2019. szeptember 16., hétfő

A tervezett Három-Vallás-Ház azaz "House of One" (Az Egy Háza) alapozási munkálatainak lezárását ünnepelték hétfőn Berlinben.


Három-vallás-ház - elkészült az alap.

A tervezett Három-Vallás-Ház azaz "House of One" (Az Egy Háza) alapozási munkálatainak lezárását ünnepelték hétfőn Berlinben. Egy fedél alatt lesz kialakítva egy zsinagóga, egy templom, egy mecset és egy közösségi - találkozási helyiség.

Az ünnepségen részt vett többek között Berlin jelenlegi polgármestere, Michael Müller. Közösen Wilfried Kühn építésszel, Andreas Nachama rabbival, Gregor Hohberg tiszteletessel és Kadir Sanci imámmal elindította a maradék összesen 71 cölöp leverését, amelyeken az épület majd állni fog.

Az alapkőletételt 2020. április 14-re tervezik. A projektet az azonos nevű alapítvány képviseli, mely a keresztény mellett zsidó és muszlim támogatókkal is rendelkezik.

forrás: https://www.evangelisch.de/inhalte/160347/16-09-2019/gruendungsarbeiten-am-berliner-house-one-abgeschlossen

Ez az új világvallás a fenevadnak fejezi majd ki hódolatát.

Nyomtatóbarát változat
2012. október 9. kedd, 9:31
Drága, szeretett leányom, sok lélek éber ebben az időben, mivel tanúi a Katolikus Egyházban történő gyors változásoknak, amelyek most kezdenek megnyilvánulni.
A jelek elkezdik mindazt megmutatni, amit általad megjövendöltem. A Szentmisék elmaradása nyilvánvaló. A Szent Eucharisztiához már nem lehet egykönnyen hozzáférni. A gyónás szentsége korlátozva van számos templomomban.
Sok Templomomnak nincsenek papjai, hogy vezessék azokat. Oly sokan elhagyták Egyházamat a szenvedés ezen idejében, hogy hamarosan ezeket a templomokat átadják majd kereskedelmi tulajdonosoknak.
Mivel a Kereszténység hite próbára van téve, fontos tehát, hogy folytassátok a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozását. Hamarosan új szolgákat helyeznek a Katolikus és más Keresztény Egyházakba.
A vallási különbözőségek először a széleken homályosodnak el, aztán rövid időn belül már nem fogjátok felismerni Tanításaimat, mert észrevehetetlenül fognak eltűnni. Ezek helyére egy sor homályos, de költői kifejezés kerül, mely előmozdítja a bűnnel szembeni toleranciát.
A hazugságokat, melyeket a gyanútlan templomba járóknak mutatnak be, az elején nem veszik észre. Ezután követőimet egy mély nyugtalanító érzés fogja elfogni, az, hogy valami nincs rendben.
A végső megtévesztés akkor lesz, amikor a Szentségeket pogány helyettesítőkkel cserélik fel.
Mindez a Hamis Próféta elnöklete alatt következik be, aki azt állítja majd, hogy valamennyi vallásnak ő a főpapja. Egy egyesített vallásnak. Ez az új világvallás a fenevadnak fogja majd kifejezni a hódolatát.
A fenevad felfalja majd mindazokat, akik őt vakon követik, és ezek Számomra örökre elvesznek.
A sebesség, amellyel ez megtörténik, elképeszti majd követőimet. A tervet gondosan kezelik. A kampány, hogy a Keresztények ellenségeskedését a világi törvények elfogadtatására használják fel, mesteri módon ki van tervelve.
Ezt a kampányt több nemzetben egy olyan csoport tervezi, mely arra használja fel a híres személyiségeket és a névleges vezetőket, akiknek a többség figyelmet szentel, hogy támogassák gonosz hazugságaikat.
Figyelmeztetlek benneteket. Ne fogadjatok el hazugságokat. Ne engedjétek, hogy belekeverjenek abba a tervbe, mely megszentségteleníti Szent Nevemet.
Jézusotok,
Az egész emberiség Királya és Megváltója.

Az új világvallás, amelyet minden ember számára készítettek, vonzani fogja a nem Keresztény vallásokat.

Nyomtatóbarát változat
2014. december 11. csütörtök, 21:50
Drága szeretett leányom, ma olyan hírt hozok nektek, amely fel fogja deríteni a szíveteket. Nektek, dédelgetett tanítványaim, akik hűségesek vagytok Isten Igéjéhez, különleges kegyelmeket fogok adni. Ezek a Kegyelmek, amelyek azokra fognak kiáradni, akik az Én Szent Nevemért szenvednek, rendkívüli vigaszt fognak nektek hozni az előttetek álló megpróbáltatások során.
Megadom nektek azt a Kegyelmet is, hogy megmentsétek mindazokat a szegény, összezavarodott, félrevezetett és felzaklatott lelkeket, akik kiiktattak Engem az életükből. Mindaz, amire szükségem van, az a ti imáitok és kitartásotok, amelyeket engesztelésül kell felajánlanotok Nekem ezekért a lelkekért. Ez egy különleges Ajándék, amelyet azért adok nektek, mert hamarosan egy olyan nagy méretű zűrzavar fog kavarogni a Keresztény vallások között, hogy sokan el fognak hagyni Engem.
Mint újoncok, akik egy hadsereghez csatlakoznak, mely készen áll a háborúra, úgy fognak az emberek is csatlakozni a Kereszténynek álcázott új valláshoz, amelyre úgy fognak hivatkozni, mint az emberek vallására – egy olyan vallásra, mely megöleli az erőset, a gyengét és minden bűnöst, és amelyről azt fogják mondani, hogy áthidal minden politikai megosztottságot. Sokan azt fogják gondolni, hogy ezzel a saját vallásukat támogatják, s közben ők cserben fognak hagyni Engem. Ehhez a nagy megtévesztéshez vezető utat most már elkészítették, és az új vallás vezetőit már kinevezték. Már egy jó ideje annak, hogy sok nemzetben, csendben, gondosan és eltökélten elvetették a magokat, amelynek hamarosan látni fogják majd az eredményeit.
Az új világvallás könyörületesnek fog látszani. Az új világvallás, amelyet minden ember számára készítettek, vonzani fogja a nem Keresztény vallásokat, és mindenféle meggyőző hazugságokkal fognak előhozakodni csakhogy megvédjék ezt a mozgalmat. Isten Törvényeit teljesen figyelmen kívül fogják hagyni, és új megközelítéseket alkalmazván minden kísérletet meg fognak tenni annak érdekében, hogy igazolják a „globális evangelizációt”.
Azok, akik Egyházamban a változások megvédése érdekében beszédeket fognak tartani – amelyekre azért lesz szükség, hogy az új hamis tan első részét bevezessék-, jellegzetes hamissággal fognak rendelkezni. A szavak, amelyekkel a Tanításaimat leírják, már nem lesznek ismerősek azon Keresztények számára, akik valóban ismernek Engem. A Rám való hivatkozás alkalmával használt nyelvezet megalázó és sértő lesz Istenségemet illetően.
Én ismerem az Enyéimet, és ők is ismernek Engem. Én ismerem ellenségeimet is, és ők azt fogják mondani mindenkinek, akik őket meghallgatják, hogy ismernek Engem. Legyetek éberek ellenségeimmel szemben, akik bár azt mondják, hogy Tőlem valók, de ugyanakkor megvetéssel beszélnek Rólam, kevés tiszteletet mutatnak Igémmel szemben, vagy pedig megpróbálják azt újra fogalmazni. Hiszen még a legravaszabb ellenségem is ellentmondásba fogja keverni saját magát, mert mindaz, ami ellenségemtől származik, az mindig össze fog zavarni. Mindaz, ami Istentől jön, és ahol jelen van a Szentlélek, az soha, semmilyen módon nem fog gúnyolni Engem, Jézus Krisztust.
Mihelyt zűrzavarnak és olyan új tanoknak lesztek a tanúi Egyházamban, amelyek az emberek igényeit és vágyait tisztelik, annak terméséből semmit sem fogtok jónak érezni. Ti, drága követőim, bizonytalanok lesztek, félni fogtok, és tele lesztek szomorúsággal. Ezen eljövendő dolgok miatt fogom megadni a Kegyelmeket azoknak, akik valóban szeretnek Engem, hogy segítsenek Nekem megmenteni Isten gyermekeit ettől a nagy utálattól, mely hamarosan fel fogja emelni ocsmány fejét.
Fogadjátok el Ajándékaimat, amelyeket most nektek hozok, Ígéretemet, hogy segítek nektek, és vezetlek benneteket. Az emberiség már rég megkapta Igémet. Az Ige nem új. Az az ember, aki bármit is hozzáad vagy elvesz belőle, nagyon fog szenvedni. Ez meg volt jövendölve a Szent Bibliában, és most pontosan ez fog megtörténni. Ellenségeim meg fogják hamisítani Igémet, és a világ le fogja nyelni a hazugságokat, amelyek ennek eredményeként bekövetkeznek.
Jézusotok.