2016. március 25., péntek

Égi Édesanyánk üzenete 2016. március 25-én Medjugorjéból

Szeretetből hívlak benneteket a megtérésre

Üzenet, 25. március 2016

Drága gyermekek! Ma a szeretetemet hozom nektek. Isten megengedte, hogy szeresselek benneteket és szeretetből hívjalak titeket a megtérésre. Gyermekeim, ti a szeretetben szegények vagytok  és még nem értettétek meg, hogy Fiam, Jézus szeretetből adta életét értetek, hogy megváltson benneteket és örök életet adjon nektek. Ezért, imádkozzatok gyermekeim, imádkozzatok, hogy az imában megértsétek Isten szeretetét. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Szűz Mária a dicsőségből jön, és abból a lelki valóságból szól hozzánk, amelyben él és ahová szeretné, hogy majd mi is megérkezzünk. Utunkhoz hasonló utat járt be. Meghívása és Istennel való kapcsolata hitéből forrásozott. Az angyali üdvözletre kimondott „igenje”, amely számára is meglepő és nagy kihívás volt, Isten szeretetének és irgalmának eszköze lett. És most üzenetével, amellyel hozzánk fordul, Isten szeretetét hozza el nekünk. Mária az Úr szolgálóleánya, teljesen aláveti magát Isten akaratának és kész beteljesíteni azt életében. Helyet ad Istennek, hogy csodát tehessen. Mária „igenjével” lehetővé tette Isten e világra való eljövetelét. Így új Éva lett. Az első Éva pusztulást és szenvedést hozott, Mária, az új Éva engedelmességével feloldotta azt a csomót, amelyet engedetlenségével Éva kötött. Mária szíve olyan hely, ahol Isten lakik. Mária által Isten hozzánk jön és változásra, megtérésre és hitre hív.
Máriának is a hit útján kellett járnia. Életében semmi csodás dolog nem történik. Sok nehézséget és szorongattatást kellett elviselnie és megélnie: amikor szállást keresett születendő Fiának, az Egyiptomba való meneküléskor, a tizenkét éves Jézus keresésekor, amikor nyilvános fellépésekor aggódva szeretné haza vinni Fiát a családba és a végén bátran áll Fiának keresztje alatt. Isten semmitől sem kímélte meg. Fiával együtt kitartott a kereszt sötétségében. Nem menekült el és nem adta fel.
Máriában, Jézus és a mi édesanyánkban egy közülünk való asszonyt ismerünk fel. Megtapasztaljuk Őt úgy, mint, aki mellettünk áll és harcol értünk. Minden jelenése, minden üzenete és szava arra irányul, hogy meghalljuk és komolyan vegyük Őt. Nem kiabál, nem tolakszik, nem erőszakos, hanem állhatatosan és halkan, szeretettel hív.
Sokan megtapasztalták segítségét és közbenjárását. Megélték azt, hogy Szűz Mária kioldotta bajaik és nehézségeik, emberi kapcsolataik csomóját, lelkük, valamint hibáik és a bűneik rabsága okozta csomókat.
Édesanyaként azt szeretné, hogy boldogok legyünk. Tudja azonban, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a bűn sötétségéből, a pusztulásból és a rosszból a világosság, a jóság és Isten felé fordulunk.
Megtérni azt jelenti, elfordulni bűneinktől, hátat fordítani a pusztulásnak, és szívünkkel Isten felé fordulni, aki a mi egészségünk, békénk, győzelmünk és életünk értelme. Megtérni ugyanakkor azt is jelenti, hinni Jézus szavaiban és ígéreteiben: Isten országa közel van. Hinni Isten Országában azt jelenti, hinni abban, hogy Istenben minden újjászülethet, megújulhat, jóra fordulhat, még maga a halál is. Amikor a bűn, a rossz, a csalás mellett döntünk, arra az útra lépünk, amely a halálba vezet, amelyen nem találhatunk sem békét, sem életet.
Megtérni azt jelenti, végleg hinni Isten szeretetében, amelyet Fiának édesanyja által ad nekünk.
Imádság
Szűz Mária, köszönjük, hogy nem mondasz le rólunk. Köszönjük édesanyai türelmedet és szeretetedet, amelyet szívünkbe szeretnél árasztani. Köszönünk neked minden szívet, amely megnyílt és megtapasztalta annak az életnek új voltát, amelyet Isten ad. Köszönjük neked hitből fakadó engedelmességedet. Könyörögd ki számunkra a szív nyitottságát, hogy felismerhessük Isten akaratát és beteljesíthessük életünkben. Tőled szeretnénk tanulni. János apostol példája szerint, aki ott állt a kereszt alatt, szeretnénk „házunkba fogadni”, és tőled tanulni hinni, élni és szeretni. Ámen.
M.M
fordította: Sarnyai Andrea