A
feltámadási leírások között különleges Szent Jánosé, amint különleges
az ő szerepe is az apostolok között. Ő volt az egyedüli apostol, akinek
az ismertető és megkülönböztető jegye, hogy ő az, „akit az Úr szeretett”.
És az iránta megnyilvánuló Isteni szeretetben nem Krisztus Urunk
emberi szimpátiája nyilvánult meg, hanem Isten igazságosságából fakadt,
mert igazság szerinti válasz volt az apostol nagyobb szeretetére.
Ezért kapta Szent János feladatul és kitüntetésül a Szűzanyáról való
gondoskodást is. És ez a nagyobb szeretet nyilvánult meg abban a
tényben is, hogy egyedüli apostolként volt jelen a
keresztrefeszítésnél. De az ő nagyobb szeretete a feltámadás utáni
események során is tetten érhető. Mert látható nála a szeretetből
fakadó tisztelet figyelmessége, aki bár gyorsabban szaladt Péternél,
így hamarabb ért a sírhoz, mégis bevárta, hogy az idősebb apostol
léphessen be először a sírboltba. „Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba.”
A szeretet tapintata, amely miatt Szent Péter szemszögéből beszél az
üres sírról, mintha csak Péter elbeszéléséből ismerte volna: „Látta
letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok
mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összegöngyölve.”
De szeretetének rejtett és mégis legnyilvánvalóbb jele a híres mondata: „látta és hitt”. Mert valójában a nagyobb szeretet volt az oka Szent János apostol gyorsabb hitre jutásának. Hogy
miért gondolom ezt? Mert volt valami az üres sírban, amit ugyan úgy ír
le Szent János, mintha Szent Pétertől hallott volna róla, de amit
valójában Péter nem vett észre, hiszen nem ő „látott és hitt”, hanem a
legfiatalabb apostol, akit szeretett az Úr, és aki leghamarabb szerette
az Urat. És ez a valami nem pusztán az üres sír volt, nem is pusztán az
üres gyolcsok és kendő, hanem az a mód, ahogy a kendő volt letéve:
külön, összehajtva.
Ha
irodalmi alkotásra képes volnék, ezt novellaként, netán lírai versként
írnám meg, de mivel erre nem vagyok képes, így csak száraz apokrif
véleményírásként állítom, hogy az összehajtás módja volt az, amiből
Szent János felismerte, hogy Jézus feltámadt, és azonnal hitre jutott,
elsőként az apostolok közül.
Mert
csak Jézus hajtogathatta úgy össze a kendőt, ahogy a sírban látta a
szeretett tanítvány, és csak olyan valaki ismerhette ezt fel, aki az Úr
iránti lángoló szeretete miatt minden vele kapcsolatos apró részletet,
eseményt, mozdulatot megfigyelt és szívébe zárt. Ezért jutott ilyen jelből leghamarabb hitre, ahogy később is ő ismerte fel leghamarabb a parton lévő feltámadt Jézust.
Talán
más is gondolkodott már azon, hogy amikor az apostolok bementek a
sírboltba, anakronisztikus szóhasználattal élve a torinói leplet és az
oviedói sudariumot látták. És talán azon is, hogy Szent János miért a
ma kevésbé ismert oviedói sudarium láttán jutott hitre. Lehet, hogy
csak a fékezhetetlen agyvelő az oka, vagy esetleg a még
fékezhetetlenebb fantázia játszik velem, de amikor ezen gondolkodva
kerestem a logikus magyarázatot, apokrifekbe illő történet kerekedett
ki belőle. Nem baj, ha elmondom?
Hogy
miért nem a torinói lepel volt a hitet fellobantó szikra? Ez egy
rendkívül finom és drága szövet volt, amelyet Nikodémus hozott Jézus
temetésére, és így a temetés előtt ezzel sosem (vagy csak egyszer, az
utolsó vacsorán) találkozott a fiatal apostol.
A
másik kendőhöz azonban emlékek sora kapcsolódott. Elsőként
természetesen a keresztről való levétel utáni események. Amikor a
kendőt valamilyen éles kapcsokkal a holt Krisztus hajához szorították
és a fejére tekerték a tarkójától kezdve, a fej bal oldalától a jobb
arcáig, ahol azt több rétegben harmonika-szerűen visszahajtották
önmagára, mert a jobb vállára hajló arca miatt nem tudták egészen a
feje köré csavarni. Így aztán a kendő a bal arca fölött végződött, és
mindezt azért tették, hogy az orrából és szájából kicsorduló vért
felfogják.
Abból
a tényből, hogy a kendőt nem tudták akadálytalanul körbetekerni
Krisztus fején, arra lehet következtetni, hogy akkor tették rá, amikor
még a kereszten függött. De Krisztus Urunk halála után az evangélium
szerint arimateai József azonnal Pilátushoz indulhatott, hogy engedélyt
szerezzen a holttest temetéséhez. És az engedély megérkeztéig biztosan
nem nyúlhattak a holttesthez. Az evangéliumok pedig nem tesznek
említést arról, hogy Nikodémus jelen lett volna a kivégzésen, így
előtte látta volna Krisztus holttestét. Tehát azt sem tudhatta, hogy
Krisztus arcát az ütések mennyire deformálták, hogy orrából és szájából
vér folyik, ezért talán nem is készült az ilyen mennyiségű vér
felfogására szolgáló kendővel, csak a leplet vitte. Azon kívül pedig a
kendő nem olyan minőségű szövetből készült, amilyent a gazdag tanácstag
egy órával később a temetéshez vitt. Ez a kendő egy éppen kéznél levő
hétköznapi ruhadarab volt.
Mert
az oviedói sudarium egy 84 x 53 cm-es kendő, amelyet abban a korban
gyakran, és nem temetéseknél, hanem a mindennapokban ruhadarabként
használtak. Fejet vagy nyakat takaró kiegészítő volt, amely a nap
hevétől, vagy az orr elé húzva a portól is védett, ahogy ma a sudarion
elnevezésre visszavezethető, sudra-nak nevezett közel-keleti kendő.
Kinek a sudariuma lehetett kéznél a kereszt alatt? Az apokrif evangélium-magyarázatom szerint Szent Jánosé volt az.
És
mert a férfi tanítványok közül ő egyedül volt jelen a kereszt alatt, a
Szent Test levételében ő is segédkezhetett. És ha én lettem volna a
helyében, az Úr Szent Testének szállításakor biztosan a fejéhez
igyekeztem volna közel lenni, ahogy valószínűleg ő is tette. És akkor ő
lehet az, akinek a kezének lenyomata látható a sudariumon, amely akkor
rajzolódott vérrel a kendőre, amikor a szeretett tanítvány megpróbálta
a holt Krisztus orrából kiömlő vért felitatni a kendővel, majd akkor,
amikor a sírba szállították, és bal keze fölött Ura vértől ázott szent
arcához nyomódott a kendő.
És ha nem elég az apokrif gondolatokból, tudom még fokozni.
Talán
másban is felmerült a kérdés, hogy a szintén Szent János által leírt
kenyérszaporítás hogyan is történhetett. Mi lehetett a „liturgia”,
hogyan történhetett a kenyér megtörése és szétosztása? Mert ez az
esemény az Eucharisztia meghirdetése, amely ugyanúgy egy húsvéthoz
kapcsolódik, mint a keresztáldozat. És az Eucharisztikus áldozat
előképeként már itt megjelent néhány arra vonatkozó sajátosság is. A
legnyilvánvalóbb ezek közül az, hogy Jézus felszólította apostolait,
hogy minden maradékot szedjenek össze. Mert ennek célja nem csak az
lehetett, hogy mind a tizenkét apostol kosara megteljen a
megszaporított kenyér maradékával, hanem az, ami az Oltáriszentségnél
válik igazán lényegessé: hogy egy morzsája se kerülhessen méltatlan
helyre.
És
ha ez így volt, miért ne lehetne arra gondolni, hogy az előkép mellett
más részlet is megjelenhetett ott. Mert Jézus „letelepítette a fűre”
az ötezer embert, majd „fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek”,
és ebben ugye mindenkinek nyilvánvaló a szentmisére utalás? De ha már
szentmise: Jézus valami fölött megtörte a kenyeret, és valamire
ráhelyezte azokat, ami nem közvetlenül a füves talaj volt. Mi lehetett
kéznél erre a célra a hegyen? Netán egy tiszta sudarium? Nagyon
elrugaszkodott, végképp apokrif elképzelés, ha merem feltételezni, hogy
Szent János sudariuma volt? Ugyanaz, amelyet később, Urunk halála után a
Szent Fejre hajtogatott Szent János? És durva feltételezés, ha azt
mondom, hogy nem véltelenül az Eucharisztiát leginkább átelmélkedő és
értő apostol sudariuma volt az „oltárterítő” a kenyérszaporításkor? Mert
a szeretett és leginkább szerető tanítvány volt hivatott és képes
megfigyelni, hogy hogyan hajtja össze Krisztus a kenyerek megtörése után
a sudariumot. Hogy egy morzsa se hulljék a földre. Például valahogy
úgy, ahogy a szentmisében a korporáléval teszik a papok, amely
hajtogatási mód nem lehetett akkor megszokott, mert a hétköznapokban nem
kell úgy hajtogatni egy kendőt, hogy ne hulljon ki belőle semmi.
Egyetlen morzsa sem.
Vajon,
ha mindezt valóban látta Szent János, és mindezt valóban megjegyezte,
nem ismerte volna fel a sírboltba bemenve, hogy a saját véres sudariuma
úgy van összehajtogatva, ahogy Krisztus tette azt a
kenyérszaporításnál? És nem tudta volna azonnal, hogy CSAK Jézus
hajtogathatta így össze? És ha Ő hajtogatta össze, akkor él!
Krisztus feltámadt!
Részletek a sudarium tudományos vizsgálatának megállapításaiból.
1.
Az oviedói Sudarium egy ereklye, amelyet már nagyon régóta tisztelnek
az oviedói székesegyházban. Az AB csoportba tartozó emberi vér által
alkotott foltokat tartalmaz.
2.
A kendő piszkos, gyűrött, szakadt és részenként megégett, foltos és
erősen szennyezett. Nem mutat azonban csalárd manipulációra utaló
jeleket.
3.
Úgy tűnik, hogy egy temetési kendő, amelyet valószínűleg egy felnőtt,
normális testalkatú férfi holttestének fejére helyeztek.
4.
A férfi, akinek az arcát a Sudarium eltakarta, szakállas, bajuszos és
hosszú hajú volt, amelyet a tarkójánál lófarokba kötöttek.
5.
A férfi szája zárva volt, az orra összenyomódott, és jobbra szorította
az arcához tartott kendő nyomása. Mindkét anatómiai elemet
egyértelműen azonosították az oviedói sudariumon.
6. A férfi halott volt. A foltokat kialakító mechanizmus összeegyeztethetetlen bármiféle légzőmozgással.
7.
A tarkójának alsó részén egy sor seb található, amelyeket még életében
valamilyen éles tárgyak hoztak létre. Ezek a sebek körülbelül egy
órával azelőtt véreztek, hogy a kendőt rájuk helyezték volna.
8.
Csaknem az egész feje, a vállai és a hátának legalább egy része vértől
borított volt, mielőtt ez a kendő ráterült volna. Ez onnan tudható,
hogy a hajban, a homlokon és a fej tetején lévő foltokat lehetetlen egy
holttest vérével reprodukálni. Ezért tehát kijelenthető, hogy a férfit
a halála előtt megsebesítették valamivel, amitől a fejbőre vérzett, és
ami sebeket ejtett a nyakán, a vállán és a háta felső részén.
9. A férfi a halálos folyamat következtében tüdőödémát kapott.
10.
A kendőt hátulról indítva a fejére tekerték, és éles tárgyakkal a
hajához szorították. Onnan a fej bal oldalától a jobb arcáig csavarták,
ahol azt látszólag ismeretlen okból visszahajtották önmagára, így az a
bal arcnál harmonikaszerűen összehajtogatva végződött. Lehetséges,
hogy a ruhát azért hajtották vissza önmagára, mert a fej akadályt
képezett. A kendő ilyen helyzetbe helyezésekor anatómiailag két foltos
terület figyelhető meg – az egyik az összefogott haj felett, a másik
pedig a hát felső részén.
Miután
a férfi meghalt, a holtteste körülbelül egy órán át függőleges
helyzetben maradt, és a jobb karját úgy emelték fel, hogy a fejet 70
fokban előre és 20 fokban jobbra mozdították. Hogyan lehet ezt
ésszerűen “függőleges helyzetnek” tekinteni? Ha az oviedói Sudarium
férfia csak a jobb karjánál fogva függött volna, akkor a test többi
része, különösen a fej, viszonylag messze, balra hajolt volna ettől a
kartól. Ez a helyzet nem egyezik meg a fejnek azzal a helyzetével,
amelyet a kendő mutat. Ezért egyszerűen következtethetünk arra, hogy a
test mindkét karjánál fogva függött. De ha a test pusztán így, a lábak
támogatása nélkül lógott volna, akkor a férfi 15 vagy 20 perc múlva
meghalt volna, és nem lett volna elég idő, hogy a testén látható
foltokhoz szükséges mennyiségű folyadék létrejöjjön…Ha a test a feje
fölött nyújtott karján lógott volna, akkor a feje nem jobbra, hanem
előre dőlt volna. Tehát az egyetlen helyzet, amely összeegyeztethető az
oviedói kendőn látható foltok kialakulásával, az a fej fölé kinyújtott
két kar, amikor a lábak olyan helyzetben vannak, amely nagyon
megnehezíti a légzést, azaz a keresztre feszítéssel teljesen
összeegyeztethető helyzetben. Azt mondhatjuk, hogy a férfit először
megsebesítették (vér a fején, a vállán és a hátán), majd “keresztre
feszítették”.
11.
A testet ezután a jobb oldalára fektetve a földre helyezték, a
karokkal ugyanabban a helyzetben, a fej pedig még mindig 20 fokban
jobbra, és 115 fokban hajlott a függőleges helyzethez képest. A
homlokát egy kemény felületre helyezték, és a testet ebben a helyzetben
hagyták körülbelül egy órán keresztül.
12.
Ezután a testet elmozdították, miközben valaki bal kezével különböző
pozíciókban próbálta megállítani az orrból és a szájból kiáramló vért,
erősen odanyomva (a kendőt). Ez a mozdulat körülbelül 5 percig tartott.
A kendőt mindvégig önmagára hajtva tartották. Ezután kiegyenesítették a
kendőt és körbetekerték vele a fejet, mint egy csuklyával, amit ismét
éles tárgyak tartottak. Ez lehetővé tette, hogy a a kúpszerűen
összehajtogatott ruha a hátához simuljon. A holttestet ilymódon
letakart fejjel (részben) egy bal ököllel tartották felfelé. A kendőt
ezután ebben a helyzetben oldalirányban az arc fölé helyezték.
Így,
miután az akadályt (ami lehetett a vérrel összekuszálódott haj vagy a
jobbra hajló fej) eltávolították, a kendő az egész fejet betakarta, és a
holttestet utoljára arccal lefelé, egy zárt bal öklön mozdították el.
Ez a mozdulat hozta létre a nagy háromszög alakú foltot, amelynek
felületén az ujj alakú foltok láthatók, a kendő hátoldalán pedig az
arcába vésett ív. Az előző mozzanathoz hasonlóan ez is legfeljebb 5
percig tarthatott.
13. Végül a célba érve a testet arccal felfelé helyezték, és ismeretlen okokból a kendőt levették a fejről.
14. Ezután valószínűleg mirhát és aloét szórtak a kendőre.”
„Az
egyes arcokon (a torinói lepel és oviedói Sudarium arcai) láthatóan
eléggé egybeesnek a foltok, a tarkón lévő foltokkal együtt, és a
vércsoport is azonos mindkét esetben. Az életben kiontott vér foltjai
az egyik leplen egybeesnek a másik kendőn lévő, életben kiontott vér
által okozott foltokkal, a “post mortem” vér foltjai pedig a
megfelelőikkel (a száj jobb oldalán kijövő vér, a szakáll és a homlok
alakja). A sudariumon lévő, éles tárgyak által tarkón okozott foltok
mindegyike tökéletesen illeszkedik a lepel ugyanezen a területen
találhatóakhoz, és mindkettő életben kiontott vér.”
(Az idézett részletek forrása: Comparitive Study of the Sudarium of Oviedo and the Shroud of Turin)