Az eutanázia aláássa a társadalmi szolidaritást

André-Joseph Léonard mechelen-brüsszeli érsek felhívja a figyelmet az eutanáziát kiterjesztő belga törvényjavaslat veszélyes társadalmi hatásaira.

A korábbi hírünkben felvázolt belga törvényjavaslat, amely az eutanáziát kiskorú gyermekekre is kiterjesztené, továbbra is kemény vita tárgya. Az eutanáziát kiszélesítő törvénynek az is veszélye, hogy megnyit egy kaput, amely aztán egyre szélesebbre tárul. A vita jelenlegi szakaszában a Belgiumban 2002-ben elfogadott törvényt kívánják kiterjeszteni a 15 év alatti gyermekekre és az Alzheimer-kórban szenvedő betegekre. Ha javaslatot jóváhagyják, az orvosok véget vethetnek egy gyermek életének, ha olyan helyzetben van, amelyre orvosilag nincs megoldás, testi vagy pszichés szenvedése elhúzódó és elviselhetetlen, és eutanáziát kér. Az is kérhetné a kegyes halált, aki „elviselhetetlenül” szenved.

André-Joseph Léonard mechelen-brüsszeli érsek a SIR-nek adott interjújában rámutatott: ebben a kérdésben az egyéni szabadság üt vissza, amely szerint minden ember saját életének és halálának ura, azaz ő rendelkezhet arról, mikor és hogyan haljon meg. A téma minden bizonnyal a mai kulturális közegben gyökerezik. A halál idejéről és módjáról való döntés azonban másokat is bevon a megvalósításba. Azt kéri, hogy orvosok, ápolók, az orvosi személyzet, gyógyszerészek alkalmazkodjanak, igazodjanak az illető akaratához, és tegyenek eleget annak. Megtévesztő tehát azt gondolni, hogy az eutanázia választása csak az érdekelt személyt érinti, vagy hogy itt az egyén szabadságáról van szó: ez a választás másokat is bevon az eljárásba.

Azzal kapcsolatban, hogy hogyan hat vissza a társadalomra egy eutanáziát engedélyező törvény, tapasztalata alapján az érsek megállapította: árt az emberek közti szolidaritásnak. Alapjában véve az eutanáziáról való törvényalkotás nem tudatosan, de azt a gondolatot táplálja a közvéleményben, hogy mindenkinek egyedül kell megoldania saját problémáit.

„Amitől leginkább tartok – mondta André-Joseph Léonard –, éppen az a benne meghúzódó, álnok hatás, az a légkör, amely különösen nagy befolyással lehet az idősekre, azokra, akik nem tudják ellátni magukat: ha nehéz helyzetben vannak, úgy dönthetnek, hogy aláírnak egy papírt azt gondolva, hogy halálukkal megoldanak minden problémát, nem lesznek többé terhére senkinek. A gondolatmenet világos: ’érzem, hogy öregszem, kezdem elveszíteni mentális és fiziológiai képességeimet, jobb, ha meghalok’. Az eutanázia lehetősége olyan légkört teremt – a szolidaritás helyén, amely a gyengébbekkel való törődést is magába foglalja –, amelyben burkoltan ott rejlik a gyengébbtől való megszabadulás, amikor az teherré válik a közösség számára.”

A brüsszeli érsek határozott véleménye, hogy meg kell állnia az eutanázia kiterjesztésére irányuló folyamatnak. Egy törvényjavaslat szülői beleegyezés nélkül is jogot biztosítana a kiskorúaknak az eutanáziához. A tervek között szerepel a lehetőség kibővítése a demenciában vagy Alzheimer-kórban szenvedőkre is. Ezek a javaslatok aláássák a társadalmi kötelékeket és az emberek közti szolidaritást is – hangsúlyozta. Fennáll a veszély, hogy a megnyitott kapu egyre inkább kitárul.

Két eset az egész világon nagy port kavart. A 42 éves Nancy Verhels egy rosszul sikerült műtét következtében „gyógyíthatatlan állapotba” került, és „elviselhetetlen szenvedéseket” kellett elviselnie, ami utat nyitott számára, hogy eutanáziához folyamodjon.

Christian De Duve (1974-ben orvosi Nobel-díjat kapott) a Le soir című lapban közzétett levelében nyilatkozott arról, mi vezette őt az eutanáziáig: „Nem vagyok hívő. Meghalok, nem történik semmi.” Így várta lányát az Egyesült Államokból, és szerettei körében távozott el a földi életből. Lánya, Francoise nyilatkozta: „ránk mosolygott, azt mondta ’viszlát’, majd örökre lehunyta szemét”.

Magyar Kurír