2012. december 8., szombat

Római Riport - 2012. 12. 08.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

A Hamis Próféta már eltervezte, hogyan veszi át a hivatali tisztségeket a Katolikus Egyházon belül

2012. december 7. péntek, 18:45
Drága szeretett leányom, amint az idő egyre közeledik a Hamis Próféta számára, hogy ismertté tegye magát, ő és serege már előkészületeket tettek, hogy elítéljék ezeket az Üzeneteket.
Számos hamis próféta furakodott be követőim közé minden sarkon. Ez nem csak zavart fog okozni, hanem még Isten gyermekeit is elfordítja Tőlem.
Miközben a pártoskodók Egyházamon belül továbbra is elutasítanak téged, azzal a kijelentéssel fognak ellenszegülni Nekem, hogy e helyett az önmagukat felmagasztaló próféták hozzák az Igazságot az emberiség számára.
Felszentelt szolgáim egyike elárult Engem, mint ahogy azt Júdás tette. Ő egy tüskéhez lesz hasonló az oldaladban.
Mivel elkezdődtek Egyházam Keresztre feszítésének utolsó napjai, minden megismétlődik most a Földön, ami az Én Keresztre feszítésem alatt megtörtént.
Először is Szent Szavamat fogják elutasítani.
Aztán az Én utolsó prófétámat a Szent Eukarisztia jelenlétében elárulják majd. Téged leányom, ezen hamis próféták egyike csalónak fog nyilvánítani, aki ezt egy Katolikus Templomban a Tabernákulum előtt fogja megtenni.
Ezeket az istenkáromló szavakat Isten azon ellenségei fogják megtapsolni, akik szent ruházatot öltöttek magukra.
Ez alatt az idő alatt sok hamis próféta teszi majd ismertté magát, úgy, hogy hangjuk elfojtják az Enyémet. Aztán az egyik közülük megpróbál majd elpusztítani téged.
Atyám Keze le fog sújtani azokra, akik ártanak Prófétáinak, akiket azért küldött, hogy felkészítsék a világot Második Eljövetelemre.
Sajnos, sok szegény lelket fognak megtéveszteni. Nem az a probléma, hogy majd elutasítanak téged, hanem az, hogy megakadályozzák a lelkek megmentését.
Felszólítom azokat, akik szeretnek Engem, hogy legyenek óvatosak a hamis próféták szavait hallgatván. Figyeljétek meg, hogy a papok őket nem fogják megkérdőjelezni; hogy mennyire pártolni fogják őket, és hogy mennyire megengedik nekik, hogy Atyám Házának szószékéről hazugságokat prédikáljanak.
Ezek az események széles körben el fognak terjedni és – ahogyan az meg volt jövendölve -, előkészítik a Hamis próféta útját, aki hamarosan eljön, hogy igényt tartson trónjára.
Aztán, a Katolikus Egyházra mért utálat az Antikrisztus munkálkodása által fokozódni fog.
Ez az ember, akit a Sátán vezet, úgy fog tűnni, mintha Izrael egyik barátja lenne. Aztán fellép, hogy megvédje Babilon támogatásával, mely maga az Európai Unió.
Minden szándékosan szított háború a Közel Keleten, Európára is kiterjed.  
Az Antikrisztus, az Új Világvallás álarca mögött ateizmust fog terjeszteni, melyet a Hamis Próféta fog irányítani.
Leányom, azokat a titkokat, amelyek a Hamis Próféta személyazonosságára és más egyéb dolgokra vonatkoznak, még nem szabad feltárni. Azonban tudnotok kell a következőket:
A hamis próféta, aki azt fogja állítani magáról, hogy ő Isten embere, már eltervezte, hogyan veszi át a hivatali tisztségeket a Katolikus Egyházon belül.
Ő és az Antikrisztus már együtt dolgoznak annak érdekében, hogy pusztulást hozzanak a világra, mely be fog következni, miután a förtelem beteljesedik a Katolikus Egyházban.
Követőim, nektek nem szabad azokra hallgatnotok, akik megpróbálnak imáitokban megállítani benneteket. Fel kell tennetek azt a kérdést, hogy Isten milyen embere akadályozná meg az imák imádkozását, és az Irgalmasság Rózsafüzér vagy a Szent Rózsafüzér imádkozását? A válasz: nem szabad bíznotok egy emberben sem, aki megpróbál megállítani benneteket az imádkozásban, még ha egy felszentelt szolga ruháját viselné is.
Ezek veszélyes idők Prófétáim számára, akiket mindig el fognak utasítani. Ez alapján fogjátok tudni, hogy kik ők valójában.
Ahogyan az Én időm papjai elutasítottak Engem, megkínoztak, megostoroztak és megvetettek, hasonló módon fognak a Prófétáim is szenvedni.
Sohase utasítsátok vissza az igaz prófétákat. Figyeljetek az imákra, melyek, mint Mennyei Ajándék adattak az emberiség számára. Ha ők nem hoznak nektek imádságokat, akkor őket nem Én küldtem.
Ismerjetek fel Engem. Ismerjétek fel Prófétáimat. Ők azokat a szenvedéseket fogják elviselni, melyeket Én is elviseltem. Őket azok fogják Egyházamban elutasítani – legyenek azok Követőim vagy mások -, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek.
Az ő sorsuk nem lesz könnyű. Mégis az ő nyilvános elutasításuk és a róluk terjesztett gonosz rágalmazások által, melyet el kell viselniük, fogtok felismerni Engem.
Menjetek most, és ne engedjétek, hogy a hazugok megtévesszék a szíveteket.
Jézusotok