Sikerrecept paphiányra: Lincoln, Nebraska

Az alábbiakban Brian Williams "Miért nem figyelnek más egyházmegyék Lincolnra?" címmel 2016. április 30-án megjelent írásának magyar nyelvű fordítását közöljük.

Aktualitása miatt is érdemes kiemelni, hogy a cikk szerzőjének azon következtetése, hogy az Egyház általános válsága nagymértékben a liturgia válságával áll összefüggésben, megegyezik azzal, amit XVI. Benedek pápa és Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció jelenlegi prefektusa is egybehangzóan állítanak.

Manapság gyakran olvasunk a katolicizmus összeomlásáról a nyugaton. Egyházmegyéről egyházmegyére láthatjuk plébániák és iskolák bezárását, a papok számának csökkenését, ahogy az idősebb klerikusok gyorsabban fogynak, mint ahány új felszentelés történik, no és a következő generáció fogyását, ahogy inkább vagy a szekuláris baloldalt, vagy az evangelikál jobboldalt választják.

Úgyszintén olvashatunk különféle terveket arról, hogyan fordítsuk meg ezeket a tendenciákat. Úgy tűnik, mindenkinek van valamilyen ajánlott programja, egy új stratégiája arról, hogy növeljük a papi hivatást választók és a vasárnapi szentmiséken résztvevők számát, valamint arról, hogyan tartsuk vissza az ifjakat attól, hogy elhagyják a hitet...

Ami azonban kevésbé ismert, hogy már most is van példa sikerre: a Nebraska állambeli Lincoln egyházmegyében. A probléma az, hogy túl kevesen beszélnek róla. Segítsünk hát ezen.

Először is, néhány tény, amit talán nem tudtál a Lincoln egyházmegyéről:

Az Official Catholic Directory és a Center for Applied Research in the Apostolate (CARA) szerint a nebraskai Lincoln az EGYETLEN olyan egyházmegye az Egyesült Államokban, ami a népességre vetített papszentelések számában az első 20-ban végzett az ÖSSZES felmérésben, amit 1993 és 2012 között végeztek.

A 97 000 főt számláló katolikus lakossága ellenére a Lincoln egyházmegye 22 papot szentelt 2010 és 2012 között. Az egész országban mindössze hét egyházmegye szentelt ennél többet. Ezeknek egyike a Los Angeles-i érsekség (a 4,2 milliós katolikus lakosságával), ami 34 papot szentelt ugyanezen három év alatt. Másképp fogalmazva, Los Angeles átlagosan néggyel több papot szentelt évente, annak ellenére, hogy 44-szer nagyobb népességgel bír, mint Lincoln.

Lincoln püspöke, James Conley elmondta, hogy az idei (2016.) év végzőseivel az egyházmegye 17 papszentelést tart 24 hónap alatt - ez olyasmi, ami hallatlan manapság, ebben a korban.

2012-ben az egyházmegyében összesen 150 pap szolgált, 134 plébánián.

Lincolnban nincs állandó diakónusi program. Vannak azonban akolitusok és lektorok, akik mind laikus férfiak.

Van továbbá 33 katolikus iskola, köztük 6 középiskolával. Egyike ezen középiskoláknak, a Szent X. Piusz, a Nagy Szent Gergely szeminárium 2014-es jelentkezői közül 48-ból 18-at adott.

Szintén érdemes megjegyezni, hogy az egyházmegye iskoláiban tanulók 96%-a katolikus.

Számos iskolában női szerzetesek tanítanak, akikből a Lincoln egyházmegye 14 különféle rendből 141 nővérrel büszkélkedhet. Több iskolában papok tanítják a középiskolás hittant, és gyakran papok szolgálnak iskolaigazgatókként is.

Annak fényében, hogy Lincoln virágzó katolikus közösséggel bír, ami számára több olyan kihívás ismeretlen, ami más helyeken nagyonis jellemző, érdemes megvizsgálnunk, mi a titka az ő sikerességüknek.

Lincoln példája mindössze néhány alapvető elemre szűkíthető:

1. Hithű püspökök

A zsinat utáni Egyház minden uralkodó divatja ellenére Lincoln elkerülte azokat az őrültségeket, amik számos más egyházmegyét sújtottak. Ez nagyrészt annak a stabilitásnak és hithűségnek köszönhető, amit Lincolnban három személy képviselt az elmúlt ötven évben: Glennon Flavin püspök (1967-1992), Fabian Bruskewitz püspök (1992-2012), és James Conley püspök (2012-mostanáig). Ők a saját püspöktársaik megvetései ellenére váltak sikeressé, azáltal, hogy az Egyház állandó értékeit a sajátjaiknak tartották.

A National Catholic Register egyszer sajnálkozóan meg is jegyezte, hogy úgy tűnik, mintha a "reformok", amik oly gyakorivá váltak a II. Vatikáni Zsinat után, mintha Lincolnt teljesen elkerülték volna. Nos... pontosan.

2. Csak férfiak a szentélyben.

Számos dolog azonnal megkülönbözteti Lincolnt az ország szinte összes többi egyházmegyéjétől, amikor a szent liturgiát vizsgáljuk.

Lincoln nagymértékben megőrizte a férfiak kizárólagos jelenlétét a szentélyben. Ezen a területen az egyházmegye egyszerűen nagyobb súlyt helyezett a hagyományra és a józan észre, mint a "modern érzékenységekre", amik valójában inkább szekuláris ihletésűek.

Ez az egyházmegye ma már az egyetlen az egész országban, ami ragaszkodik a csak fiúkból álló ministránsok gyakorlatához. Ahogy az ismeretes, ez közvetlen alkalmazása annak, amit maga Róma is elismert még 1994-ben (lásd az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 1994. március 15-én kelt levelét a püspököknek):

A Szentszék emlékeztetni kíván, hogy mindenkor nagyon helyes követni annak nemes hagyományát, hogy kizárólag fiúk szolgálnak az oltárnál. Ahogy az ismeretes, ez a papi hivatások biztató kibontakozásához vezet. Annak kötelezettsége tehát, hogy a ministránsfiúk ilyen közösségét támogassuk, mindenkor folytatódni fog.

Lincoln úgyszintén él a szentmisében az akolitusok és lektorok alkalmazásának lehetőségével. Miután hivatalos szolgálatról van szó, az akolitusok szerepét kizárólag férfiak láthatják el. Mindkét ilyen hivatalos szolgálatot Flavin püspök idején vezették be, még az 1970-es években.

Példának okáért egy körülbelül 1200 családot magába foglaló plébániakerületben akár 30-40 akolitus is lehet. A feladatuk legfőképpen az, hogy a szentmisén szolgáljanak, gyarkan úgy, mint egy ministráns vagy egy diakónus: a szentmisekönyvet lapozzák a pap számára, a bevonuláskor a keresztet viszik, részt vesznek az áldoztatásban, a füstölőt kezelik a tömjénezéshez, és így tovább.

Ezeket az akolitusokat szükség szerint mozgósítják, és nem úgy tekintenek erre a szolgálatra, mintha az a laikusok aktív részvételének egy másik formája lenne. Egy átlagos vasárnapi szentmisén, amin 800 ember vesz részt, tipikusan csak két főakolitust alkalmaznak, és további hármat, hogy az együttmiséző papot szolgálják, és hogy az áldoztatásban segédkezzenek. Érdemes megjegyezni továbbá, hogy a hívek Lincolnban csakis egy szín alatt áldoznak, elejét véve annak, hogy a szentmisén kétszer annyi akolitusra legyen szükség. Ez természetesen élesen különbözik a legtöbb egyházmegyétől, ahol a rendkívüli áldoztatókat teljesen megszokott (rendes) módon alkalmazzák, valójában visszaélve azzal a szándékkal, amit maga Róma fogalmazott meg erről.

Ahogy azt korábban említettük, Lincoln szintén alkalmaz lektorokat a legtöbb vasárnapi szentmisén. Még az 1980-as években Rembert Weakland püspök (abban az időben Milwaukee progresszív és homoszexuális prelátusa) nyilvánosan bírálta Lincoln akkori püspökét, Glennon Flavint, amiért nem volt hajlandó engedni annak az innovációnak, hogy női felolvasókat alkalmazzanak a szentmisén. Jóllehet Flavin utódja, Bruskewitz püspök végülis engedett a nyomásnak, és lehetővé tette szolgálatukat az egyházmegyében, a női felolvasók még mindig csak a hétköznapi és az iskolai szentmisékre jellemzők, míg a vasárnapi és ünnepi miséken a lektorok felolvasásai a gyakoribbak.

3. Hagyománybarát hozzáállás.

A lincolni hívek a más egyházmegyékre nagyonis jellemző katolikus "törzsi rivalizálás" és "liturgikus háború" teljes hiányáról számolnak be az egyházmegyéjükből. Ez nagyrészt a Lincoln püspökei által létrehozott légkörnek köszönhető. A hívek csak szabályszerűen és tisztelettel végzett Novus Ordo liturgiákon vehetnek részt, ami megakadályozza azt a rengeteg frusztrációt, amit más egyházmegyékben nagyon sokan éreznek.

Mindemellett Lincoln sohasem viselkedett ellenségesen a hagyománnyal szemben, amit a hagyományhű hívek máshol túlságosan is gyakran tapasztalnak. Az 1990-es években Bruskewitz püspök maga hívta meg az újonnan megalakult Szent Péter Papi Testvérületet (FSSP) az egyházmegyébe, hogy egy észak-amerikai szemináriumot, a Guadalupei Miasszonyunk szemináriumot megalakítsák, a nebraskai Dentonban. A Testvérület a szentmisét kizárólag annak rendkívüli formájában ünnepli, és ragaszkodik az 1962-ben használt liturgikus könyvekhez.

Jelenleg körülbelül 7 egyházmegyés pap van, akik hagyományos latin nyelvű szentmisét tartanak, további papok jelenleg is tanulják ezt a szentmiseformát. Az egyházmegyés szeminárium (a Nagy Szent Gergely Szeminárium) rektora havonta egyszer maga is ezt a szentmisét mutatja be a szeminaristáknak.

Ez pedig valószínűleg Lincoln egyik legérdekesebb oldala. A latin szentmisét látogatók közössége nem túlságosan nagy Lincolnban. Mivel az egyházmegye folyamatosan konzervatív állású volt, a területén sohasem jelent meg a hagyományhű hívek részéről olyan igény, hogy a Novus Ordo szentmiséket ismét teljesen a latin szentmisék váltsák fel. A közösség számos tagja látogatja a teljesen Novus Ordo plébániákat is, és részt vesznek az ottani szentmiséken is.

A régi rítust tanuló papok száma növekvőben van, jóllehet ez inkább a fiatal papok között jellemző (akikből az egyházmegyében rengeteg akad). A legtöbb idősebb pap a feladatot inkább az egyházmegye FSSP papjaira bízza, és a híveket a szeminárium vagy a Szent Ferenc plébánia ilyen miséire irányítja. Bruskewitz, Conley, és Finn püspökök mindannyian rendszeresen celebrálnak hagyományos latin nyelvű szentmisét az egyházmegyéjükben.

Lincoln egyházmegyés papjai és az FSSP papok rendkívül jó kapcsolatban állnak, és az idő előrehaladtával ez láthatóan csak egyre jobbá válik. A Nagy Szent Gergely szeminaristái közül vannak, akik a Guadalupei Miasszonyunk szemináriumba járnak át, és fordítva, esti imádságokra, testvéri összejövetelekre, és vesperásokra a régi és az új rítus szerint egyaránt.

4. Liturgikus folytonosság.

Ahogy korábban említettük, a Lincoln egyházmegye szándékosan elkerülte azt a modern tendenciát, hogy a laikusokat klerikalizálták azzal, hogy liturgikus szerepköröket laikus híveknek adtak át. Az akolitusok és lektorok alkalmazásának hála - a felolvasók és rendkívüli áldoztatók gyakori használata helyett - az egyházmegye nem mosta el a válaszvonalat a szolgálatot végzők és a laikusok között, avagy a szentély és a templomhajó között. Világosan látható, hogyan erősítette ez meg a szolgáló papságot Lincolnban, valamint a folytonosságot a római rítus két formája között.

A megfelelő liturgikus irányultságot tovább erősítette az a mód, ahogyan rengeteg szentmisét celebrálnak Lincolnban: a pappal a liturgikus keleti irányba - vagyis Ad Orientem - fordulva.

Az elmúlt két évben Conley püspök maga is Ad Orientem végezte az összes adventvasárnapi szentmisét. Emellett nyilvánosan bátorította az egyházmegye papjait, hogy cselekedjenek hasonlóképpen. Értesüléseink szerint a plébániakerületek 40%-a döntött úgy, hogy követi a püspök ajánlását. Közülük több számára azonban ez nem jelentett újdonságot, mivel a legtöbb nagy szentmisét az egyházmegyében már így is Ad Orientem végzik.

5. Katolikus nevelés.

Jóllehet ezt hagytuk a legvégére, sok szempontból az oktatás a legfőbb összetevője Lincoln sikerreceptjének. Glennon Flavin püspök elképzelése, ami lehetővé tette, hogy az egyházmegye gyermekei megfizethető áron járhassanak katolikus iskolába, valamint hogy hiteles katolikus nevelést kapjanak szerzetesnővérektől, az egyházmegye küldetésének szerves része.

Bár Lincoln katolikus lakossága kevesebb, mint 100 000 főből áll, az egyházmegye a híveknek 27 általános iskolát és 6 középiskolát biztosít a következő nemzedék felneveléséhez. Ennél is fontosabb, hogy a legtöbb egyházmegyés iskola legalább 1-2 beöltözött szerzetesnővérrel, és valamennyi katolikus iskola legalább egy pappal rendelkezik.

Ahogy korábban említettük, a középiskolás hittanórákat kizárólag papok és szerzetesnővérek tartják. Példaképpen, Lincoln katolikus gimnáziumában, a Szent X. Piuszban több, mint 1200 tanuló mellett 4 szerzetesnővér szolgál (hagyományos szerzetesi ruhában), és 15 pap, akik folyamatosan csak papi ruhában láthatók. Valamennyi újonnan felszentelt pap legalább 5 éven keresztül tanít az egyházmegye valamelyik középiskolájában. Azoknak a papoknak, akiket működő katolikus középiskolával rendelkező kisebb településre küldenek, ezekben a középiskolákban szintén tanítaniuk kell.

Szemben más egyházmegyékkel, ahol iskolai szentmisét csak hetente (néhol havonta) egyszer követelnek meg, a Lincoln egyházmegyében előírás, hogy valamennyi iskolában naponta kell szentmisét tartani, a teljes iskola részvételével.

Mindezzel együtt is, talán nincs jobb példája annak, hogy Lincoln mennyire elkötelezett a jövő felé, mint hogy az egyházmegye iskolái működnek a legalacsonyabb tandíjjal az egész országban. A Szent Teréz Katolikus Iskola például mindössze tanulónként évi $100 tandíjjal működik, és mégis virágzik, egy beöltözött szerzetesnővérrel az igazgatói székben.

Ahogy egy helyi lakos magyarázta: "Ezek a remek, szilárd katolikus iskolák az egyházmegye alapjai, amik folyamatosan ontják magukból a klerikusi hivatásokat, és az egyszerű, jó katolikus híveket, köszönhetően a klerikusainknak, egyházmegyés szolgálattevőknek, és a laikusoknak."

Miért nem figyelnek más egyházmegyék Lincolnra?

Hogy miért nem próbálják más egyházmegyék is megvalósítani a lincolni modellt: rejtély. Könnyű azonban látni, hogyan hessegeti ezt el néhányuk.

Lincoln vidéki egyházmegye. A szerzetesnővérek rendkívül magas száma segíti az iskoláikat alacsonyan tartani a tanulók tandíját. A katolikus lakosság viszonylagos kis száma elszigetelt környezetet biztosít, szemben az olyan sokszínű és nagylétszámú területekkel, mint amilyen Los Angeles, Chicago, vagy New York.

Természetesen lehetnek más okai is annak, ha Lincoln példáját látszólag figyelmen kívül hagyják.

Kétségtelen, hogy számos püspök, pap, és laikus hívő inkább lemondana a klerikusi hivatások nagy számáról, ha ez azt igényelné, hogy újra meghúzzák a világos válaszvonalakat a templomhajó és a szentély között, vagy hogy véget vessenek az olyan zsinat utáni innovációknak, mint amilyenek a lányministránsok, vagy a rendkívüli áldoztatók. A teljes egyenlőségre irányuló világi nyomást a legtöbb püspök lelkesen magáévá tette az elmúlt néhány évtizedben. Úgy tűnik, mintha büszkeség, félelem, vagy egy olyan program, ami nem kizárólag a lelkes üdvözülését célozza, tartaná vissza a legtöbbjüket, hogy a gyakorlataikat felülbírálják. Vagy talán néhány egyházmegye egyszerűen nem akar hithű katolicizmust látni.

Csak reménykedni és imádkozni tudunk, hogy az egyházi hierarchiában egyre többen tekintenek majd alázatosan és figyelmesen Lincolnra, hogy válaszokat találjanak. Létezik már sikeres példája annak, hogyan kell ismét élő Egyházat felépíteni, és hiteles, virágzó katolicizmust fenntartani.

Figyeljetek Lincolnra!

(Forrás: Liturgy Guy)