Dom Jean Pateau, Fontgombault apátjának prédikációja Boldogságos Szűz Mária születése alkalmából. Fontgombault, 2021. szeptember 8.

Kedves Testvérek és Nővérek! Szeretett Fiaim, és legfőképpen ti, akik ki fogjátok mondani az örökfogadalmat, hogy fogadalmas oblátusok legyetek!

A Szűzanya születésének szentelt mai napon a Példabeszédek könyvéből és a Máté evangéliumából vett olvasmányok némileg meglepőek. A szövegek két kitekintést nyújtanak, az egyik a világmindenség keletkezéséről, a másik Jézus genealógiájáról szól, miközben Mária, az ünnepelt alig van jelen, pusztán futólag említik.

Szent Mátétól és különösen Szent Lukácstól az ő genealógiáját vártuk volna. Semmi ilyesmiről nincs szó. Ábrahámtól, minden hívő atyjától kezdve, az evangélista valójában Jézusnak, a Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának genealógiáját sorolja fel. Tanúságot tesz arról, hogy Isten hűséges ahhoz az ígérethez, amelyet oly régen tett minden hívő atyjának: nem pusztán oly megszámlálhatatlan lesz az ő magja, mint homokszem a tengerparton, hanem ebből születik majd a Messiás.

E hosszú felsorolás után Józsefet Jákobtól származóként mutatják be, de úgy is, mint, aki “férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek”. A választott nép történelmének évszázadokon átívelő láncának ebben az utolsó láncszemében törés következik. Jézus Máriától született, nem pedig Józseftől. A Messiás csak örökbefogadás útján József fia, aki nevelőapja révén részesül a dávidi és királyi fiúságban. Ez a törés hangsúlyozza Mária egészen különleges szerepét. A názáreti Szűz Isten Igéjét hordozza az emberi természet szerint. Nem emberi mag által, hanem a Szentlélek hatására fogan meg.

Ez a különleges hely a megváltás művében arra hív minket, hogy emlékezzünk meg Mária Szeplőtelen Fogantatásáról, amely által Isten a legmegfelelőbb helyet alkotta magának arra, hogy testet öltsön. Kilenc hónappal ezelőtt fogant, ma az egynapos Szűz előtt csodálkozunk, aki már az egész emberiség reménységének hordozója.

Már a Példabeszédek könyve is arra hívott bennünket, hogy szemléljük Isten nagy tetteit, amelyeket az örökkévalóságban és az időben egyaránt véghez vitt. Az örökkévalóságban a Bölcsességet Isten nemzi. Ő a kezdetektől fogva megmaradt, és jelen volt a teremtésnél, amelyet a Példabeszédek könyvének szerzője leír: a föld és a tér, a világ őselemei, az ég és a horizont, a felhők, a mélységek és a vízben bővelkedő források, a hegyek és a dombok megjelenése. Ezenfelül Isten “mérték, szám és súly szerint” (Bölcs 11,21), hozzáértéssel és szeretettel végzi munkáját. Megrajzolja a horizontot, uralja a mélység forrásait, és megadja a tenger határát, hogy a vizek ne léphessék át az Ő parancsát.

Mindezek előtt a Bölcsesség már megszületett. Most felnövekszik, megnyilatkozik a teremtés munkájában, mindig Isten jelenlétében játszik gyönyörködtetve Őt, hogy a teremtés – Isten Bölcsességének tükre – előtt maga Isten is megerősíthesse, hogy az jó. A teremtő Bölcsesség még mindig vágyik arra, hogy gyönyörködjék bennünk, és tovább munkálkodik minden emberben, aki arra hivatott, hogy hallgasson rá és tartsa meg útjait. Így kapja meg ő a Bölcsességet, nem az emberek szerinti bölcsességet, a tudomány és a tapasztalat gyümölcsét, hanem a Bölcsességet, amely a Szentlélek első ajándéka, ezt a lényegét tekintve szemlélődési ajándékot.

Ezt a Bölcsességet kérte Salamon Istentől: “Adj tehát szolgádnak hallgató szívet, hogy ítélni tudja népedet, s megkülönböztethesse a jót és a rosszat” (1Kir 3,9) Egy hallgató szív, egy szív, amely meg tudja különböztetni a jót a rossztól, ilyen valóban a szerzetesi szív, ahogyan azt Szent Benedek a szerzetesek számára írt Regulájában, a Prológus legelső soraiban leírja:

„Hallgasd, fiam, mestered parancsait, és hajlítsd meg szíved fülét, és vidáman fogadd és hűségesen teljesítsd szerető Atyád intéseit, hogy az engedelmesség fáradságával visszatérj ahhoz, akitől az engedetlenség lustasága miatt eltávolodtál.”

A bölcsesség az a kegyelem, hogy a dolgokat Isten szerint, Isten szemével lásd. Az Istennel való bensőséges kapcsolatból fakad, Modo geniti infantes, “a csecsemők hasonlatosságában” él, akik semmit sem követelnek, de mindent megkapnak. Aki Istennel közösségben él, annak megvan Isten és Isten dolgainak íze és zamata. Életében minden Istenről beszél, és az Ő jelenlétét nyilvánítja ki. Aki naponta őrködik a Bölcsesség kapujában, és ajtajainál várakozik, az áldott, mert megtalálta az életet, az igazi életet.

Mária megkapta a Sedes Sapientiæ, “a Bölcsesség Széke” címet, amennyiben Ő annak az Anyja, Aki a Bölcsesség, és Őt ajánlja fel a világnak. Életének legelső napján az Úr megpihent Mária szívében, és kiöntötte benne ajándékainak kincseit. Mária szíve egy szentély. Az evangélium kétszer is emlékeztet bennünket arra, hogy Mária mindezt megőrizte, és a szívében elmélkedett róla (vö. Lk 2,19.51).

Mária megőriz és el-el gondolkodik.

Az első gondolat kifejezésére Szent Lukács két szót használ: συνετήρει, sunetêrei, és διετήρει, dietêrei, mindkettő a τηρέω, têreô szóból származik, ami azt jelenti: “őrködni”. Az előtagok erősítik a gondolatot, így a kifejezéseket úgy lehet fordítani, hogy “hűségesen őrizni, szüntelenül vigyázni”, hogy a megőrzött jó ne vesszen el. A kitartás gondolata domborodik ki. Annak kifejezésére, hogy Mária töpreng, az evangélista a συμϐάλλω, sumballô szót használja, ami szó szerint azt jelenti, hogy “összedobni”. Mária „összeveti” az eseményeket, amelyeket megél. Beledobja őket az emlékeibe, abba, amit tud a népe történelméről, erről az isteni tervről, amely a történelem során végbemegy.

Valóban ilyen a szerzetes munkája, különösen a lectio divina során, és általában az életében. Gondolkodik, elmélkedik Isten szaván, Isten művein, azáltal, hogy azokat egészében szemléli, és úgy is, hogy megáll az előtte kinyitott Bibliában olvasott soroknál. Minden időben Máriáéhoz hasonló hálaadó éneknek kell feltörnie a szívéből.

Amikor te az oblátus örökfogadalmat fogod kimondani, a Bölcsesség meghívása szól hozzád. A szerzetes őrködik. Szüntelenül őrködik és vigyáz, éjjel és nappal Istent és csakis Istent keresi.

Hogyan is tudnánk ma eltekinteni attól, hogy megemlítsük a századik évfordulóját annak, hogy Édouard apát atya 1921. szeptember 8-án a Quarr apátságban egyszerű fogadalmat tett. Az ő iskolájában, Mária iskolájában maradjatok hűségesek ennek az Egyetlen szükséges dolognak a keresésében, amely beteljesítette Mária szívét, és napról napra beteljesíti a ti szíveteket is.

Ámen.

Forrás: Rorate Caeli

https://invocabo.wordpress.com/2021/09/09/maria-anyja-a-bolcsessegnek-es-ot-ajanlja-fel-a-vilagnak/