Pár napja az egyet nem értésről írtam.
Mi mást jelenthet még az egyet nem értés? Milyen az az egyet nem értés,
ami nem elítél, hanem éppen felemel? Az egyet nem értést gyakran
mossák össze az intoleranciával, vagyis a manapság oly kívánatosnak
feltüntetett toleranciával állítják szembe. Ez lenne a legtöbb, amit a
társadalom fel tud ajánlani? Toleranciát?
Vince Vitale jóvoltából egy olyan
történetet ismerhettem meg, ami kézzelfoghatóan szemlélteti a
különbséget a tolerancia és szeretet között.
Hassan John Nigériának egy olyan
régiójából érkezett Oxfordba, ahol a Boko Haram tetteit mindenki első
kézből ismeri. Hassan is. A szervezet 500 fontos vérdíjat tűzött ki a
fejére, amit már több alkalommal megkíséreltek begyűjteni. Keresztény
apológia kurzusának első napján diáktársai megkérték, mondja el, hogyan
lehet másokat elérni Jézus üzenetével egy olyan helyen, ahol a
hírhozót ellenségként kezelik.
Hassan megpróbálta átadni a
közvetíthetetlent. Megosztotta társaival, hogy miután annyi testvérét
látta meghalni, az elkeseredés olyan fokára jutott, ami már csak a
mindent átható erőszakban látja az átmeneti kiutat. Eldöntötte, hogy
beszerez egy Kalasnyikovot és tárgyalásokba kezdett egy helyi
fegyverkereskedővel.
Miközben azon tanakodott, hogy honnan
szerezhetne pénzt a fegyverre, meglátott egy kislányt, aki őrölt
magvakat árult iskolaidőben. Megkérdezte, hogy miért nincs az
iskolában, mire a kislány elmondta, hogy a családjának nincs rá pénze.
Valami megmozdult Hassan szívében és eldöntötte, hogy cselekednie kell.
Rávette gyülekezetét, hogy fizessék ki a lány tandíját, a családtól
pedig a kislány közvetítésével személyes találkozót kért.
A gyomra görcsberándult, amikor útjuk a
város muszlim kerületébe vitte őket. Hassan végig azt gondolta, hogy
egy keresztény gyerekkel van dolga. Nem volt mit tenni. Már ígéretet
tett, hogy segíteni fog. Végül több látogatás után, illetve az imám és a
muszlim közösség felügyelőjének közbenjárásával megegyeztek, hogy
mostantól Hassan gyülekezete fizeti a kislány minden iskolai költségét.
A kislánynak azonban bátyjai is voltak, akik szintén nem jártak
iskolába. A gyülekezet a fiúkat is támogatni kezdte. Majd egy másik
muszlim család gyerekeit is, majd megint egy másikét, míg végül már
összesen 200 muszlim gyerek iskoláztatásáról gondoskodtak.
Közben Hassan azon is elgondolkozott,
hogy miért csak a gyerekeknek segítenek? A keresztény asszonyok annyi
mindent taníthatnának muszlim társaiknak, és persze fordítva. Ma 160
keresztény és muszlim nő találkozik rendszeresen, hogy főzni és varrni
tanítsák egymást és megosszák, amijük van.
Röviddel Oxfordba utazása előtt néhány
militáns fiatal jelent meg Hassan otthonában. Hassan attól tartott,
hogy ismét a vérdíjnak köszönheti a találkozót, vagy ami még rosszabb,
talán a családját akarják bántani. A fiúk azonban másért jöttek. Azt
akarták tudni, hogy Hassan nekik miért nem segít. „Segítesz a gyerekeknek. Segítesz az asszonyoknak. Nekünk miért nem segítesz?”
Vagyis nigériai militáns muszlim
fiatalok azt kérték egy keresztény lelkipásztortól, hogy vonja be őket
missziója evangelizációs stratégiájába!
Miért? Hiszen a fiatalok nagyon is
tisztában voltak azzal, hogy a mindannyiuk számára legfontosabb
kérdésekben Hassan egy kicsit sem ért velük egyet.
Hassan a tetteivel azt üzente, hogy
szereti az ellenségeit és imádkozik az üldözőiért, az iszlám pedig
ennek nagyjából az ellenkezőjét. Az ellenségei felé nyújtott segítő kéz
egyúttal azt is üzente, hogy tanulmányaik középpontjában Jézust
szeretné látni. Csakhogy Hassan nem ellenük, hanem értük használta az
igazságot, aminek egykor birtokába jutott. Azután Hassan a segítést nem
holmi ideológiai csata enyhítésére használta. A segítés az egyet nem
értés előtt járt, pedig éppen a segítség adta az egyet nem értés
tárgyát. Ráadásul a segítségért semmit sem kértek cserébe. A fiatalok
ebből tudhatták, hogy egyet nem értésük ellenére bízhattak a másikban.
Hasonlítsuk ezt össze a toleranciával.
Amit Hassan tett, az inkább nevezhető
intoleranciának. Nem volt hajlandó ugyanis tolerálni, hogy egy gyerek
ne járhasson iskolába. Nem tolerálhatta, hogy az iszlám tanítása
megakadályozza abban, hogy segítsen egy muszlimnak, de még azt a
véleményt sem tolerálta, hogy egy muszlim semmit sem taníthat egy
kereszténynek.
A tolerancia nem egy keresztény erény.
Senkit se szeretnék tolerálni. Szeretni annál inkább. Jézus nem arra
hívott el, hogy toleráljak, hanem hogy szeressek másokat, és ha kell,
az életemet adjam azokért, akikkel nem értek egyet.
Hassan éppen a kizárólagos igazság
melletti kiállásával vont kört muszlim társai köré. Ez az igazság
kizárja a vallásukat, de bevonja a személyüket.
Persze gyakran hivatkoznak arra, hogy ez
vagy az a nézeteltérés nem a személyt, hanem az illető nézeteit
érinti, csakhogy ezt nehéz komolyan venni, ha a nézeteltérés
arroganciával, lenézéssel vagy az őszinte tettek hiányával párosul.
Hassan esetében viszont éppen az egyet nem értés kontextusából adódott a
másik személyének elfogadása, miközben ideológiailag mindvégig
fenntartotta a kizárólagosságot.
Hassan tette nem toleranciából mutatott példát, hanem abból, hogy miként követhetjük az „igazságot szeretetben”1. Nem szerető szavakban, hanem a szeretetet közvetítő tettekben mutatta meg az igazságot.
Mi kell ahhoz, hogy hozzánk is bekopogtassanak, és arra kérjenek, hogy tettekben fejezzük ki egyet nem értésünket?
Hassan azóta visszatért Nigériába. Egy
olyan gyülekezet pásztoraként hívták vissza, amelyik a muszlim kerület
határán működik. Templomukat muszlim fiatalok egyszer már porig
égették, majd másodszor is felgyújtották a helyreállítási munkálatok
közben. Angliai testvérei egy tűzbiztos sátorral és egy ígérettel
indították útnak, hogy amennyiben a sátor tönkremegy, újat küldenek
helyette. Utolsó összejövetelükön megkérdezték, hogy mit üzen nyugati
testvéreinek, mire Hassan ennyit mondott:
„Ne kössetek kompromisszumot abban, amiért mi Afrikában az életünket adjuk!”
http://idokjelei.hu/2017/06/tolerancia-vagy-szeretet/
http://idokjelei.hu/2017/06/tolerancia-vagy-szeretet/