Burkina Faso, Ouahigouya püspöke, Justin Kientega megparancsolta papjainak, hogy hétköznapi ruhákat viseljenek, különben felismernék őket az iszlamista gyilkosok.

Május 12-én a terroristák hat katolikust, köztük egy papot öltek meg mise közben. Másnap négy katolikus halt meg egy Mária-felvonulás alatt. Idén eddig három papot gyilkoltak meg.

Kientega azt ajánlotta, hogy ne üljenek fel nagyobb járművekre a plébániába való utazás során, gyakran járjanak más útvonalon és ne menjenek ki az utcára éjjel. A miséket pedig nem szabad sokkal előre bejelenteni.

Burkina Faso terroristái kapcsolatban vannak az al-Káida és az ISIS terror csoportokkal. Az al-Káida 1988-ban jött létre Osama Bin Laden vezetésével, a csoportot a nyugati hatalmak fegyverezték, hogy harcoljanak Afganisztánban a szovjetek ellen. Az ISIS 1999-ben jött létre szintén nyugati támogatással arra a célra, hogy a szunniták ellen harcoljanak. A nyugati hadseregek együttműködtek az al-Káida terrorista csoporttal Szíriában és Líbiában egyaránt.

https://gloria.tv/article/jYw3jXM6eUJX1Egt6oQmvepcW