A PÁRKAPCSOLATOK ÁLDOTTSÁGA

„Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekből a Krisztusban…” — Efézus 1,3

Az áldás múlt időben áll a fenti idézetben, kérlek, ezt vedd észre! Ez azt jelenti, hogy Isten már elvégezte az Ő részét Krisztusban. Ahhoz, hogy ezt mind nagyobb mértékben birtokolni tudjuk, meg kell tennünk a saját részünket. Mert nyilvánvaló, hogy mindannyian még áldottabbak szeretnénk lenni, hogy másokat is megáldhassunk.

Nem célunk sorainkkal bárkit is kárhoztatni. Az az indíték vezet bennünket, hogy a világi normák szerint élőknek mutassunk egy helyes és tiszta utat, s az átadott bibliai ismeret birtokában választási lehetőséget biztosítsunk. Jézus példázatként említi a szőlő látható részét. (Ján. 15. fej.) Viszont a szemmel nem látható gyökérzeten nagy pusztítást végezhet például a filoxéra tetű. A silány vessző így gyenge termést fog eredményezni. Ezt figyelembe kell vennünk a házasságban is, hogy az virágba borulhasson és gyümölcsözővé válhasson.

Isten feltételhez köti az áldások birtoklását: minden dolgotokat szeretetben vigyétek végbe (1Kor. 16,14); szeretettel szolgáljatok egymás felé. (Gal. 5,13) Mindezt azért mondja, mert a hit működéséhez szükséges üzemanyag az isteni-fajta szeretet. (Gal. 5,6) A görög szövegben a szeretetre vonatkozóan mindhárom Igében az ‘agapé’ szó áll. Tehát a magasabb rendű szeretetről van szó, amely Krisztus elfogadásakor töltetik ki az emberi szívbe. De akik figyelmen kívül hagyják mindezeket, azok elesnek Isten legjobbjától!

Az áldás akadályait vegyük ezúttal szemügyre. A párkapcsolatok két nagy csoportját különböztetjük meg: a házasságban élők és az azon kívül eső formák (futó kalandok, együttélés, élettársi kapcsolat). A házasság intézménye Isten terve azok számára, akik társra vágynak. Minden más forma az isteni renden kívül esik. Ne feledjük: mindaz, ami nem a hitvesi ágyban történik, Isten szemében paráznaságnak minősül. De Ő egy sokkal kiválóbb utat szeretne mutatni! Ezt a tanítást meghallgathatod: www.hazassagtan.fw.hu

Miért nem meri mindenki felvállalni a nyilvános elköteleződést? Esetleg magukban sem biztosak? Az együtt élők gyakran érvelnek azzal, hogy nem a papír számít! De nézzük meg, hogy mi a különbség a házasság szentségében és a kapcsolatban élők áldottsága között. Fizikai síkon valóban csak az okirat létezésében különbözik. De szellemi vonatkozásban már sokkal nagyobb a különbözőség! A házasság szövetségén kívül hiányzik Isten Szellemének a ragasztója, ami összeköti a párokat; továbbá az a gigantikus erő, amellyel a tízezerszeres ellenséges erőt is képesek megfutamítani; valamint az egységre áradó áldások teljessége.

A ‘nem örökölhetik Isten országát’ kifejezést sajnos gyakran félreértelmezik, és úgy vélik, hogy a paráznák a pokolba jutnak. (Gal. 5,19-21) Az ezzel kapcsolatos helyes értelmezés: az újjászületett, de testi módon élő keresztények a földön nem tudják birtokba venni, megtapasztalni az áldások teljességét, továbbá veszítenek a mennyei, örökre szóló jutalmukból! Tehát a paráznák nem az üdvösségüket veszítik el, csupán az áldásaikat csorbítják. (A ‘nem mehetnek be Isten országába’ kifejezés vonatkozik az üdvösségre.)

Látod már, hogy mely párkapcsolatok a legáldottabbak? Amelyek Isten terve szerint valók! A teljesség csak az Úr előtt megkötött frigyben található meg. A házasság megfelelő mederbe tereli és intézményesíti a szexualitást. A hívők a tisztátalan életükkel Krisztus Testét szennyezik be. De a házasságkötés megszünteti a paráznaságot oly módon, hogy az együtt élőknek az egybekelésüket követően már saját tulajdonú hitvesük lesz. (1Kor. 7,2) A pásztorok nem erkölcscsőszök, ők tanítanak, a döntést pedig mindenki saját maga hozza meg. Isten azonban elvárja, hogy a rendelkezésre álló világosságban járjunk!

Bor Ferenc