Számomra nem kétséges, hogy magyar vagyok és keresztény, ezt mások előtt is mind szóval, mind pedig tettel megvallom.
De azért nem vagyok „bigott hívő”, van véleményem a magyar egyházakról. Ökumenikus szándék vezet, keresztény egyházakért való felelősség, legyenek azok evangélikusok, reformátusok vagy katolikusok. A felelősség lényege pedig, hogy ne csak történelmük, hanem jövőjük is legyen egyházainknak. Ezt a kritikai észrevételt a jobbítás szándékával teszem, és ezért osztom meg a nyilvánossággal.
A Biblia szavai legyenek igazak felettünk, hogy „...életünk legyen és bőségben legyen...”
De ma, mintha fordítottját tapasztalnánk Magyarországon.
Hívő emberként, teológiai végzettséggel, a Katolikus Egyház tagjaként nem tapasztalom mai Magyarországon, hogy egyházaink kiállnának az igazság mellett. Pedig lassan sem bőség, és sem élet... Napi száz családot fenyeget a kilakoltatás réme, de az igen tisztelt Magyar Katolikus Püspöki Konferencia még a szavát sem hallatja. Hol van a körlevél a családok mellett, akiket becsaptak, akiket becsaptak a korrupt kormányok, és pláne a még korruptabb bankok? Hol vannak az atyák és lelkészek? Őket miért nem lehet látni a lelkes önkéntesek oldalán, tiltakozni a kilakoltató bankok és államvédelmi hatóságként tevékenykedő rendőrök ellen. Talán ma hazánkban annak van igaza, akinek pénze van? De akkor hol a keresztény erkölcs és morál? Nem lehet etikáról beszélni emberi méltóság nélkül.
Családom fizeti az önkéntes egyházi hozzájárulást, adóm 1%-át rendszeresen egyházam javára ajánlom fel, de még nem tapasztaltam, hogy tényleg a magyar egyházak felső- és középvezetői igazán kiállnának népük mellett.
Amikor 1978. október 16-án, a lengyel származású II. János Pált megválasztották, első nyilvános beszédét így kezdte: „Ne féljetek....!” Itthon pedig azt érezhetjük, hogy Erdő bíborostól kezdve a többi érsekig és püspökig, mintha inukba szállt volna a bátorságuk. Talán Bajnai guruló forintjai, amit 2006-ban „pályázat útján”a volt esztergomi szeminárium felújítására adott, betömték volna a szájakat. A pénzt, a volt ferences diák, Kóka János „perselyezte”. De ma se bőség, és alig élet!
Nem elég azt szajkózni: „Boldogok a lelki szegények.”, mert szentírást olvasó és ismerő ember tudja, ez egészen mást jelent.
Az egyházias demagógia koránk le kellene járnia! Amikor a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) Rómában ülésezett, felszólalt egy holland zsinati atya, De Smedt püspök. S három kritikai észrevételt fogalmazott meg. Az egyház három hibája:
1./ Triumfalizmus (ami fölényes, gőgös magatartást jelent,
2./ Klerikalizmus, ami úgy jelenik meg, mintha az egyház csupán püspökből, és csupán papokból állna, nem pedig többségében világiakból.
3./ Juridizmus, amely az egyházjog felsőségét jelenti, az elitesedést az egyszerű emberek véleményével szemben.
Amikor 1996 nyarán a magyar püspökök Seregély István érsek vezetésével kiadták az igazságosabb és testvéribb világért címet viselő pásztorlevelet, körlevelet, ezt mindenki bátor lépésnek tekintette. Sajnos a szavakból azóta sem lettek tettek! Pedig már 1907-ben Prohászka Ottokár püspök is megmondta:
„A tett az édes, a szó mostoha gyermek.”
Nem csupán szavakra, látszatintézkedésekre, hanem valódi tettekre van szükség. Az egyházak segélyszervezetei álljanak ki a banki károsult családok mellett, segítsék mind erkölcsi, mind pedig jogi védelmüket. Tiltakozzanak az állam vezetőinél, a bankok hazai és külföldi urainál egyaránt.
A katolikus egyház mind nemzetközi szervezet a nemzetközi jog formáit is vegye igénybe.
Gömbös Gyula egykori miniszterelnökkel mondjuk ki: „ Magyar faji sajátosságokban gyökerező, keresztény erkölcsön és világnézeten fellépő nemzeti kultúrát akarunk.” Ezt a volt kormányfő 1932-ben fogalmazta meg, és vetette papírra 95 pontos Nemzeti Munkaterve 83. pontjaként.
Azért lett 95 cselekvési pont, mert Gömbös evangélikus keresztényként Luther Márton 1517-es reformátor tevékenységére akart utalni. Mert Gömbös Gyula is magyar volt, és keresztény.
A következő dolog, amit a hivatalos egyházi vezetők figyelmébe kell ajánlani, hogy végre tiltakozzanak a melegek budapesti felvonulásai ellen.
Nem tapasztaltam azt sem, hogy az egyházak elítélték volna a melegek szokásos felvonulását.
Pedig hitbéli alapból a biblia alapján joguk, sőt kötelességük lenne. Ami betegség, az nem lehet büszkeség, azt kezeltetni kell szakemberrel. Mert a homoszexualitás igen is betegség, amely orvosra, pszihiáterre, pszihológusra tartozik. Ha az egyház vezetői hallgatnak, az gyanús lehet. Mit akarnak ők is palástolni?! Mert aki sem jót sem rosszat nem mond, sem igent sem nemet, akkor langyos marad. A langyos egyházakat a biblia utolsó könyve a jelenések könyve szerint pedig kivetik az „örök tűzre”. Nem kéne a hivatalos egyházi személyeknek megijedni, és csupán parolázni az állami és kormányszervek előtt.
Kereszténynek kellene lenni, ahogyan egykor Prohászka Ottokár, Zadravecz István és Mindszenty József bíboros voltak. Ha aktualizáljuk a mai politikai életet, megjegyezhetjük azt is, hogy a ma regnáló Orbán-kormány a keresztény demokráciát, mint szép sallangot használja.
A keresztény párt emblémáját kitűzi választási plakátjain, hogy az 1 millió templomba járó szavazatát megszerezze. Kommunikáció az egész, nem keresztény elvekről, hanem üres lózungokról van csupán szó. Egy mesterségesen életben tartott és „reanimált” egyenlő újraélesztett minipárt, amely kisajátítja a keresztény jelzőt.
Elgondolkodtató dolog, hogy e párt parlamenti frakciójában hogyan fér meg egymás mellett két személy, dr Lukács Tamás és Pálfi István. Az egyik hívő ügyvéd, egyházi képviselőtestületi tag, sok éven keresztül az egri bazilikában. A másik a TV2 liberális szerkesztő-újságírója. 1997-ben a politika harcmezején egymással szemben álltak az úgynevezett dávodi ügyben. Amikor Pálfiék az abortusz mellett kardoskodtak a Tények stábjával, míg dr Lukács az élet védelmét hirdető katolikus bajai káplán KM ügyvédje volt a bíróságon.
Élet és halál, s ma mintha kibékültek volna. Az a párt, ahol ez lehetséges nem lehet keresztény és nem lehet magyar.
Cselekedni egyházak ! Igen még lehet, mert úgy érzem, ha elmarad a tett a hívek is elmaradnak.
A fiatalokat, de már a középkorúakat sem hatják meg a „szentes” szavak. Itt már nem a szavak, hanem a tettek beszélnek!
http://jovonk.info/2013/06/17/cselekedni-egyhazak
De azért nem vagyok „bigott hívő”, van véleményem a magyar egyházakról. Ökumenikus szándék vezet, keresztény egyházakért való felelősség, legyenek azok evangélikusok, reformátusok vagy katolikusok. A felelősség lényege pedig, hogy ne csak történelmük, hanem jövőjük is legyen egyházainknak. Ezt a kritikai észrevételt a jobbítás szándékával teszem, és ezért osztom meg a nyilvánossággal.
A Biblia szavai legyenek igazak felettünk, hogy „...életünk legyen és bőségben legyen...”
De ma, mintha fordítottját tapasztalnánk Magyarországon.
Hívő emberként, teológiai végzettséggel, a Katolikus Egyház tagjaként nem tapasztalom mai Magyarországon, hogy egyházaink kiállnának az igazság mellett. Pedig lassan sem bőség, és sem élet... Napi száz családot fenyeget a kilakoltatás réme, de az igen tisztelt Magyar Katolikus Püspöki Konferencia még a szavát sem hallatja. Hol van a körlevél a családok mellett, akiket becsaptak, akiket becsaptak a korrupt kormányok, és pláne a még korruptabb bankok? Hol vannak az atyák és lelkészek? Őket miért nem lehet látni a lelkes önkéntesek oldalán, tiltakozni a kilakoltató bankok és államvédelmi hatóságként tevékenykedő rendőrök ellen. Talán ma hazánkban annak van igaza, akinek pénze van? De akkor hol a keresztény erkölcs és morál? Nem lehet etikáról beszélni emberi méltóság nélkül.
Családom fizeti az önkéntes egyházi hozzájárulást, adóm 1%-át rendszeresen egyházam javára ajánlom fel, de még nem tapasztaltam, hogy tényleg a magyar egyházak felső- és középvezetői igazán kiállnának népük mellett.
Amikor 1978. október 16-án, a lengyel származású II. János Pált megválasztották, első nyilvános beszédét így kezdte: „Ne féljetek....!” Itthon pedig azt érezhetjük, hogy Erdő bíborostól kezdve a többi érsekig és püspökig, mintha inukba szállt volna a bátorságuk. Talán Bajnai guruló forintjai, amit 2006-ban „pályázat útján”a volt esztergomi szeminárium felújítására adott, betömték volna a szájakat. A pénzt, a volt ferences diák, Kóka János „perselyezte”. De ma se bőség, és alig élet!
Nem elég azt szajkózni: „Boldogok a lelki szegények.”, mert szentírást olvasó és ismerő ember tudja, ez egészen mást jelent.
Az egyházias demagógia koránk le kellene járnia! Amikor a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) Rómában ülésezett, felszólalt egy holland zsinati atya, De Smedt püspök. S három kritikai észrevételt fogalmazott meg. Az egyház három hibája:
1./ Triumfalizmus (ami fölényes, gőgös magatartást jelent,
2./ Klerikalizmus, ami úgy jelenik meg, mintha az egyház csupán püspökből, és csupán papokból állna, nem pedig többségében világiakból.
3./ Juridizmus, amely az egyházjog felsőségét jelenti, az elitesedést az egyszerű emberek véleményével szemben.
Amikor 1996 nyarán a magyar püspökök Seregély István érsek vezetésével kiadták az igazságosabb és testvéribb világért címet viselő pásztorlevelet, körlevelet, ezt mindenki bátor lépésnek tekintette. Sajnos a szavakból azóta sem lettek tettek! Pedig már 1907-ben Prohászka Ottokár püspök is megmondta:
„A tett az édes, a szó mostoha gyermek.”
Nem csupán szavakra, látszatintézkedésekre, hanem valódi tettekre van szükség. Az egyházak segélyszervezetei álljanak ki a banki károsult családok mellett, segítsék mind erkölcsi, mind pedig jogi védelmüket. Tiltakozzanak az állam vezetőinél, a bankok hazai és külföldi urainál egyaránt.
A katolikus egyház mind nemzetközi szervezet a nemzetközi jog formáit is vegye igénybe.
Gömbös Gyula egykori miniszterelnökkel mondjuk ki: „ Magyar faji sajátosságokban gyökerező, keresztény erkölcsön és világnézeten fellépő nemzeti kultúrát akarunk.” Ezt a volt kormányfő 1932-ben fogalmazta meg, és vetette papírra 95 pontos Nemzeti Munkaterve 83. pontjaként.
Azért lett 95 cselekvési pont, mert Gömbös evangélikus keresztényként Luther Márton 1517-es reformátor tevékenységére akart utalni. Mert Gömbös Gyula is magyar volt, és keresztény.
A következő dolog, amit a hivatalos egyházi vezetők figyelmébe kell ajánlani, hogy végre tiltakozzanak a melegek budapesti felvonulásai ellen.
Nem tapasztaltam azt sem, hogy az egyházak elítélték volna a melegek szokásos felvonulását.
Pedig hitbéli alapból a biblia alapján joguk, sőt kötelességük lenne. Ami betegség, az nem lehet büszkeség, azt kezeltetni kell szakemberrel. Mert a homoszexualitás igen is betegség, amely orvosra, pszihiáterre, pszihológusra tartozik. Ha az egyház vezetői hallgatnak, az gyanús lehet. Mit akarnak ők is palástolni?! Mert aki sem jót sem rosszat nem mond, sem igent sem nemet, akkor langyos marad. A langyos egyházakat a biblia utolsó könyve a jelenések könyve szerint pedig kivetik az „örök tűzre”. Nem kéne a hivatalos egyházi személyeknek megijedni, és csupán parolázni az állami és kormányszervek előtt.
Kereszténynek kellene lenni, ahogyan egykor Prohászka Ottokár, Zadravecz István és Mindszenty József bíboros voltak. Ha aktualizáljuk a mai politikai életet, megjegyezhetjük azt is, hogy a ma regnáló Orbán-kormány a keresztény demokráciát, mint szép sallangot használja.
A keresztény párt emblémáját kitűzi választási plakátjain, hogy az 1 millió templomba járó szavazatát megszerezze. Kommunikáció az egész, nem keresztény elvekről, hanem üres lózungokról van csupán szó. Egy mesterségesen életben tartott és „reanimált” egyenlő újraélesztett minipárt, amely kisajátítja a keresztény jelzőt.
Elgondolkodtató dolog, hogy e párt parlamenti frakciójában hogyan fér meg egymás mellett két személy, dr Lukács Tamás és Pálfi István. Az egyik hívő ügyvéd, egyházi képviselőtestületi tag, sok éven keresztül az egri bazilikában. A másik a TV2 liberális szerkesztő-újságírója. 1997-ben a politika harcmezején egymással szemben álltak az úgynevezett dávodi ügyben. Amikor Pálfiék az abortusz mellett kardoskodtak a Tények stábjával, míg dr Lukács az élet védelmét hirdető katolikus bajai káplán KM ügyvédje volt a bíróságon.
Élet és halál, s ma mintha kibékültek volna. Az a párt, ahol ez lehetséges nem lehet keresztény és nem lehet magyar.
Cselekedni egyházak ! Igen még lehet, mert úgy érzem, ha elmarad a tett a hívek is elmaradnak.
A fiatalokat, de már a középkorúakat sem hatják meg a „szentes” szavak. Itt már nem a szavak, hanem a tettek beszélnek!
http://jovonk.info/2013/06/17/cselekedni-egyhazak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése