2017. december 6., szerda

Szentélyrombolás a győri székesegyházban

"A püspököknek szigorúan távol kell tartaniuk a templomoktól ... az olyan műalkotásokat, ... melyek a józan vallásos érzést sértik akár azzal, hogy a formákat elcsúfítják, akár azzal, hogy művészi szempontból nem kielégítőek, középszerűek vagy utánzatok." [Sacrosanctum concilium zsinati konstitúció, 124.]
Eltávolították a cancellust (szentélyrekesztő rácsot), a stallumokat (klerikusi ülőhelyeket), elvitték a díszesen faragott padokat, és a helyükre térdeplő nélküli támlás székeket helyeztek. A szentély - immár lecsupaszított - látványvilágát ormótlan vetítővászonnal törték meg.
Kétségtelenül időszerű állagmegőrző munkálatok mellett ezekre költötte a Győri Egyházmegye azt a félmilliárd forintot, amit a hívek előzetes tájékoztatása szerint a győri Nagyboldogasszony-székesegyház májusban kezdődött "felújítására" szánt.
Az (egyházmegyében amúgyis drasztikusan fogyó létszámú) klerikusok helyére immár laikus hívek ülhetnek, az áldozati oltár közvetlen közelébe. Az egyházmegye sajtóirodájának ünnepi közleménye szerint ez csupán azt "üzeni", hogy "a szentmiseáldozatban mindenkinek része lehet közvetlen közelről". A közlemény szerint a december 3-án a "felújított" templomban tartott főpásztori szentmise volt "az első olyan ünnepi alkalom, amikor a hívek is szép számmal foglalhattak helyet az apszisban elhelyezett székeken."
A templom a "felújítás" előtt ilyen volt:
Mostanra azonban ilyen lett:
A végeredmény sokakban azért is megrökönyödést kelt, mivel a templom készülő felújításáról szóló május 12-ei sajtótájékoztatón az egyházmegye 2016 júliusában beiktatott új püspöke, Veres András, még úgy nyilatkozott: "A cél, hogy a székesegyház belső tere visszakapja eredeti szépségét."
Olvasóink a hír megosztására lényegében egybehangzóan megdöbbenésüknek és felháborodásuknak adtak hangot a hozzászólásaikban. Miután arra bátorítottuk őket, hogy "kulturált és mértéktartó véleményeiket" jelezzék pl. az egyházmegye Facebook oldalán, a templom átadását ünneplő hírmegosztás alatt, ezt többen - határozott, de valóban kulturált hangnemben - meg is tették. Nem sokkal a jelzések beérkezése után azonban a Facebook oldal adminisztrátora - a katolikus oldalakon sajnos megszokott rutin szerint - sorra letiltotta a kritikus hozzászólások megjelenítését. A hír alatt jelenleg egyetlen hozzászólás olvasható: az az egyetlen, amely szuperlatívuszokban dicséri a templom újszerű formáját.
Amennyiben olvasóink ragaszkodnak a véleményük szabad kifejezéséhez, azt hozzászólásban megtehetik a - cenzúrát nem alkalmazó - Katolikus Válasz Facebook-oldalán, vagy emailben megírhatják a plébánia címére: gyorbelvarosplebania@gmail.com .
A "felújítási" munkálatok a templomban folytatódnak még. Bízunk benne, hogy a befejezésére Veres András ígérete teljesül majd, és "a székesegyház belső tere visszakapja eredeti szépségét" - a cancellussal, a stallumokkal, és a térdeplővel is rendelkező, faragott padokkal együtt.

http://katolikusvalasz.blog.hu/2017/12/06/szentelyrombolas_a_gyori_szekesegyhazban


Pannonhalma: strigonium.blogspot.hu/2011/09/cum-ira-sed-sine-studio-tervezett.html , strigonium.blogspot.hu/2015/09/meg-egyszer-utoljara-pannonhalmi.html

Szeged: strigonium.blogspot.hu/2013/03/folytatodik-magyar-szentelyrombolas.html

Mátraverebély: strigonium.blogspot.hu/2014/07/folytatodik-magyar-szentelyrombolas.html

S még a pálosok sziklatemplomát is említették, de még cikket nem találtam róla

Kicsinyeim! A tisztítás már elkezdődött. A büntetés elérkezik. Imáitokra még enyhítést adok, de amit mondtam, már nem kerülhető el. Térjetek meg, amíg még nem késő! Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

jezusuzenete.hu/2017-december-1-szentsegimadason-az-ur-jezus/

Little Pebble közleménye 2017. december 5-én:

„ Az ígéretem, hogy újra eljövök, még ennek a nemzedéknek az életében fog beteljesedni.”
Jézus e szavakat az utolsó prófétának, az írországi Maria Divine Mercy-nek mondta 2014. május 1-én.

Little Pebble utána nézett, hogy a világ tudósai szerint mit jelenthet a „nemzedék” fogalma.
A kalkulációk szerinti legkésőbbi időpont eszerint 2044 lenne, de mi tudjuk, hogy Jézus azt is mondta, hogy lerövidíti az időt, és hogy lennie kell még közben egy pólusváltásnak is a próféciák szerint, valamint a Föld gyorsabb forgása miatt csak 12 órás napunk lesz a 24 órás helyett. Mindez szintén kinyilatkoztatásra került.

Figyelembe véve mindazt, amit Jézus a prófétákkal és látnokokkal közölt, világosan láthatjuk, hogy visszatérésének legkésőbbi időpontja nem 2044-re, hanem legalább húsz évvel korábbra tehető.
Például:
- Benedek pápa, aki most 88 éves, és meglehetősen gyenge, el kell, hogy hagyja Rómát, amely a Nagy Figyelmeztetés közelségét jelzi majd.
- Az Antikrisztus a nyilvánosság elé lép.
- Atomháború tör ki Izrael és Irán között.
- Háború lesz Észak,- és Dél Korea között.
- Orosz invázió lesz Olaszországban, és a kommunizmus kerül hatalomra egész Európában.
- Háború Kína és Amerika között.
- Az Antikrisztus világbékét köt.
- Egyházszakadás.
- Nagy Figyelmeztetés.

http://littlepebble.org/2017/12/06/revelations-on-the-great-warning-and-return-of-jesus/