Virágvasárnap
Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, amely a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt legjelesebb időszaka. E vasárnap liturgiája felidézi Jézus Krisztus diadalmas bevonulását Jeruzsálembe.
Az öröm és fájdalom Isten jobb és bal keze;
mindegy lesz, hogy melyikkel ölel magához,
csak átöleljen. (Szent-Gály Kata)
Már a IV. század óta ismert, hogy a keresztények e napon megtartották az Úr bevonulásának körmenetét Jeruzsálemben, amely az Olajfák-hegyéről indult a város felé, miközben a nép pálma- és olajágakat lengetett. A barkaszentelés, a virágvasárnapi körmenet és a passió dramatikus előadása a szentmisében a virágvasárnapi liturgia részei.
Az ünnepi liturgiában a barkaszentelés és a körmenet során játszódik le előttünk virágvasárnap jelentős eseménye, Jézus bevonulása Jeruzsálembe. A bevonulást megelőző első színhely az Olajfák hegye – az ágak (barkák) megszentelése; a másodiké az Olajfák hegyétől a Jeruzsálem kapujáig vezető út – a körmenet; a harmadiké pedig a szent város: az ott történtekre emlékezik a passió és a szentmise.
A virágvasárnapi körmenet hosszabb formája négy állomásból áll. Az első stáció az ágak megáldása és kiosztása. Az ágak kiosztásának jelképes értelme van: átvételével a hívő vértanúnak vallja magát, s alkalmassá válik arra, hogy Krisztust szenvedésében kövesse. A második állomás az ágak leterítése, amely az evangéliumi szavakat jeleníti meg: "mások ágakat szedtek a fákról, s leterítették az útra”. A harmadik stáció a ruhák leterítése, a negyedik a hódolat Krisztus Király előtt. A körmenetnek ez a hosszabb formája csak ajánlott, a legtöbb helyen azonban az egyszerűbb, rövidebb forma szerint zajlik a szertartás: az ágak megszentelése után a körmenet azonnal a szentélybe vonul.
A virágvasárnapi szertartással megkezdődik a nagyhét. Jézus Krisztussal bevonulunk a húsvéti misztériumot megelőző szent háromnap csendjébe.
Magyar Kurír
A virágvasárnap a Húsvétot megelőző vasárnap. Ezen a napon emlékezünk az Úr Jézus Jeruzsálemi bevonulására. Ekkor a tömeg ágakkal, pálmaágakkal újjong és örvendezik (a virágvasárnap elnevezés nálunk az ágakon lévő barka miatt van, ami ugye virág, más nyelveken máshogy hívják ezt a napot), királyként köszönti az Urat, és elé teríti ruháit. A külsőségek másodlagossá válnak – az, hogy szamárcsikón vonul be, illetve hogy szerény öltözékben jelenik meg a nép előtt, nem királyi pompával. János evangéliuma megemlíti, hogy Lázár feltámasztása miatt tettek mellette sokan hitet, és a nagyobb tömegek emiatt csatlakoztak hozzá. Ekkor vakok és sánták tömegei jöttek hozzá, és mindannyiukat meggyógyította. Máté evangéliumában olvashatjuk, hogy a gyermekek pedig a templomban a csodákat látva áldották őt, amit a farizeusok bosszantónak találtak.
Ebben a történetben a sötétség és a világosság végletes megnyilvánulásait láthatjuk. A feltámadás tényét már saját szemeikkel megtapasztalt tömegek és a nekik hívők szembenállása a hitetlenekkel, illetve a gyógyítás csodáit látó gyermekek dícséretének, áldásának szembenállása a farizeusok haragjával. Ebben az órában még azt látjuk, hogy mintha a sötétség összezavarodna ennyi világosság hatására: a farizeusok erejéből csak az elégedetlenség megnyilvánulására futja. De a vakságuk nyilvánvaló. Ahogy Lázár megölését is eltervezték, hogy ne legyen bizonysága, hogy van valaki, aki fel tud támasztani embereket, úgy a gyermekekre is haragszanak, mert az ő lelki látásuk még felismeri a nyilvánvalót. Ebben a nagy fényességben a dühük a legkisebbek felé fordul, mert még nincs erejük és bátorságuk a legnagyobb ellen fordulni. És leginkább az dühíti őket ebben a pillanatban, hogy még a gyermekek is bölcsebbek náluk, mert ők meglátják a legnyilvánvalóbbat is.
Nem véletlen, hogy a sötétség haragja mindig a legvédtelenebbekre tör először, ha másra már nincs ereje. Ezt megfigyelhettük Heródes cselekedetében, amikor minden újszülöttben ellenséget lát, és olyannyira retteg még járni sem tudó gyermekektől ez a gazdag és hatalmas ember, hogy megöleti őket.
De párhuzamot vonhatnánk a mai világban zajló eseményekhez is, miszerint a sötétség hajlandó inkább még születése előtt meggyilkolni a magzatokat, hogy ne legyen belőlük olyan ember, aki a nemzetet és az Igazságot erősíthetné, és végül legyőzhetné a sötétséget. Ez a célja az erkölcs megrontásának is, a férfiak és nők lelki és testi meggyalázása, hogy ezekre magukat vegyék rá. De a kemény kiképzésen átesett amerikai banditák seregei is csak annyira képesek, hogy gyermekeket öldössenek egy megszállt országban. Annyira, mert a területet csak a talpuk alatt tudhatják biztosnak, az ellenállók nem törtek meg, és az ellenséges seregeket nem győzték le.
A sötétség, a hitetlenség és a gyűlölet egy olyan téboly, amely a fizikailag legerősebb embert is végtelenül gyengévé teszi, és nem csak szellemileg, hanem végül a fizikai világban is. Hiszen amikor a leggyengébbek ellen fordulnak, bebizonyítják, hogy bennük látnak ellenséget, vagyis hogy valójában ők nem érnek semmit, egyenrangúak vagy inkább gyengébbek azoknál, ha már ellenük akarnak harcolni. Ez maga az erkölcsi megsemmisülés, amelyet szükségszerűen fizikai megsemmisülés követ, ahogy az erkölcsi győzelmet is fizikai, látható és valóságos győzelem követi. A láthatatlan megnyilvánulása a láthatóban nem azonnali, hanem egy hosszabb folyamat.
A bevonulás után következik a párbeszéd a farizeusokkal. Az Úr Jézus tehát nem csupán diadalmas menetben jön Jeruzsálembe, de ezután és a következő napokban a farizeusok és saddoceusok (ma úgy mondanánk, az ortodox zsidók és liberális zsidók) álszentségét és hitetlenségét is leleplezi. Példázatokkal beszél ellenük, és mindkettő csoportot megszégyeníti tanításaival és feleleteivel. Figyeljük meg, hogy a saddoceus nem szegezi neki Jézusnak a véleményét, hogy szerinte nincs feltámadás. Helyette eljátsszák a kisszerű játékaikat, és ügyes fogalmazással egy kitalált történettel próbálják hazug csapdába csalni az Urat. Tehát nem egyszerű tagadással akarnak támadni, hanem egy olyan okosnak tűnő elgondolással, hogy Isten helyett őket tartsák értelmesnek. Aki jól ismeri az Igazságot, felismerheti, hogy az ilyen támadás a hitetleneket meg tudja vezetni és a sötétség rabságába taszíthatja, a hívőt viszont nem tántorítja el, mert ennek a szellemi küzdelemnek az előzményei, a részletei és a végkimenetele is le van már írva a számunkra. Ezek a történetek segítenek felismerni azoknak a hazugságoknak a szövevényét, amelyet ellenünk találtak ki, hiszen már megvan hozzá a mintánk, ami alapján felismerhetjük. Kijelenthetjük, hogy csak a részletek és a díszletek változtak, a lényeg semmit.
A következmények törvényszerűek, a sötétség teljes erkölcsi és szellemi megsemmisülése. Hiába minden talmudi tanítás, ha a rabbi képtelen felvenni a harcot és megfelelni a kérdésekre, ha a zsidó nép vezetője nem tud valakit ezzel az erejével legyőzni, hanem ellenkezőleg, vereséget szenved. Ez olyan a számára, mintha eddig semmit se tanult volna, sőt, mintha nem csak hogy nem tanult, hanem egyenesen butult volna a talmudi tanításoktól. Ami egyébként így van, tehát valójában a valósággal és az Igazsággal szembesül. Ez egyben azt is jelenti, hogy mindaz amiben hitt, mindaz, ami alapján élt, értelmetlenné vált. Nem csak ő személyesen, hanem minden munkája, a közösség is amiben élt, a célja, az egész társadalom, amelynek a vezetőjének hitte magát. Rájöhettek tehát, hogy mindez illúzió! Ezt érezték akkor is a farizeusok, annak a kornak a rabbijai. Ugyanígy éreztek a saddoceusok is, hiszen sem a gúny, sem a hazugság, sem a hitetlenség, sem a tagadás nem védhette meg őket a látható csodákkal szemben, az Igazsággal szemben. Ebből a megsemmisülésből a megalázottság, a szégyen és reménytelenség táplálta düh fakadt, ami még mélyebbre taszította őket, és egy hét alatt elvezette őket a gyilkosságig. Nem akármilyen gyilkosságig, mert azt ölték meg, aki előttük gyógyított és támasztott fel embereket, vagyis pontosan tudniuk kellett, hogy kit ölnek meg.
Tamási Attila
