Mostanra a magyar médiát is elérte a hírfolyam, amelynek középpontjában bizonyos keresztény kisvállalkozók, többnyire cukrászok és bizonyos vendégeik, többnyire azonos nemű párok állnak. A legtöbb hasonló ügyben az azonos nemű párok a keresztény vállalkozó hitbeli meggyőződésével ellentétes termékek megrendelését kérték, amit a keresztény vállalkozók udvariasan megtagadtak. Ezt általában azonnali feljelentés, büntetés, sok esetben bírósági per és a vállalkozás ellehetetlenítése, bezárása követte.
A legutóbbi ügyben, ami öt éve tart az Egyesült Államokban, a per már a legfelsőbb bíróságon jár, ahol a testület tagjai éppen most hétfőn hozták meg döntésüket és 7-2 arányban a cukrásznak adtak igazat.
A bíróság szerint senki sem diszkriminálhat faji, vallásos vagy nemi alapon abban, hogy elad-e egy már elkészült terméket (ami mellesleg nem is volt vita tárgya egyetlen ügyben sem), de senki sem követelheti egy másik embertől, hogy olyasmit készítsen, amit nem akar.
A szóban forgó cukrász egyébként más esetben is döntött már úgy, hogy nem készíti el a vevő által kért terméket. Például nem sütött “válási torát” (merthogy van, aki a válását is tortával ünnepli), mert ezt sem tartotta összeegyezethetőnek a vallásos nézeteivel.
Ez eddig igen örvendetes, de sajnos mélyebben szemügyre véve, az ügy kicsit másképp fest.
Az ítélet igazából azt mondta ki, hogy a korábbi döntést a bíró kifejezett rosszindulata miatt fordították meg, nem azért, mert a vallásszabadságot akarták megvédeni.
Ebben és a többi ügyben is igazából három kérdést kell tisztázni. Elsőként nézzük a szólásszabadságot. Egy torta feldíszítése vajon idetartozik? A legfelsőbb bíróság szerint igen, hiszen a művészi kifejezés egyik formájáról van szó, amit a szólás szabadságához való jog véd.
Másodszor ott van az egyesülési szabadság kérdése. Az amerikai alkotmány kimondja, hogy az állampolgároknak jogában áll eldönteni, hogy kivel üzletelnek. Az utóbbi években ezt a jogot a diszkriminációra hivatkozva többször megszüntették. Bizonyos esetekben ezt jóindulattal tették, de mindenképpen feleslegesen, hiszen a kapitalizmus az ilyen ügyeket minden külső beavatkozás nélkül magától elrendezi. Ha az egyik vállalkozás csak barna zárt cipőt viselő ügyfeleket szolgál ki, akkor hamarosan csődbe megy, a potenciális ügyfelek pedig választanak maguknak száz vagy ezer másik cég közül, ahol nem nézik, hogy mi van a lábukon. Mellesleg pedig nevetséges, hogy az állam beleszóljon abba, hogy törvényes keretek között ki kivel köt üzletet.
Végül pedig ott van a vallásszabadság. Az amerikai alkotmány ezt kétféleképpen védi. Egyrészt az állam nem hozhat létre saját vallást, másrészt pedig nem korlátozhatja a vallás szabad gyakorlását.
A fenti esetben a bíróság az utóbbiról döntött, de itt sem azt mondta ki, hogy a cukrász kötelezhető-e tortasütésre egy azonos nemű pár esküvőjére, csupán azt, hogy az elsőfokú ítélet meghozatalakor a bíró nem mutatott kellő semlegességet. Anthony Kennedy bíró így fogalmazott:
„A bíróság rosszindulata ellentétben áll az alkotmány biztosította garanciával, miszerint a törvényeket a vallás iránti semlegességgel kell betartatni. Jack Phillips [cukrásznak] joga van ahhoz, hogy olyan döntéshozó bírálja ügyét, aki vallási alapon történő tiltakozását kellőképpen figyelembe veszi…”
Vagyis, feltételezhetően, ha a Colorado-i bíró kedvesen fogalmaz, a legfelsőbb bíróságnak nem lett volna baja az elsőfokú ítélettel. Más szóval nincs szólásszabadság, ha az állam úgy ítéli meg, hogy ennek gyakorlásához közterületet használok, azonkívül nem választhatom meg szabadon, hogy kivel kötök üzletet és vallásszabadságom sincs, ha az állam kedves szavakkal veszi el tőlem.
Mindettől függetlenül a helyzetet nem látom sötéten, hiszen nézzük csak milyen gyümölcsöket teremtek az igazi keresztényüldözések, amikhez képest a fenti ügy egy sétagalopp. A kereszténység üldöztetésben született, üldöztetésben terjedt és erősödött meg és csak az üldöztetések átmeneti megszűnésével veszítette el igazi erejét, azzal, hogy elkényelmesedett és Isten földi képviselete helyett maga is üldözővé vált.
Ez nem jelenti azt, hogy az üldöztetés jó dolog. Nem véletlenül mondta Pál, hogy imádkozzunk „a császárokért és mindazokért, akik hatalmat kaptak, hogy nyugodt és békés életet élhessünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.”1. Timótheus 2:2 De azt igenis jelenti, hogy Isten az üldöztetést, mint minden egyebet egy keresztény életében, a javunkra fordítRóma 8:28. Márpedig az üldöztetés esetében szemmel láthatóan ezt teszi, hiszen az élőhitű keresztények száma éppen azokban az országokban növekszik a leggyorsabban, ahol a kereszténység gyakorlása vagy akár Jézus megvallása is tilos.
Ennél egyszerűbb példát is mondhatok. Mond azt egy gyereknek, hogy nem tehet meg valamit. Például nem nyúlhat hozzá egy bizonyos tárgyhoz játék közben. Lehet, hogy addig egy cseppet sem érdekelte a dolog, vagy tudomása sem volt a tárgy létezéséről, de amint megtiltottad neki, a helyzet teljesen megváltozik.
Talán a kereszténységnek is pont ilyen tiltásokra van szüksége ezekben a napokban, hogy némelyek felébredjenek és csakazértis utánajárjanak, hogy miért pattognak annyira egyesek egy 2000 évvel ezelőtt élt ács és követői miatt.


http://idokjelei.hu/2018/06/ezuttal-a-kereszteny-cukrasz-javara-dontott-a-birosag-vagy-megse/