Kiegészítés 2024. február 12-én:
Csak az maradt ki a tegnap éjjel feltett tűnődéseimből, ami valójában az egész gondolatmenetet elindította bennem: Nevezetesen az a hír, hogy Bergoglio ugyanazon a napon nevezte ki „Karikó Katalint, a BioNTech gyógyszeripari vállalat Nobel-díjas alelnökét a Pápai Életvédő Akadémia rendes tagjává”, amikor a két magyar elismert politikusnő - az ő látogatása utóhatásaként - kénytelen volt lemondani hivataláról (és minden közszereplésről). Bergoglio nemcsak robbant, ahol csak tud, romokat hagy maga után, ahol csak megjelenik, de egyúttal arról is gondoskodik, hogy a legrosszabbat kitüntesse, sőt pozícióba helyezze.

 


2014. április 25-én a szerkesztői üzenetekben beszámoltam egy tragédiáról, ami két nappal Roncalli és Wojtyla "szenttéavatása" előtt történt. A sajtó így írt az eseményről: Agyoncsapott csütörtökön egy húszéves fiatalembert, Marco Gusminit egy harminc méter magas feszület a Brescia közeli Cevóban, Észak-Olaszországban. A fakeresztet, rajta a hatalmas Krisztus-szoborral "II. János Pál pápa" 1998-as látogatása alkalmából szentelték fel, és éppen az előtt három nappal zúzta halálra a szerencsétlen fiatalt, hogy az egykori "pápát" a Vatikánban szentté avatják [2014. április 27-én, Ratzinger aktív közreműködésével].
Az olasz lapok furcsa egybeesésként megjegyzik, hogy a szerencsétlenül járt fiatal a XXIII. János pápa utcában lakik Lovere településen, márpedig XXIII. Jánost is szentté avatják vasárnap II. János Pállal együtt. Marco Gusmini egy kiránduló gyerekcsoportot vezető tanár volt.

Bergoglioval többször is előfordult, hogy ahogy kitette a lábát egyik látogatása színhelyéről, ott azonnal történt valami katasztrófa. Ez történt például Csiksomlyón tett látogatása után is: akkor dúlták fel a románok a Székelyföld belsejében, az Úz menti magyar temetőt.
Többek között ez az esemény jutott az eszembe, amikor az interneten végighallgattam egy riportot, melyben a bicskei per felpereseinek ügyvédje nagyon szimpatikusan és nyugodtan, hitelt érdemlően mondta el az egész országot lázban tartó legújabb botrány hátterét.
Elbeszéléséből a következő – tündéseimet kiváltó – tények derültek ki: a 22 (vagy 27) kegyelmi kérvényt Bergoglio tavaly áprilisi látogatása alkalmából nyújtották be, és azokat ekkor bírálta el pozitívan a köztársasági elnök. Ugyanakkor a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese, aki miatt most az egész botrány kirobbant, már legkésőbb 2011-től tudott igazgatója és egy másik tanár gyalázatos viselkedéséről. Hogy 2011-ben még nem került bíróság elé az ügy, az nagy részben éppen az ő akkori ténykedésének köszönhető. Mindebből nem kell rosszindulattal vádolni azt, aki nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy ez az igazgatóhelyettes sem tartozott a makulátlan erkölcsű emberek közé.
Az ügyvéd elmondta, hogy a kérvényt, akárki is annak megfogalmazója és benyújtója, a törvény értelmében mind az érintett személynek, mind az ügyvédjének alá kell írnia, mielőtt továbbküldik a minisztériumba; magyarul, az érintett elítélt biztosan tudott a kérvényről, és ismerte annak szövegét. A perben résztvevő ügyvéd azt is elmesélte a riportban, hogy személyesen ismeri az igazságügyi miniszter-asszonyt, és ezért biztos benne, hogy ő nem írta volna alá ennek a férfinak a kérvényét, ha ismerte volna a tényállást. Az államfőt ugyan nem ismeri, de eddigi viselkedése után róla is úgy véli, hogy ő sem tett volna ilyesmit – magyarul: szerinte mindkét hölgy úgy írta alá a papírokat, hogy azok pontos tartalmát nem ismerték, minimum bíztak azok szakértelmében, akiknek hivatali feladatuk volt ezen ügyek átvizsgálása.
Egy – nem kormánypárti, hanem ellenzéki – politikus a sajtóban megjegyezte, hogy azt kellene mindenekelőtt kideríteni, hogy kik adták át aláírásra a dossziékat a két magasrangú politikusnak.

Köztudott dolog, hogy a homoszexuális klerikusok aránya, elsősorban Amerikában és a Vatikánban az elmúlt évtizedekben – párhuzamosan a hitvesztés terjedésével – igencsak nagy arányban megnövekedett. A M. Martin atya által elmesélt történet csak egy volt a nagyon sok borzalmas eset közül. És azt is tudjuk, naponta tapasztaljuk, hogy Bergoglio szinte csak ferdehajlamú emberekkel veszi magát körül. Kedvencéről, beszédeinek írójáról, (Tucho) Fernándezről, akit a sajtóban így neveznek: a „homoaffektiv“ prelátus, és akit a Szent Inkvizíció utódintézményének főnökévé tett, szinte hetente derül ki valami egészen elképesztő erkölcsi botrány. És arról is beszámolnak az újságok, hogy Bergoglio a végsőkig védelmezi homokos pártfogoltjait, sokszor még azután is, hogy azokat mások feljelentették már.
De az sem titok, hogy a világon a legerősebb lobby a „homo-lobby”, ahogy ezt egy magasrangú politikus is elárulta. Ez így volt már évtizedekkel ezelőtt is, de mára, talán a Vatikán közreműködésének is köszönhetően, már szinte a világ legerősebb, de mindenesetre leghatékonyabb hatalmává vált. És az is köztudott, hogy a homo-lobby számára nem léteznek határok; országokon, kontinenseken keresztül számon tartják és támogatják egymást.

Ezek azok az adatok, amik e napokban nem csak az én, hanem sokak tűnődésének tárgyát képezik: Mert abban sokan egyetértenek, hogy ennek az egész elnöki kegyelem megadás-történetnek semmi értelme nincs. Hogy mi az igazság, az talán soha nem fog kiderülni. De a következő elmélet a fent felsorolt adatok fényében legalábbis elképzelhető:
[Megjegyzem, ahhez hasonló eset, m. m., hogy a Vatikán kérte egy elítélt szabadonbocsátását, az 1970-es évek vége felé is történt, amikor Kádár Jánost fogadta Montini. Kádár "dicsekvésére", miszerint magyar börtönben katolikus pap már nem ül, Montini szó nélkül eléje csúsztatott egy papírt, amin egy név állt: Lénárd Ödön. Mire Kádárék azonnal kiengedték a börtönből Lénárd Ödön atyát, akinek már egyébként sem volt sok ideje hátra, a "pápai" beavatkozás mindössze fél évvel rövidítette meg börtönben eltöltött éveinek számát.]

E megtörtént eset is valószínűsíti, hogy a Vatikánnak 2023-ban is lehetett beleszólása a kegyelmet kapó személyek kiválasztásába, és legalábbis néhányat ők nevezhettek meg közülük, hiszen a kegyelmek kiosztása Bergoglio tiszteletére történt. És ezeknek a kiválasztottaknak a papírjait a magyar fél már csak udvariasságból is, nem ellenőrizte, ellenőrizhette, hiszen az egész aktus Bergoglio kedvéért történt. És, hiszen mégiscsak a római "pápáról" volt szó, nem is kételkedhetett azok helyességében.

A józan ész, és az ügyvéd szavai, mind azt valószínűsítik, hogy a két politikus-hölgy inkább áldozat, mint tettes ebben az ügyben. De ha ez igaz, akkor az Úristen vajon miért engedte meg ennek megtörténtét? Erre a következő történés szolgálhat magyarázatul.
Magyarország politikusai azt állítják magukról, hogy a világon ők mind a kisebbségek, mind a kereszténység lelkes védelmezői.
Az ország államfője a napokban fogadta az azeri elnököt, azt az embert, aki nem olyan régen űzte el ősei földjéről a katolikus örmény kisebbséget. Lásd a következő cikket: A – világ számára – "közömbös" tragédia.
Az azeri elnök 2023. október 15-én látogatást tett Sztepanakertben. Ott megtaposta Hegyi-Karabah zászlóját, és felhúzta az azeri zászlót, jelképezve, hogy az azeriek véglegesen legyőzték az örményeket [az iszlám a keresztényeket].
Az azeri kormány 2021-ben egy pogányul groteszk múzeumot hozott létre, melyben az örmények legyilkolását ünneplik. Alijew, az azeri elnök filmet készíttetett magáról, ahogy büszkén végigmegy a múzeumon, ami egyedül az örmények elleni gyűlölet szítására és mielőbbi legyőzésére szolgál. A Hegyi-Karabah Köztársaság fővárosában, Sztepanakertben ledöntött kereszt egy olyan ország népének tragikus sorsát szimbolizálja, mely a világon elsőként, 301-ben II. Tigranész uralkodása alatt, államvallássá tette a kereszténységet. Az örmények – nyilván hovatartozásuk, hitük jeléül – 2017-ben egy nagy, messziről is jól látható hatalmas keresztet állítottak fel fővárosukban. Az 50 méter magas, a Daschuschen dombon álló és éjjel kivilágított kereszt a világ legmagasabb keresztjei közé tartozott. – Az azeri csapatok szeptember végén döntötték le.

https://katolikus-honlap.hu/2401/tun.htm