landscape-690588_1280
Ravi Zacharias írása alapján
Egy új esztendőhöz érkeztünk. A múlt és a jövő furcsa keveréke tolul elénk. Minél nagyobb harcban állunk hihetetlen sebességével, az idő annál megállíthatatlanabbul halad előre. Tudjuk, hogy minden naplementével egyre kevesebb napfelkelte vár ránk. Minden új emlék újabb és erősebb érzelmeket ébreszt.
Fiatalon egy harmincéves ember is aggastyánnak tűnik, míg elérve ezt a kort az elmúlás újabb mérföldkövét véljük felfedezni. Ez természetes és igazából nincs benne semmi szomorú, hiszen idővel az idő múlása is elmúlik az örök hajnalban, veszteségünk pedig csak látszólagos, mert akinek hittünk, megőrzi a nála letett kincsünket. Ami mégis szívfájdalmat okoz a jelenben, az kultúránk hanyatlása, az egykor szilárdan védett értékek sárba tiprása, abban a hiszemben, hogy a múlt leigázása erkölcsi fejlődést hozhat.
Az evolúción alapuló erkölcs hasonló hatással bír. Ironikus módon, miközben Viktor Frankl arra emlékeztet bennünket, hogy a Holokauszt az értelmiség fellegvárának falai között született, ugyanez a forrás legitimizálja az egykor szentnek és sérthetetlennek tartott dolgok lerombolását.
Az erkölcsi Alzheimer halálos kór minden kultúra számára. Ez történik most. Hirtelen minden a feje tetejére állt. Az egykor nagy becsben tartott értékek ma a gúny tárgyát képezik és mindenhonnan azt halljuk, hogy ami megőrzi a múltat az az átkozottnál is átkozottabb. Nézzük meg a politikai vitákat. Színjáték és csalás. Az egyet nem értés pedig mindennél ellenszenvesebbnek számít manapság. Ez a romlás és pusztulás másik félreérthetetlen jele. Milyen példát mutat ez a jövő generációk számára? Az emberek mindenhol félelemmel tekintenek a jövőre. Jól eladja az újságokat, de ehhez a gyászjelentések is elegendőek.
Létezik egy másik tendencia is. A bűnnek látszólag nincs következménye. Néhány hete egy fiatalember azért kapott nagyon enyhe ítéletet, miután ittasan vezetve megölt négy embert, mert szülei túlságosan elkényeztették, így a bíró szerint nem tudott különbséget tenni a jó és a rossz között.
Talán a bíró is hasonló körülmények között nevelkedett, amennyiben az ítélőképesség hiányát szerinte a gazdagság okozza.
Szintén ezen a héten 2000 fiatal kamasz miatt egy egész bevásárlóközpontot kellett bezárni, mert összeverekedtek a leárazások miatt. Őket nehéz sorsuk miatt mentegették egyesek, azzal érvelve, hogy hátrányos helyzetű családokban felnőve honnan is tudhatnák, hogyan kell rendesen viselkedni.
Ezek szerint a jólét és annak hiánya egyaránt erkölcstelen Homo sapienst eredményez.
Fordított világunk, ahol a felelősségvállalás elvesztette jelentését, egy új esztendőhöz érkezett, amikor annak egyik leggazdagabb nemzete a szavazófülkékben fogja kifejezni ítélőképességét. A jólét morális érvek és felelősség nélkül ijesztő évet vetít elénk. Ugyanakkor a remény mégsem veszett el. Keresztényként reménységünk van, akkor is, ha az elénk táruló kanyargós úton nem mindig látjuk azt. A remény a legszükségesebb erény a sötétségben.
A politika és a kultúra egy részeghez hasonlóan, egyik faltól a másikig tántorogva űzi társadalmunkat, minden egyes koppanással csökkentve annak értelmét. Reményünket ebbe nem helyezhetjük. Reménységünk egyedül a mindent látó élő Istenben nyugodhat, aki minden embert elvezet a választáshoz, amikor élete új, jobb és örök fordulatot vehet. Nem tudjuk, hogy ez mikor érkezik el. A mi dolgunk szeretetben átsegíteni őket a völgyön. Segíteni nekik, hogy a múltra emlékezve ragadják meg a jövőt. Tetteink és imáink mutassák meg nekik, hogy nem egy folyton változó kultúra szárnyain, hanem annak az élő Istennek hatalmán állva haladunk előre, aki tegnap és ma és örökké ugyanaz.

http://idokjelei.hu/2016/01/nosztalgia-vagy-amnezia/