünkön, akkor inkább csomagoljuk magunkat túl, mint alul! A nyilvános helyek egyértelműen magukkal hozzák az illendő viselet jogos igényét, amely viselet lehet csinos – sőt helyes, ha az – de sokkal inkább legyen konzervatív, mint egy kicsit is kihívó. Nem attól csinos egy hölgy, hogy farkcsontig kilóg a dereka, a köldöke alatt úgy húsz centire a hasa, és a dekoltázsa is kis híján köldök alá ér. Ez nem csinos viselet, hanem állatias szexuális kihívás, ami társaságban közönséges. Még akkor is az, ha egy filmsztártól láttuk! Ezt egy keresztény ember soha, sehol nem engedheti meg magának! Vannak társadalmak, ahol a meztelenség természetes és a mindennapok rendszeres, egyszerű velejárója, és senki nem problémázik rajta, de tudomásul kell vennünk, hogy a mi társadalmunk nem ilyen. Le kell szögeznünk továbbá, hogy más dolog meztelennek lenni, és más hiányosan öltözni. A teljes meztelenség lehet természetes, de a hiányos öltözet nem, az egyértelműen szexuális kihívás. Még ha a társadalmunk helyesli is a hiányos öltözetet, a biológia azonban azt mondja, hogy az kihívás. Ne feledjük, vannak helyek, ahol még a drogozást is elfogadják társadalmi szinten – de attól még nekünk nem kell beszívnunk!
Mi keresztények sosem lehetünk szexuálisan kihívók, csak a férjünk, vagy a feleségünk előtt. Ami ott helyes, az másutt nem. Tudomásul kell vennünk, hogy a divatból húzott henye viselet is ide tartozik, mert egyesek kihívásnak fogják értelmezni, és ha mi adunk arra alkalmat, akkor az a mi bűnünk! Olyan pedig nincs, hogy nem lehet másik fazont kapni, mert a feleségemnek pl. egy ’olyan’ fazonú cucca sincs, pedig rendszeresen vásárol.
A párválasztási időszakban sem szabad szexuális kihívást használnunk a másik megfogására! Erre nincs mentség! Vannak helyek, ahol még a teljes meztelenség sem jelent szexuális kihívást, és vannak helyek, ahol még egy rövidebb szoknya sem helyes. Tessék megtanulni disztingválni! Egy olyan tóparton, ahol minden ötödik emberen van csak fürdőruha és mindenki más teljesen meztelen, ott rendben van, ha meztelenre vetkőzünk – ha nem zavar minket, és ha nem zavarunk vele mást. Ha zavar minket, eleve oda se menjünk. Egy olyan strandon, ahol mindenkin szolid fürdőruci van, ne mi kezdjük a monokinizést, és lehetőleg ne pont a mi fürdőruhánkból kandikáljon ki olyasmi, ami máséból nem! Ha még a fürdőruhás emberek látványa is zavar, és nemkívánatos vágyakat kelt, akkor ne menjünk strandra, le lehet élni az életet lebarnulás nélkül is. A másik oldalon a naturistákat sem kell megbélyegeznünk, akik reggeltől estig mindenhol csupaszok, lévén ők egy zárt közösségben, természetesen tudnak meztelenek lenni, és szabadon tudnak így élni. Nem akarnak senkit kihívni, csak jól érzik így magukat – nem másnak vetkőznek le, hanem maguknak. Akit zavar, az ne menjen közéjük, akit nem, az bátran vetkőzzön meztelenre, és ne zavartassa magát olyan emberek rosszallása miatt, akik egy ilyen közegben nem tudnák a meztelenséget elvonatkoztatni a szexualitástól, ezért megszólják. A meztelenség bizonyos hőmérséklet fölött kellemes viselet, ennyi az egész – egy naturista sem pucérkodik télen.
Aki elfogadja ezt a magatartást, az se ítélje meg az olyan embereket, akik nem fogadják el a meztelenséget, és az ilyen helyeket. Ne is reklámozza akárhol, hogy meztelenül napozik, úszik, vagy szaunázik ellenkező neműekkel együtt, mert nem mindenki tudja ezt úgy meghallani, hogy be ne indulna a fantáziája, vagy félre ne nyelne tőle. Ez sikamlós dolog, és a Biblia azt tanítja, hogy a gonosznak még a látszatától is tartózkodjunk (I.Thes.5,22)
magánkinyilatkoztatása nyomán terjedt el az egész világon, és több országban főpásztori jóváhagyással jelentős evangelizációs tényezővé vált. Hitelességét nem csupán evangéliumhű tanítása és hagyományos engesztelő gyakorlatai igazolják, hanem azok a szembetűnő lelki megújulások is, melyek egyéneket, családokat, egész közösségeket késztetnek rendszeres imára és irányítanak vissza a katolikus egyház liturgikus életébe.
