Tracie Miles: Jogom van haragudni

„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.” Jak 1,19-20

Hazudtak nekem, becsaptak, megsebeztek. Dühös voltam, s úgy éreztem, minden jogom megvan rá. A harag összetörte a megbocsátási szándékot. Bár kértem Istent, hogy segítsen megbocsátani, adjon irgalmat a szívembe, gondolataim egyfolytában azon jártak, ami a mérgemet okozta, s ez mindig felülírta üres imáimat.
Belső párbeszédem egyetlen nagy vita volt. Egyik hang igyekezett igazolni tartós haragomat, a másik hang arról próbált meggyőzni, hogy az irgalom a helyes út. Hónapokon át a hangosabbik hang volt a kedvesebb sérült érzelmeimnek: igenis, jogom van haragudni. Mindenki igazat adna. A keserűség és sértettség hangjára figyelve gyakran előfordult, hogy türelmetlenül, közönségesen viselkedtem. Rövid ideig játszani tudtam a jó keresztény szerepét, de ha valami megpiszkálta elfojtott indulataimat, ellenségesen tört a felszínre minden sérelmem.
Egyik reggel, mikor a Szentírást olvastam, éreztem, Isten ráirányítja a figyelmemet az útra, amire a haragom vezet, s a kárra, amit ezzel okozhatok. Ahogy olvastam Jakab szavait, nem tudtam szabadulni attól a kifejezéstől, hogy „minden ember” legyen késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Isten Igéjének ez az igazsága nem hagyott helyet az én igazságosnak vélt felháborodásomnak. Kicsit lejjebb ezt olvastam: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jak 1,22.)
Világi szempontból, tudtam, teljes joggal dühöngök. De Isten nézőpontjából a dühöm csak tetézte a helyzetben már meglévő bűnt. Az, hogy nem voltam hajlandó olyan irgalommal és megbocsátással nyúlni az illető felé, ahogy Isten nyúl felém, megakadályozta, hogy cselekvője legyek az evangéliumnak.
Jakab szavai által Isten meglágyította szívemet. Elismertem, hogy bár azt mondtam, megbocsátottam, ezek szavak maradtak, a szívemben nem bocsátottam meg. Eljött az ideje annak, hogy ez megtörténjen, és továbblépjek.
Életünk minden területén, beleértve legerősebb érzelmeink kezelését, Isten azt kéri, legyünk gyorsak (Isten és mások) meghallására, késedelmesek a szólásra, és késedelmesek a haragra. Ha mindezt a gyakorlatban alkalmazzuk kapcsolatainkra, ne m csupán hallgatói leszünk az igének, hanem cselekvői is, és közeledünk ahhoz az igazságossághoz, ami az Istené, amit Ő látni szeretne.

Uram, kérlek, bocsásd meg, hogy őrizgettem a haragomat.

Vértezz fel természetfeletti képességgel, hogy tudjak megbocsátani azoknak, akik bántanak.

Töröld el szívemből a haragot, és adj örömet helyette.

Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: But I Have a Right to Be Angry
Encouragement for today, 2013.10.11.
www.proverbs31.org

Világszerte nő az öngyilkosok száma - az okokról

Az amerikai CDC (Centers for Disease Control and Prevention) tavaszi jelentése szerint a szándékos önártalom az USA-ban egyre nagyobb közegészségügyi probléma. A statisztikák szerint az USA-ban többen lesznek öngyilkosok, mint ahányan autóbaleset áldozatai, az öngyilkossági ráta pedig kiemelkedően magas az 1946 és 1964 közötti demográfiai robbanáskor születettek között, az úgynevezett baby boomereknél.

A szövevényes statisztikai kapcsolatok ellenére az öngyilkosság gazdasági probléma vagy generációs sajátosság. Nem mellékhatás, amit meg lehetne oldani új munkahelyekkel, a fegyverekhez való korlátozottabb hozzáféréssel, vagy sokkal toleránsabb társadalommal. Széles körű probléma, amely azoknak a hatalmas változásoknak köszönhető, amelyek az elmúlt évtizedekben megváltoztatták, ahogyan élünk, és ahogy meghalunk.

1999 óta minden évben több amerikai ölte meg magát, mint az azt megelőzőben, ezzel az öngyilkosság az USA kezeletlen haláloka lett. Az elmúlt öt évtizedben milliók élete lett jobb minőségű, de a társadalmi haladás és az elképesztő innovációk ellenére soha nem volt még ilyen magas a kilátástalanok száma, soha nem ártott még ennyi ember önmagának.

Emelkedés az USA-ban
Amerikában a Harvardon kifejlesztett National Violent Death Reporting System adatai szerint az öngyilkosságokban lassú, de hatalmas változás ment végbe: az elmúlt időszakban 20 százalékkal nőtt az éves öngyilkossági ráta, és ezen belül 30 százalékkal megugrott a befejezett öngyilkosságok száma. Ez egy évtized alatt 400 ezer halálozást jelent, többet mint amennyi amerikai meghalt a II. világháborúban és Koreában együttvéve.

Ezt a fejlődést nem lehet egyszerűen magyarázni. Az öngyilkosságokban mutatkozó változás a recesszió előtt kezdődött, és megugrott, amikor 2007-ben elkezdett növekedni a munkanélküliség – viszont a kutatások szerint az öngyilkosságoknak legfeljebb negyede köthető a munkanélküliséghez. A tipikusan amerikai problémaként kezelt fegyvereket sem lehet egyértelműen hibáztatni, mivel az öngyilkosságok száma úgy is nőtt, hogy az önártalmat fegyverrel végrehajtók száma stabil maradt. Igaz, kicsit mélyebbre nézve ellentmondásos adatokat találni, például a fegyverrel öngyilkos gyerekek mind otthon fértek hozzá a gyilkos eszközhöz.

Magyarországon csökken
A Központi Statisztikai hivataltól elkértük a leggyakoribb magyarországi halálokok listáját. Bár Magyarország nemzetközi szinten még mindig az első tíz ország között van – most éppen a kilencedik helyen – az öngyilkossági rátával, a magyar adatok bizakodásra adnak okot. Az adatokból kiderül, hogy ebben a nem teljes képet mutató listában a vezető halálok a daganatos megbetegedés. Ezt nem kell túlmisztifikálni, az egészségügyi rendszer aránylag jó működése nyilvánvalóan az egyelőre gyógyíthatatlan betegségek kiemelkedését hozza egy ilyen statisztikában. Az öngyilkosság utolsó a sorban, a kiemelkedő halálokok közül a halálesetek 2-3 százalékáért felelős, ráadásul a rendszerváltás óta folyamatosan csökken a szándékos önártalomtól elhunytak száma.

Az egész világon probléma
A Global Burden of Disease című tanulmány múlt decemberi, Newsweeknek átadott adataiból viszont az látszik, hogy az öngyilkosság az egész világot érintő probléma. A GBD-t koordináló Institute for Health Metrics and Evaluation adatai első ránézésre jó hírekről szólnak: az öngyilkossági ráta (az öngyilkosok száma 100 ezer főre vetítve, évente) 1990 és 2010 között csökkent a fejlődő országokban, és összességében is csak alig emelkedett.

De ezek mögött az életkorral korrigált adatok mögött a népesség nagy részét érintő trauma rejlik. A fejlett világban mostanra első az önártalom a 15 és 49 év közötti korosztályban, megelőzve a rákot és a szív- és érrendszeri megbetegedéseket. Ráadásul mindez csak a hivatalos adatokról szól. Nagyon sok kutató úgy gondolja, hogy az öngyilkosságokat drámaian alulbecsülik, kevesebb a boncolás, egyre több a halál mérgeknek és tablettának köszönhetően, ahol a célt nehéz felmérni.

Rockett szerint a valódi arány harminc százalékkal magasabb, ami az öngyilkosságot háromszor gyakoribbá teszi a gyilkosságnál. A WHO tavaly őszi számításai szerint az öngyilkosság világviszonylatban hatvan százalékkal nőtt a II. világháború óta. És mindebbe nem számolják bele az öngyilkos magatartást, a gondolatokat és terveket, amelyek lassan elemésztik az embereket: elvileg minden 25 próbálkozásra jut egy hivatalos haláleset.

A középkorúak vezetnek
A változás elsősorban a középkorú emberek miatt van. Az USA-ban az elmúlt évtizedben az öngyilkossági ráta csökkent a tinik és a korai húszas éveikben járók között, alacsony és stabil az időseknél is. A 45 és 64 év közöttiek öngyilkossági rátája viszont több mint 30 százalékkal nőtt az elmúlt évtizedben, az adatok pedig még ennél is rémisztőbbek kicsit tovább szűkítve: a fehér, középkorú férfiaknál ugyanez az arány 50 százalékkal nőtt.

 .A helyzet még ennél is durvább a fehér, középkorú nőknél, itt 60 százalékos  a növekedés: egyre többen kerültek intenzív osztályra gyógyszer-túladagoláshoz köthető öngyilkossági kísérlettel. Sok esetben ráadásul pont azt a gyógyszert használják, amiket azért írnak fel, hogy visszavezessék ezeket a társadalomból kiszorult embereket az életbe.

Járvány?
Az Amerikai Egyesült Államokban Julie Phillips, Rutgers University szociológusa volt az első, aki mélyebben megvizsgálta [PDF] a középkorúak öngyilkosságait. 2010-ben ő és kollégái kijelentették, hogy ez az életkor új veszélyzóna az önártalom tekintetében. A szociológusok átnézték nyolc évtized adatait, különválasztották abszolút életkor, hatások, a pillanat eseményei alapján az eseteket. Az eredmény megdöbbentő: a jelenleg a baby boomereknél a legmagasabb az öngyilkossági ráta, azonban mindenkinek, aki 1945 után született, magasabb a vártnál az öngyilkossági kockázata, és valószínűleg mindenkinél nagyobb lesz az arány, mint a baby boomereknél. Ez egy új, öngyilkossági járvány, ahol a baby boomer generáció csak a jéghegy csúcsa.

A szociológusok általánosságban úgy gondolják, hogy amikor a társadalom megfosztja az embereket méltóságukról, attól, hogy saját életüket irányítsák, vagy a kapcsolattól ahhoz, ami több náluk, akkor az öngyilkossági ráta emelkedni kezd. Ők mind Emile Durkheim követői, aki segített megalapítani a területet a XIX. században: úgy gondolta, hogy társadalmi tények magyarázhatják még ezt a nagyon személyes tettet is. Ez mára túlhaladottnak számít, ennél összetettebb elméletet keresnek a kutatók.

Furcsa összefüggések
Thomas Joiner pszichológus, öngyilkosságszakértő nagyon sok tényt összegyűjtött az öngyilkosságról, de a legtöbb annyira zavarba ejtő volt, mint az öngyilkosságokat emelő tavaszi évszak. Joiner olyan kérdésekkel szembesült, minthogy ha ötből négy öngyilkossági kísérletet nők követnek el, miért ötből négy befejezett öngyilkosságot férfiak? A prostituáltaknak, az atlétáknak és a bulimiásoknak az átlagnál magasabb a öngyilkossági kockázata, de ezenkívül mi a közös bennük? Miért vannak a feketék aránylag biztonságban?

A korábbi elméletek ezekre a kérdésekre nem adtak választ, sőt még a több mint ezer ismert kockázati tényező sem. Ezeket túl szélesen definiálták, ráadásul egy-egy páciens általában több mint egytől szenvedett: Családi konfliktusok, harci tapasztalat, gyermekkori bántalmazás, rossz alvás, drog és alkohol, szemtanúnak lenni öngyilkosságnál, korábbi öngyilkossági kísérlet, magányosság, idegesség, céltalanság érzete, szingliség, firss válás, friss munkanélküliség, rák: a lista a végtelenségi folytatható, ezek elvileg mind emelt öngyilkossági kockázatot jelentenek.

De mik azok a faktorok amelyek tényleg öngyilkossághoz vezethetnek? Joiner a következőre jutott: az emberek akkor lesznek öngyilkosok, ha egyszerre meg is akarnak halni, és képesek is meghalni. A három körülmény kell ehhez: magány, tehernek lenni mások számára és a félelemérzet hiánya, amelyek átfedése egyértelmű veszélyzóna.

A magány
A kutató az első feltételt „alacsony valahová tartozásnak” hívja. Szerinte a halálvágy a magányossággal, a befogadás és kapcsolatok meghiúsulásával kezdődik. Ez megmagyarázza, miért emelkedik harmadával az öngyilkossági arány a házasoktól a soha meg nem házasodókig. Összecseng azzal a ténnyel is, hogy az elvált embereknél a legmagasabb az öngyilkosság kockázata, míg az ikreknél alacsony, és a kisgyermekes anyukáknál közel van a legalacsonyabbhoz.

Sőt, ez magyarázhatja azt is, hogy az USA-ban miért alacsonyabb a hispánok és az afrikai-amerikaiak öngyilkossági rátája, mint a fehéreké: őket összeköti a szegénység, a család és a hit. Az elmúlt évtizedben az öngyilkosság megugrott a középkorú fehérek körében, míg a kockázat a hispánoknál és a feketéknél ugyanabban az életkorban alig nőtt – annak ellenére, hogy gyakorlatilag az élet minden tekintetében rosszabbak a kilátásaik.

Tehernek lenni mások számára

Joiner így hívja az elméletében megjelenő, öngyilkossághoz szükséges második feltételt. Szerinte ez érzelmileg pont annyira megterhelő, mint a magány.

Amikor az emberek saját magukat hatékonynak látják (fenntartják családjukat, erőforrást jelentenek a barátaiknak, hozzájárulnak a világhoz), élni akarnak. De ha elveszítik önálló nézőpontjukat, amikor úgy érzik, terhessé váltak másoknak, megjelenik a halálvágy. Ez megmagyarázza, miért magas az öngyilkosok aránya a munkanélkülieknél. Vannak, akik inkább meghalnának, minthogy megmentsék őket. Ezt figyelembe véve az öngyilkosság nem önző cselekedet vagy bosszú, hanem inkább közös kulturális dolog, félreértelmezett heroizmus.

Ha az öngyilkosság evolúciós összetevő, akkor az itt nyilvánul meg. Az ember nem az egyetlen az állatok között, akik öngyilkosságot követnek el. A poszméhek megölik magukat a paraziták elleni védekezésül, elhagyják a fészket, hogy megvédjék. A zöldborsó levéltetűje is valami hasonlót tesz, öngyilkosságával megvédi utódait, megtéveszti legnagyobb ragadozóját, a katicabogarat.

Mary C. Daly, a Federal Reserve Bank kutatója szerint ha valaki tíz százalékkal kevesebbet keres, mint a szomszédja, 4,5 százalékkal nagyobb eséllyel hal meg öngyilkosságtól. Egy korábbi tanulmányban kollégái azt találták, hogy az öngyilkossági ráta általánosságban nő, ha a nemzeti boldogság nő [PDF]: nehéz magányosnak lenni, de még nehezebb, ha mások annyira boldognak tűnnek, hogy nem is akarjuk őket zavarni problémáinkkal.

A nők mára beérték a férfiakat állások tekintetében, ezzel együtt az ezzel kapcsolatos öngyilkosságoknál is. Éles a váltás a középkorú, tanult nők körében, mint ahogy azt Hyeyoung Woo szociológus kutatásai mutatják: az iskolázottság több lehetőséggel, de az önártalom magasabb kockázatával is jár. Középkorú férfi társaiknál az ellenkezője igaz: azoknál, akik alacsonyabban iskolázottak, magasabb az öngyilkossági kockázat. Náluk a mottó még mindig a „becsület vagy halál”.

Félelemérzet hiánya
Joiner harmadik öngyilkosságfeltétele a félelemérzet hiánya, a halálra való képesség. Valójában nagyon nehéz megölni magunkat: az emberi test sok mindent képes elviselni, az elme menekül a haláltól, emiatt szerencsére sok ember meghátrál, sokat pedig sikerül megmenteni. Az öngyilkossághoz egyfajta bátorság kell, érzéketlenség a fájdalommal szemben. Ez magyarázhatja, miért magas az öngyilkossági ráta az atlétáknál, orvosoknál, prostituáltaknál és bulimiásoknál: mindegyikük hozzászokott az erőszakhoz, teste gyötréséhez, akárcsak a katonák.

Ez az egész lakosságra nézve elsőre megnyugtatónak tűnhet. Kevesen tartozunk ezekbe a kategóriákba. De Joiner szerint van egy másik tényező, ami tompítja a félelelmérzetet: a médiában megjelenő erőszak. (Az öngyilkosságok és a média közötti kapcsolatról itt olvashat bővebben.)

A három feltételben az a riasztó, hogy önmagában egyik feltétel sem extrém vagy szokatlan. Joiner szerint tehát az öngyilkosság feltételei olyan dolgok, amelyeket mind átélünk, vagy legalábbis a közelükbe kerülünk.

(Laza Bálint, index)

Bizonyítható, hogy a zsidók nem Ábrahám leszármazottai

Bizonyíték született arra, hogy, akik magukat zsidónak vallják, azok nem is zsidók.

A DNS vizsgálat eredménye rácáfolt arra eddig bevett meggyőződésre, hogy a világ zsidóságának többsége Ábrahám magja. Tehát a ma élők, akik azt állítják, hogy zsidók, azok nem ősi izraeliták. A tény az, hogy az új DNS vizsgálatok kimutatták, hogy a Palesztinokban több zsidó vér folyik, mint azokban, akik zsidónak vallják magukat. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy Izrael államban élők, 7 és fél millió lakos nem zsidó genetikailag.

A zsidók nem zsidók, hanem Kazárok

Dr. Eran Elhaik, és kollégái a McKusick-Nathan Genetikai Orvostudományi Intézetből és a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetemről tették közzé. A Molekuláris Biológia, és Fejlődéstani Intézet publikált egy DNS vizsgálati eredményt, ami szerint a mai Izrael területén élők valójában kazárok. Így ez eddig hipotézisnek felállított dolog valóságnak bizonyult.

Mi is volt a Kazár hipotézis? Leegyszerűsítve úgy tudnánk megfogalmazni, hogy a zsidó genom leszármazások egy mozaikja. Ez pedig elsősorban a kazároktól származik. A zsidók kazárok, és nem Izraeliták.

Az Európában, és Amerikában élő „zsidók” nem Ábrahám leszármazottai, hanem Bulan királynak, és az ősi kazár népeknek az utódai. Az egykori Kazária Török klánok keveréke volt, akik Dél-Oroszországban a Kaukázusokban éltek az időszámításunk kezdete utáni első századokban. Földrajzilag, genetikailag semmi közük a zsidókhoz, de áttértek a zsidó vallásra. Aztán saját magukat zsidóknak nevezték. Ezek a kazárok majd kivándoroltak a Kaukázusokból, és letelepedtek Oroszországban, Lengyelországban, Magyarországon, Németországba, és Európa többi részére is. Ők hozták létre 1948-ban Izrael államát. Ők nem Ábrahám magva, és nem közvetlenül leszármazottai Ábrahámnak. Ők magukról azt mondják, hogy zsidók, a DNS vizsgálat szerint pedig kazárok.

“Nincs vér vagy családi kapcsolat a Zsidókkal. A világban található Zsidó csoportoknak ma nincs közös genetikai eredete. Genomjuk jórészt Kazár.”- nyilatkozta a Haaretz napilapnak Dr. Elhaik.

Isten nem adott földet a kazároknak. Amikor Izrael miniszter elnöke azt mondja, hogy „Isten adta ezt a földet izraelita elődeinknek”. Ezt nem jól teszi, mert a tudomány bebizonyította, hogy az ott élő mai „zsidóknak” nincsenek ott izraelita ősei. A genetikusok azt állítják, hogy az Izraelben élő „zsidók” 2%-a valódi izraelita.

Azok az emberek, akik zsidóknak mondják magukat, csak azért vannak Izraelbe, mert az államot 1948-ban az Amerikai Egyesült Államok elismerte. Izraelt, mint nemzetet, azóta finanszírozza, és oltalmazza a kis államot.

Dr. Eran Elhaik munkatársaival együtt bebizonyította a Johns Hopkins Egyetemről, hogy a hipotézis immáron valósággá vált. Egyébként a tudományos eredmény nagyon értékes, és megnyugtató a keresztény vallást illetően, és a zsidó vallás megértésében is fontos szerepet vállal. Minden bizonnyal ez a munka hatással lesz a világ gazdaságára is. Korábban is született már hasonló eredmény 2001.-ben Dr. Ariella Oppenheim a Héber Egyetem kutató munkája alapján. Dr. Oppenheim, is szintén úgy találta, hogy a „zsidók” valójában kazárok. A kutató arra is felhívja a figyelmet, hogy rengeteg palesztinba van olyan kromoszóma, ami azt bizonyítja, hogy nekik volt genetikailag kapcsolata az ősi izraelitákkal. A zsidókkal, akik régen a templomokban, zsinagógákban dolgoztak.

Ezek után felvetődik a kérdés, hogy a világ mit fog szólni a tudományos felfedezésre. A cionista keresztények, és nem keresztények, politikusok vajon, hogy reagálják le a tudományos bizonyítékot?

Isten azt ígérte, hogy Ábrahám magvai fogják örökbe venni a földet. Ezért fontos az új DNS felfedezés fényében azt tisztázni, hogy kik is Ábrahám leszármazottai? A Biblia azt mondja: “Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.”. Tehát, aki az Úr Jézushoz tartozik az Ábrahám magva. Ez teljesen független a fizikai fajtától. “A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.” –közli Isten beszéde. Ő nem rasszista, sem antiszemita. A benne való bizalomhoz mindenkinek joga van fajra, és etnikumra való tekintet nélkül. Akik Jézust szeretik azoké az ígéret, és ők a választott nép.

(hir.ma )