Kiegészítés 2024. február 12-én:
Csak az maradt ki a tegnap éjjel feltett tűnődéseimből, ami valójában
az egész gondolatmenetet elindította bennem: Nevezetesen az a hír, hogy
Bergoglio ugyanazon a napon nevezte ki „Karikó Katalint, a BioNTech
gyógyszeripari vállalat Nobel-díjas alelnökét a Pápai Életvédő Akadémia
rendes tagjává”, amikor a két magyar elismert politikusnő - az ő
látogatása utóhatásaként - kénytelen volt lemondani hivataláról (és
minden közszereplésről). Bergoglio nemcsak robbant, ahol csak
tud, romokat hagy maga után, ahol csak megjelenik, de egyúttal arról is
gondoskodik, hogy a legrosszabbat kitüntesse, sőt pozícióba helyezze.
2014.
április 25-én a szerkesztői üzenetekben beszámoltam egy tragédiáról,
ami két nappal Roncalli és Wojtyla "szenttéavatása" előtt történt. A
sajtó így írt az eseményről: Agyoncsapott csütörtökön egy húszéves
fiatalembert, Marco Gusminit egy harminc méter magas feszület a Brescia
közeli Cevóban, Észak-Olaszországban. A fakeresztet, rajta a hatalmas
Krisztus-szoborral "II. János Pál pápa" 1998-as látogatása alkalmából
szentelték fel, és éppen az előtt három nappal zúzta halálra a
szerencsétlen fiatalt, hogy az egykori "pápát" a Vatikánban szentté
avatják [2014. április 27-én, Ratzinger aktív közreműködésével].
Az olasz lapok furcsa egybeesésként megjegyzik, hogy a szerencsétlenül
járt fiatal a XXIII. János pápa utcában lakik Lovere településen,
márpedig XXIII. Jánost is szentté avatják vasárnap II. János Pállal
együtt. Marco Gusmini egy kiránduló gyerekcsoportot vezető tanár volt.
Bergoglioval többször is előfordult, hogy ahogy kitette a lábát egyik látogatása színhelyéről, ott azonnal történt valami katasztrófa.
Ez történt például Csiksomlyón tett látogatása után is: akkor dúlták
fel a románok a Székelyföld belsejében, az Úz menti magyar temetőt.
Többek között ez az esemény jutott az eszembe, amikor az interneten
végighallgattam egy riportot, melyben a bicskei per felpereseinek
ügyvédje nagyon szimpatikusan és nyugodtan, hitelt érdemlően mondta el
az egész országot lázban tartó legújabb botrány hátterét.
Elbeszéléséből a következő – tündéseimet kiváltó – tények derültek ki: a 22 (vagy 27) kegyelmi kérvényt Bergoglio tavaly áprilisi látogatása alkalmából
nyújtották be, és azokat ekkor bírálta el pozitívan a köztársasági
elnök. Ugyanakkor a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese, aki miatt
most az egész botrány kirobbant, már legkésőbb 2011-től tudott
igazgatója és egy másik tanár gyalázatos viselkedéséről. Hogy 2011-ben
még nem került bíróság elé az ügy, az nagy részben éppen az ő akkori
ténykedésének köszönhető. Mindebből nem kell rosszindulattal vádolni
azt, aki nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy ez az
igazgatóhelyettes sem tartozott a makulátlan erkölcsű emberek közé.
Az ügyvéd elmondta, hogy a kérvényt, akárki is annak megfogalmazója és
benyújtója, a törvény értelmében mind az érintett személynek, mind az
ügyvédjének alá kell írnia, mielőtt továbbküldik a minisztériumba;
magyarul, az érintett elítélt biztosan tudott a kérvényről, és ismerte annak szövegét.
A perben résztvevő ügyvéd azt is elmesélte a riportban, hogy
személyesen ismeri az igazságügyi miniszter-asszonyt, és ezért biztos
benne, hogy ő nem írta volna alá ennek a férfinak a kérvényét, ha
ismerte volna a tényállást. Az államfőt ugyan nem ismeri, de eddigi
viselkedése után róla is úgy véli, hogy ő sem tett volna ilyesmit –
magyarul: szerinte mindkét hölgy úgy írta alá a papírokat, hogy azok
pontos tartalmát nem ismerték, minimum bíztak azok szakértelmében,
akiknek hivatali feladatuk volt ezen ügyek átvizsgálása.
Egy – nem kormánypárti, hanem ellenzéki – politikus a sajtóban
megjegyezte, hogy azt kellene mindenekelőtt kideríteni, hogy kik adták
át aláírásra a dossziékat a két magasrangú politikusnak.
Köztudott
dolog, hogy a homoszexuális klerikusok aránya, elsősorban Amerikában
és a Vatikánban az elmúlt évtizedekben – párhuzamosan a hitvesztés
terjedésével – igencsak nagy arányban megnövekedett. A M. Martin atya által elmesélt történet
csak egy volt a nagyon sok borzalmas eset közül. És azt is tudjuk,
naponta tapasztaljuk, hogy Bergoglio szinte csak ferdehajlamú emberekkel
veszi magát körül. Kedvencéről, beszédeinek írójáról, (Tucho)
Fernándezről, akit a sajtóban így neveznek: a „homoaffektiv“ prelátus,
és akit a Szent Inkvizíció utódintézményének főnökévé tett, szinte
hetente derül ki valami egészen elképesztő erkölcsi botrány. És arról is
beszámolnak az újságok, hogy Bergoglio a végsőkig védelmezi homokos pártfogoltjait, sokszor még azután is, hogy azokat mások feljelentették már.
De az sem titok, hogy a világon a legerősebb lobby a „homo-lobby”,
ahogy ezt egy magasrangú politikus is elárulta. Ez így volt már
évtizedekkel ezelőtt is, de mára, talán a Vatikán közreműködésének is
köszönhetően, már szinte a világ legerősebb, de mindenesetre
leghatékonyabb hatalmává vált. És az is köztudott, hogy a homo-lobby
számára nem léteznek határok; országokon, kontinenseken keresztül
számon tartják és támogatják egymást.
Ezek
azok az adatok, amik e napokban nem csak az én, hanem sokak tűnődésének
tárgyát képezik: Mert abban sokan egyetértenek, hogy ennek az egész
elnöki kegyelem megadás-történetnek semmi értelme nincs. Hogy mi az
igazság, az talán soha nem fog kiderülni. De a következő elmélet a fent
felsorolt adatok fényében legalábbis elképzelhető:
[Megjegyzem, ahhez hasonló eset, m. m., hogy a Vatikán kérte egy
elítélt szabadonbocsátását, az 1970-es évek vége felé is történt,
amikor Kádár Jánost fogadta Montini. Kádár "dicsekvésére", miszerint
magyar börtönben katolikus pap már nem ül, Montini szó nélkül eléje
csúsztatott egy papírt, amin egy név állt: Lénárd Ödön. Mire Kádárék
azonnal kiengedték a börtönből Lénárd Ödön atyát, akinek már egyébként
sem volt sok ideje hátra, a "pápai" beavatkozás mindössze fél évvel
rövidítette meg börtönben eltöltött éveinek számát.]
E megtörtént eset is valószínűsíti, hogy a Vatikánnak 2023-ban is lehetett beleszólása a kegyelmet kapó személyek kiválasztásába, és legalábbis néhányat ők nevezhettek meg közülük, hiszen a kegyelmek kiosztása Bergoglio tiszteletére történt. És ezeknek a kiválasztottaknak a papírjait a magyar fél már csak udvariasságból is, nem ellenőrizte, ellenőrizhette, hiszen az egész aktus Bergoglio kedvéért történt. És, hiszen mégiscsak a római "pápáról" volt szó, nem is kételkedhetett azok helyességében.
A józan
ész, és az ügyvéd szavai, mind azt valószínűsítik, hogy a két
politikus-hölgy inkább áldozat, mint tettes ebben az ügyben. De ha ez
igaz, akkor az Úristen vajon miért engedte meg ennek megtörténtét? Erre a
következő történés szolgálhat magyarázatul.
Magyarország politikusai azt állítják magukról, hogy a világon ők mind a kisebbségek, mind a kereszténység lelkes védelmezői.
Az ország államfője a napokban fogadta az azeri elnököt, azt az embert,
aki nem olyan régen űzte el ősei földjéről a katolikus örmény
kisebbséget. Lásd a következő cikket: A – világ számára – "közömbös" tragédia.
Az azeri elnök 2023. október 15-én látogatást tett Sztepanakertben. Ott
megtaposta Hegyi-Karabah zászlóját, és felhúzta az azeri zászlót,
jelképezve, hogy az azeriek véglegesen legyőzték az örményeket [az
iszlám a keresztényeket].
Az azeri kormány 2021-ben egy pogányul groteszk múzeumot hozott létre,
melyben az örmények legyilkolását ünneplik. Alijew, az azeri elnök
filmet készíttetett magáról, ahogy büszkén végigmegy a múzeumon, ami
egyedül az örmények elleni gyűlölet szítására és mielőbbi legyőzésére
szolgál. A Hegyi-Karabah Köztársaság fővárosában, Sztepanakertben
ledöntött kereszt egy olyan ország népének tragikus sorsát
szimbolizálja, mely a világon elsőként, 301-ben II. Tigranész uralkodása
alatt, államvallássá tette a kereszténységet. Az örmények – nyilván
hovatartozásuk, hitük jeléül – 2017-ben egy nagy, messziről is jól
látható hatalmas keresztet állítottak fel fővárosukban. Az 50 méter
magas, a Daschuschen dombon álló és éjjel kivilágított kereszt a világ
legmagasabb keresztjei közé tartozott. – Az azeri csapatok szeptember
végén döntötték le.