2025.05.02.
1.
Jézus feltámadásáról elmélkedtem:
Drága Uram, drága Jézusom…
Te vagy az emberiség feláldozott Húsvéti Báránya.
Mindenki látta, mennyire agyonkínoztak.
Mindenki látta, minden csepp Véred kifolyt a kereszten, a bűnözők szégyenfáján.
Fájdalom nélkül ez nem jöhetett létre.
Olyan volt ez, mint a végeláthatatlanul nehéz szülési fájdalom, de Te ezáltal mindannyiunk lelkét szülted meg új életre. Csak nekünk kell eldönteni, akarjuk-e, elfogadjuk-e.
A sírba fektették agyongyötört Testedet, és lezárták, lepecsételték, hogy soha senki ne tudjon elvinni Téged. Még őrséget is kivezényeltek, hogy minden emberi védelem hozzá meglegyen, nehogy az apostolaid vagy más ellopjon Tégedet.
De a Lélek erősebb minden földi erőnél, nincsen fizikai teste, így a zárt ajtókon is keresztülmegy.
Amikor eljött az ideje, az Élet éjnek idején beleszállt az elhunyt Testedbe, és feltámasztotta Őt az örök életre.
Erő és Fény, Élet és Lélek volt az, amely összeolvadt Testeddel, felkeltél sírodból, és elhagytad nyughelyed.
Földi embernek, ki soha nem látott és hallott ilyet, az ilyesmi elképzelhetetlen, de meg sem tudja érteni, mert a gondolatai és érzékszervei a földit látják és érzékelik.
De Te a saját Személyedben mutattad a példát, hogy bizony van a földön kívül is élet, csak hinnünk kell Benned, és követni Téged.
Hagyjuk meg Neked azt, amit titokban kell tartanod, mi csak kövessünk Téged a hitben és a szeretetben, míg le nem telik próbaéletünk a földi életben.
Ámen
2.
Érzés: Magamra maradtam valamivel kapcsolatban.
Hang: Nem maradtál magadra.
Hang: Bízzál Bennem, Én mindig veled vagyok.
Kép: Fény.
Hang: Megerősítelek.
Kép: Mint egy madár, bontogatom a szárnyaimat repülésre.
3.
Az Égiek segítségét kértem az írásom folytatásában.
Hang: Megígérem neked ezt.
Kép: Szelíden állok, mint egy harcos.
Hang: A kétélű kard van veled.
4.
Hang: Mindannyian a történelem része vagytok.
Hang: Ti mindannyian alakítjátok a történelmet.
5.
Hang: A nyelveddel élek.
Érzés: Amikor az Úr bennünk él, rajtunk keresztül cselekszik. Mitőlünk és a hozzáállásunktól függ, hogy az Úr sokat tesz-e vagy keveset. Mi segítjük vagy gátoljuk Isten működését.
Hang: A beszéddel is érvényes mindez.
6.
Hang: Nagy felelősséggel tartozol Nekem.
Érzés: Mindenért, amit mondunk és teszünk, felelünk az Úr előtt, amikor eljön a számadásunk ideje. Azért terhel minket felelősség, mert az embernek érzékeny a lelke, és nem mindegy, hogy szeretetet nyújtunk, vagy annak ellenkezőjét, hogy lelkét Isten felé segítjük, vagy abban segédkezünk, hogy Istentől eltávolodjon.
7.
Hang: Neked ez kötelező.
Érzés: Kötelességünk a Tízparancsolat szerint élni, átadni a tudásunkat Istenről a következő generációnak, szeretetet gyakorolni mások iránt, megbocsátani, és jó példaképeknek lenni mások számára, hogy ők is rátaláljanak Istenre.
8.
Hang: Mindig az igazság nyelvén beszélsz te.
Érzés: Mindig az Úr Igazságát kell hirdetnünk és úgy élnünk, mert ha féligazságokat hirdetünk és e szerint élünk…
Hang: Nagyon elkeveredtek az élet útvesztőjén.
Hang: Nagyon megtéveszthető lesz lelketek.
Hang: És ezt a gonosz kihasználja.
9.
Kép: Irgalmas Jézust egy fény veszi körül.
Hang: Te a fény fokozója vagy, másokban is.
Érzés: Amikor a másik emberrel szemben szeretetet gyakorolunk, az ő lelke megtelik örömmel, eltelik békével, és jobban megnyitja a szívét az Úr szeretetére. Ha jó példával vagyunk előtte, ő is kedvet kap, hogy szeretetet gyakoroljon mások iránt. Az Úr felé repíti háláját, és ezáltal megnövekszik az ő lelkében is a szeretet, amely valójában fény, amit szabad szemmel nem látunk.
Hang: De a szemed csillogásából látszik ez.
10.
Hang: Észreveszem benned ezt.
Érzés: Mivel az Úr bennünk él, szüntelenül kapcsolatban van a lelkünkkel. Valaki esetében intenzívebb ez a szeretetkapcsolat, valakivel kevésbé. Az Úr mindent érzékel a lelkünk rezdüléséből: ha örülünk, ha szomorúak vagyunk, ha szeretettel vagyunk mások iránt, vagy ha szeretetlenül vagyunk mások iránt. A lelkünkhöz igazítja az Úr az Ő hozzáállását is velünk szemben, és úgy adja a kegyelmeket is.
11.
Olvastam: Róm 14,7-8: „Senki közülünk nem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg.”
Kép: Irgalmas Jézus.
Érzés: Mivel az Úr nem önmagunkért teremtett meg, minket is meghívott az Úr Országának építésében. Ha valaki segítségért fordul hozzánk, és elfordulunk tőle, ez olyan, mintha az Úrnak mondanánk „nem”-et. Így, további kegyelmektől és érdemektől is elesünk, amelyekkel az Úr megajándékozott volna.
12.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér Jézusnak mondta, hogy egy éjjel sokat gondolt Rá. Jézus mondta: „Én is sokat gondoltam rád, mielőtt még életre hívtalak volna. Úgy, hogy beengedtelek az örök boldogságomba.”
Érzés: Az Úrnak már konkrét tervei voltak és vannak velünk kapcsolatban fogantatásunkkor, csak a kérdés, elfogadjuk-e azt az Úrtól. Az Úr mindent megad, hogy azon az úton haladjunk az életünk során, amit kitervelt, és amikor le-letérünk arról az útról, az Úr próbál visszaterelgetni. De mi vagyunk azok, akik szabad akarattal eldöntjük, hogy milyen irányban akarunk haladni.
Hang: Örök terveimmel élsz te.
13.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Az Úr megmutatta nekem, hogy ha egy lélek nem fogadja el a számára kijelölt kegyelmet, azok átszállnak egy másik lélekre.
Érzés: Istennek vannak tervei, amit embereken keresztül akar megvalósítani. Például, az Úr meghív valakit egy szeretetcselekedet elvégzésére, és az a valaki visszautasítja. Az Úr keres helyébe más valakit, aki hajlandó megvalósítani azt, amit az előző visszautasított. Minden szeretetcselekedetet az Úr jutalmaz. Így, a kegyelmeket az kapja, aki végrehajtotta az Úr akaratát.
14.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Nem a munka nagysága, hanem a ráfordított erőfeszítés kap jutalmat.
Érzés: Valakinek könnyen elérhető valami, például tanulásban, munkavégzésben, mert az Úr olyan adottságokat adott neki. De van olyan, akinek az Úr nem adott olyan adottságokat, amellyel ugyanezt az eredményt elérheti. Neki sokat kell dolgoznia, munkálkodnia, fáradoznia ugyanazért az eredményért, sőt, lehet, hogy erején felül kell mindezt megtennie.
15.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Leányom, szeretetből végzett áldozatra van szükségem, mert csak ennek van jelentősége Előttem. Nagy adósággal tartozik Nekem a világ, melyet áldozatukkal csak a tiszta lelkek tudnak törleszteni, irgalmasságot gyakorolva.”
Gondolat: Képzeljünk el magunk elé egy nagy áldozati kelyhet, amely az Úr előtt van, és az Úr várja, hogy beledobjunk valamit, akár kicsi vagy nagy áldozatot, amit szeretetből tudunk véghezvinni. Például, az áldozat azt jelenti, hogy saját kényelmünkről lemondva kisegítünk mást, aki a segítségünkre szorul.
16.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „A lelki irgalmasságnak nagyobb értéke van, mint az anyagi javak szétosztásának. Ez mindenki rendelkezésére áll. Ó, ha a lelkek tudnának örök kincseket gyűjteni, nem részesülnének ítéletben, mert az irgalommal megelőznék ítélkezésemet.”
Érzés: Ha az ember sokszor gyakorol irgalmat másokkal szemben, az Úr őt irgalommal ajándékozza meg az egyéni ítéletkor.
Hang: Mert mindenki azt kapja vissza, amit másoknak adott.
17.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Leányom, add Nekem nyomorúságodat, mert az kizárólag a te tulajdonod.”
Gondolat: A pozitív tulajdonságokat, képességeket, kegyelmeket az Úr adja ajándékba, hogy kamatoztassuk, de a gyarlóságunk az emberségünkből fakad, azt nem az Úr adta nekünk.
Érzés: Ha minden gyarlóságunkat is odaadjuk az Úrnak, az Úr segít abban, hogy azt is legyőzzük.
18.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Kis szeretetgesztusok, egy-egy szerető tekintet stb, hősies szeretet is hatnak és visszhangoznak más lelkekben.
Érzés: Az ember lelke úgy van megteremtve, hogy szeretetre vágyódik. A lelkekre érzékenyen hat minden, akár szeretetgesztus, akár szeretetlenség. Nagyon sokat számít az, ha egymásra mosolygunk, vagy egy-egy szeretetszóval látjuk el egymást, vagy mint ha szeretetlenül elmegyünk egymás mellett, vagy elfordulunk egymástól. Még a legkisebb szeretetgesztus is felemeli a lelket, mert ilyenkor a szeretet érzése körbeöleli a lelket. De a negatív dolgok úgy hatnak a szeretetre vágyó lelkekre, mint egy tőr, vagy mint a méreg.
19.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Mondj el mindent, légy őszinte Velem. Fedd fel szíved minden sebét. Mind meg fogom gyógyítani. Szenvedéseid pedig szentséged forrásává válnak.”
Érzés: Az Úrral való őszinteség nagyon fontos, mert így, alázattal fordulunk Hozzá, és az Ő segítségét kérjük. Ha kérjük az Úrtól a lelki sebeink gyógyulását, amely bűn által sebződött meg, az Úr undort ültet belénk a bűn elkövetése ellen, és erőt ad, hogy fokozottan harcoljunk ez a rossz ellen a jóval. Így válnak szenvedéseink szentségünk forrásává.
20.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Mivel nem e világból vagy, ezért gyűlöl a világ. Engem előbb üldözött. Az üldözés a jele, hogy hűségesen követed nyomdokaimat.”
Érzés: A világ kompromisszumokat köt, azt nézi, hogyan jár jobban, hajszolja a mindenféle élvezeteket stb. A világ kiveti magából azokat, akik nem azonosulnak vele, akik nem hasonlítanak hozzá.
21.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „A keresztúton kívül nincs más út az Egekbe. Magam jártam először ezt végig. Tudd meg, ez a legrövidebb és a legbiztosabb út.”
Hang: A keresztút szenvedéssel jár.
Érzés: Mindenki más és más keresztutat kap az életében. Nekünk az a feladatunk, hogy ne zúgolódva, hanem elfogadással és szeretettel menjünk végig rajta. A szeretettel való szenvedés a nagy érték az Úr szemében.
Hang: Ez nyitja meg nektek az Ég kapuit, és ha másokért is felajánljátok ezt…
Érzés: Szenvedéssel vezeklünk és elégtételt adunk a saját bűneinkért, és érdemeket szerzünk. Ha felajánljuk másokért, mások is előrébb jutnak a lelki életben.
2025.05.06.
1.
Hang: Fel kell erősíteni fényedet.
Hang: Több szeretetgyakorlattal tudod ezt megtenni.
2.
Hang: Akik hasonszőrűek…
Hang + Érzés: …azok tartsanak össze.
3.
Hang: Bőbeszédű vagy ebben.
Hang: Hangos tüzeddel élsz te.
Kép: Amikor az Úr ránk néz, lelkünket szemléli.
Hang: Lelked mélyéről ez.
Érzés: Amikor az Úr a lelkünkbe néz, azt látja, hogy mivel vagyunk elfoglalva, mi foglalkoztatja a gondolatainkat. A gondolataink folyton szállnak az Úr felé, még ha nem is vesszük észre. Az Úr azt is látja és érzékeli, hogy a szeretet tüze hogyan ég bennünk. Valakinek jobban lángol a szíve, valakinek kevésbé, de olyanok is vannak, akik szívében kialudt a szeretet tüze.
Érzés: Attól hangos az ember lelke, amivel telve van a szíve. Ezt látja és hallja az Úr.
4.
Hang: Kiteríted önmagadban ezt.
Érzés: Amikor elmeséljük az Úrnak, hogy mi van velünk, hogyan érzünk, akkor kitárjuk a lelkünket Előtte.
5.
Hang: Gondolataidnak megfelelően vagyok Én beléd vésve.
Érzés: Tájékozódással, olvasással tudunk az Úrról megtudni és megtanulni dolgokat. Ha sokat foglalkozunk Vele, és az Úr parancsai és tanításai szerint élünk, belénk rögződnek és az Úr bennünk él. De ha nem foglalkozunk az Úrral, és a gondolatunkban sincs, lassan-lassan elhomályosodik bennünk, és kiveszik belőlünk.
Hang: Mert ahol a kincsed, ott a szíved.
Hang: Folyamatosan kell foglalkozni Velem és tanításaimmal.
6.
Hang: Ha Engem kérdezel.
Érzés: Amikor felmerül egy probléma az ember életében, mindjárt arra gondol, hogyan tudna azt megoldani. Az emberek többségének csak ritkán jut eszébe, hogy az Úrhoz forduljon segítségért. Az Úr úgy segíti ki az embert, hogy új ötletet és jó gondolatokat ültet a szívébe vagy elméjébe. Az ember sokszor azt gondolja, hogy a megoldás az ő ötlete volt, de nem gondol arra, hogy az Úrtól jött mindez.
Hang: A rossz gondolatok a gonosztól jönnek.
7.
Hang: Megjelenítem benned ezt.
Érzés: Amikor az Úr bennünk lakik, és Akarata szerint élünk és a szeretet törvényei szerint, lemondva saját kívánságainkról, örömeinkről, akkor az Úr cselekszik rajtunk keresztül és kegyelmekkel áraszt el minket. A szeretet sugárzik arcunkról, megjelenésünkről, viselkedésünkből.
8.
Hang: Titokzatos helyem vagy.
Hang: Szerető szíveddel élek Én.
Érzés: Amikor az Úr bennünk lakik, a lelkünkben él. A lélek titkos szeretetkapcsolatban van az Úrral, amit még maga az ember sem tudna mással megosztani, mert értelme nem tudja felfogni. Senki nem tudja körülírni a lélek mélységeit sem, mert olyan titokzatos az emberi elmének.
9.
Hang: Mindig megadom a lehetőséget erre, a szentté válásodhoz.
Érzés: Az Úr az életünk folyamán bőségesen biztosít olyan körülményeket, amelyet szeretetgyakorlásra ki tudunk használni. Csak nekünk kell eldönteni, hogy akarjuk-e.
Érzés: Külön kérhetjük az Úrtól is, hogy tegyen minket szentté.
Hang: És bizony ám, megteszi.
10.
Hang: Elvarázsollak.
Érzés: Amikor az Úr Jézusra akarunk figyelni, és csodálni akarjuk Őt, eszünkbe juttat egy-egy mozzanatot a saját életéből, tulajdonságaiból, amely csak Őt jellemzi, és amit az ember nem tud megtenni önmagától. Olyan kegyelmekkel tölti el az Úr a lelkünket, hogy ámulatba esünk Tőle.
11.
Hang: Szomjúságommal élsz te.
Érzés: Ha az Úr lakik bennünk, a saját kívánságait, érzéseit és tulajdonságait élteti bennünk. Mivel az Úr szomjas a lelkekre, a lelkünk mélyén mi is indíttatást érzünk arra, hogy tegyünk valamit az Úrért, és mi is szeretnénk, ha minél többen megtérnének. Ez jelenti az Úr szomjúságát mibennünk.
Kép: Kék fény.
12.
Hang: Ne panaszkodjatok folyton.
Érzés: Amikor rossz dolog ér bennünket, elmondjuk másoknak, a mások vigasztalását keressük, hogy könnyítsünk lelkünk fájdalmán. Ha nem ezt tesszük, hanem felajánljuk az Úrnak, mint szenvedést…
Hang: Érdemeket szereztek ezzel.
13.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér mondta Jézusnak: „Saját erőnkből nem tudunk Hozzád emelkedni.”
Kép: Az Úr az, Aki kegyelmével megelőz minket és képessé tesz arra, hogy Hozzá forduljunk.
Kép: Fény.
14.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „A megtérés és a kitartás egyaránt Irgalmam kegyelme a lélekben.”
Hang: Naná!
Érzés: Ha hálásan megköszönjük ezt az Úrnak, az Úr még több kegyelmet ad nekünk.
Érzés: A hálánk visszahat az Úrra. Ha nem vagyunk hálásak, az olyan, mintha nem is érdekelne sem az Úr sem a kegyelmi ajándéka, és nem ismernénk el, hogy minden az Úrtól jön.
15.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Akik a tökéletességre törekszenek, azok Irgalmamat különösen dicsérjék, mert a kegyelmek özöne, amit rájuk árasztok, Irgalmamból fakad.
Kép: Irgalmas Jézus.
Gondolat: Jó példa erre Kis Szent Teréz, ki dicsérte Isten végtelen irgalmát élete végéig, miután megszabadította őt az Úr a túlérzékenységtől egyik pillanatról a másikra fiatal leány korában, Karácsony éjjelén, Teréz kérésére.
16.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus mondta a tökéletességre törekvő lelkekről: „Kívánom, hogy ezek a lelkek Irgalmamhoz való határtalan bizalommal tűnjenek ki, Magam foglalkozom az ilyen lelkek szentté válásával. Mindennel ellátom őket, ami szükséges szentségük eléréséhez.
Hang: Sokat foglalkozok veled is.
Kép: Irgalmas Jézus.
17.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Tudd, ha bátor harcban küzdesz Értem, nagy dicsőséget szerzel Nevemnek, magadnak pedig érdemeket nyersz. A kísértés alkalmul szolgál bizonyítani a Hozzám való hűséget.”
Hang: Nagy áldozatban ez.
Érzés: A kísértések azért kellenek, mert rákényszerülünk, hogy harcoljunk és bizonyítsuk az Úrnak, hogy tényleg szeretjük Őt, és nem csak azért, mert ilyen vagy olyan szép kegyelmi ajándékot kapunk Tőle.
18.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér beteg volt, tuberkulózisban szenvedett. A halála előtti hónapokban történt, hogy lelki sötétséget bocsátott rá az Úr. Egyetlen fénysugár sem hatolt a lelkébe. A hitet illetően szörnyű kísértéseket élt át.
Olvastam: Kis Szent Teréz Önéletrajza: Amikor Kis Szent Teréz tuberkulózisban szenvedett, az Úr lelki sötétséget és szárazságot bocsátott a lelkére, és ez eltartott élete végéig.
Olvastam: Maria Valtorta: Jézus, amikor a Getszemáni kertbe ment az apostolaival az Utolsó Vacsora után, minden kezdett előtte besötétedni az elméjében, a Mennyország bezárult a lelki szemei előtt, mintha a Mennyei Atya is teljesen magára hagyta volna. Ugyanakkor minden gonosz szellem kiszabadult a Pokolból a föld felszínére, és mindenkit kísértett. Jézus már úgy kezdte érezni, hogy Ő is csak egy közönséges ember, és nem pedig a Megváltó. Kérte a mellette lépkedő János apostolt, hogy emlékeztesse barátságukra.
Érzés: Egyes esetekben az Úr azért bocsát lelki sötétséget az emberre, hogy megvívja az utolsó harcát a gonosz ellen, erős akarattal, így Istent is nagyon megdicsőíti, és neki is nagyobb lesz a dicsősége.
Hang: Hogy a lélek akaratával szeressen engem, ne pedig csak emberi érzelmekkel.
Érzés: Lelki szárazságban az emberi érzelmek ki vannak kapcsolva, amely zavaró tényező az embernek.
19.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Nehéz a közös élet, de kétszeresen nehéz gőgös lelkekkel élni.
Hang: Hivatásodban ez.
Érzés: Mivel különbözőek vagyunk, más háttérrel rendelkezünk, nehéz összeegyeztetni a dolgainkat és gondolatainkat egymással. Különböző a lelki világunk is, és vannak, akik nehezebben viselik a különbözőséget is annak ellenére, hogy szeretetteli a szívük. De aki gőgös, mindig a saját akaratát akarja érvényesíteni másokon, ő diktál és dirigál mindenki felett, mások nehezen viselik, hogy mindig úgy kell, hogy történjen minden, ahogy ő akarja, ki kell őt szolgálni, stb.
20.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Mondd meg gyermekem a lelkeknek, hogy Irgalmamat adom védelmükre. Egyedül küzdök értük és viselem el Atyám Igazságos haragját.”
Hang: Az Irgalom óceánja vagyok egészen.
Érzés: De aki szenvedést vállal engesztelés és vezeklés céljából…
Hang: Azt nagyban megdicsőítem.
Hang: Ezer örömmel fogadom ezt benned.
21.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Leányom, szemléld gyakran szenvedéseimet, melyeket érted viseltem el, és semmit sem fogsz soknak érezni, amit te szenvedsz Értem… Egyesítsd kis szenvedéseidet az Én fájdalmas kínjaimmal, hogy Fenségem előtt végtelen értékűvé váljanak.
Kép + Érzés: Akkor van a legnagyobb értelme és értéke Jézus és az ember szenvedésének, amikor a kettő összeadódik.
Kép: Isten + ember
Érzés: Jézus szenvedése hiábavaló az emberért, ha nem fogadja el az ember a megváltást. Az ember szenvedése is keveset ér önmagában, de ha Jézuséval egyesíti, akkor mérhetetlenül sokat ér.
22.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Ha egészen az Én Akaratomra hagyatkozol, és azt mondod szíved mélyéből, őszintén: „Ne az én, hanem a Te Akaratod legyen meg Istenem”, egy pillanat alatt a szentség csúcsaira emelkedsz.”
Kép: Amikor a lélek lemond saját akaratáról, Isten lép a helyébe, egy pillanat alatt a magasságokba emelkedik. De amikor az ember visszatér a saját akaratához, és a szerint akar élni, visszacsúszik a kiinduló pontra.
Érzés: Amikor az ember belesimul Isten Akaratába, az Úr olyan állapotba hozza és emeli a lelket, amelyben alkalmassá válik a lélek a további lépés megtételéhez, amit az Úr kigondolt számára. De ha az ember ragaszkodik a saját akaratához, amely nem minden esetben egyezik meg az Úr Akaratával, nem tud olyan gyorsan haladni az életszentségre vezető úton. Különböző kanyarokat tesz meg az egyenes út helyett.
23.
TV-ben híradót és filmeket nézve az Úr a figyelmemet az áldozati lelkekre fordította, akiket egyes hatalmon lévők a saját vagy országuk érdekeiért feláldoztak, és ez nemcsak a múltban, hanem a jelenben is így van. Könyörgök az Úrhoz irgalomért, hogy a családjainkat mentse meg az ilyesmiktől.
Érzés: Az Úr óriási óvó keze véd meg mindentől. Ha Őt keressük, Ő maga véd meg minket.
Kép: Jézus Szent Szíve szobra.
Kép: Jézus lefelé néz jobbra fordulva.
2025.05.23.
1.
Azon gondolkodtam, hogy az Úr magának teremtette az embert:
Magadnak teremtettél Uram, hogy szeretetemmel körülrajongjalak.
Magadnak teremtettél Uram, hogy a szent fényeidet belém oltsad.
Magadnak teremtettél Uram, hogy szent ajándékaiddal megajándékozhass.
Magadnak teremtettél Uram, hogy irgalmadat kifejezésre juttasd.
Magadnak teremtettél Uram, hogy a fényednek árnyéka és tükörképed legyek.
Magadnak teremtettél Uram, hogy szereteted visszatükröződjön bennem.
Magadnak teremtettél Uram, hogy tevékenykedhess, és hogy kölcsönös szeretet által gyönyörűséges szép dolgokat teremts.
Magadnak teremtettél Uram, hogy bennem növeljed dicsőségedet.
Magadnak teremtettél Uram, hogy művedben gyönyörködhess.
Ámen
2.
Hang: Semmi nem fontos, csak a szeretet, amely a lényedből fakad.
Hang: Csak ezt viszed fel az Égbe, semmi mást. Minden más itt marad a földön és elenyészik.
3.
Hang: A kísértés is próbatétel.
Érzés: Az Úr próbára tesz bennünket, hogyan viselkedünk egy-egy élethelyzetben. Ezáltal bizonyos viselkedésmódjaink domborodnak ki és jönnek előtérbe, jobb esetben erősödnek bennünk az erények, és érdemeket tudunk szerezni velük.
4.
Hang: Ki kell elemeznem benned ezt.
Kép: Fény.
Érzés: Az Úr, ahogy figyel és követ minket, látja és elemzi lelkünket. Attól függően irányít minket, milyen a lelkiállapotunk. Így, embereket küld elénk, és bizonyos élethelyzetekbe helyez minket.
5.
Hang: Új utakat mutatok neked.
Kép: Jézus Szent Szíve szobra.
Érzés: A Szentlélek, Ki bennünk lakozik, a szeretetre buzdít. Olyan esetben is teszi ezt, amikor az emberi gondolkodásmódunkkal az ellenkezőjét tennénk, például az ellenségünkkel szemben.
6.
Hang: Győzelemre viszem szívedet.
Érzés: Ez akkor történik meg, ha engedjük, és kérjük, hogy az Úr uralkodjon bennünk.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Hang: Akkor éritek el a legnagyobb dicsőségi fokot, ha Istennel éltek.
7.
Hang: Mindenki merítsen Belőlem bőségesen.
Hang: A kegyelmeket szeretetcselekedetekkel tudjátok kamatoztatni.
Gondolat: Tudunk kérni az Úrtól kegyelmeket.
Hang: Kérjetek Tőlem minél többet, Én a Mindenható vagyok.
8.
Hangom: Hogyan kell megálmodni az életemet Uram?
Hang: Álmodjál Velem.
Hang: Megálmodtalak Én téged ezzel. Álmaimat oltom beléd. Neked csak követned kell Engem.
9.
Arra gondoltam, hogy mindenkinek más az életútja.
Érzés: Azoktól tudunk a legjobban tanulni és a leghatékonyabban, akikkel hasonszőrűek vagyunk, akikkel hasonló az érdeklődési körünk, és hasonlóan gondolkodnak, mint mi. Ezek lehetnek korunk emberei vagy akár a múltban élt szentek. Fontos olyanokkal tartani, akikkel hasonló irányba vonzódik a szívünk, mert egymás támaszai lehetünk, és ezen a vonalon tudunk a legjobban előrehaladni és kiteljesedni.
10.
Vannak helyzetek, amikor nem elég jól tud figyelni az ember a Szentlélek indíttatásaira, vagy figyelmen kívül hagyja azokat.
Hangom: Drága őrangyalom, szeretném, ha Te mutatnád az utat, ha nem hallom a Szentlélek szavát.
Kép: Egy úton vagyok az őrangyalom társaságában, ő előre mutat a Mennyország felé.
11.
Hang: Nagyon messze vagyunk egymástól, de mégis közel.
Gondolat: Az Úr Jézus erényeiben, tevékenységeiben össze sem hasonlítható a gyarló emberrel.
Hang: Az ember semmit nem tud maga megtenni, csak a kegyelem által. Mindenhez kegyelem szükséges.
Érzés: Mivel az Úr szeretné, hogy minél jobban hasonlítsunk Hozzá, így elhalmoz kegyelmeivel, amelyeket felhasználhatunk a mindennapjainkban.
Érzés: Az Úr a szívünkbe-lelkünkbe tér, amikor magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget a szentmise folyamán. Akkor marad meg bennünk, amikor az Úr Parancsai és törvényei szerint élünk, és a kegyelmi ajándékokat lelkünk és mások lelkének gyarapodására használjuk fel szeretettel.
12.
Érzés: Amikor áldozatot hozok, az életemből adok, az életem erejéből adok mások javára.
Hang: Ez szerez engesztelést.
13.
Hang: Építő jellegű ez benned.
Érzés: Ha mindaz, amit mondunk vagy teszünk, másokat Isten felé viszi, építjük a lelkét.
14.
Olvastam: Maria Valtorta: Jézus: „Nem az elmélkedéstől és a beszédektől leszel nagy. Azok az Enyémek. Hanem a szeretetedtől. S a legnagyobb szeretet a fájdalomban való részvételben található meg.”
Érzés: Szeretetet szabad akaratból tudunk gyakorolni, az rajtunk múlik. A jó beszédkészség egy adomány az Úrtól, amit az ember fejleszteni tud magában tanulással.
Érzés: Szenvedni az ember általában nem szeret, de a lelkének fejlettségi fokától függően el tudja fogadni az Úr kezéből a szenvedést, amit az Úr rámér. A szentéletű emberek már saját maguk kérik az Urat, hogy ajándékozza meg őket szenvedéssel.
15.
Olvastam: Maria Valtorta: Jézus: „Elbuknak és démonná és Isten-gyilkossá válnak az Isten fiai és szolgái, akik a kegyelem megölésével Istent ölik meg.”
Kép: Kék fény.
Érzés: Aki sorozatosan mellőzi a szeretetet, például: nem bocsát meg másoknak, vagy csak a saját érdekeit nézi, megöli a szeretetet a másik iránt. Isten pedig a szeretet.
Hang: Ez pedig nagyon sérti Istent.
16.
Olvastam: Maria Valtorta: Jézus: „Júdás szörnyű, de mindenkor jelen lévő alakjában az összes főbűn kis kígyója ott sziszeg. Találjátok meg és győzzétek le őket az emberekben.”
Kép: Jézus szelíd arca.
Hang: Harcoljatok ez ellen.
Érzés: Sokszor nem tudunk embereket meggyőzni Isten Igazságáról szavakkal, hanem csak szeretetgyakorlással, vezekléssel, áldozatokkal, imával tudunk értük tenni valamit.
17.
Video: Lovy próféta: Az ember problémája az, hogy szavak vannak a száján, de nincs meggyőződése.
Érzés: Ezért van az, hogy egy ember egy ideig egyféle arcát mutatja nekünk, de egy adott esemény bekövetkezésekor teljesen másképp viselkedik, mint ami elvárt lenne tőle a szavaira alapozva.
18.
Video: Lovy próféta: Ha lelkileg üres vagy, az mindenre hatással van.
Kép: Ha a lelkünk tele van fénnyel, az másokra is hat.
19.
Video: Lovy próféta: Előbb a szellemi világban történnek meg a dolgok, utána a fizikai világban.
Érzés: A gondolat a szellemi világ része. Előbb a gondolatok születnek meg bennünk dolgokkal kapcsolatban, utána cselekszünk a fizikai világban.
Hang: Jól gondoljátok meg, hogy mit tesztek.
20.
Video: Lovy próféta: Amin elmélkedsz, amit fontolgatsz, az beléd lép, a részeddé válik.
Érzés: Ha gondolkodunk valamin, valami cselekedeten, azt előbb-utóbb meg is tesszük, ha alkalom adódik rá. Ha többször tesszük meg ugyanazt, a szokásunkká válik. Az ember tehet jót is, de tehet rosszat is.
Érzés: Ha elmélkedünk Isten dolgain, szorosabbá válik a Vele való kapcsolatunk.
21.
Olvastam: Bossis Gabriella: Jézus: „Ha magadért élsz, akkor csak földi örömökben lesz részed. Ha viszont Értem élsz, vég nélküli, Mennyei boldogságban részesülsz.”
Érzés: Ha az ember magáért él, a céljaiért saját elgondolása szerint, egy rövid ideig tartó örömben részesül, amikor sikerélménye van. Amikor ez az öröm alábbhagy, ürességet érez a szívében. Újabb célokat tűz ki maga elé, hogy újra átérezhesse a sikerélmény örömét. Egy idő után újra érzi, hogy a szíve üres. Egy idő után azt érzi, hogy valami nagyon hiányzik neki, annak ellenére, hogy sok mindent el tudott érni a világi életben.
Érzés: Amikor az ember Istenért és Isten céljaiért él, az élete tele lehet kudarcokkal, sikertelenségekkel és szenvedéssel, de az Úr lelki békével ajándékozza meg őt, és olyan boldogsággal, amelyet nem lehet összehasonlítani egy rövid ideig tartó örömérzéssel. A lelki békét és a boldogságot az Úr az ember lelke mélyére ülteti, és onnan fakasztja fel.
22.
Olvastam: Bossis Gabriella: Jézus: „Vágyakozzál Utánam. A vágyódások növelik a befogadóképességet.”
Hang: A szeretet után vágyakozzál csupán. Megnövelem szívedet.
Érzés: Amikor Isten után vágyakozunk, a szeretetünk a lelkünkbe hívja Istent. Isten végtelenségével kitágítja szívünk befogadóképességét, és azt a vágyat ülteti belénk, hogy szeretetet gyakoroljunk másokkal kapcsolatban. Szinte nagyobb és nagyobb szomjúságot ültet a lelkünkbe ezzel kapcsolatban. Amikor szeretetet gyakorolunk, növekszik a szívünkben lévő fény.
23.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Ha egy lélek bizalommal jön Hozzám, oly hatalmas kegyelemmel töltöm el, amelyet maga be sem tud fogadni, hanem más lelkekre is átsugározza azt.”
Érzés: Amikor egy lélek hatalmas kegyelmet kap az Úrtól, az annyira megérinti a lelket, hogy egyrészt látszik is a viselkedésének megváltozásáról a szokásoshoz képest, és azt az örömöt nem tudja magában tartani, ami érte, így másokkal is megosztja.
Kép: Irgalmas Jézus.
24.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Tudd meg, nagy kegyelem az, ha lelki vezetőt adok a léleknek. Sokan kérik Tőlem ezt a kegyelmet, hogy adjak lelki vezetőt, de nem adom meg nekik. A lelki atyának új világosságot is adok, hogy könnyen felismerje és megerősítse a lelket.”
Érzés: Vannak, akiket nagy megelégedettség tölt el, hogy van lelki vezetőjük, és lenéznek másokat, akiknek nincs. Sajnos nem ismerik fel, hogy ez az Úr egy kegyelmi ajándéka, és nem jár nekik ez automatikusan.
Érzés: Az Úr nem ok nélkül ad valakinek valamit, ugyanakkor mástól azt megvonja. Ez mind attól függ, hogy melyik léleknél mit szeretne elérni.
Érzés: Előfordul az is, hogy egy-egy pap kissé félve vállalna el lelki vezetést, mert alkalmatlannak találja magát.
Hang: De nem kell, hogy legyen félni valója, mert minden kegyelemmel ellátom őt, eltöltöm őt világosságommal.
2025.05.27.
1.
Hangom: Jöjj, Szentlélek, jöjj!
Hang: Átformállak bensődben.
Hang: Kiégetem mindazt, ami nem odavaló.
2.
Kép: Jézus a Szívére mutat.
Hang: Gyere, igyál a Szívemből. Igyál a Szívemből sokat, hogy tudjál te is áldozatot hozni Értem.
Kép: Fehér-arany áttetsző fény.
3.
Olvastam: Keresztes Szent János: Lobogó Istenszeretet: Jézus: „A felnőttektől megvonják az élvezetek és vigasztalások tejét, megadják nekik a szorongatások és szenvedések ételét, s ezen a napon az Én Mennyei udvarom ünnepet ül, nem pedig sír, mint te gondolod.”
Érzés: Szenvedéssel az ember nagyobb érdemet szerez magának, és nagyobb dicsőséget az Égnek.
4.
Olvastam: Keresztes Szent János: Lobogó Istenszeretet: Jézus: „A türelemnek, az alázatosságnak és a szeretetnek erénye a szorongások és keserűségek pőröly csapásai alatt tökéletesedik.”
Érzés: A szorongások és keserűségek alatt az ember kénytelen megtanulni, hogy nem minden úgy alakul, ahogy elképzeli, és nem mindjárt alakulnak jóra a dolgok. Ez a türelmet gyakoroltatja, de az alázatosságot is, mert ezáltal megtanulja az ember, hogy nem ő a világ közepe, nem ő körülötte forog a világ. Másrészt, míg nem tapasztalja meg a keserűséget, addig nem tudja megérteni a másik ember nyomorúságát. Így, megesik rajta a szíve és segítőkezet nyújt neki.
5.
Olvastam: Keresztes Szent János: Lobogó Istenszeretet: Jézus: „A zárda lakói valamennyien mesteremberek, akiknek az a feladatuk, hogy belőled faragjanak valamit. Egyeseknek az a kötelességük, hogy ezt a nyelvükkel tegyék, mások cselekedeteikkel, ismét mások pedig ellened irányuló gondolataikkal.”
Kép: Egy egyenes úton megyek, ahol személyek állnak a szélén, és ők vagy tolnak előre, vagy akadályt tolnak elém, vagy megütnek, vagy ellopnak, vagy adnak valamit.
Kép: Én mások életének útja szélén állok, és vagy adok nekik valamit, tolom őket előre, vagy gátolom őket valamiben.
6.
Olvastam: Keresztes Szent János: Lobogó Istenszeretet: Jézus: „Színeváltozáskor a lelkem dicsőségét a testemre árasztottam át.”
Kép: Az ember lelke a szemein keresztül sugároz, és kiül az arcára is.
7.
Hang: Segíts, hogy ez megvalósuljon.
Érzés: Sokszor rajtunk keresztül tevékenykedik az Úr. Ha mi nem teszünk meg egyes lépéseket, ami tőlünk függ, az Úr nem tud hatni a lelkekre.
8.
Hang: Kárpótollak Én téged ezzel.
Érzés: Amikor valamilyen veszteség ér minket és felajánljuk az Úrnak, másképp kárpótol minket az Úr, például kegyelemmel, vagy valamilyen jó tulajdonság erősödik bennünk.
9.
Hang: Elméretezem benned ezt.
Érzés: Amikor valamit megteszünk szeretetből, az Úr bőségesebben jutalmazza, mint ami nekünk járna jutalmul.
10.
Érzés: Úgy tudunk mi szeretni másokat, hogy előbb Isten szeretett minket. Az Ő szeretetével megtelik szívünk, de hogy ezt kamatoztassuk, muszáj nekünk is szeretetet gyakorolni.
Kép: Arany fény.
11.
Hangom: Uram, szégyellem magam, hogy nem tudok lemondani mindenről.
Hang: Nem is kell lemondanod mindenről. Ezeket Én adtam, hogy használd, hogy rendelkezz velük… mások javára… a szeretet nevében. Ámen.
12.
Hang: Körvonalazom benned ezt.
Hang: Én téged vezetlek.
Érzés: Az Úrnak van egy elképzelése, terve az életünkről, és aki hajlik arra, hogy figyeljen az Úrra, őt vezeti az Úr. Ha netán mégsem jó utat választ az ember, az Úr akadályokat gördít eléje, és arra az útra tereli, amit be kell, hogy töltsön.
Érzés: Aki Isten nélkül él, a saját elképzelései útján jár.
13.
Kép + Érzés: Minden léleknek van egy csúcsa, amit egymagának kell elérni az Úrral. Vannak segítőtársak, akik segítenek az életúton és annak beteljesedéséhez, de ugyanarra a csúcsra csak egy személy tud felérni, akire rászabták. Mivel minden embernek más-más az élete, így mindenki a saját életének csúcsát tudja elérni.
Kép: Jézus szelíd arca.
14.
Hang: A nagy felkészülés ideje ez.
Érzés: Az életünk minden pillanatában készülünk a túlvilági életre, még ha nem is vagyunk annak tudatában.
15.
Hang: Csak ő nem akart tovább fejlődni.
Érzés: Vannak többen, a hívők között is, akik elértek egy szintet a lelki fejlődésben, és nem igénylik a továbblépést.
16.
Hangom: Uram, sok mindent nem tudok kifejezni emberi szavakban, amit gondolok, de Te tudod és ismered a gondolataimat, és már rég megbeszéltél mindent a lelkemmel.
Hang: A gondolataimban forogsz.
17.
Isten erejéről volt szó.
Hang: Az erő a szeretetben van.
Hang: A végtelen szeretet a szenvedésben van, a lemondásban van.
18.
Video: Lovy próféta: Nem a hangunk érinti meg Istent, hanem az áldozatunk. Az áldozat beszél.
Kép: Az áldozatunk felemelkedik Isten Trónjához, mint a tömjénfüst.
19.
Video: Lovy próféta: Hogy Istennel legyél, egyengetned kell Isten céljait.
Olvastam: Biblia: Keresztelő Szent János is mondta a Jordán folyónál: „Egyengessétek az Úr útját!”
Kép: Egy út szélén állnak sokan. Amerre az Úr elhalad, arany fény áramlik belőle. Vannak többen, akiket magával ragad, és követik Őt.
Hang: Isten céljaiért élni kell.
20.
Video: Lovy próféta: A dolgok előbb a szellemi világban születnek, utána a fizikai világban.
Kép + Érzés: Amikor gondolunk valamit, tervezünk, megszületik a szellemi világban.
Hang: Lenyomatot képez a szellemi világban.
Érzés: Amikor az ember beleéli magát a gondolataiba, ez a szívében-lelkében, lényegében lenyomatot képez, mert vagy örömöt, vagy szomorúságot okoz benne, mely hat a lelkére.
Érzés: Ha az Úr jónak látja, megengedi, hogy megvalósuljon, ha nem látja jónak, nem valósul meg.
Érzés: Ha kigondolunk valamit, és elnyavalyogjuk az időt, a gonosz kihasználja tétovázásunkat, és nem tudjuk megvalósítani azt, amit elterveztünk.
Érzés: Az Úr egyes dolgok megvalósításához csak rövid időt ad, más dolgokhoz több időt.
Hang: Ezért használjátok ki az időt jól. Jól tervezzetek, és jól valósítsátok meg, amit elterveztetek.
Kép + Érzés: Ha mindent beteljesítenénk, amit kigondoltunk, és amit az Úr jóváhagyott, sokkal másabb lenne az életünk, mint most.
Hang: Rátermettek kell, hogy legyetek mindenre.
21.
Video: Lovy próféta: Minden, amit Isten teremtett, magából hozta elő. Minden, amit Isten tesz, Benne történik. Minden, amit az ember tesz, az az, ami benne van.
Hang: Mindenki a szívéből hozza elő kincseit.
Érzés: Ha Isten él bennem, bevon engem is az Ő teremtésébe, és megteszem azt, ami Őbenne zajlik velem kapcsolatban. De mindennek az én tulajdonságaim, hozzáállásom és szabad akaratom adnak utat vagy szabnak gátat.
22.
Video: Lovy próféta: Isten az ember karakterében keres valamit, amikor rá akar bízni valamit, hogy használhassa az embert. A karakter irányítja a lelki-szellemi életet.
Érzés: Isten az ember karakterétől függően bíz rá feladatokat.
Hang: Alapozva erre… titokzatos.
Hang: Rábízhatóságodban ez.
23.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Te vagy Irgalmasságom titkárnője, erre a tisztségre jelöltelek ki a jelen és az eljövendő életben.”
Érzés: A földi életben kezdjük beteljesíteni azt, amit az Úr ránk bízott, majd folytatjuk az örökkévalóságban.
Érzés. Az Úr mindenkit kijelöl egy feladatra, amit be kell, hogy teljesítsen életében.
Érzés: Ez is csak egy kis cseppecske ahhoz a nagy műhöz képest, ami készül az egész történelem folyamán.
24.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Harcolj Királyságomért az emberek lelkében. Harcolj, mint egy királyi gyermek. A számkivetés napjai gyorsan véget érnek, s velük az érdemszerzés lehetősége is.”
Érzés: Akkor születik meg Isten Királysága az ember lelkében, amikor ő megtér, és mind jobban és jobban engedi, hogy az Úr Jézus uralkodjon benne, és vezesse őt.
Hang: Nagy feladatotok van ebben.
Érzés: Mivel az ember élete nem hosszú, minden időt ki kell használni a lélekmentésre. Másodsorban azért is, mert a gonosz kísértése és támadása nem hagyja az embert nyugodni, és ha nem harcolunk a lelkekért, könnyen elveszhetnek, mert az emberi lelkek nagy többsége lanyha és gyenge, és nem tud harcolni a gonosz ellen.
25.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Minél jobban bízik Bennem egy lélek, annál több kegyelmet nyer. Nagy vigaszt nyújtanak Nekem azok a lelkek, akik határtalanul bíznak, mert ezekre kiöntök minden kegyelmi kincset.”
Hang: Fontolóra venni benned ezt.
26.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Hálaadásod újabb kegyelmeket tár fel előtted.”
Érzés: Azért van ez, mert az Úr minden Feléje fordulást jutalmaz. Amikor kifejezzük Istennek hálánkat, Isten értékeli azt, mert így, az Ő szeretetét viszonozzuk. Örömöt okozunk az Úrnak, és így, az Úr újabb kegyelmekkel ajándékoz meg.
Hang: Jutalmazom benned ezt.
Érzés: De ha nem vagyunk hálásak az Úrnak ajándékaiért, ez olyan, mintha nem is vennénk róla tudomást, vagy úgy állunk hozzá, hogy az jár nekünk. Ez kifejezetten fáj az Úrnak.
27.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Minden, ami létezik, Irgalmam bensejében van.”
Hang: Irgalmam szeretetemből fakad.
Érzés: Minden, amink van, Isten szeretetéből adta nekünk, és nem azért, mert megérdemeltük. Mivel az ember gyarlóságában önmagától nem tud megfelelni Isten Igazságosságának, így Isten mindent Irgalomból ad nekünk, például: kegyelmek, tulajdonságok, ügyességek, anyagi javak, ismeretségek, jóbarátok, lelki vezetés, és minden más, amit nem tudnánk fel sem sorolni.
2025.05.30.
1.
Hangom: Uram, ha irgalmat akarok magamnak, nekem is irgalmaznom kell másoknak.
Hang: Ez a te feladatod.
Hang: Meglátom benned ezt.
2.
Hang: Mindenki azért van itt a földön, hogy Isten Országát építse.
Hang: E szerint kap jutalmat.
3.
Hang: Nem dísznek vagy te Velem.
Hang: Komoly feladatokat adok neked.
4.
Hang: Te működteted ezt.
Érzés: Az Úr adja a kegyelmeket, és csak tőlünk függ, hogyan használjuk fel őket. Ha Isten akarata szerint cselekszünk és hallgatunk indíttatásaira, sugallataira, sok szeretetcselekedetet tudunk megtenni, valójában engedjük, hogy Isten működjön rajtunk keresztül. Ha nem így teszünk, gátoljuk Isten működését, Aki a Szeretet.
5.
Érzés: Amikor az Úrnak szolgálunk, és betöltjük mindazt, amire Isten rendelt, egy belső lelki öröm és boldogság jár át bennünket, még ha el is fáradunk, lelki béke tölt el minket. De ha nem Isten terveit hajtjuk végre, rövid ideig tart az örömünk, amikor sikert érünk el, de egy idő után ürességet érzünk magunkban, és olyan gondolatok is át tudnak járni, hogy elrontottuk az életünket.
6.
Hang: Isten tanúsága.
Érzés: Bármit gondolunk, teszünk és mondunk, Isten mindennek a tanúja, és az őrangyalunk is, aki minden pillanatban ott van velünk és kísér minket.
7.
Hang: Mi keressük szívedben ezt.
Érzés: Az Úr mindig figyel és követ minket, és újabb és újabb kegyelmeket szeretne nekünk adni. Új feladattal szeretne megbízni, de annak feltétele is van.
Hang: Hogy a szívetek válaszol-e a szeretetre.
Hang: Hogy a szeretet útján jársz-e.
8.
Hang: Kisegítelek Én téged ebben.
Kép: Irgalmas Jézus.
Hang: Ígéretemmel részesedsz.
Érzés: Amikor valamit el szeretnénk érni, ami az Úr tetszésére van, és korlátjaink vannak, az Úr kisimítja az utunkat, például ad egy hozzáértő, megfelelő segítőtársat, vagy elrendezi a dolgokat, amire mi képtelenek vagyunk.
Érzés: Vannak olyan esetek, amikor az Úr ad vagy adna olyan feladatot, amire szerintünk nincs képességünk, és mégis vállaljuk, az Úr úgy rendez mindent, hogy sikerüljön. Mindez csak attól függ, hogy mi mennyire vagyunk készségesek az Úr irányába.
Hang: Isten kegyelméből ez.
9.
Hang: Emlegetnek téged.
Kép + Érzés: Akit emlegetnek az emberek, annak a neve felszáll Isten Trónjához. Ahányszor említik valaki nevét, annyiszor hallja azt az Úr.
Érzés: Vannak olyan helyzetek, amikor valaki sok jót tesz, és az emberek mégis lábat állítanak neki és befeketítik hírnevét.
Hang: De Isten mindent lát.
Hang: Isten semmit sem felejt.
10.
Hang: Ébredésben ez veled.
Érzés: Sokan vannak, akiknek a lelke alszik, míg vígan élik világi életüket. Kegyelem hatására és mások imájára megvilágosodás éri az embert. Van, amikor a gonosz támadása is alábbhagy egy-egy időre, esetleg olyan esemény játszódik le az életében, amely megtöri. De az is megeshet vele, hogy találkozik egy szentéletű személlyel, aki szeretetet gyakorol vele, vagy más szent dologgal, például írással, könyvvel, dallal, filmmel, amely nagy hatást gyakorol rá.
11.
Olvastam: Izaiás 43,1-3: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítalak: az Enyém vagy.
Érzés: A z Úr Jézus megváltott minket életáldozatával, Szent Vére ontásával. Ha mi Benne élünk és Ő bennünk, Ő a tulajdonságait fogja kimunkálni bennünk. Olyan mértékben történik ez, ahogyan a mi akaratunk engedi. A mi hozzáállásunktól függ, hogyan lesznek kimunkálva a lelkünk tulajdonságai.
Hang: Én a legjobbat akarom kihozni belőled.
Kép: Jézus magasra emelte jobb kezét áldásra.
Kép: Arany fény.
Érzés: Az Úr egy Égi nevet ad nekünk, amely jellemez minket, amely tükrözi munkálkodásunkat vagy tulajdonságainkat.
12.
Video: Lovy próféta: A születésed bejelenti, hogy minek a beteljesítéséért jöttél.
Érzés: Ahogy mindennek van jelentősége, így a születésünk napjának és órájának is lehet jelentősége. Például: Karácsony időszakában születtem az irgalmasság órájában. Azt vettem észre, hogy az életem eseményei sokszor arról szólnak, hogy irgalmasságot kell gyakorolnom mások iránt, megbocsátanom megbántóimnak, és a kiengesztelődést kell gyakorolni.
13.
Video: Lovy próféta: Az ember nem úgy látja magát, mint ahogy Isten látja őt. Mivel rossz szemszögből látja magát, rossz szempontból imádkozik. Az ember test szerint ismeri magát, de nem a szellem és lélek szerint.
Érzés: Ezért van az, hogy az Úr nem teljesíti kívánságainkat, ha az a lelkünknek árt.
14.
Olvastam: Keresztes Szent János: Lobogó Isten szeretet: Jézus mondta a szentnek: A külső munkáról: Három dologból illik vállalkozni erre: szeretetből, engedelmességből és szükségből. Ha ezen okok nem állnak fenn, akkor jobban teszi, ha inkább szemlélődik, mint dolgozik, és megmarad abban a magányban és összeszedettségben, melyben a jegyes szereti látni az aráját.
Hang: Téged is akkor dolgoztatlak, amikor szükséges.
15.
Olvastam: Keresztes Szent János: Lobogó Istenszeretet: Jézus: A szeretet minél izzóbb, annál jobban egyesít téged Velem ebben az életben, azután pedig az Égben. Mert a szeretet a mértéke az egyesülésnek, a kegyelemnek és a dicsőségnek.
Hang: A dicsőség mértéke ez benned.
Érzés: Minél jobban beleolvadunk Isten akaratába és szeretetébe, annál jobban tudunk egyesülni az Úrral.
Érzés: Vannak esetek, amikor az Úr azt várna el tőlünk, hogy imádkozzunk, szemlélődjünk, mert valami kegyelemmel, valami megvilágosodással szeretne megajándékozni minket, mi pedig külső tevékenységet folytatunk, nem az Úr akarata szerint járunk el. Előfordulhat, hogy azt a külső tevékenységet és munkát, amit mi akarunk elvégezni, az Úr mással végeztetné el, mert annak a másik személynek lenne szüksége arra, hogy tapasztalatokat szerezzen és a lelke fejlődjön, de mi nem hagyjuk, mert azt mi akarjuk megtenni, és megakadályozzuk ebben. Ebben az esetben akkor járnánk a szeretet útján, ha mi mást hagynánk kibontakozni, és nem magunkat tolnánk előtérbe.
16.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Volt egy nővér, aki hanyag volt, hanyagul látta el a betegeket. Jézus kérte Fausztina nővért, ne ő szóljon, majd más nővérek szólnak neki. Így is lett. Fausztina nővér írta: „Ebből láttam, hogy Jézus nem mindig akarja, hogy mi mondjuk ki a véleményünket. Megvannak a maga útjai, s tudja, mikor van az ideje, hogy szóljunk.”
Gondolat: Többször is tapasztaltam, hogy valakivel kapcsolatban éreztem, hogy jó lenne erről vagy arról beszélni, és végül nem én hoztam fel a témát, hanem a másik.
Érzés: Amikor az Úr azt várja el, hogy ne mi szóljunk bizonyos dolgokkal kapcsolatban, azt gyakoroltatja velünk, hogy ne mi legyünk azok, akik a megmondhatók akarunk lenni mindenben.
Hang: Az alázatot gyakoroltatja veletek az Úr.
17.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Minden kegyelem, amit a szerzetes lelkeknek adok, összefügg a szabályzattal és a fogadalmakkal.”
Érzés: A laikus embernek pedig a kegyelmek összefüggenek a vállalt munkával és az életkörülményeivel, a családdal és más embertársakkal.
Hang: Veled érintem meg ezt.
Érzés: Ha szeretetet gyakorlunk mások iránt, az példamutató másoknak, akik látják vagy tapasztalják. Jó esteben hálát és szeretetet éreznek a szívükben a kapott segítségért és szeretetért.
18.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér lelki vezetőjének egy bizonyos időt Rómában kellett töltenie, és Fausztina nővér nagyon szeretett volna gyónni. Azon gondolkodott, hogy egy másik paphoz megy, és feltárja az Úr Jézussal kapcsolatos dolgait. Jézus ezt válaszolta neki: „Nem adom meg neked azt a kegyelmet, hogy más előtt feltárd magad. Ha mégis máshoz fordulsz, nem adom meg ennek a papnak a kegyelmet, hogy megértsen téged. Jelenleg abban lelem tetszésemet, hogy türelmesen elviseld saját magad. Nem az az akaratom, hogy a neked adott kegyelmeket mindenkinek elmondd. Szívem barátjának oltalmába helyeztelek. Az ő irányítása alatt fog lelked kibontakozni. Neki adtam meg a világosságot, hogy megismerje lelkedben az Én életemet.”
Érzés: Az Úr nem mindenkire bízza rá bizalmasan kincseit, nem mindenkivel oszt meg mindent.
Érzés: Az Úr mindenkiben éli Isteni életét, valakiben így, valakiben úgy. Kijelöli az Úr, hogy kik azok az emberek, akik egy személy lelkét viszik előre, és kik csiszolják őt bajaik és nyavalygásaik megosztásával.
Érzés: Az Úrnál minden meg van tervezve, és lassan-lassan meg is valósul. Az Úr úgy vezeti vagy tereli a lelket, ahogy a tetszésére van, attól függően, hogy a lélek hogyan reagál az Úr kegyelmeire és az adott lehetőségekre. Hol ad valamit, hol pedig elvesz.
19.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Bár némely órában nem fogsz érezni Engem, de Én mindig veled leszek. Ne félj, kegyelmem veled marad.”
Érzés: Az Úr azért vonja meg azt az érzést, hogy velünk van, hogy próbára tegye hitünket, hogy lássa hitbéli ingadozásunkat, és hogy erősítse szabad akaratunkat, hogy Hozzá akarjunk tartozni.
20.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „A világ nagy bűnei csak felületesen sértik meg a Szívemet, de a választottak bűnei mélyen átdöfik azt.”
Érzés: A választottak tájékozottabbak az Úr dolgaiban, mint a világban élő bűnös emberek. Akik nem gyakorolják a vallást, nem élnek Isten Parancsolatai szerint és nem követik Isten tanításait, nincsenek teljes tudatában annak, hogy mivel bántják meg Istent. Mivel más elbírálás szerint fogja az Úr elítélni őket, mint a választottakat, felületesebben sértik meg ők az Úr Szívét ugyanazzal a bűnnel, mint a választottak. Mivel a választottak jártasak az Úr tanításaiban és sokat olvassák a Szentírást is, az Úr elvárja tőlük, hogy aszerint éljenek. Ha mégis bűnt követnek el, hasonlóan, mint a világi bűnösök, az mélyen érinti és megsebzi az Úr Szívét, mert az Úr bizalmasan rájuk bízott sok titkot, és sok kegyelmet kaptak Tőle, hogy mások javára fordítsák és gyarapítsák azokat.
Hang: Sokan visszaélnek vele.
21.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Nagy vihar közeledett, és Fausztina nővér az Irgalmas rózsafüzért imádkozta. Az angyal panaszkodott Istennek: „Nem közeledhetek ebben a viharban, mert a szájából áradó fényesség visszatart engem is, meg a vihart is.”
Érzés: Amikor szeretettel imádkozunk, fény árad belőlünk, és az Úr meghallgatja imánkat, amikor irgalomért esedezünk.
22.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Ha kezeimet nem kötnéd meg, sok büntetést küldenék a földre. Tekinteted lefegyverzi haragomat. Bár ajkaid hallgatnak, mégis oly erősen kiáltasz Hozzám, hogy megrendül az egész Menny. Nem tudok elmenekülni kérésed elől, mert nem valahol távol üldözöl kéréseddel, hanem saját szívedben.”
Érzés: Aki szereti Istent és Isten akaratának engedelmeskedik, és Isten akaratát keresi…
Hang: Nincs olyan kívánsága, amelyet nem teljesítenék.
Érzés: Az, aki Istent szereti, az megérti Istent, Irányában alázatos és engedelmes, és nem kér olyat az Úrtól, ami ellentétes Isten akaratával.
Hang: Én pedig alig várom, hogy kérjetek, hogy beteljesíthessem azokat tinektek.
Érzés: Aki szereti az Istent, megérti, hogy ő is szenvedést kell, hogy vállaljon azért, hogy mások ne érezzék, vagy kevésbé érezzék Isten büntetését.
Hang: Rád mérem ezt.
23.
Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér kérdezte Jézustól, hogyan tudja elviselni büntetés nélkül a sok bűnt és vétket. Jézus felelte: „A büntetésre ott van Nekem az egész örökkévalóság. Most meghosszabbítom számukra az Irgalom idejét, de jaj, ha nem ismerik fel látogatásom napját.”
Érzés: Az Irgalom idejét úgy hosszabbítja meg az Úr a bűnös emberiség számára, hogy vannak kiválasztott lelkek, akik kimondottan vezeklő életet élnek a földön sok szenvedéssel, fájdalommal, sikertelenséggel, akik értük is szenvednek. Ezek a kiválasztott lelkek nemcsak papok, szerzetesek, hanem lehetnek világban élő személyek is, akikre mások nem fordítanak sok figyelmet, sőt piszkálják őket, lábat állítanak nekik, mert ők nem csatlakoznak a világ sodrásához. Vannak olyan világban élők is, akiket az Úr különleges kegyelmekkel ajándékoz meg misztikus módon, például az Úr Jézus szent sebeiből visel a testén, látható vagy láthatatlan alakban. Ezek az áldozati lelkek sok kegyelmet tudnak kiesdeni az Úrtól szenvedésükkel a bűnösök számára, hogy még időben megtérjenek.