A feltámadási leírások között különleges Szent Jánosé, amint különleges az ő szerepe is az apostolok között. Ő volt az egyedüli apostol, akinek az ismertető és megkülönböztető jegye, hogy ő az, „akit az Úr szeretett”. És az iránta megnyilvánuló Isteni szeretetben nem Krisztus Urunk emberi szimpátiája nyilvánult meg, hanem Isten igazságosságából fakadt, mert igazság szerinti válasz volt az apostol nagyobb szeretetére. Ezért kapta Szent János feladatul és kitüntetésül a Szűzanyáról való gondoskodást is. És ez a nagyobb szeretet nyilvánult meg abban a tényben is, hogy egyedüli apostolként volt jelen a keresztrefeszítésnél. De az ő nagyobb szeretete a feltámadás utáni események során is tetten érhető. Mert látható nála a szeretetből fakadó tisztelet figyelmessége, aki bár gyorsabban szaladt Péternél, így hamarabb ért a sírhoz, mégis bevárta, hogy az idősebb apostol léphessen be először a sírboltba. „Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba.” A szeretet tapintata, amely miatt Szent Péter szemszögéből beszél az üres sírról, mintha csak Péter elbeszéléséből ismerte volna: „Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összegöngyölve.”
De szeretetének rejtett és mégis legnyilvánvalóbb jele a híres mondata: „látta és hitt”. Mert valójában a nagyobb szeretet volt az oka Szent János apostol gyorsabb hitre jutásának. Hogy miért gondolom ezt? Mert volt valami az üres sírban, amit ugyan úgy ír le Szent János, mintha Szent Pétertől hallott volna róla, de amit valójában Péter nem vett észre, hiszen nem ő „látott és hitt”, hanem a legfiatalabb apostol, akit szeretett az Úr, és aki leghamarabb szerette az Urat. És ez a valami nem pusztán az üres sír volt, nem is pusztán az üres gyolcsok és kendő, hanem az a mód, ahogy a kendő volt letéve: külön, összehajtva.
Ha irodalmi alkotásra képes volnék, ezt novellaként, netán lírai versként írnám meg, de mivel erre nem vagyok képes, így csak száraz apokrif véleményírásként állítom, hogy az összehajtás módja volt az, amiből Szent János felismerte, hogy Jézus feltámadt, és azonnal hitre jutott, elsőként az apostolok közül.
Mert csak Jézus hajtogathatta úgy össze a kendőt, ahogy a sírban látta a szeretett tanítvány, és csak olyan valaki ismerhette ezt fel, aki az Úr iránti lángoló szeretete miatt minden vele kapcsolatos apró részletet, eseményt, mozdulatot megfigyelt és szívébe zárt. Ezért jutott ilyen jelből leghamarabb hitre, ahogy később is ő ismerte fel leghamarabb a parton lévő feltámadt Jézust.
Talán más is gondolkodott már azon, hogy amikor az apostolok bementek a sírboltba, anakronisztikus szóhasználattal élve a torinói leplet és az oviedói sudariumot látták. És talán azon is, hogy Szent János miért a ma kevésbé ismert oviedói sudarium láttán jutott hitre. Lehet, hogy csak a fékezhetetlen agyvelő az oka, vagy esetleg a még fékezhetetlenebb fantázia játszik velem, de amikor ezen gondolkodva kerestem a logikus magyarázatot, apokrifekbe illő történet kerekedett ki belőle. Nem baj, ha elmondom?
Hogy miért nem a torinói lepel volt a hitet fellobantó szikra? Ez egy rendkívül finom és drága szövet volt, amelyet Nikodémus hozott Jézus temetésére, és így a temetés előtt ezzel sosem (vagy csak egyszer, az utolsó vacsorán) találkozott a fiatal apostol.
A másik kendőhöz azonban emlékek sora kapcsolódott. Elsőként természetesen a keresztről való levétel utáni események. Amikor a kendőt valamilyen éles kapcsokkal a holt Krisztus hajához szorították és a fejére tekerték a tarkójától kezdve, a fej bal oldalától a jobb arcáig, ahol azt több rétegben harmonika-szerűen visszahajtották önmagára, mert a jobb vállára hajló arca miatt nem tudták egészen a feje köré csavarni. Így aztán a kendő a bal arca fölött végződött, és mindezt azért tették, hogy az orrából és szájából kicsorduló vért felfogják.
Abból a tényből, hogy a kendőt nem tudták akadálytalanul körbetekerni Krisztus fején, arra lehet következtetni, hogy akkor tették rá, amikor még a kereszten függött. De Krisztus Urunk halála után az evangélium szerint arimateai József azonnal Pilátushoz indulhatott, hogy engedélyt szerezzen a holttest temetéséhez. És az engedély megérkeztéig biztosan nem nyúlhattak a holttesthez. Az evangéliumok pedig nem tesznek említést arról, hogy Nikodémus jelen lett volna a kivégzésen, így előtte látta volna Krisztus holttestét. Tehát azt sem tudhatta, hogy Krisztus arcát az ütések mennyire deformálták, hogy orrából és szájából vér folyik, ezért talán nem is készült az ilyen mennyiségű vér felfogására szolgáló kendővel, csak a leplet vitte. Azon kívül pedig a kendő nem olyan minőségű szövetből készült, amilyent a gazdag tanácstag egy órával később a temetéshez vitt. Ez a kendő egy éppen kéznél levő hétköznapi ruhadarab volt.
Mert az oviedói sudarium egy 84 x 53 cm-es kendő, amelyet abban a korban gyakran, és nem temetéseknél, hanem a mindennapokban ruhadarabként használtak. Fejet vagy nyakat takaró kiegészítő volt, amely a nap hevétől, vagy az orr elé húzva a portól is védett, ahogy ma a sudarion elnevezésre visszavezethető, sudra-nak nevezett közel-keleti kendő.
Kinek a sudariuma lehetett kéznél a kereszt alatt? Az apokrif evangélium-magyarázatom szerint Szent Jánosé volt az.
És mert a férfi tanítványok közül ő egyedül volt jelen a kereszt alatt, a Szent Test levételében ő is segédkezhetett. És ha én lettem volna a helyében, az Úr Szent Testének szállításakor biztosan a fejéhez igyekeztem volna közel lenni, ahogy valószínűleg ő is tette. És akkor ő lehet az, akinek a kezének lenyomata látható a sudariumon, amely akkor rajzolódott vérrel a kendőre, amikor a szeretett tanítvány megpróbálta a holt Krisztus orrából kiömlő vért felitatni a kendővel, majd akkor, amikor a sírba szállították, és bal keze fölött Ura vértől ázott szent arcához nyomódott a kendő.
És ha nem elég az apokrif gondolatokból, tudom még fokozni.
Talán másban is felmerült a kérdés, hogy a szintén Szent János által leírt kenyérszaporítás hogyan is történhetett. Mi lehetett a „liturgia”, hogyan történhetett a kenyér megtörése és szétosztása? Mert ez az esemény az Eucharisztia meghirdetése, amely ugyanúgy egy húsvéthoz kapcsolódik, mint a keresztáldozat. És az Eucharisztikus áldozat előképeként már itt megjelent néhány arra vonatkozó sajátosság is. A legnyilvánvalóbb ezek közül az, hogy Jézus felszólította apostolait, hogy minden maradékot szedjenek össze. Mert ennek célja nem csak az lehetett, hogy mind a tizenkét apostol kosara megteljen a megszaporított kenyér maradékával, hanem az, ami az Oltáriszentségnél válik igazán lényegessé: hogy egy morzsája se kerülhessen méltatlan helyre.
És ha ez így volt, miért ne lehetne arra gondolni, hogy az előkép mellett más részlet is megjelenhetett ott. Mert Jézus „letelepítette a fűre” az ötezer embert, majd „fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek”, és ebben ugye mindenkinek nyilvánvaló a szentmisére utalás? De ha már szentmise: Jézus valami fölött megtörte a kenyeret, és valamire ráhelyezte azokat, ami nem közvetlenül a füves talaj volt. Mi lehetett kéznél erre a célra a hegyen? Netán egy tiszta sudarium? Nagyon elrugaszkodott, végképp apokrif elképzelés, ha merem feltételezni, hogy Szent János sudariuma volt? Ugyanaz, amelyet később, Urunk halála után a Szent Fejre hajtogatott Szent János? És durva feltételezés, ha azt mondom, hogy nem véltelenül az Eucharisztiát leginkább átelmélkedő és értő apostol sudariuma volt az „oltárterítő” a kenyérszaporításkor? Mert a szeretett és leginkább szerető tanítvány volt hivatott és képes megfigyelni, hogy hogyan hajtja össze Krisztus a kenyerek megtörése után a sudariumot. Hogy egy morzsa se hulljék a földre. Például valahogy úgy, ahogy a szentmisében a korporáléval teszik a papok, amely hajtogatási mód nem lehetett akkor megszokott, mert a hétköznapokban nem kell úgy hajtogatni egy kendőt, hogy ne hulljon ki belőle semmi. Egyetlen morzsa sem.
Vajon, ha mindezt valóban látta Szent János, és mindezt valóban megjegyezte, nem ismerte volna fel a sírboltba bemenve, hogy a saját véres sudariuma úgy van összehajtogatva, ahogy Krisztus tette azt a kenyérszaporításnál? És nem tudta volna azonnal, hogy CSAK Jézus hajtogathatta így össze? És ha Ő hajtogatta össze, akkor él!
Krisztus feltámadt!
Részletek a sudarium tudományos vizsgálatának megállapításaiból.
1. Az oviedói Sudarium egy ereklye, amelyet már nagyon régóta tisztelnek az oviedói székesegyházban. Az AB csoportba tartozó emberi vér által alkotott foltokat tartalmaz.
2. A kendő piszkos, gyűrött, szakadt és részenként megégett, foltos és erősen szennyezett. Nem mutat azonban csalárd manipulációra utaló jeleket.
3. Úgy tűnik, hogy egy temetési kendő, amelyet valószínűleg egy felnőtt, normális testalkatú férfi holttestének fejére helyeztek.
4. A férfi, akinek az arcát a Sudarium eltakarta, szakállas, bajuszos és hosszú hajú volt, amelyet a tarkójánál lófarokba kötöttek.
5. A férfi szája zárva volt, az orra összenyomódott, és jobbra szorította az arcához tartott kendő nyomása. Mindkét anatómiai elemet egyértelműen azonosították az oviedói sudariumon.
6. A férfi halott volt. A foltokat kialakító mechanizmus összeegyeztethetetlen bármiféle légzőmozgással.
7. A tarkójának alsó részén egy sor seb található, amelyeket még életében valamilyen éles tárgyak hoztak létre. Ezek a sebek körülbelül egy órával azelőtt véreztek, hogy a kendőt rájuk helyezték volna.
8. Csaknem az egész feje, a vállai és a hátának legalább egy része vértől borított volt, mielőtt ez a kendő ráterült volna. Ez onnan tudható, hogy a hajban, a homlokon és a fej tetején lévő foltokat lehetetlen egy holttest vérével reprodukálni. Ezért tehát kijelenthető, hogy a férfit a halála előtt megsebesítették valamivel, amitől a fejbőre vérzett, és ami sebeket ejtett a nyakán, a vállán és a háta felső részén.
9. A férfi a halálos folyamat következtében tüdőödémát kapott.
10. A kendőt hátulról indítva a fejére tekerték, és éles tárgyakkal a hajához szorították. Onnan a fej bal oldalától a jobb arcáig csavarták, ahol azt látszólag ismeretlen okból visszahajtották önmagára, így az a bal arcnál harmonikaszerűen összehajtogatva végződött. Lehetséges, hogy a ruhát azért hajtották vissza önmagára, mert a fej akadályt képezett. A kendő ilyen helyzetbe helyezésekor anatómiailag két foltos terület figyelhető meg – az egyik az összefogott haj felett, a másik pedig a hát felső részén.
Miután a férfi meghalt, a holtteste körülbelül egy órán át függőleges helyzetben maradt, és a jobb karját úgy emelték fel, hogy a fejet 70 fokban előre és 20 fokban jobbra mozdították. Hogyan lehet ezt ésszerűen “függőleges helyzetnek” tekinteni? Ha az oviedói Sudarium férfia csak a jobb karjánál fogva függött volna, akkor a test többi része, különösen a fej, viszonylag messze, balra hajolt volna ettől a kartól. Ez a helyzet nem egyezik meg a fejnek azzal a helyzetével, amelyet a kendő mutat. Ezért egyszerűen következtethetünk arra, hogy a test mindkét karjánál fogva függött. De ha a test pusztán így, a lábak támogatása nélkül lógott volna, akkor a férfi 15 vagy 20 perc múlva meghalt volna, és nem lett volna elég idő, hogy a testén látható foltokhoz szükséges mennyiségű folyadék létrejöjjön…Ha a test a feje fölött nyújtott karján lógott volna, akkor a feje nem jobbra, hanem előre dőlt volna. Tehát az egyetlen helyzet, amely összeegyeztethető az oviedói kendőn látható foltok kialakulásával, az a fej fölé kinyújtott két kar, amikor a lábak olyan helyzetben vannak, amely nagyon megnehezíti a légzést, azaz a keresztre feszítéssel teljesen összeegyeztethető helyzetben. Azt mondhatjuk, hogy a férfit először megsebesítették (vér a fején, a vállán és a hátán), majd “keresztre feszítették”.
11. A testet ezután a jobb oldalára fektetve a földre helyezték, a karokkal ugyanabban a helyzetben, a fej pedig még mindig 20 fokban jobbra, és 115 fokban hajlott a függőleges helyzethez képest. A homlokát egy kemény felületre helyezték, és a testet ebben a helyzetben hagyták körülbelül egy órán keresztül.
12. Ezután a testet elmozdították, miközben valaki bal kezével különböző pozíciókban próbálta megállítani az orrból és a szájból kiáramló vért, erősen odanyomva (a kendőt). Ez a mozdulat körülbelül 5 percig tartott. A kendőt mindvégig önmagára hajtva tartották. Ezután kiegyenesítették a kendőt és körbetekerték vele a fejet, mint egy csuklyával, amit ismét éles tárgyak tartottak. Ez lehetővé tette, hogy a a kúpszerűen összehajtogatott ruha a hátához simuljon. A holttestet ilymódon letakart fejjel (részben) egy bal ököllel tartották felfelé. A kendőt ezután ebben a helyzetben oldalirányban az arc fölé helyezték.
Így, miután az akadályt (ami lehetett a vérrel összekuszálódott haj vagy a jobbra hajló fej) eltávolították, a kendő az egész fejet betakarta, és a holttestet utoljára arccal lefelé, egy zárt bal öklön mozdították el. Ez a mozdulat hozta létre a nagy háromszög alakú foltot, amelynek felületén az ujj alakú foltok láthatók, a kendő hátoldalán pedig az arcába vésett ív. Az előző mozzanathoz hasonlóan ez is legfeljebb 5 percig tarthatott.
13. Végül a célba érve a testet arccal felfelé helyezték, és ismeretlen okokból a kendőt levették a fejről.
14. Ezután valószínűleg mirhát és aloét szórtak a kendőre.”
„Az egyes arcokon (a torinói lepel és oviedói Sudarium arcai) láthatóan eléggé egybeesnek a foltok, a tarkón lévő foltokkal együtt, és a vércsoport is azonos mindkét esetben. Az életben kiontott vér foltjai az egyik leplen egybeesnek a másik kendőn lévő, életben kiontott vér által okozott foltokkal, a “post mortem” vér foltjai pedig a megfelelőikkel (a száj jobb oldalán kijövő vér, a szakáll és a homlok alakja). A sudariumon lévő, éles tárgyak által tarkón okozott foltok mindegyike tökéletesen illeszkedik a lepel ugyanezen a területen találhatóakhoz, és mindkettő életben kiontott vér.”
(Az idézett részletek forrása: Comparitive Study of the Sudarium of Oviedo and the Shroud of Turin)
