„ Az ígéretem, hogy újra eljövök, még ennek a nemzedéknek az életében fog beteljesedni.”
Jézus e szavakat az utolsó prófétának, az írországi Maria Divine Mercy-nek mondta 2014. május 1-én.

Little Pebble utána nézett, hogy a világ tudósai szerint mit jelenthet a „nemzedék” fogalma.
A kalkulációk szerinti legkésőbbi időpont eszerint 2044 lenne, de mi tudjuk, hogy Jézus azt is mondta, hogy lerövidíti az időt, és hogy lennie kell még közben egy pólusváltásnak is a próféciák szerint, valamint a Föld gyorsabb forgása miatt csak 12 órás napunk lesz a 24 órás helyett. Mindez szintén kinyilatkoztatásra került.

Figyelembe véve mindazt, amit Jézus a prófétákkal és látnokokkal közölt, világosan láthatjuk, hogy visszatérésének legkésőbbi időpontja nem 2044-re, hanem legalább húsz évvel korábbra tehető.
Például:
- Benedek pápa, aki most 88 éves, és meglehetősen gyenge, el kell, hogy hagyja Rómát, amely a Nagy Figyelmeztetés közelségét jelzi majd.
- Az Antikrisztus a nyilvánosság elé lép.
- Atomháború tör ki Izrael és Irán között.
- Háború lesz Észak,- és Dél Korea között.
- Orosz invázió lesz Olaszországban, és a kommunizmus kerül hatalomra egész Európában.
- Háború Kína és Amerika között.
- Az Antikrisztus világbékét köt.
- Egyházszakadás.
- Nagy Figyelmeztetés.

http://littlepebble.org/2017/12/06/revelations-on-the-great-warning-and-return-of-jesus/