„Ez egy próbatétel a nemzetközi közösség számára. Ha elbuknak, az emberek hite még inkább megrendül a kibontakozó nemzetközi rendben és a nemzetközi jog felsőbbrendűségében.” – Brookings Intézet: Líbia vizsgája az Új Nemzetközi Rendből, 2011. február
A média el akarja hitetni a világgal, hogy a békés tüntetők néhány nap alatt tankvezető és katonai repülővel támadó lázadókká változtak. Fotó: BRQ Network
Míg a politikusok a „nemzetközi közösséget”, az ENSZ-t és az „utca emberét” idézik Líbia megtámadásának igazolására, miközben már Szíriát is háborúval fenyegetik, nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt a kampányt nem a „nemzetközi közösség” és nem is az ENSZ készítette elő.
A közel-keleten végigsöprő elvileg spontán, szinte egy időben kitörő tüntetések, egyértelműen agresszív, a nyugat által támogatott villámháborúvá alakultak, melynek célja a destabilizáció és a rezsimváltás. Ennek a tervnek az alapjait évekkel ezelőtt fektették le, amelyről a prominens CFR tag és Nemzetközi Kríziscsoport megbízott, Wesley Clark szeptember 11 után bizonyságot is tett.
Hiába próbálnak vezetőink meglepettnek tűnni. A közel-keleti lázadások előkészületei évek óta folynak.
Most már tudjuk, hogy Tunéziától Egyiptomig, a lázadókat, minden egyes országban az USA által létrehozott és pénzelt CANVAS of Serbia nevű csoport képezte ki. Az is nyilvánosságra került, hiszen az amerikai belügyminisztérium nyilvánosan beismerte, hogy számos céget pénzelnek a közel-keleti és észak-afrikai tüntetők támogatása céljából, hogy segítsenek kikerülni a célország kiberbiztonsági intézkedéseit. Ami viszont még ennél is világosabban mutatja ambícióik nagyságát, hogy most már olyan társaságokat is pénzelnek, mint például a BBC, hogy segítsenek aláásni Kína és Irán kormányait.
A „nemzetközi közösség”, amiről a Joe Liebermanhoz hasonló inkompetens politikusok beszélnek, vagy a francia megfelelője, Nicolas Sarkozy által emlegetett új, „az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973. számú határozatát követő globális kormányzási modell” nem „választott képviselőink” ötlete volt, a pénzügyi elit adta szájukba a szavakat. A „nemzetközi közösség” nem más, mint a „világkormányzásra” áhítozó vállalati és pénzügyi oligarchák közössége. Legfőbb céljuk a nemzeti szuverenitás felszámolása és saját napirendjük, törvényeik és szabályaik homogén, határok nélküli bevezetése az egész világon.
Ahhoz, hogy értsük kiről és miről beszél Lieberman és Sarkozy érdemes elolvasni a Brookings Intézet „Líbia vizsgája az Új Nemzetközi Rendből” című 2011 februári jelentését, amely leírja, hogy Líbiában a nemzeti szuverenitásnál sokkal fontosabb nemzetközi törvények vannak veszélyben. Attól félnek ha engedik, hogy Líbia ellenálljon a „nemzetközi közösségnek”, elveszíthetik „hitelességüket”.
Egy másik olvasásra érdemes Brookings Intézet jelentés „A közel-kelet megosztása” címet viseli és részletesen leírja, mi módon lehetne mozgásba hozni az arab államokat, név szerint említve Líbiát, Szíriát és Iránt. Az olajról egy szó sem esik, sem arról, mennyi pénzt keresnek majd a hadügyi alvállalkozók. Bár tudjuk, hogy ezek a tényezők fontos szerepet játszanak a vállalati és regionális szintű kampányokban, mégsem ezek adják az elsődleges motivációt. A végcél a világkormány. A határok és a vállalati-pénzügyi kartell hegemóniáját veszélyeztető tényezők szisztematikus eltörlése. Ez minden oligarcha álma, amióta világ a világ.
Szíriában például a nyugat támogatását élvező ellenzékkel szembeni ellenállás komoly fejtörést okoz az elitnek. A Szíriához, Iránhoz, Líbiához, Burmához és Fehéroroszországhoz hasonló államokat nem azért kiáltják ki a világ ellenségeinek és próbálják elszigetelni, mert veszélyt jelentenek a világ számára, hanem mert függetlenségük akadályozza a globális elit által irányított világkormány felállítását.
Gyerekes ürügyekkel próbálják indokolni Líbia megtámadását és, hogy miért fenyegetik háborúval Szíriát és Iránt is. Sem Lieberman sem Sarkozy nem említette egyetlen egyszer sem kik is ezek a lázadók valójában. Nem mondták el, hogy ezek a lázadók majdnem három évtizede harcolnak Kadhafi ellen, hol kisebb, hol nagyobb erővel, de minden esetben az Egyesült Államok támogatásával, hogy főhadiszállásaik Londonban és az Egyesült Államokban vannak és, hogy köztudottan kapcsolatban állnak az al-Kaida mozgalommal, amit a lázadók vezetői nyíltan vallanak saját magukról. A napokban tudtuk meg, hogy Khalifa Hifter, aki az elmúlt húsz évben Virginia államban élt, visszatért Líbiába, hogy átvegye a lázadók csapatainak irányítását.
Az Egyesült Államok, miután tíz éven keresztül harcolt Afganisztánban és Irakban, 6000 katona életével fizetve, elvileg azért, hogy felszámolja a gyűlölt al-Kaida szervezetet, amit egyébként ő maga alapított a 80-as években az afgán hegyekben, hogy a szovjetek ellen harcoljon, végül azzal zárja a kört, hogy a CIA és az al-Kaida egymással vállvetve harcolnak Kadhafi ellen Líbiában az USA teljes légvédelmi erejének támogatásával.
Elfelejtettük talán, hogy Szíriai is része volt George W Bush „gonosz tengelyének” és, hogy Obama csupán folytatja, amit Busz elkezdett? Figyelembe véve a Wesley Clark által 2007-ben említett tervet, látható mennyire beleillik a Líbia ellen indított háború az összképbe. Amennyiben azt feltételezzük, hogy Obama és Bush egymásnak ideológiai ellentétei, mivel magyarázzuk, hogy amire az ellenzék fintorgott Bush alatt, most mégis helyet talált a demokrata kormányban?
Egyértelmű, hogy a politika az Egyesült Államokban illúzió csupán. Mint ahogyan a terrorizmus elleni harc is, amikor látjuk, hogyan nyomul Tripoli felé az al-Kaida amerikai segítséggel. Üres retorika az egész, ami a globális elit forgatókönyvét követi. Az Egyesült Államok hadserege, annak ellenére, hogy 6000 katonáját veszítette el, missziójának nyilvánvaló abszurditása ellenére csak megy tovább. Ha belegondolunk, jelenleg azoknak az embereknek biztosítanak légvédelmi támogatást, akik halálba küldték bajtársaikat. Teszik ezt, miközben a média azokat az ellenségeiket élteti most minden erejével, akik ellen tíz éven keresztül, ugyanez a média bujtogatta őket. A bengázi lázadók, mint a demokrácia hősei. A kör ismét bezárul, mint ahogyan a szovjetek ellen harcoló Mujaheddinek egykor a nyugat hősei voltak.
Ennek az egésznek semmi értelme sincs politikai jobb vagy baloldal szemszögből. Semmi értelme sincs nyugat az iszlám szélsőségesek ellen szemszögből sem. Egyetlen nézőpontból van értelme: ha a vállalati és pénzügyi kartell mindvégig hazudott nekünk, csakhogy megugorjuk a szükséges akadályokat. Egyre merészebbek terveik megvalósításában, így fordulhat elő, hogy néha összekeverednek a dolgok és míg Pakisztánban bombázzák az al-Kaidát, Líbiában légi támogatást biztosítanak az al-Kaidának. Bevallottan lövik a civil lakosságot Pakisztánban, de repüléstilalmi zónát tartatnak be Kadhafival, ugyanezen alá nem támasztott okból.
Legfőbb fegyvereik a halál, a hazugság és a megtévesztés. A mi fegyverünk legyen ennek az ellenkezője: élet, tisztesség, összefogás. Ez a harc nem Líbiáról szól, hanem a világkormány felállításáról.
