2012. január 27., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Az utolsó fatimai titok kinyilatkoztatja a sátán gonosz szektájának a Vatikánba történő behatolásának igazságát

2012. január 26. csütörtök, 21.40
Drága, szeretett leányom, itt az idő, hogy Isteni Királyságom misztériumának teljes igazsága feltáruljon a világ előtt.
Az igazság egy ideje rejtve van. A csodákon, a jelenéseken és a kiválasztott lelkekkel való kommunikáción keresztül a világban megnyilvánuló isteni beavatkozásom elismerése, éveken keresztül félre volt söpörve Egyházam által.
Miért érezte Egyházam szükségét annak, hogy visszatartsa az igazságot, amelyet csak ők ismertek, amikor ennek az igazságnak kellett volna megerősítenie Gyermekeim hitét mindenütt.
Minden igaz látnokomat és Áldott Édesanyám minden igaz látnokát már az elején semmibe vette, és megvetéssel kezelte Egyházam.
Leányom, még az utolsó fatimai titkot sem kapta meg a világ, mert ez kinyilatkoztatta a sátán gonosz szektájának a Vatikánba történő behatolásának igazságát.
A titok utolsó részét nem fedték fel azért, hogy védeni tudják a gonosz szektát, akik nagy számban behatoltak a Vatikánba Édesanyám a fatimai szent kegyhelyen történő megjelenése óta.
Lucia leányomat elhallgattaták azok az erők, akik a Vatikán egy részét irányították, amely fölött szegény szeretett Pápáimnak csak kevés hatalma volt.  
Nézzétek ahogyan nemcsak kiforgatták és elferdítették Tanításaim igazságát, de új eljárásokat is bevezettek a katolikus istentiszteletben, amely nemcsak Engem, de Örök Atyámat is sérti.
A Katolikus Egyház az egyetlen igaz egyház, és mint ilyen, az elsődleges célpontja a sátánnak és gonosz szektájának.
Az igazság Tőlem származik.
Az igazságtól kényelmetlenül érzik magukat az emberek, mert ez személyes áldozatot vonhat maga után.
Az igazság felháborodást kelt bizonyos esetekben, és sok esetben eretnekségnek számít.
De csak az igazság tud megszabadítani benneteket a hazugságoktól. Azoktól a hazugságoktól, melyek a sátántól erednek, és amelyek súlyos teherként nyomják lelketeket.
Elérkezett az idő arra, hogy az igazság felszínre kerüljön egy hazugságokkal teli világban.
Leányom, oly sok hazugságot mutattak be Gyermekeimnek a hamis vallások, a hamis istenek, a hamis egyházi vezetők, a hamis politikai vezetők és szervezetek, csakúgy, mint a hamis média.
Az igazság nagy része rejtve maradt. De, ha feltárulna az igazság atekintetben, hogy mi történik jelenleg a világban, nagyon kevés ember fogadná azt el.
Ugyanez vonatkozik Atyám Tízparancsolatára is. Ezeket a szabályokat az Én Örök Atyám fektette le, és adta az Ő prófétájának, Mózesnek.
Az igazság sohasem változik, függetlenül attól, hogy mennyire próbálja megváltoztatni ezt az emberiség.
Atyám Parancsolatai már nem elfogadottak, még a keresztény egyházak körében sem.
A ’Ne ölj!’ azt jelenti, hogy nem ölhetsz meg más emberi lényt. Ez nem az önvédelemre vonatkozik, hanem minden más körülményre.
Senki sem igazolhatja a gyilkosságot – az abortuszt, a kivégzést vagy az eutanáziát. Senki.
Ez halálos bűn, és a büntetése: örök élet a pokolban.
Gyermekeim ezt tényleg elfogadják, leányom?  Ők még meg is szavazzák azokat a törvényeket, amelyek nemcsak hogy elfogadhatóvá, de megbocsáthatóvá is teszik ezt Isten szemében. Pedig ez nem az.
Az Én Atyám Tízparancsolatának minden egyes részét megszegik, minden nap.
Egyházam mégsem prédikál sosem a bűn súlyosságáról. Ők sosem mondják el az embereknek, hogy a pokolba fognak kerülni, ha halálos bűnt követnek el, és nem mutatnak megbánást.
Szívem mélyen megsebzett.
Egyházaim, szerte a világon, nem az igazságot prédikálják.
Sok Felszentelt Szolgám már nem hisz a pokol vagy a tisztítótűz létezésében.
Ők nem fogadják el Atyám Parancsolatait. Feloldozást adnak minden bűn alól.
Atyám irgalmáról beszélnek, de nem magyarázzák el, hogy milyen következményekkel jár halálos bűn állapotában meghalni. Nagyon megbántanak Engem azzal, hogy nem teljesítik kötelességüket, melyre felesküdtek.
Sok esetben ők a felelősek oly sok lélek elvesztéséért.
Ébredjetek rá az igazságra ti mind, kik azt valljátok, hogy hisztek Istenben, a Mindenható Atyában, a mindenség Teremtőjében, és tudjátok azt, hogy csak egy igazság létezik.
Nem létezhet több mint egy igazság.
Az igazságon kívül minden más hazugság, és nem az Én Mennyei Atyámtól, a Mindenható Istentől, a mindenség Teremtőjétől származik.

Szeretett Megváltótok
Jézus Krisztus

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Az engesztelő élet ajándék

Kedveseim, Urunk megjelenésének ünnepén, részesültetek a Szentháromság fényességes ragyogásában. Ez a fény utat mutat göröngyös útvesztőitekben, és elvezet az üdvösségre, ahol Jézus fog személyesen várni benneteket. Akkor fogjátok majd felismerni, milyen nagy érték volt számotokra az engesztelő áldozatul felajánlott életetek. Nem ti választottátok ezt az életet, hanem a Szentháromság meghívása alapján jutottatok el ide. Örüljetek hát, és legyen hálával csordult a szívetek, mert egészen betöltött titeket a mennyei kegyelem fényessége! Így hát ti is világítsatok, és lángoló tűz égjen szívetekben, amikor ösvényeiteken haladtok! A Szűzanya a kísérőtök, ne feledjétek, ezért tudtok lendülettel haladni. Fogjátok szorosan kezét és engedjétek, hogy vezessen titeket!
2012.01.08.     Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/az-engesztel-elet-ajandek


  Győzzétek le a rosszat jóval!

Kedveseim, győzzétek le a rosszat jóval! Ne hagyjátok, hogy a gonosz győzzön le titeket a rosszal, legyen az gondolat, szó vagy tett. Minden rosszra jóval reagáljatok, és akkor elfut előletek a sátán! Édesanyánk mindig mellettetek áll, a legnagyobb küzdelem közepette is, ezért bizalommal kérjétek: „Jöjj édesanyánk, taníts minket a jóra, hogy jót tudjunk tenni, amikor a rossz közelít hozzánk! Szentfiad példája adjon erőt és bátorítást a küzdelem idején, hogy mi is azt tegyük, amit tőle tanultunk a kereszthordozásban! Urunk, Jézus, őrizz minket a bűn csapdájától, hogy akkor is ellen tudjunk állni a gonosz lélek kísértéseinek, amikor már úgy érezzük, hogy minden erőnk elfogyott a küzdelemben! Add nekünk a kitartás kegyelmét, hogy bátran haladjunk a te nyomdokaidat követve! Amen” 
2012.01.10.          Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/gyzzetek-le-a-rosszat-joval

A felajánlott áldozatok értéke.


Kedveseim, soha ne lankadjatok, amikor engesztelő áldozatot ajánlotok fel a Szentháromságnak! Tűrjétek a reátok nehezedő küzdelmeket és ne engedjétek, hogy panaszáradat zúduljon ajkatokról. Gondoljatok arra, hogy a szent béketűrésben elfogadott, és felajánlott nehézségek bármelyike gazdag kincseket rejt a lelkek megmentésére! Ti sem tartanátok itt, ha nem lett volna valaki, aki értetek áldozta életét: a ti megváltótok, Jézus Krisztus. Ezért nektek is hálás szívvel kell felajánlanotok egy kis megpróbáltatást testvéreitek felemelkedéséért. Mutassatok jó példát minden embernek, akik között megfordultok, hogy lássák jótetteiteket és elgondolkodjanak cselekedeteiteken!
2012.01.16.             Anna Terézia


Ajánljátok fel országotokat engesztelő áldozatul

Kedveseim, engeszteljetek, engeszteljetek, különösen ezen a nagy napon, amikor Árpád-házi Szent Margit ünnepnapja van! Ajánljátok fel országotokat engesztelő áldozatul, hogy minden magyar lélek megmeneküljön a kárhozattól! Buzgón és kitartóan imádkozzatok a Szentháromsághoz, hogy fogadjon el benneteket, engesztelő lelkeket áldozati ajándékul minden lélek javára! Egyesítsétek engeszteléseiteket minden engesztelő lélekkel, és így egységben ajánljátok fel magatokat Istennek! Édesanyánk nagy kegyelmeket közvetít ma mindnyájatok számára, amely a végső kitartáshoz lesz szükséges. Tartsatok ki minden nehézségetek ellenére, akkor meglátjátok áldozataitok gyümölcseit!
2012.01.18.       Anna Terézia

 http://engesztelok.hu/lelkielet/ajanljatok-fel-orszagotokat-engesztel-aldozatul


Jézus oldalsebében

Kedveseim, gyógyítsátok sebeiteket a Szentháromság jelenlétében. Kérjétek Jézust a Szűzanya által, hogy minden nap helyezzen be titeket szent oldalsebébe, mert ott biztos menedékhelyet találtok. Sebeitek kínjai feloldódnak Jézus mérhetetlen fájdalmában. Vérző, szent szívsebének ajtaja nyitva áll előttetek, csak bátran térjetek be oda. Hozzatok magatokkal mindenkit, aki csak vágyik lelke megtisztulására! De olyanokat se felejtsetek ki, akik elfordultak Jézus irgalmas szeretetétől, mert már a gonosz lélek fogva tartja őket. Különösen nekik van nagy szükségük a támogatásra. Imádkozzatok, hogy minden bűnben megátalkodott lélek megtérjen és éljen. Vonjátok be a hitetlen, kihűlt lelkeket a Szentháromság forró melegségébe azáltal, hogy őket is felajánljátok engesztelő áldozatul. 

2012.01.23.             Anna Terézia

http://engesztelok.bocsajozsef.hu/lelkielet/jezus-oldalsebeben


Ragadjatok meg minden jó lehetőséget! 


Kedveseim, ne futamodjatok meg a lehetőségek elől, hogy megtegyétek mindazt a jót, amit a Szentháromság mutat nektek. Örvendező lélekkel ragadjatok meg minden alkalmat, mely elétek tárul. Bizony, múló pillanatok ezek, de ha elmulasztjátok a jó lehetőségeket, már vissza nem térő alkalmak lesznek életetekben. Imádkozzatok minden reggel arra a szándékra, hogy egyetlen pillanatot se hagyjatok ki a nap folyamán a jótettek megtételére! Nagy égi kincseket gyűjtötök ezek által. A jó cselekedetek felhevítik szíveteket, és arra ösztönöznek, hogy még többet tegyetek meg a lelkekért, amíg csak lehet. Buzgólkodjatok, és ne lankadjatok! Tartsatok ki a jóban, hogy megtartson benneteket a kegyelem!
2012.01.24.           Anna Terézia


Nem várt helyzetek elfogadása
Kedveseim, örüljetek, mert fáradozásaitokat megjutalmazza a Szentháromság! Az égiek, megköszönik rendíthetetlen szorgalmatokat és kitartásotokat, amit a lelkek mentése érdekében végeztek. A Szentháromság folyamatosan árasztja rátok kegyelmeit, csak higgyétek, hogy egy felajánlás sem vész kárba. Tegyetek félre minden hitetlenséget és buzdítsátok egymást mindig a jóra! Napi teendőiteken túl, mindig legyetek nyitottak bármiféle nem várt helyzet elfogadására. A Szentlélek mindig változatosan hozza elő tárházából kincseit, ezért ti is, minden pillanatnyi helyzetet leleményesen ragadjatok meg, ne mulasszátok el a kínálkozó lehetőséget!
2012.01.26.               Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/nem-vart-helyzetek-elfogadasa

Az imádság erejét még soha egyetlen gyülekezet sem próbálta ki teljes mértékében. Ha az isteni kegyelem és erő hatalmas csodáit akarjuk látni a gyengeség, kudarc és kiábrándulás helyett, az egész gyülekezet fogadja el Isten felhívását: “Hívjatok segítségül, és válaszolok nektek, és nagy és hatalmas dolgokat mutatok, amiket nem ismertek.”
J. Hudson Taylor