2014. január 26., vasárnap

„De amikor eljön az Emberfia, gondoljátok, talál hitet a földön?”

Richard Williamson püspök 2014. január 25-i Eleisón-kommentárja

Az elmúlt év elején történt megválasztása óta Ferenc pápa [?] szavai és tettei olyan kevéssé katolikusok és annyira arcátlanok, hogy egy szedisvakantizmus lehetősége újra felmerült. Mindazonáltal ne felejtsük el, hogy Ferenc a II. Vatikáni Zsinat őrületét csupán leplezetlenebbül fejezi ki, mint öt előde. Tehát marad a kérdés: vajon a hat zsinati pápa (talán I. János Pál kivételével) valóban Krisztus helytartója volt?
Ugyanakkor ennek a kérdésnek nincs központi jelentősége. Mert még akkor is, ha ez a hat férfi nem volt pápa, a katolikus hit és a katolikus erkölcs egy jottányit sem változott, és ezen változatlan hit a Szentírás szerint arra kötelez bennünket: „Félve-remegve munkáljátok üdvösségteket.” (Fil 2,12) – Ha viszont ezek a férfiak valóban pápák voltak, és Ferenc is az, akkor sem lehet őket mindabban követni, amiben az igaz hittől és az igaz erkölcstől eltértek, mert szintén a Szentírás szerint érvényes számunkra: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek!” (ApCsel 5,29)
     Ennek ellenére fontosnak tartom, hogy megvitassuk a szedisvakantizmus néhány érvét, mert különböző szedisvakantisták a Szentszék üres voltát hitbeli dogmává akarják emelni a katolikusok számára. Az én véleményem szerint ez nem illendő. Szent Ágoston ezt mondja: „Kétség esetén szabadság.”
Ahhoz a problémához, melynek a szedisvakantizmus csupán egyik kifejeződése, azt a tényt tartom a kulcsnak, hogy Krisztus Egyházának történetében a II. Vatikáni Zsinat példanélküli katasztrófa volt: akkor is, ha ez a katasztrófa minden bizonnyal az egyházi emberek körében a késő középkor óta megfigyelhető hosszú hanyatlás logikus következménye volt.
     Egyfelől a katolikus Egyház és elveinek isteni természete, melyek a válságok, beleértve a zsinati válság alatt is uralkodik, változatlan. Másfelől ezen elvek alkalmazásában mindig figyelembe kell venni az állandóan változó emberi körülményeket, melyekben ezek az elvek működnek. És az emberiség még soha nem volt annyira züllött, mint ma.
Kettőt e változatlan elvekből kell egyesíteni: Az Egyház soha nem tud teljesen hitehagyottá válni, mert Urunk megígérte, hogy „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18). Ugyanakkor azonban Urunk azt is megkérdezte: „De amikor eljön az Emberfia, gondoljátok, talál hitet a földön?” (Lk 18,8) – Ez utóbbi nagyon fontos idézet, mert világosan utal arra, hogy az Egyház a világ végén szinte teljesen hitehagyottá válik, ahogy ez már most, a 2014-es évben megvalósulni látszik! És valóban, ha mi ma mégsem tartunk a világ végén, akkor is legalább ezen világvég főpróbájának közepén vagyunk, ahogy erre a La Salette-i jelenéskor a Boldogságos Szűz Mária, tiszteletreméltó Holzhauser plébános úr és Billot bíboros úr utaltak.
Ezért ma és a világ végén az egyház embereinek hitehagyása nagyon messze elmehet. Bár a mindenható Isten erejét nem tudja felülmúlni, ami garantálja, hogy az Egyház soha nem fog egészen eltűnni és zátonyra futni. Mindazonáltal az árulás olyan messzire mehet, amennyire Isten megengedi, vagy másképp kifejezve, semmi nem tartja vissza az Egyházat attól, hogy szinte teljesen hűtlenné váljon. Mit jelent a „szinte teljesen”? Egyedül Isten tudja, és ezért csak az idő fogja ezt a kérdést megválaszolni. Mert közülünk senki nem tudja Isten gondolatait olvasni, és csak a tények tudják az esemény után az isteni gondolkozásmód tartalmát számunkra bizonyossággal kinyilatkoztatni. Ugyanakkor a Szentírásban Isten részben közli velünk gondolkozásmódját.
Ami a világ végét illeti, az apokalipszis számos értelmezője (lásd Jel 13,11-17) az egyházi tekintélyeket a bárányhoz hasonló második vadállatnak tartják, ami az Antikrisztusnak szolgál. Mert ha ezek az egyházi tekintélyek ellenállnának az Antikrisztusnak, akkor ő sohase kerekedhetne felül, amit azonban a Szentírás szerint meg fog tenni. Csodálkozni lehet-e még akkor azon, hogy a világvége főpróbája alatt Krisztus helytartói úgy viselkednek és beszélnek, mint Krisztus ellenségei?
     E fontos háttér előtt a következő hetek kommentárjai a szedisvakantisták néhány legfontosabb érvére ad majd választ.
Kyrie eleison

http://www.katolikus-honlap.hu/1401/williamson.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése