2014. október 28., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Üdvösség Anyja: „Isten gyermekeinek Anyja” szerepemet aláássák


2014. október 27. hétfő, 16:20
Gyermekem, fontos emlékeztetni Legszentebb Rózsafüzérem naponkénti imádkozására, hogy védelmezze ezt és Örök Atyám által a világ számára szentesített más küldetést.
A Keresztények, akik Hitüket gyakorolják, nagyon nehéznek fogják találni, hogy továbbra is kinyilvánítsák Irántam, a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja iránt való odaadásukat, ebben az időben. „Isten gyermekeinek Anyja” szerepemet aláássák, és elvetik, főképpen bizonyos Katolikus csoportok, amelyek nem Fiamtól származnak. Az ilyen csoportok azt a benyomást keltik, hogy Fiam Egyházának a hívei, de nem gyakorolják, amit Ő tanított. Ők üldözik azokat, akik az Igazságot támogatják, és a legvégsőkig elmennek, csakhogy elutasítsanak minden magán kinyilatkoztatást, mint valami értelmetlen dolgot, amelyek Fiam Kereszthalála óta az emberiségnek adattak. Ha nem lennének magán kinyilatkoztatások, amelyek általam, Isten Anyja által, Krisztus hírnökeként adatnának a világnak, sokan nem fordultak volna soha az Igazsághoz. Ehelyett sokan továbbra is a sötétségben vándorolnának, elutasítanák Isten Létezését, mellőznék az imádságot – a kaput, amely ha megnyílik, megvilágítja a lelket. „Isten Anyja” szerepemet világszerte támadják a hatalom miatt, amelyet azért kaptam, hogy elpusztítsam a gonosz ellenséget. El fogom tiporni a kígyó fejét, amint az meg volt jövendölve, ellenben azokat, akik hűséget mutatnak Irántam, gúnyolni és nevetség tárgyává fogják tenni a szélhámosok, akik azt merik magukról hirdetni, hogy Egyházam tanításának szakértői.
Fiam iszonyodik mindenféle gyűlölettől, amellyel az ember testvére iránt viseltetik. Ő könnyeket hullat, amikor valaki azt mondja, hogy Fiam Egyházát képviseli, majd pedig gyűlöletet szít Isten gyermekei ellen. Ő minden alkalommal elszenvedi Keresztre feszítésének fájdalmát, amikor Egyházában az egyik szolga megbántja a másikat, vagy pedig szörnyű szenvedést okoz az ártatlanoknak.
Gyermekek, nektek most kitartóan kell imádkoznotok Fiam Egyházáért, mivel az a legnagyobb támadás alatt van megalapítása óta. Fiam ellenségeinek sok terve van Egyházam elpusztítását illetően, s e tervek közül a legtöbb annak belsejéből fog jönni. Vegyétek figyelembe mostani figyelmeztetésemet, meg azokat, amelyeket Fatimában tártam fel a világ számára. Az ellenség várakozik, és hamarosan teljesen uralni fogja Fiam földi Egyházát, és milliókat fog tévedésbe ejteni.
Csukjátok be a fületeket, amikor azt halljátok, hogy Fiam szolgáit megvetik vagy rágalmazzák, amiért megvédik Isten Igéjét. Emlékezzetek mindig arra, hogy Istentől csak szeretet jön, és minden olyan személy vagy szervezet, mely arra ösztönöz benneteket, hogy ítéletet szórjatok az emberre – független attól, hogy mit követett el -, megkérdőjelezhető. Ti nem nevezhetitek magatokat Isten szolgáinak, majd pedig azt mondjátok a világnak, hogy szórjon rágalmakat egy másik személyre. Nem nézhetitek el a gyűlöletkeltés egyetlen formáját sem. Nem szabad senkit gyűlöletre ösztönözni, mert bárki, aki Fiam nevében ilyet tesz, nem jöhet Istentől. Rózsafüzéremet olyan gyakran kell imádkozni, amilyen gyakran csak lehetséges, hogy összezúzza a gonoszságot, mely markában tartja jelenleg a világot, amikor igazságosnak ítélnek mindenféle kegyetlenséget.
Az embernek testvére iránti szeretete nagyon megfogyatkozott, és a Keresztények közötti felebaráti szeretet is meggyengült. Nektek meg kell nyitnotok szemeteket az Igazságra, és emlékeznetek kell arra, amire Fiam tanított benneteket. Az olyan világos, mint a nap, ami azért lett leírva, hogy a világ a Legszentebb Bibliában olvasni tudja.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja