2013. augusztus 17., szombat

Erőszakos kiházasítások Angliában

Kanállal védekeznek a fiatal lányok a rájuk erőszakolt, külföldön kötendő házasság ellen Nagy-Britanniában. A The Daily Mail című brit lap szerint a brit földön, de jobbára muszlim családokban élő lányok az alsóneműjükbe dugják az evőeszközt. Az ugyanis a repülőterek fémdetektorait azután riasztja, a lányok pedig azzal, hogy a biztonsági személyzet motozásra viszi őket, végre megszabadulnak szülői őrizetüktől.
A brit kormány tudomása szerint Nagy-Britanniában évente több ezer hajadont adnak férjhez szüleik erővel. Az egyes számú célország Pakisztán, utána Banglades, India, Szomália, Törökország, Irak és Irán a sorrend.
A hivatalos adatok szerint 2012 decemberéig 1485 esetben kapott állami segítséget házasságkötés elől menekülő lány, az apák sokszor halállal fenyegetik lányaikat. Több mint ötszáz lány 17 év alatti volt, a legidősebb pedig egy 71 esztendős nő.
A brit kormány a minap figyelmeztetést intézett az iskolás lányokhoz, hogy vigyázzanak, mert a nyári szünidőben a leggyakoribb az erőszakos kiházasítás. A Karma Nirvana nevű lánymentő szervezet is a kanalas trükköt tanácsolja nekik utolsó menekülési lehetőségként. Műanyag evőeszköz persze nem jó, a lényeg, hogy a tárgy fémből legyen, így kanál helyett természetesen más eszköz is megteszi.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése