Az események időrendje a négy evangélium alapján

Mikor beesteledett, mivel a készület napja, azaz a szombat előtti nap volt, jött egy Arimateából, a zsidók egyik városából való gazdag ember, név szerint József, egy előkelő tanácsos, derék és igaz férfi, a főtanács tagja, aki nem értett egyet a határozatukkal és tetteikkel, aki maga is várta az Isten országát, tanítványa volt Jézusnak. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Hívatta a századost, és megkérdezte, hogy valóban meghalt-e. Amikor a századostól megbizonyosodott erről, Józsefnek adományozta a testet. Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. József gyolcsot vásárolt, levette Jézust a keresztről, fogta a testet, begöngyölte tiszta gyolcsvászonba, és betette sziklába vágott, saját, új sírboltjába, amelyben még senki sem feküdt. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített és elment.

Az asszonyok, akik Galileából jöttek vele: Mária Magdolna és a másik Mária, József anyja utánamentek, ott voltak, és ültek a sírral szemben, figyelték, hogy hová helyezték, és megnézték a sírt, hogy miképpen helyezték el a testét. Aztán hazatértek, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, Szalóme illatszereket vásároltak, hogy elmenjenek és megkenjék Jézus testét, illatszereket és keneteket készítettek, de a szombatot a parancs szerint nyugalomban töltötték.

Másnap pedig, vagyis a készület napja után, Pilátusnál összegyűltek a főpapok és a farizeusok és azt mondták: „Uram! Emlékszünk, hogy ez a csaló még életében azt mondta: »Három nap múlva föltámadok. «Parancsold meg tehát, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy odamenjenek a tanítványai, ellopják, és azt mondják a népnek: »Feltámadt a halálból«. Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél!” Pilátus azt felelte nekik: „Van őrségetek, menjetek és biztosítsátok magatoknak, ahogy tudjátok.” Azok pedig elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel biztosították maguknak a sírt.

A szombat elmúltával, a hét első napján virradatkor Mária Magdolna és a másik Mária elment megnézni a sírt. Azt kérdezték egymástól: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt ajtajából?” Igen nagy volt ugyanis. És íme, nagy földrengés támadt: az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a megjelenése, mint a villám, és a ruhája fehér volt, mint a hó. Az őrök a tőle való félelmükben megremegtek és halálra váltak.

Amikor azonban az asszonyok körülnéztek, azt látták, hogy a kő már el van hengerítve. Az asszonyok beléptek, nem találtak az Úr Jézus testét.

Mária Magdolna [azonnal] elfutott a tanítványokhoz és azt mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz ment.

[Miközben a tanítványok a sír felé futottak] Történt pedig, hogy amíg [az asszonyok] ezen tanakodtak, egyszerre két férfi állt ott mellettük, ragyogó ruhában. Jobbkéz felől egy ifjút láttak ülni, hosszú fehér ruhába öltözve. Az asszonyok megijedtek, és a földre szegezték tekintetüket. Megrémültek, de az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! „Miért keresitek az élőt a holtak között? Hiszen tudom, hogy Jézust, a megfeszítettet keresitek. Íme, itt a hely, ahová tették őt. Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta. Emlékezzetek csak vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában volt: »Az Emberfiának a bűnös emberek kezébe kell kerülnie, hogy megfeszítsék, de harmadnapra föltámad.«” Ekkor eszükbe jutottak a szavai. Menjetek el, s mondjátok meg tanítványainak és Péternek: »Föltámadt a halálból, és előttetek megy Galileába. Ott majd meglátjátok őt! Íme, megmondtam nektek.« Azok kimentek és rögtön elfutottak a sírtól, mert remegés és rémület fogta el őket, és nem mondtak senkinek semmit, mert féltek.

Amikor elmentek, az őrségből néhányan a városba mentek és hírül vittek a főpapoknak mindent, ami történt. Erre azok összegyűltek a vénekkel, tanácsot tartottak, majd sok pénzt adtak a katonáknak, és azt mondták nekik: „Mondjátok azt: »A tanítványai éjjel eljöttek és ellopták őt, amíg mi aludtunk.« Ha a helytartó meghallja ezt, mi majd meggyőzzük őt, és kimentünk titeket.” Azok átvették a pénzt és úgy tettek, ahogy kioktatták őket. Ez a szóbeszéd elterjedt a zsidók között, mind a mai napig.

[Mária Magdolna szavai hallatán] ketten [Péter és János] együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, bement és behajolt a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összegöngyölve. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halálból. A tanítványok ezután ismét hazamentek. Péter a történteken elcsodálkozva ment haza.

Mária pedig [követte őket a sírhoz, majd miután azok elmentek] kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, behajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz?” Ő azt felelte nekik: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!” Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: „Mária!” Erre ő megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóní!”, ami azt jelenti: Mester. Jézus így szólt hozzá: „Ne tartóztass engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat!” – És elmondta Jézus szavait.

[Miután az asszonyok felbátorodtak, elindultak a tanítványokhoz,] Nagy félelemmel és örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. Ekkor íme, Jézus jött velük szembe és így szólt: „Üdv nektek!” Ők pedig odamentek hozzá, átkarolták a lábát és leborultak előtte. Akkor Jézus azt mondta nekik: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek el Galileába. Ott majd meglátnak engem.”

Visszatértek tehát [az asszonyok is] a sírtól, és elmondták mindezt a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna, Mária, Jakab anyja és a velük lévő többi asszony mondta el mindezt az apostoloknak.

Ők azonban képzelődésnek tartották szavaikat, és nem hittek nekik.

Ezek után elváltozott alakban megmutatta magát kettőnek közülük útközben, amikor vidékre mentek:

Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a látásukat valami akadályozta, hogy fel ne ismerjék őt. Megszólította őket: „Miről beszélgettek egymással útközben?” Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte tőlük: „Micsoda?” Azt felelték: „A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. Hogyan adták őt a főpapok és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, és mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.” Erre ő azt mondta nekik: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, megmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. Mikor odaértek a faluhoz, ahová tartottak, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!” Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton és feltárta előttünk az Írásokat?” Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok elmondták: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.

Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, a zsidóktól való félelem miatt zárva volt, Jézus eljött, megállt középen, és így szólt: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” És miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.”

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek is hívtak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: „Láttuk az Urat!” Ő azonban így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ujjamat a szegek helyére nem teszem és kezemet az oldalába nem helyezem, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött – bár az ajtó zárva volt –, megállt középen, és így szólt: „Békesség nektek!” Azután azt mondta Tamásnak: „Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás azt felelte: „Én Uram és én Istenem!” Jézus erre azt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”