Berobbant az életembe a Szentlélek

...Elsőként kiderült a Szentírásról, hogy az nem betűk halmaza, nem elmélet, nem tudomány, hanem maga az élet, a Krisztusban és a Krisztussal való élet ajándéka. Számtalan olyan helyzet volt, amikor radikálisan, mondhatóan húsba vágóan tapasztalhattam meg életemben először a boldogmondások igazságát. Amikor szó szerint megpróbáltam megélni a lélekben való szegénység boldogságát, majd az irgalmasság boldogságát, Amikor mindezeket megéltem, Jézus első ajándéka a béke lett.

...Már évek óta karizmatikus örömben szolgáltam, miközben valami nagyon hiányzott. Én akkor ezt úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy ismerem az ajándékokat, ismerem a karizmákat, használom az ajándékokat, de szeretnék találkozni az ajándékozóval. Ez volt a vágyam: szeretnék találkozni az Istennel.

Nem gondoltam, hogy ez valami misztikus élmény lesz, nem vágytam ilyenre, csak szerettem volna találkozni Vele személyesen. Így vezetett el a Szentlélek a csendbe, a csendes szentségimádásba, amit váratlanul fedeztem fel, miközben azt kerestem, mi a titka néhány közösség hatékonyságának.

Mindig azt a választ kaptam, hogy a csend, az oltáriszentség előtti semmittevés, amikor megengedem, hogy Ő munkálkodjon, dolgozzon bennem és én ebben csak asszisztálok, együttműködöm vele, melyben az ő munkája a döntő és nem az enyém.

Varga László kaposvári plébános

Istenről, vallásról, életről, emberről.

Amit jó volna, ha a diákok tudnának a vallásos életről

[Mária Gabriella nővér cikkje]

Miközben felnőttem voltak feladatok, amelyeket édesanyám kért tőlem és rettegtem tőlük. Mondjuk a krumplipucolás. Először is, egy nagy ír családból származom, így elképzelheted azt a tömérdek számú krumplit, amelyre rendszeresen szükség volt. Másodsorban, azelőtt nőttem fel, mielőtt a teleshop forradalmasította a konyhai eszközöket, így amikor azt a 15000 krumplit pucoltam elkerülhetetlen volt, hogy olykor az ujjpercem bele ne kerüljön. (sajnálom azt a testvérem, aki azt a morzsát kapta…) Szükségtelen mondanom, hogy nem szerettem ezt a feladatot. Így képzelheted a meglepetést, amikor a szerzetesi hivatásomat ezen feladat alapján erősítették meg. Az Élet Nővérei szerzetesrendet látogattam meg, azt várván, hogy ez egy olyan hétvége lesz az, ahol kizárhatom a hivatást. Papíron, a napirend ezt tette volna. Túl korai kelés, szándékos csend, amikor nem alszok és ha elhiszed – mértéktelen krumpli pucolásával töltött órák, egy ipari konyhában. És mégis ott voltam, egy rozsdamentes pult fölött (csendben!), egy vágódeszkával, egy szemetes vödörrel és egy hámozó mellett, s a kegyelem sugara és a felülről jövő fény átjárta a kőszívem, s tudtam: ez a hely számomra. Mély béke töltött el, amely belülről fakadt fel egy mosollyá, amelyet nem tudtam letörölni az arcomról, akárhogy is próbáltam. Csak Isten képes ezt tenni.

Szeret meglepni bennünket. Sok oldala van a vallásos életnek, amelyet jó volna ha diákok tudnának. Vegyük mondjuk a hasfájós nevetéseket. Amikor elkezdtem tisztázni a szerzetesi hivatásom, azt gondoltam, hogy azok a napok már véget értek. Tévedtem. Az emberek még nevetnek, és még milyen sokat, a szerzetesi ruha ezen oldalán is. Vagy a desszert (még mindig szeretem); teljes erőbevetésű kosárlabda (lehetséges), spontán móka, mint az étkező tálcán való csúszkálás a hófödte domboldalról (kipipálva); jó beszélgetések (általánosak). Ezek a fajta dolgok nem igazán meglepetések. Ezek megkönnyebbülések.

Az igazi meglepetések engem arra a következtetésre juttattak, hogy a szerzetesi élet a legtitkoltabb dolog az Egyházban. Ezeknek Jézushoz van köze: milyen közel van, milyen igazi a szeretete, mennyire ismer és bízik benne, miként gondoskodik rólunk. Nincs nap, hogy ne hőkölnék vissza és csodálkoznék a káprázattól emlékezvén arra, hogy mi az életutam azóta. ,,Hogy kerültem ide? Ismerek sok nőt, aki szentebb, erényesebb, érdemesebb, mint én, aki még ha akarta is, nem kapta meg ezt a hivatást. Engem persze egyszer sem jelöltek azok sorába, akiket lehetségesnek tartottak apácának. És sosem voltam boldogabb, vagy jobban önmagam.

Jézus szeretete igaz. Nem csak egy elmélet, vagy egy messzi-messzi kívánság, amely a halál után valósul meg, hanem egy szeretet, amely itt van és most, és megállít utaimban. Személyes dolog, a szívembe adva. Jézus egy Személy egy Szívvel, amely még mindig dobog az Oltáriszentségben, egy akarattal, amely engem választ. Még ebben a pillanatban is nekem, értem adja Önmagát teljes egészében. Jézus ismer engem – a történetemet, reményeimet, vágyaimat, félelmeimet és korlátaimat. Néha váratlanul elkap gyengédségével; néha ragaszkodik ahhoz, hogy meglássak magamban valamit, amit inkább nem látnék. Szeretete nem a szeretet valamilyen földi értelmezésén alapul, hanem az Igazságon. Komolyan vesz engem.

Itt egy másik meglepetés: ismervén a korlátaimat Jézus bízik bennem. Minden keresztelt embert felszentelnek – Istennek tesznek félre. A vallásos életnek szentelt emberek plusz kegyelmet kapnak, hogy ezt az életet még teljesebben élhessék – hogy elkezdjék élni most a dicsőítést, amelyet a mennyben mindannyian folytatunk. Egy vallásos ember minden cselekedete lehet dicsőítés – legyen az ima vagy a krumplipucolás, egy hitvesi egyesülésben vagyok Isten Bárányával és egyesülök az Atyának bemutatott saját áldozatával a Kereszten és az Eucharisztiában. Némely teológus a szerzetesi életet ,,élő liturgiának” nevezi. Váó. Jézus bízik abban, hogy csatlakozok az Atyának bemutatott áldozatához. És láttam időről időre – az Atya elfogadja ezt az áldozatot. Megadja a kegyelmeket azoknak, akikért imádkozunk; békét azoknak, akik velünk maradnak; gyógyulást és bátorságot azoknak, akiket szolgálunk. Jézus a szerzetesekre azokat bízza, akik fontosak számára: a tehetetleneket, a szegényeket, az összezavarodottakat, a magányosokat és a betegeket. A felszentelés küldetést jelent – ha hív, akkor küldeni is fog. Ha küld, nem küld üres kézzel.

És ez vezet el engem az utolsó meglepetésre: Isten mindig gondoskodik. Naponta leesik az állam a lelki gondoskodásától. Mindig azt adja, amire szükségem van, függetlenül attól, hogy mennyire nehéz a helyzet vagy milyen üresnek érzem magam. ,,Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” (2Kor 12:9) Néha velem dicsekszik, néha azokkal, akiket szolgálunk. Elég lenne egy lakást biztosítani és bútorzatot adományba kapni épp időben egy újdonsült anyukának, de az adomány az anyuka kedvenc ételével érkezik. (valamilyen idegen országból), mint valami aláírás. Megbízható.

Itt jön a legjobb rész. Minden, amiről írtam – mind a tied. Akár házas, egyedülálló vagy papság felé törekvő, a vallásos élet a tied. A célja Isten túlzó szeretetének azzal, hogy radikálisan embereket hív Magához, nem csak a saját szentségük érdekében van; az Egyház szentségének érdekében – a te szentségedért. Amit felfedezek Jézus szeretetével és hűségével kapcsolatban, amikor a világ természetes mankói nélkül élek azért van, hogy bátorságot adjon neked: Közel van hozzád, szeret téged, ismer téged, bízik benned és gondoskodni akar rólad. Ne félj! – többet érsz, mint sok fecske. (Mt 10:31)

Mária Gabriella nővér New York

Mária Gabriella nővér a Sisters of Life tagja, amely New York alapú közössége felszentelt nőknek, akik elhivatottak az emberi élet szentségének védelmezése és növelése mellett. A nővéreknek New Yorkban, Connecticutban és Torontóban vannak missziói, melyeken keresztül hozzák az Élet Evangéliumának üzenetét, megmutatják az emberi szeretet szépségét és Krisztus irgalmát azoknak, akiket szolgálnak. A nővérek várandós szükséget szenvedő nőket segítenek, közülük némelyek a nővérekkel élnek; együtt vannak azokkal, akik az abortusz tapasztalataiból gyógyulnak és lelkigyakorlatokat tartanak minden nőnek és férfinak. Mária Gabriella nővér eredetileg Long Islandből származik és 1999 óta a rend tagja. Jelenleg a noviciátusok vezetőjeként dolgozik a közösségben.

Cselekedni egyházak!

Számomra nem kétséges, hogy magyar vagyok és keresztény, ezt mások előtt is mind szóval, mind pedig tettel megvallom.
De azért nem vagyok „bigott hívő”, van véleményem a magyar egyházakról. Ökumenikus szándék vezet, keresztény egyházakért való felelősség, legyenek azok evangélikusok, reformátusok vagy katolikusok. A felelősség lényege pedig, hogy ne csak történelmük, hanem jövőjük is legyen egyházainknak. Ezt a kritikai észrevételt a jobbítás szándékával teszem, és ezért osztom meg a nyilvánossággal.
A Biblia szavai legyenek igazak felettünk, hogy „...életünk legyen és bőségben legyen...”
De ma, mintha fordítottját tapasztalnánk Magyarországon.
Hívő emberként, teológiai végzettséggel, a Katolikus Egyház tagjaként nem tapasztalom mai Magyarországon, hogy egyházaink kiállnának az igazság mellett. Pedig lassan sem bőség, és sem élet... Napi száz családot fenyeget a kilakoltatás réme, de az igen tisztelt Magyar Katolikus Püspöki Konferencia még a szavát sem hallatja. Hol van a körlevél a családok mellett, akiket becsaptak, akiket becsaptak a korrupt kormányok, és pláne a még korruptabb bankok? Hol vannak az atyák és lelkészek? Őket miért nem lehet látni a lelkes önkéntesek oldalán, tiltakozni a kilakoltató bankok és államvédelmi hatóságként tevékenykedő rendőrök ellen. Talán ma hazánkban annak van igaza, akinek pénze van? De akkor hol a keresztény erkölcs és morál? Nem lehet etikáról beszélni emberi méltóság nélkül.
Családom fizeti az önkéntes egyházi hozzájárulást, adóm 1%-át rendszeresen egyházam javára ajánlom fel, de még nem tapasztaltam, hogy tényleg a magyar egyházak felső- és középvezetői igazán kiállnának népük mellett.
Amikor 1978. október 16-án, a lengyel származású II. János Pált megválasztották, első nyilvános beszédét így kezdte: „Ne féljetek....!” Itthon pedig azt érezhetjük, hogy Erdő bíborostól kezdve a többi érsekig és püspökig, mintha inukba szállt volna a bátorságuk. Talán Bajnai guruló forintjai, amit 2006-ban „pályázat útján”a volt esztergomi szeminárium felújítására adott, betömték volna a szájakat. A pénzt, a volt ferences diák, Kóka János „perselyezte”. De ma se bőség, és alig élet!
Nem elég azt szajkózni: „Boldogok a lelki szegények.”, mert szentírást olvasó és ismerő ember tudja, ez egészen mást jelent.
Az egyházias demagógia koránk le kellene járnia! Amikor a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) Rómában ülésezett, felszólalt egy holland zsinati atya, De Smedt püspök. S három kritikai észrevételt fogalmazott meg. Az egyház három hibája:
1./ Triumfalizmus (ami fölényes, gőgös magatartást jelent,
2./ Klerikalizmus, ami úgy jelenik meg, mintha az egyház csupán püspökből, és csupán papokból állna, nem pedig többségében világiakból.
3./ Juridizmus, amely az egyházjog felsőségét jelenti, az elitesedést az egyszerű emberek véleményével szemben.
Amikor 1996 nyarán a magyar püspökök Seregély István érsek vezetésével kiadták az igazságosabb és testvéribb világért címet viselő pásztorlevelet, körlevelet, ezt mindenki bátor lépésnek tekintette. Sajnos a szavakból azóta sem lettek tettek! Pedig már 1907-ben Prohászka Ottokár püspök is megmondta:
„A tett az édes, a szó mostoha gyermek.”
Nem csupán szavakra, látszatintézkedésekre, hanem valódi tettekre van szükség. Az egyházak segélyszervezetei álljanak ki a banki károsult családok mellett, segítsék mind erkölcsi, mind pedig jogi védelmüket. Tiltakozzanak az állam vezetőinél, a bankok hazai és külföldi urainál egyaránt.
A katolikus egyház mind nemzetközi szervezet a nemzetközi jog formáit is vegye igénybe.
Gömbös Gyula egykori miniszterelnökkel mondjuk ki: „ Magyar faji sajátosságokban gyökerező, keresztény erkölcsön és világnézeten fellépő nemzeti kultúrát akarunk.” Ezt a volt kormányfő 1932-ben fogalmazta meg, és vetette papírra 95 pontos Nemzeti Munkaterve 83. pontjaként.
Azért lett 95 cselekvési pont, mert Gömbös evangélikus keresztényként Luther Márton 1517-es reformátor tevékenységére akart utalni. Mert Gömbös Gyula is magyar volt, és keresztény.
A következő dolog, amit a hivatalos egyházi vezetők figyelmébe kell ajánlani, hogy végre tiltakozzanak a melegek budapesti felvonulásai ellen.
Nem tapasztaltam azt sem, hogy az egyházak elítélték volna a melegek szokásos felvonulását.
Pedig hitbéli alapból a biblia alapján joguk, sőt kötelességük lenne. Ami betegség, az nem lehet büszkeség, azt kezeltetni kell szakemberrel. Mert a homoszexualitás igen is betegség, amely orvosra, pszihiáterre, pszihológusra tartozik. Ha az egyház vezetői hallgatnak, az gyanús lehet. Mit akarnak ők is palástolni?! Mert aki sem jót sem rosszat nem mond, sem igent sem nemet, akkor langyos marad. A langyos egyházakat a biblia utolsó könyve a jelenések könyve szerint pedig kivetik az „örök tűzre”. Nem kéne a hivatalos egyházi személyeknek megijedni, és csupán parolázni az állami és kormányszervek előtt.
Kereszténynek kellene lenni, ahogyan egykor Prohászka Ottokár, Zadravecz István és Mindszenty József bíboros voltak. Ha aktualizáljuk a mai politikai életet, megjegyezhetjük azt is, hogy a ma regnáló Orbán-kormány a keresztény demokráciát, mint szép sallangot használja.
A keresztény párt emblémáját kitűzi választási plakátjain, hogy az 1 millió templomba járó szavazatát megszerezze. Kommunikáció az egész, nem keresztény elvekről, hanem üres lózungokról van csupán szó. Egy mesterségesen életben tartott és „reanimált” egyenlő újraélesztett minipárt, amely kisajátítja a keresztény jelzőt.
Elgondolkodtató dolog, hogy e párt parlamenti frakciójában hogyan fér meg egymás mellett két személy, dr Lukács Tamás és Pálfi István. Az egyik hívő ügyvéd, egyházi képviselőtestületi tag, sok éven keresztül az egri bazilikában. A másik a TV2 liberális szerkesztő-újságírója. 1997-ben a politika harcmezején egymással szemben álltak az úgynevezett dávodi ügyben. Amikor Pálfiék az abortusz mellett kardoskodtak a Tények stábjával, míg dr Lukács az élet védelmét hirdető katolikus bajai káplán KM ügyvédje volt a bíróságon.
Élet és halál, s ma mintha kibékültek volna. Az a párt, ahol ez lehetséges nem lehet keresztény és nem lehet magyar.
Cselekedni egyházak ! Igen még lehet, mert úgy érzem, ha elmarad a tett a hívek is elmaradnak.
A fiatalokat, de már a középkorúakat sem hatják meg a „szentes” szavak. Itt már nem a szavak, hanem a tettek beszélnek!


http://jovonk.info/2013/06/17/cselekedni-egyhazak