2013. október 24., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Ti vagytok az a nemzedék, kiknek tanúskodniuk kell Egyházam végső Keresztre feszítéséről




2013. október 23. kedd 13:30
Drága szeretett leányom, szeretett szolgáim közül kevesebb, mint a fele fog egyesülni Velem, de az Irántam való hűségük segíteni fog Hadseregemnek abban, hogy túlélje, és növekedjen annak érdekében, hogy terjessze az Evangéliumot a globális sötétség alatt, mely érezhető lesz e minden idők legnagyobb hitehagyásának idején.
Az Irántam, Jézus Krisztus iránt való tisztelet hiánya egyre nyilvánvalóbb lesz minden nemzetben, nyilvános helyeken és Templomaimban. Most az a vágyam, hogy Hadseregemet megfelelően felkészítsem. Ne engedjétek, szeretett követőim, hogy ezek a dolgok megzavarjanak benneteket, mert ezek csak el fogják terelni a figyelmeteket, miközben Nekem arra van szükségem, hogy a hitetekben erősek legyetek. Ahogyan Édesanyám előtt becsapódtak az ajtók, amint Születésem előtt megpróbált menedéket keresni, úgy előttetek is be fognak zárulni az ajtók. Tudnotok kell, hogy amikor ezeket az ajtókat Egyházam félrevezetett szolgái előttetek becsapják, akkor egyedül csak Hozzám kell fordulnotok. Tudnotok kell azt is, hogy akik azt állítják magukról, hogy szent emberek, jártasak a Szentírás ismeretében és Egyházam Tanításaiban, a sorban majd ők lesznek az elsők, akik elítélnek benneteket, mivel ti az Igazságot követitek. Mindazokra a lelkekre utalok a világban, akik szeretnek Engem és ismerik az Igazságot, és nem feltétlenül azokra, akik követik ezeket, az egész világ számára adott Üzeneteimet.
A Szentlélek Ajándéka csak azokra fog leereszkedni, akik méltók arra, hogy megkapják Isten ezen értékes Ajándékát. Azok, akikben nincs jelen a Szentlélek, ócsárolva fognak kiabálni, és megpróbálnak meggyőzni benneteket arról, hogy kövessétek az eretnekségeket, amelyek hamarosan burjánzani fognak minden Keresztény egyházban. Minél nagyobb félelmet mutatnak ezen Üzenetek miatt, annál jobban fognak ők lecsapni rátok. Nektek figyelmen kívül kell hagynotok gyűlöletük mérgét, és csendben kell maradnotok. Ezek a napok szinte már elérkeztek hozzátok. Néhányan közületek már futólag megpillantották a szigorú ellenzéket, melyet Miattam kell majd elviselnetek.
Ti vagytok az a nemzedék, kiknek tanúskodniuk kell Egyházam végső Keresztre feszítéséről, de tudnotok kell a következőt: Dicsőséges Testem, az Új Jeruzsálem a hamuból fog kiemelkedni, és ti arra lesztek kiválasztva, hogy a tizenkét nemzet körében uralkodjatok. Ha ti továbbra is hűek maradtok Hozzám, Én dicsőségben felemellek benneteket, és az eljövendő világban a Föld a tietek lesz. Nektek kizárólag Rám kell összpontosítanotok az utálat pusztítása során, mert az rövid lesz. És aztán többé soha semmi sem fog Tőlem elválasztani benneteket.
Jézusotok


Üdvösség Anyja: A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni




2013. október 23. kedd, 15:34
Gyermekem, Én védelmemmel borítom be valamennyi gyermekemet, hogy továbbra is megőrizzék a nyugalmukat, maradjanak békében, és legyenek erősek a nagy megpróbáltatások ezen idején.
Nektek, gyermekeim, el kell fogadnotok azt a tényt, hogy mindig érezni fogjátok a fájdalmat, amelyet az elszigeteltség, az elutasítás és az elbocsátás okoz azok részéről, akik Isten Szavát megvetik. A Fény azokat vonzza, akik sötétségben vannak, és ők mindig támadni és szidalmazni fognak benneteket, amikor ti teljes egységben vagytok Fiammal, Jézus Krisztussal.
A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni, mivel ez egy tisztítási formában fog jelentkezni. Ez azt jelenti, hogy most sokan szenvedni fognak a bűneik miatt, miközben a Föld Jézus Krisztus számára felkészítés alatt van, hogy amikor a tisztogatás megtörtént, a kihirdetésre sor kerüljön. Eközben Isten ellenségei hazugságokat és eretnekséget fognak terjeszteni, hogy megnyerjék a bűnösöket és mindazokat, akik szeretik Fiamat, annak érdekében, hogy ellenőrizhessék őket. Mindezeknek a szomorú eseményeknek meg kell történniük még Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetele előtt.
Arra kérlek benneteket, drága gyermekeim, hogy legyetek türelmesek, és Fiam kedvéért, Aki nagyon szeret benneteket, viseljétek el ezeket a nehézségeket. Ne aggodalmaskodjatok soha, mert ti hamarosan szemtanúi lesztek az Ő Új Paradicsomának, ahol sem szomorúság, sem fájdalom, de még a gonosz sem fog többé létezni. Oly kicsinységnek számít, amikor Fiamért szenvedtek, és ez jelentéktelen ahhoz képest, amit Ő elszenvedett mindenkiért és mindnyájatokért is, amikor meghalt a Kereszten, hogy megmentsen benneteket.
Ezért tehát kérlek benneteket, hogy helyezzétek minden bizalmatokat Fiamba, és legyetek hálásak, hogy égi vezetésben részesültök. Örvendjetek, mert elegendő időt kaptatok arra, hogy az Úr Nagy Napjára megfelelően felkészülhessetek.
Maradjatok békességben.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Lysa TerKeurst: Te megosztanád a történetedet?

„Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: és sok ember életét megtartsa.” 1Móz 50,20
Valahányszor kiléptem az emberek elé, hogy megvalósítsak valamit, amire úgy éreztem, Isten elhívott, kritikával és ítélkezéssel találkoztam. Szolgálatom elején hangos és kegyetlen volt a reakció. „Sosem lesz belőled jó előadó.” „Nincs szükség rád.” „Nézz magadra. Gondolod, hogy pont egy ilyen valakit akar felhasználni Isten?”
Néha másokhoz mértem magam. „Ő annyira okos! Olyan képzett! Kiváló kapcsolatai vannak. Hol vagyok én mindettől?” Úgy éreztem, összezsugorodom. Visszavonulót fújtam. A tökéletesség álcáját vettem magamra, gondosan kimunkált mondatokkal, rendben tartott otthonnal, csinosan öltöztetett gyermekekkel.
Kívül kifényesített, belül teljesen elhanyagolt voltam.
Néha az Úr szóbahozta ezt az ámítást. Párhuzamosan olvastam Henry Bl ackaby Experiencing God (Isten megtapasztalása) és Neil Anderson Victory Over the Darkness (Győzelem a sötétség fölött) című könyvét. Gyakran borították el könnyek a szememet, miközben próbáltam feldolgozni a tanultakat. Egy nap aztán már több történt a könnyeknél. Olyan zokogás tört fel belőlem, mintha a mellkasom darabokra akarna hasadni.
Arcra borulva kértem Istent, szóljon hozzám. Amit hallottam ezután, egy egyszerű kérdés volt, ami aztán az egész életemet megváltoztatta: „Megosztanád a történetedet?”
„Igen, Meg fogom osztani a történetemet. A jó részeket, amik rendben vannak, biztonságosak, elfogadhatók.”
De Isten nem a rendben lévő, biztonságos, elfogadható részekre gondolt. A lehetetlent várta tőlem.
Teljességgel lehetetlen… saját erőmből.
Isten minden tiltakozásomra olyan igével válaszolt, ami arra mutatott, hogy ne a saját erőmre támaszkodjam, hanem az Övére.
Igényemre, hogy elfogadjanak, azt válaszolta, hogy az Egyetlen hallgatóság számítson. Rávezetett, hogy észrevegyem, honnan jönnek a kételyek, gondolkodjam el a forrásukról. És egyszerűen újra meg újra azt suttogta a fülembe, hogy Ő szeret engem.
Mikor először álltam ki nyíltan a történetemmel, ez abszolút engedelmességből eredt. Fejemet lehajtotta m közben, s készen álltam a legrosszabbra. Arra számítottam, hogy nőkből álló hallgatóságom meg fog kövezni … főleg, mikor az abortuszhoz jutottam. A gyermekkori szexuális zaklatás, a kirekesztettség szégyene semmi volt ahhoz képest, amit gyermekem elvetéséről hozott döntésem okozott.
Sokszor megsirattam már ezt a döntésemet.
Bűnbánatot tartottam.
Több százszor kértem már Isten bocsánatát.
Mindannyiszor leraktam az oltár elé, mikor elhangzott az oltárhoz hívás.
De semmi sem hozta meg azt a megváltást, amit az a nap hozott. Remegve álltam a pódiumon, és megosztottam mindazt, amit Isten kért tőlem.
És akkor megtörtént a csoda.
Mikor befejeztem, és fel mertem nézni, könnyáztatta arcok néztek vissza rám. Az ajkak azt suttogták: „Én is. Én is.”
Ekkor végre megértettem, mi a jelentése az 1Móz 50,20-nak: „Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: és sok ember életét megtartsa.”
Mindent megváltoztatott, hogy megtapasztaltam, Isten éppen azt használja fel mások érdekében, amitől értéktelennek hittem magamat. Végre széttéptem a Sátán szégyenláncát, és felismertem hazugságait. Abban a pillanatban győztesnek éreztem magam – nem saját erőmből, hanem az Úr erejéből és hatalmából, mely mindent jóra tud felhasználni. Az, hogy én igent mondtam Isten kérésére, másoknak is megadta erre a bátorságot. Hatalmas terhek nyomása szabadult fel. Életek változtak meg. Elrejtett titkokat érintett meg a kegyelem. Szép az, amikor az emberek igent mondanak Istennek. Téged mivel szólít fel az igenre?
Uram, köszönöm, hogy a lehetetlent lehetségessé teszed. Köszönöm, hogy kézbe veszed életem minden eseményét, és jóra használod fel. Áldalak érte, Uram. Követni fogom tervedet, amit az életemről alkottál. Jézus nevében, Ámen.
Lysa TerKeurst: Will You Share Your Story?
Encouragement for today, 2013. október 24.