Égi Édesanyánk üzenete 2017. február 25-én Medjugorjéból

Mélyen éljétek meg hiteteket!

Medjugorjei üzenet 2017 február 25.

Drága gyermekek! Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy mélyen éljétek meg hiteteket, és kérjétek a Fölséges Istent erősítse meg azt, hogy a szelek és a viharok ne tudják összetörni.Hitetek gyökere az ima és az örök életbe vetett remény legyen. Gyermekeim, már most ebben a kegyelmi időben munkálkodjatok önmagatokon, amikor Isten kegyelmet ad, hogy a lemondásban és a megtérésre való meghívásban a hit és a remény tiszta és állhatatos emberei legyetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

A Boldogságos Szűz Mária ezen üzenetében a hit mély megélésére hív. A hit az Istennel való élő kapcsolatba vezet be bennünket. Emlékezzünk csak üzeneteire, amelyeket az elmúlt években međugorjei jelenései által intézett hozzánk: „…Gyermekeim, higgyetek és imádkozzatok, hogy az Atya gyarapítsa hiteteket, majd kérjétek azt, amire szükségetek van. Veletek vagyok… A világnak szüksége van arra, hogy meggyógyuljon a Teremtő Istenbe vetett hite. Jézus szenvedése és kereszthalála által meg fogjátok érteni, hogy csak imádsággal válthattok ti is a hit igazi apostolaivá, amikor egyszerűségben és imában ajándékként élitek meg hiteteket… Ma értetek és veletek imádkozom, hogy a Szentlélek segítsen nektek és növelje hiteteket, hogy még inkább elfogadjátok üzeneteimet, amelyeket itt, ezen a szent helyen adok nektek. Gyermekeim, értsétek meg, hogy ez a kegyelem ideje mindnyájatok számára, és velem, gyermekeim biztonságban vagytok. Mindnyájatokat szeretnélek elvezetni a szentség útjára. Éljetek üzeneteim szerint és minden szót, amelyet mondok, váltsátok életté. Legyen drágakincs számotokra, mert az égből érkezik.”

Az Egyház tanít bennünket és azt mondja, hogy Mária a hit zarándokútját járta (LG 58). Életútja tele volt szorongással és kérdésekkel: Hogyan fog történni? Hogyan szerzett tudomást Heródes a gyermek születéséről? Miért akarja megölni? Mennyi ideig kell Egyiptomban maradnunk? Látjuk-e majd valaha is elveszett fiunkat? Mit jelent ez a szörnyűség a Kálvárián? Minden ködbe borult. Hol van Isten? Kérdések, csak kérdések…

Mit tegyen az édesanya ebben a kétségbeejtő csendben? Megijedjen? Nem. Kétségbeessen? Nem. Az Evangélium háromszor mutatja meg számunkra azt, hogyan gondolkodik szívében az Édesanya?! Emlékezik a régen elhangzott szavakra és összehasonlítja azokat a szomorú eseményekkel, amelyek éppen megtörténtek és a csendben, az alkonyatban és a sötétségben keresi Isten arcát. Neki is törekednie kellett arra, hogy gondosan megőrizzen emlékezetében minden eseményt és szót, törekednie kellett arra, hogy figyelmesen megvizsgálja szívében azokat, lélekben megkülönböztette és szüntelenül fontolgatta. Pontosan úgy, ahogyan az élet útját járta: az élet sötét ellentétei között törekedett felfedezni Isten akaratát és Isten tervét.

Mária a hit zarándoka volt, mert nem tudott mindent. Életében beteljesedik az áldás, amelyet Szent Erzsébet mondott neki: „Boldog vagy, mert hittél…” (Lk 1, 45). Máriában hitünk legteljesebb példáját láthatjuk. Hitünk útján közel van hozzánk. Ezért mondhatja nekünk: „Drága gyermekek, járjatok velem. Én is bejártam ezeket az utakat a sötét éjszakákban és a csillag nélküli éjjeleken. Tegyétek ti is azt, amit én tettem: engedjétek át magatokat Isten csendjének és le fogjátok győzni a félelmet, a sötétséget és az éjszakát. És boldogok azok, akik a sötét éjszaka közepén hittek a világosságban.”

Itt a földön hitben és nem látásban élünk. A hit nem világítja be az előttünk álló hosszú utat, hanem csak annak egyetlen lépését. Ha van bátorságunk haladni az úton, akkor a következő lépés már világos lesz. Isten Gábriel arkangyal által sem magyarázza meg Máriának azt, hogy mi vár rá a hit útján. Ő csak abban erősíti meg, hogy az Úr vele van. Azt, amit Szűz Mária megélt, bennünket is biztos úton vezethet el Jézushoz. Legyen bátorságunk a szűk út ellenére is a Szűzanyával járni, hisz tudjuk, hogy az út végén az, az élet vár ránk, amelyet Isten ad.

Imádság

Szűz Mária, a hit és a remény Édesanyja! Te boldog vagy, mert hittél és mindvégig hűséges maradtál. Hittél akkor is, amikor már senki sem hitt. A kereszt alatt is a remény és az Isten akaratának való önátadás Édesanyja maradtál. Imádkozd ki számunkra is a hit kegyelmét, hogy Isten oldalán álljunk és maradjunk életünk legnehezebb pillanataiban is, tudva azt, hogy Isten mindent a javukra fordít azoknak, akik kitartóan hisznek és, akik szeretik Őt. Különösen ebben a nagyböjti időben szeretnénk veled járni Édesanyánk, Mária, hogy megélhessük és megízlelhessük a Húsvét örömét. Könyörögd ki számunkra az arról való lemondás bátorságát, ami rabságba taszít, és lelassítja lépteinket a szabadság felé, amelyet Isten ad. Köszönünk Neked minden szót, jelenléted, buzdításod és minden szívet, amely megnyílik szavaidra, amely szavak által megéljük Istent, aki a kegyelem és az élet forrása. Ámen.

M.M

fordította: Sarnyai Andrea

Jogszerűen engedélyezte-e Várszegi Asztrik Toókos Péter János református bencés szentségekhez járulását?

A Kötőszó evangélikus közéleti blog interjút közölt a református bencéssel, aki elmondta, hogy püspöki engedéllyel szentségekhez is járulhat.

Nem is gyón, nem is áldozik? Ezek mentén szoktak katolikusok és protestánsok egymás torkának esni.

De. A gyónást biblikus dolognak tartom, már a belépés előtt elkezdtem, hamarabb, mint hogy tudtam volna, hogy szerzetes leszek. Több helyen van utalás erre a Bibliában, például Jakab levelében is. Érdekes, hogy sok protestáns közösség is gyakorolja. Luther a szentségek közül kivette ugyan a gyónást, de ajánlotta és nagyra becsülte. Én úgy látom, hogy más, amikor magamban mondom a bűneimet az Úristennek, és más, amikor valaki előtt teszem ezt. Luther bölcs volt, amikor ezt nagyon erősen javasolta, de nem tette kötelezővé. Nekem mindenképpen használ, másnak nem erőltetném.

A közös áldozás hiánya pedig a kereszténység botránya. Ami az egység kellene, hogy legyen, az választ el minket legjobban, hiszen a történelmi felekezetek elismerik egymás keresztségét, de a reformátusok és az evangélikusok között van csak interkommunió, a katolikusokkal nincs.

Előfordulnak persze olyan helyek, ahol ezt megengedik, de nem ez a gyakorlat. Ahhoz, hogy én itt áldozhassak – milyen kegyetlen dolog, hogy még a szavaink is mások: „áldozás”, „úrvacsora” –, két püspök engedélye kellett. Az én engedélyem Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátnak és Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a megegyezése alapján arra szól, hogy a monostor közösségében az áldozás szentségében részesülhetek. Ez annyit jelent, hogy például amikor a nagybátyámat temettük Szegeden, a katolikus gyászmisén nem áldozhattam, mert nem monostori liturgia volt.

Ilyesmiről ritkán hall az ember, ezért felmerül a kérdés: hogyan is van ez szabályozva a kánonjog alapján? A vonatkozó paragrafusok legjobb tudomásom szerint ezek:

844. kán. -- 1. §. A katolikus szentségkiszolgáltatók a szentségeket csakis katolikus krisztushívőknek szolgáltathatják ki megengedetten, s ugyanígy a katolikusok csakis katolikus kiszolgáltatóktól vehetik fel megengedetten a szentségeket, a jelen kánon 2., 3. és 4. §-a és a 861. kán. 2. §-a előírásainak fenntartásával.

2. §. Valahányszor a szükség úgy kívánja, vagy a valódi lelki hasznosság indokolja, és feltéve hogy elkerülik a tévedés vagy a közömbösség veszélyét, azoknak a krisztushívőknek, akiknek fizikailag vagy morálisan lehetetlen katolikus szentségkiszolgáltatóhoz fordulniuk, fel szabad venniük a bűnbánat szentségét, az eucharisztiát és a betegek kenetét olyan nem katolikus kiszolgáltatóktól, akiknek egyházában ezek a szentségek érvényesek.

3. §. A katolikus szentségkiszolgáltatók megengedetten szolgáltathatják ki a bűnbánat szentségét, az eucharisztiát és a betegek kenetét a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő keleti egyházak tagjainak, ha önként kérik, és kellően fel vannak készülve; ez érvényes más olyan egyházak tagjaira is, amelyek helyzete az Apostoli Szentszék megítélése szerint a szentségek tekintetében megegyezik az említett keleti egyházakéval.

4. §. Életveszély esetén, vagy ha a megyéspüspök vagy a püspöki konferencia megítélése szerint más súlyos szükség sürget, a katolikus kiszolgáltatók ugyanezeket a szentségeket megengedetten szolgáltatják ki a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő többi keresztényeknek is, akik nem tudnak saját közösségük szolgálattevőjéhez járulni, és ezt önként kérik, feltéve hogy ezekkel a szentségekkel kapcsolatban katolikus hitről tesznek tanúságot, és kellőképpen felkészültek.

5. §. A 2., 3. és 4. §-ban említett esetekre a megyéspüspök vagy a püspöki konferencia csak akkor adjon ki általános szabályokat, ha az érdekelt nem katolikus egyháznak vagy közösségnek legalább az illetékes helyi hatóságát megkérdezte.

Toókos Péter János református bencés esetén, hogy "tanúságot tett-e a szentségekkel kapcsolatos katolikus hitéről" - nem megítélhető kívülállóknak, noha eme interjú alapján, ha nem is mond ellene, legalább agnosztikusnak tűnik, és mintha tagadná a hajlandóságot az áttérésre.

Megítélhető azonban, hogy sem "életveszély", sem "más súlyos szükség" nem "sürgette" Várszegi Asztrik apát urat és Toókos Péter János testvért.

Ha ez így van, és ha más kánon nem szabályozza a helyzetet, akkor itt visszaélésről van szó. Biztos vagyok benne, hogy kánonjogászok is kénytelenek lesznek majd megvitatni a konkrét esetet eme interjú után, és a magyar egyház világossá fogja tenni, hogy ez miért lehetséges mégis, ha az - vagy megszüntetik a visszaélést.

Érdekes lenne, ha kiderülne, hogy püspöki engedéllyel és katolikus hit nélkül is lehetséges az intercommunio - vagyis más felekezetűek katolikus áldozása. Szólni kellene majd róla Kasper bíborosnak, aki azt híreszteli, hogy ez lesz Ferenc pápa következő lépése. Biztosan érdekelni fogja, hogy nem kell feltalálnia a spanyolviaszt.

Lesznek, akik jogászkodásként és (az igen súlyos) kánonjogi kódexszel való dobálózásként fogják értelmezni ezt a cikket. Erről azt gondolom, hogy ha az Eucharisztia objektíven számít, akkor ez a visszaélés is számít: akkor vagy be kell ezt fejezni, vagy meg kell változtatni a vonatkozó jogot, hogy ez beleférjen - ám ez utóbbit jó érvekkel is alá kell támasztani. Ha pedig János testvér megkülönböztetés útján kialakított lelki meggyőződése az elsődleges, akkor az enyém is az - e második esetben is szabad a kérdést feltenni, az első esetben pedig kötelező.

http://katolikusvalasz.blogspot.hu/2017/02/jogszeruen-engedelyezte-e-varszegi.html