Bocsa József: A krisztusi papság

Bocsa József atya homiliája az évközi 31. vasárnap olvasmányaihoz (A/ sorozat)

Furcsa érzései és gondolatai támadhatnak az embernek ezeket a mai olvasmányokat hallgatva. Az egyház ezeknek a szentírási részeknek az egymás mellé vágásával maga ellen prédikáltat? A papokat arra kényszeríti, hogy maguk ellen prédikáljanak? Mert igaz ugyan, hogy itt az ószövetségi papságról van szó, de az ó és az újszövetségi papság egymással - logikailag legalábbis - könnyen helyettesíthető. Nagyon kemény szavak hangzanak el mind Malakiás próféta, mind Jézus szájából. Még olyan érzései is támadhatnak az embernek, hogy Jézus, aki a szeretetet hirdeti és az ítélkezéstől óv, maga is szeretetlen, és ítélkezik.

De nézzük csak közelebbről, miről is van szó valójában! Isten az Ószövetségben - erre utal maga az elnevezés is - szövetséget kötött a néppel, és ennek a szövetségnek fő adminisztrátoraivá az ószövetségi papokat, az ároni papságot tette. Mi volt ennek a szövetségnek a lényege? Isten pártfogást, oltalmat, üdvösséget, bizonyos földi jólétet is ígért a maga részéről a választott népnek. Ennek feltétele a nép részéről - a szövetség másik oldala - az Isten törvényeihez való hűség. A népet választás elé állította. Áldást, vagy átkot vonnak magukra hűségükkel vagy hűtlenségükkel. De a választott nép egész történetén végig vonul az Istenhez való hűtlenség, a törvényszegés, így az átok is. Ezért a hűtlenségért, törvényszegésért az egész nép felelős, de különösen a papok, akikre rá volt bízva ez a szövetség. Így őket is fenyegeti Malakiás próféta szövegében az átok. Malakiás intelme ezért elsősorban a papokhoz szól. Figyelmezteti őket a próféta keményen személyes bűneikre. A nép maga is bűnös, és vezetői is bűnösek. A kettő egymástól elválaszthatatlan. De akire többet bíztak, attól többet kérnek számon. A nép akkori vezetőinek az ostorozását Jézus is folytatja. Nagyon kemény kirohanásokat hallunk a szájából az írástudók és a farizeusok ellen.

Jézus egy új papságot alapít, egy új vezető réteget. A szövegkörnyezetből egyértelműen látszik, hogy Jézus leendő papjait készíti fel hivatásukra. Rámutat azokra a csapdákra, amikbe elődeik, a nép akkori vezetői beleestek. Hirdették ugyan a törvényt, de maguk nem tartották meg. A maguk számára kiskapukat kerestek. Így hazuggá, képmutatókká váltak, elveszítették hitelüket az emberek előtt. Nem megbízójuk, vagyis Isten tetszését keresték, hanem az emberekét. Ugyanakkor uralkodnak a rájuk bízottakon.

Jézus megmutatja, hogy milyeneknek kell lenniük az ő papjainak. Majdnem elég beszorozni minusz eggyel az előzőket. A törvényt nemcsak hirdetni kell, hanem meg is kell valósítani. Sőt először be kell tartani, élni kell, ez a leghitelesebb prédikáció.  Nem az emberek tetszését kell keresni, hanem Istenét. Nem kell feleslegesen botránkoztatni az embereket, de nem is kell a kényüket-kedvüket keresni. Elsősorban a megbízó, a gazda érdekeit kell képviselniük. De azt nem szabad elfelejteni, hogy nem egy önkényúr gazdáról van szó, hanem olyanról, aki a foglakoztatottjainak, a béreseinek, a bárányainak is a javát akarja. Nem szabad kiskapukat keresni! Nincsenek kiskapuk, csak szűk kapu és keskeny járható út. Emberi törvényeken lehet keresni kiskapukat, és azokon közlekedni, de Istennél nincsenek ilyenek. Mindenkinek át kell mennie a szűk kapun, mindenkinek a sokszor kanyargós és meredek ösvényen kell végigmennie. Mindenkinek cipelnie kell a keresztet. Nem uralkodniuk kell a papoknak a híveken, hanem szolgálniuk kell őket, ahogyan Jézus is tette.

Ha ezeket a szabályokat megtartják, elkerülik ezeket a csapdákat, akkor utat mutatnak a rájuk bízottaknak, a híveknek is. Nem azt fogják mondani, hogy arra menjetek, hanem, hogy gyertek utánam, vagy pedig, hogy csináljátok így vagy hasonlóan, ahogy én csinálom. Ezáltal hiteles emberré válnak. Nem biztos, hogy mindenki kedvelni fogja őket. Sőt biztos, hogy üldözni, és bántalmazni is fogják őket. De a megbízójuknak kedve fog telni bennük. És a tükörbe is bele tudnak  nézni, nem fognak meghasonlani önmagukkal.

Isten megtehetné azt, hogy maga kommunikál mindenkivel, személyesen minden emberrel, de neki, úgy látszik fontos, hogy közbeiktassa az ugyancsak ember papokat. Isten megtehette volna azt is, hogy eleve szentekből csinált volna egyházat. De ő gyarló embereket választ ki gyengeségeikkel, gyarlóságaikkal együtt. Az ő apostolai is esendőek és gyengék, teli vannak mindenféle hibákkal. Ilyen gyarló emberek voltak már az első apostolok is. Gondoljunk csak Péter árulására! De még egy János is milyen volt, aki a legszentebb volt már kezdettől közöttük, ő is versengett testvérével együtt az első helyekért. De Mesterük a végén mégis szenteket formált mindegyikből, aki még az életüket is hajlandók voltak odaadni érte.

Hogyan váltak szentté az apostolok? Követték mesterüket, aki nemcsak prédikált nekik - olyanokat is, amiket a mai evangéliumban hallottunk - hanem eléjük is élte azt, amit mondott. Végig vezette őket az alázat és a bűnbánat útján, megtisztította őket mindenek előtt gőgjüktől, elbizakodottságukból. Felöltöztette őket a saját erényeibe, az alázatába, tisztaságba, engedelmességébe. Beléjük ültette, csöpögtette saját szeretetét.  Saját testével és vérével táplálta őket. Saját Lelkét adta nekik. Beemelte őket az Atyával és a Szentlélekkel való szeretetkapcsolatba. Saját édesanyját adta nekik is édesanyául.

Mi a mi feladatunk, nekünk hívőknek? Ebből a szempontból mi papok is hívők vagyunk.

·       hogy segítsük imáinkkal, és minden lehetséges módon a mai apostolokat, körülöttünk élő papokat, hogy végig járják ők is az életszentség útját.

·       hogy levetkőzzék gyengeségeiket, gyarlóságaikat,

·       hogy növekedjenek a papságukhoz szükséges erényekben,

·       hogy hiteles emberekké váljanak,

·       hogy elsősorban Istenhez hűséges papokká váljanak, akik egyértelműen követik Isten törvényét, de megértők az emberi gyengeségek iránt is, mert maguk is gyengék és gyarlók,

·       hogy mindenben mesterüket kövessék, vele teljesen eggyé váljanak,

·       hogy ezáltal, értük imádkozva, őket segítve, őket követve, segítségüket, szolgálatukat, útmutatásukat elfogadva mi magunk is szentté, Isten előtt kedvessé váljunk.


http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/1273-a-krisztusi-papsag

Olaszországban már megvalósították az "ökumenikus misét"

Tegnapi cikkünkben egy német bíboros nyilatkozatán keresztül tudósítottunk arról, hogy médiaértesülések szerint bizottság állt fel a Vatikánban, amely az "ökumenikus mise" kidolgozását végzi. Az állítólagos cél az, hogy olyan liturgia szülessen meg, amelyen katolikusok és protestánsok együtt végezhetnek szentáldozást, ahogy arra a felekezeti vezetők tavaly írásbeli fogadalmat is tettek.

Felhívták azonban a figyelmünket rá, hogy ennek az ökumenikus misének és közös áldozásnak egyfajta gyakorlata már létezik az Egyházban, méghozzá a torinói érsekség területén, Olaszországban, érseki jóváhagyással.

Az "ökumenikus miséket" a katolikus Spezzare il pane ("A Kenyér Megtörése") elnevezésű csoport kezdte el idén a torinói érsekségben. A "misék" alatt az Oltáriszentséget katolikusoknak és nemkatolikusoknak is kiszolgáltatják.

A csoportot egy katolikus pap, Fredo Oliviero atya vezeti, aki az illegális bevándorlók melletti kiállásairól híres. A Spezzare il pane a helyi érsek, Msgr. Cesare Nosiglia támogatásával működik. Az Oltáriszentség nemkatolikusoknak történő kiszolgáltatását a torinói érsekség hírlapja, a La Voce e il Tempo is meghirdette.

A Spezzare il pane közösség tagjai között katolikusok, anglikánok, baptisták, valdensek és lutheránusok is vannak. A csoport havonta egy alkalommal gyűlik össze valamelyik felekezet saját templomában, ahol közösen ünneplik meg az "Eucharisztiát" az adott felekezet saját liturgikus rendje szerint - leszámítva, hogy az összejövetelen az "Eucharisztiát" (katolikusoknál az Oltáriszentséget) minden jelenlévőnek kiszolgáltatják.

A közösségvezető Fredo Olivero atya szerint az ökumenikus szertartásaikkal "előtérbe helyezik a keresztény identitást az egyes egyházakhoz való tartozás helyett". A pap azt állítja, hogy a kezdeményezésük más olaszországi városokban is elkezdett terjedni már.

Nem szükséges a közös hit az Eucharisztiában.

Az atya egy idén májusban a torinói érsekség lapjában és honlapján is megjelent cikkében azt írta, hogy a szertartásokon résztvevőknek nem kell azonos hitet vallania az Eucharisztiáról. Ahogy fogalmazott: "Ahhoz, hogy közösen átéljük ezt az eseményt, nem szükséges ragaszkodnunk 'egyazon gondolathoz' az Eucharisztiáról, hanem ehelyett tisztelnünk kell mindenkit a saját gondolatáért."

Az atya ugyanazon cikkébe a kételyeit is belefogalmazta a katolikus egyház átlényegüléssel kapcsolatos tanításával kapcsolatban: "Sem Jézus, sem Pál nem magyarázták el 'hogyan' valósul meg ez a jelenlét [ti. Jézus Krisztus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben - KV szerk.], akkor ezt mi miért tennénk?"

Az Eucharisztia "értelmezései" nem részei a Szentírásnak?

Saját püspökének támogatása mellett Fredo atya arra is hivatkozik a cikkében, hogy (szerinte) maga Ferenc pápa is támogatja az "ökumenikus mise" koncepcióját. A cikkben Fredo atya emlékezteti az olvasókat Ferenc pápa 2015. június 22-én Torinóban tett látogatására, amelyben a jelenlegi Szentatya volt az első pápa, aki látogatást tett egy valdens templomban, bocsánatot kérve a valdensektől a katolikus egyháztól őket ért "üldözésért".

Fredo atya arra emlékeztetett, hogy a pápai látogatás során Ferenc pápa nem tagadta és nem is tiltakozott az ellen a moderátori felvetés ellen, miszerint az Eucharisztia különféle "értelmezései" nem részei a Szentírásnak. Fredo atya idézi a moderátor szavait is, aki a pápa, a valdens lelkészek, és a jelenlévő hívek előtt ezt mondta:

Azok között, amikben osztozunk, ott vannak Jézus szavai az utolsó vacsorán: "Én vagyok a kenyér... és a bor." Ezeknek a szavaknak az értelmezése különbözik az egyházak között és mindegyikőjükön belül. Ami azonban egyesíti a keresztényeket Jézus asztala körül, az a kenyér és a bor, amit Ő kínál nekünk, és az Ő szavai - nem pedig az értelmezéseink, amik nem részei a Szentírásnak.

Az atya szerint az előző pápákkal ellentétben, akik "pontosan megoldották a kérdést", Ferenc pápa azzal ismerte el, hogy ő maga nem tudja pontosan megoldani az Eucharisztia kérdését, hogy az Egyházat a tekintélyelvű döntések modelljéből a "szinodálisabb" modell felé mozdította el.

Ferenc pápa is áldozásra biztatott egy lutheránus asszonyt.

Fredo atya a cikkében azt is felidézte, hogy Ferenc pápa biztató választ adott annak a lutheránus asszonynak, aki a pápát 2015. november 15-én egy lutheránus templomban tett látogatása során kérdezte a közös szentáldozás lehetőségéről.

A lutheránusokkal végzett közös imaalkalom utáni nyilvános kérdés-válasz szekció alatt a lutheránus Anke de Bernardinis arról számolt be a Szentatyának, hogy a férje katolikus, akivel az élet sok "örömében és bánatában" osztoznak, mégsem áldozhatnak közösen a (katolikus) szentmisén. "Mit tehetünk, hogy végre elérjük az egységet?" - kérdezte.

Ferenc pápa válaszul azt mondta a hölgynek, hogy "beszéljen az Úrral, és aztán tegye meg", azt sugallva, hogy a lutheránus hölgy is részesülhet szentáldozásban a katolikus szentmisén. Ahogy a Szentatya szó szerint fogalmazott:

A kérdésére csak kérdéssel válaszolhatok: Mit tehetek a férjemmel, hogy az Úrvacsora elkísérjen engem az utamon? Ez egy olyan probléma, amit mindenkinek meg kell válaszolnia, de egy lelkipásztor barátom egyszer azt mondta nekem: "Hisszük, hogy az Úr jelen van ott, jelen van. Mind hiszitek, hogy az Úr jelen van. Így hát mi a különbség?" - "Á, vannak magyarázatok, értelmezések." Az élet több, mint magyarázatok és értelmezések.

Mindig hivatkozzon a keresztségre! "Egy hit, egy keresztség, egy Úr." Ez az, amit Pál mond nekünk, ebből pedig vonja le a következtetéseket.

Sohasem mernék engedélyt adni erre, mert ez nem az én hatásköröm. "Egy keresztség, egy Úr, egy hit." Beszéljen az Úrral, és aztán tegye meg. Ennél többet nem merek mondani.

Ferenc pápa szavai ellen akkor Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa (ti. annak a vatikáni kongregációnak a vezetője, akinek a kérdés a hatáskörébe tartozik) is tiltakozott. "Szó sincs arról, hogy az Úristennel kellene beszélnem ahhoz, hogy tudjam, áldozzak-e vagy sem." – mondta Sarah bíboros az Aleteia riporterének, még az esetet követően, 2015. novemberében. – "Nem. Azt kell tudnom, hogy összhangban vagyok-e az Egyház törvényeivel."

"Nem a személyes vágyam, vagy a Jézussal folytatott személyes beszélgetésem határozza meg, hogy áldozhatok-e a katolikus egyházban." – tette hozzá a bíboros. „Honnan tudhatnám, hogy Isten valóban azt mondja: 'Jöjj, és vedd az én Testem.'? Nem. Az egyén nem döntheti el, hogy méltó-e a szentségre. Az Egyház törvényeit kell követnie, azaz legyen katolikus, legyen kegyelmi állapotban, és ha házas, éljen rendezett házasságban."

A Szent Péter Bazilikában is áldoztattak evangélikusokat.

Még 2016. január 15-én magában a római Szent Péter Bazilikában is a helyi papok megáldoztatták egy hivatalos finn evangélikus delegáció tagjait. A szentmisén Ferenc pápa nem volt jelen. A delegáció tagjai előre felkészülve kézmozdulattal jelezték, hogy nem jogosultak az Oltáriszentség vételére, az áldoztató papok ennek ellenére kiszolgáltatták azt nekik.

A delegációban lévő evangélikus püspök határozottan azt állította, hogy a kiszolgáltatás gesztusa "nem volt véletlen", ezért azt ő maga el is fogadta. "Mindezek mögött kétségkívül az új Vatikán ökumenikus hozzáállása rejlik." - nyilatkozott az evangélikus püspök. "A pápa nem volt jelen a misén, de kimondott stratégiai célja a szeretet és az egység szolgálata. Vannak teológiai ellenfelei is a Vatikánban, ezért nehéz megítélni, hogy mennyit mondhat, de gyakorlatbeli gesztusokat engedélyezhet." - tette hozzá.

katolikusvalasz.blog.hu/2017/11/05/olaszorszagban_mar_megvalositottak_az_okumenikus_miset

http://masodikeljovetel.hu/szabadkomuvesek-beszivarogtak-foldi-egyhazamba-es-hamarosan-ahogyan-az-elore-meg-lett-jovendolve-az

http://masodikeljovetel.hu/vigyazzatok-az-uj-vilagvallas-latszatra-jonak-es-szent-szervezetnek-fog-tunni-tele-szeretettel-es

http://masodikeljovetel.hu/papak-kozul-tobben-szentszek-foglyakent-eltek-szabadkomuves-csoportoktol-korulveve

Pál Spanyolországban?

Az oldal fennállása során nem egyszer merült fel a kérdés, hogy minek foglalkozni az idők jeleivel vagy mi értelme van fejtegetni Jézus visszatérésének körülményeit, ne adj Isten annak hozzávetőleges idejét, pedig a téma a Biblia szinte minden könyvében felbukkan. Miért vonnánk ki magunkat alóla a 21. században?

Michael S. Heiser egy korábban már idézett könyvéből azt is megtudtam, hogy Pál mennyire komolyan vette a kérdés sürgősségét, bár számomra ez inkább emberi felfogásunk korlátait húzza alá. Ugyanakkor az is igaz, hogy így vagy úgy, de Pál egész biztosan jól használta ki a számára rendelkezésre álló időt és ezt talán kicsit az idők jeleinek is köszönhette.

„Amikor Hispániába utazom, el is megyek hozzátok,” írta Pál a Rómabelieknek, majd néhány mondattal odébb megerősíti utazási terveit: „Ha tehát ezt elvégeztem, és az eredményt lepecsételve átadtam, a ti segítségetekkel elmegyek Hispániába.” (15:24, 28)

Pál természetesen nem vakációra készült és nem is valamiféle ókori udvariassági formuláról van szó, amit muszáj volt beleszőni a levélbe. Őszintén hitte, hogy életének és szolgálatának fontos része lesz egy ilyen út, sőt, azt gondolta, hogy ezt biztosan megéri. Hozzá kell tenni, hogy a jelenleg ismert ókori források alapján nem tudjuk, hogy ez sikerült-e neki, de valószínűbb, hogy nem (Bible).

Pál számtalan alkalommal idéz az Ószövetség különböző könyveiből, hogy alátámassza az iránti hitét, miszerint a próféták idejében megígért „megváltás napja” még az ő életében jön el. Ugyanebben a levélben (Róma 11:25-26) Pál beszél a „pogányok teljességéről”. Kifejti, hogy „a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak”. Vagyis Jézus elutasítása által az evangélium a pogányokhoz, azaz mindenkihez eljut. Ebből arra következtetett, hogy ha az egész világot eléri az evangéliummal, a megkeményedés okafogyottá válik és minden zsidó lehetőséget kap a megtérésre. Amikor pedig ez megtörténik, ismét „Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából”.

Ézsaiás arról prófétált (Ézsaiás 66:18-20), hogy az Úr összegyűjti a nemzeteket, „csodás jelet tesz” köztük és elküldi hozzájuk a megmentetteket, akik Pál szerint megtért zsidók lesznek. Ráadásul több helyszínt, köztük Tarsíst meg is nevez. Pál úgy gondolta, hogy amikor ezek a népek megtérnek, a zsidók is visszatérnek az Úrhoz.

Pál szerint a „jel” maga a Megváltó. Pünkösdkor sok zsidó érkezett Izraelbe más országokból, akik tanúi voltak a Szent Szellem eljövetelének.  Saját nyelvükön hallották az evangéliumot és hittek (Lásd: Apostolok cselekedetei 2), majd otthonaikba visszatérve továbbadták az Örömhírt a pogányoknak. Az Apostolok cselekedeteinek 2. fejezetét olvasva érdemes megfigyelni, hogy az említésre kerülő területeket keletről nyugat felé haladva olvashatjuk, a kiindulópont pedig a zsidók száműzetésének helyszíne. Pál ezeknek a nemzeteknek a földrajzi középpontjából indult útnak és nyugat felé haladt.

Spanyolország, az ókori Tarsís helyszíne, amit Ézsaiás is említ, az akkori felfogás szerint a világ végének számított. Amikor Pál a Rómabelieknek írt, az evangélium Tarsís kivételével az Ézsaiás által említett valamennyi helyszínre eljutott már. Pál minden jel szerint úgy gondolta, hogy küldetését akkor teljesíti, vagyis a „pogányok teljessége” akkor jön el, ha Spanyolországba is eljut. Ezt a felfogást erősítik az Antiókhiában történtek is:

„Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: “íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” (Ap.csel. 13:46-47)

Pál számára Spanyolország elérése az evangéliumi elhívás beteljesedését jelentette.

Mi következik ebből? Több minden. Először talán az, hogy bár az evangélium szerzői sem tévedhetetlenek, az általuk ránk hagyott „teljes írás Istentől ihletett” és az Úr a félreértéseinket is az okításunkra tudja fordítani. Másrészt az, hogy az idők jeleinek kutatását, ahogy minden mást az életben, a szívünk állapota határozza meg. Vagyis annak ellenére, hogy Pál nem jutott el a „föld legvégső határáig”, az úton megtanulta, hogy elégedett legyen azzal, amiben van (Fil. 4:11). A legfontosabb pedig, hogy a „jel” számunkra is Jézus legyen, így saját értelmezésünk helyességétől függetlenül jó irányba igazítjuk majd el azokat, akik hozzánk fordulnak útmutatásért.

http://idokjelei.hu/2017/11/pal-spanyolorszagban/