2012. április 9., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

 Az Ég és a Föld eggyé fog válni. Az egyik nem fog létezni a másik nélkül.

2012. április 8. vasárnap, 15.30
Drága, szeretett leányom földi Uralkodásom ideje egyre közeledik, és már csak annyi ideje van az emberiségnek, hogy megragadja Irgalmasságomat, és megtérjen.
Az is fontos, hogy Egyházam felkészítse nyáját az örök életre, és hogy minden lehetőséget megragadva buzdítson a kiengesztelődésre.
Ez egy fontos időszaka az évnek, és nektek Felém, a ti Jézusotokhoz kell fordulnotok, és imádkoznotok kell a kegyelmekért, melyek megadják nektek, Követőim, a meggyőzés erejét, hogy terjesszétek Második Eljövetelem igazságát.
Az emberiség szenvedése, és Örök Atyám valamint az Én, az Ő szeretett Fiának a szenvedése, végre a végéhez közeledik.
A sátán uralma a földön meg fog szűnni, és Én átveszem az Engem megillető trónt.
Noha Uralkodásom Egyházamon belül azt jelenti, hogy Lelkem jelen van  nagy kegyelmeket nyújtva az arra érdemes lelkeknek, amíg a sátán nincs megkötözve, addig Atyám akarata nem tud véglegesen beteljesedni.
Senki sem érti igazán mi is az Örök Élet.
Senki sem érti teljesen, mi fog történni Második Eljövetelemkor.
Az emberi értelem korlátai miatt senki sem ismerheti az irányú Terveimet, hogy összegyűjtöm 12 nemzetemet a földön.
Oly sokan hiszik azt, hogy Második Eljövetelem egyenlő a világvégével.
Ez lehet, hogy az idők vége, ahogyan azt ti tudjátok, de ez csak a kezdete egy csodálatos új jövőnek, amit Örök Atyám az Ő valamennyi gyermekének tervezett.
Az Ég és a Föld eggyé fog válni.
Egyik sem fog létezni a másik nélkül. Az igazak az Én Új Paradicsomomban fognak élni, és nagy bőség lesz mindenben.  
Oly sok csoda, melyeket nem lehet leírni emberi szavakkal. Nagy békességet és örömet fog érezni minden lélek, aki örökli a jogot, hogy részese legyen Atyám Királyságának.
A Szívem szakad meg, amikor látom a félelmet szemetekben, gyermekek, amikor Én az utolsó időkre hivatkozom.
Ehelyett azt kérem tőletek, hogy bízzatok az Én mindannyiatok iránt érzett nagy szeretetemben, és tudjátok, hogy Ígéretem az, hogy ti valóban otthon lesztek Velem, és bánatotok száműzve lesz az örökkévalóságig.
Ígéretemnek megfelelően az Új Paradicsom hamarosan ki lesz nyilatkoztatva az emberiségnek.
Ne vesztegessetek el egyetlen pillanatot sem félelemben töltve. Örvendezzetek. Örömmel várjátok a jövőtöket.
Bízzatok Bennem teljesen, mert Én túlságosan is szeretlek benneteket ahhoz, mintsem, hogy valaha is cserbenhagyjalak titeket.
Imádkozzatok, hogy Isten valamennyi gyermeke alázatos szívvel elfogadja majd a Paradicsom kulcsait.

Jézusotok