1964. február 8. (elsőszombat)
"Nézz körül, ki az, aki Velem gyűjt?"
Érdekes az, amit munkám közben megmutatott. Mint valami forgás, olyan különös területre mutatott rá, és bármerre fordultam is, csak ezt láttam. Rengeteg lelket láttam végeláthatatlan területeken, sínylődtek testben-lélekben. Az Úr Jézus felhívta figyelmemet:
- "Látod, ezt azért mutatom meg, hogy lásd, mily nagy az aratás. Te kedves, te nagy segítőm, a mi kezünk együtt gyűjtsön! A lelkek megmentésén dolgozz csak továbbra is! Ez a látvány, melyet a szemed elé tártam, tájékoztatást nyújt, hogy ki az, aki Velem gyűjt. Látod a sok aratnivalót és a csekélyke munkaerőt? Ezért neked megfeszített erővel kell dolgoznod. Ugye, most élesebb lett lelkedben a fájdalom? Fogadd el jó szívvel! Ez a fájdalom elűzi lelkedből egy időre a gonosz zavargását, mely, látom, nagyon kimerített. Gyűjts Velem, Erzsébetem! Kevés a munkásom, és hiába ígérek nagy jutalmat, nem sok a jelentkező. Légy te is az Én jó munkásom, teljesítsd túl a normát!"
1964. február 12.
Az előző napon a remetei kegytemplomban jártam. Az újjáfestett templom szépsége igen megragadott. Másnap Ő is erről kezdett velem beszélgetni:
"Ugye gyönyörködtél házamban? Megragadta lelkedet az egyszerű szépség és áttekinthetőség. Legyen lelked is ilyen áttekinthető, hol nincs semmi és senki, csak Én!"
1964. február 13.
Még a múlt héten történt ez, de én olyan nehezen írok, pedig már tavaly elhatároztam, hogy ebben az évben szorgalmasabb leszek, és nem hagyom az Úr Jézus szavait íratlanul. De van idő, mikor arra gondolok, hogy az Úr Jézus ezt nekem mondta, és másoknak bizonyára mást mondana. Ő azonban megkért, hogy írjam csak le szavait, mert másoknak is kegyelmet osztogat általam, és legyek én a munkatársa ebben is. Megvallom, mivel kevés iskolám van, nemcsak az írás könnyedsége hiányzik nálam, hanem a helyesírás sem ismert előttem. Ezek miatt aztán állandó gátlásaim vannak, hogy mindent papírra vessek. Emlékezetemben sok mindent elraktározok és megjegyzek magamnak, de ez évtől lehetőleg igyekszem mindent leírni.
A múlt hét csütörtökén történt a rövid beszélgetés. Az elmúlt napokban lázas fül- és torokfájás kínzott. Nem bírtam nyelni semmi szilárd ételt. Csütörtökön éppen a szigorú böjti napom volt (csak kenyéren és vízen). Az Úr Jézus, látva kínos erőlködésemet, édes szavaira méltatott:
"Tudod, mivel nagyon kimerültünk mind a ketten, együnk valami kis meleget."
Egy kis rántott levest főztem, a meleg leves után valóban jobban lettem. Evés közben kedvesen áradozott, amit kevés szóban, de sok érzésben nyilvánított meg:
"Ugye, most erőre kaptunk mind a ketten? Mert Én is veled szenvedek. El tudnád képzelni, hogy magadra hagylak? Nem! Soha nem teszem meg. A mi bensőnk mindig együtt érez."
1964. február 14.
"Isteni szeretetem tüze által kitágítom lelkedet, hogy a kegyelmek még nagyobb bősége férjen el benned. A vasat a meleg tágítja ki, s minél jobban átizzik a tűzben, annál könnyebben formálható és tágítható. Ugye, érted? Hiszen te ebben a szakmában is dolgoztál. Azért mondom: minél többet vagy Istenségem izzó szeretetéhez közel, annál könnyebben formálom és tágítom lelkedet az Én isteni tetszésem szerint."
1964. február 15.
A szentmise után amint hazamentem, nem várt szavakkal szólt:
" Kis leánytestvérkém! Égő tűzként árasztom rád szeretetemet, mely által még nagyobb kegyelemre méltatlak. Nem újak ezek előtted, de mindenesetre a szavak felemlítése lelkedet újabb önátadásra és kérésem újbóli elfogadására készteti. Szenvedned kell a vértanúságig. Ezen szavaimat, mint bizonyítékot fogadd el! Ez isteni szeretetem végleges és vissza nem vonható bizonyítéka."
Ezek az igen komoly szavak mély elgondolkozásra késztettek. Még ugyanaznap a gonosz felháborító vakmerőséggel rontott be lelkem elmélyülő csendjébe. Lelket megrázó, pokoli erőszakkal támadt rám: "Habár nem tagadom én sem, és el is ismerem a rád bízott ügy igaz voltát, mert erre kényszerítve vagyok, de arról biztosíthatlak, soha nem tudsz annyit szenvedni, hogy ezt tovább vidd. Azért nem, mert áll alázatosságba temetkezve nem teszel egyetlen lépést sem. Ha tennél is, számodra ez is csak a kudarcok megismétlése lenne. Gyóntatód is személyes ellenszenvet táplál irántad. Tehát rajta keresztül ne remélj, úgysem tesz semmit! Neked nélküle kell menned... Azt hiszed, a kemény életmódod által jutsz előbbre? Tévedsz! ... Ha külső megnyilvánulási jelek kísérnék a te emberi törekvéseidet, az más volna, de így senki sem hiszi el, bármennyire igaz is az, amiért életedet kell feláldoznod. Soha nem jut érvényre általad! ..."
Órákon át tartott ez a lelket-testet kimerítő támadás, mely elmémet sötét kínban tartotta. -Ez gyakran megtörténik, csak igen ritkán írom le.
Aznap közös ismerősünkről beszélgettünk egy társammal. Ő beszélgetés közben megjegyezte: "Nem egy lumen!" -nem tette ő sértő szándékkal, engem mégis rosszul érintett, mert az illető tiszteletben álló személy előttem már évek óta. S nehogy a beszélgetés folyamán a felebaráti szeretet ellen csorba essék, az én imádott Jézusomra gondoltam nyomban. Szerettem volna társamnak megmondani, kire gondolok én, hogy ki a lumen, de erre már nem volt idő. -Hazamenet is az Ő imádásában merültem el. Az Úr Jézus gondolataimra válaszolt:
"Olyan jól esik Nekem, hogy szíved Velem érez, és minden csekélységre megrezdül! Sugallataim állandó szemmel tartása az, mely ilyen gyorsan fényt vetít lelkedre. -Én vagyok a Lumen Christi! Rám felnézhettek. Én vagyok az áldozat fensége, nagysága, az irgalom mélysége és kifogyhatatlansága, a példaadás bősége, a türelem leküzdhetetlen Istene, a meg nem ingatható jóság, mely Belőlem felétek árad. Igen, ki mondhatja magáról mindezt? Csak Én, a Lumen Christi, ki az Atyával egylényegű vagyok. Én megtettem értetek mindent, hogy a világ Lumen-je legyek, Akit követnetek kell. Én, az emberi gyengeség erőt adója, Én meggyőztem a világot emberi természetem útmutatásával is..."
1964. február 17.
Napközben az Úr Jézus szólt:
"A mi elménk gondolata egy legyen! Szeresd ezt az imát, melyre azért tanítottalak meg, hogy minden szavába akkor és úgy fogóddzál bele, hogy mindenkor megtaláld az erőt, melyre lelkednek szüksége van. Leányom, higgy! El ne tántorítson semmi! A Belém vetett hit és bizalom fog üdvözíteni. Nem csupán a te erőlködésed, mert a Belém vetett hit és bizalom nélkül valóban gyengécske vagy. De hiszen éppen ezért választottalak ki téged égi közléseink eszközéül, hogy lássa a világ az isteni Akarat érvényesülését, melyet csakis a gyengék által akarunk nyilvánosságra hozni. Én a természet rendjét nem bontom, meg és nem függesztem fel körülötted. Az Én isteni bölcsességem és az ügy szükségessége szerint cselekszem. A gonosz kísértése, mellyel lelkedet és elmédet zavarja, ne tántorítson el a Belém vetett hit és bizalom útjáról. Bármily gyengének is érzed magad, az nem baj, mert sem gyöngeséged megnyilvánulása, sem állandó erőlködésed nem juttatja célhoz ügyünket. Csupán alázatosságod az egyetlen eszköz kezedben, mely az ügyet érvényre segíti jutni."
1964. február 20.
Még most is az áldatlan influenza kínoz. Most meg a szem- és arcüregemet támadta meg. Estére már olyan állapotban voltam, hogy már csak fél órát töltöttem az Úr Jézusnál. Éreztem, a láz újra erőt vett rajtam. Reggelre jobban lettem, és szívem nagyot dobbant, amikor Eléje borultam. Sok mindent akartam mondani, de Ő megelőzött:
"Isten hozott, leánykám! Köszöntelek!"
S az előttem jól ismert szívdobogását engedte éreznem. Csak a csend töltött el, melyet az Úr Jézus tört meg ismét:
"Légy elnéző! Újra panaszaimmal fordulok hozzád. Most, hogy szívünk együtt dobban, elménk gondolata is olvadjon e g g y é. Ma meg holnap jó napom lesz. (Ez első péntek előtti nap volt.) Úgy várom én mindig ezeket a napokat! Engesztelésem különleges napjai ezek. Ilyenkor a kegyelem úgy árad, mint az üdítő harmat, mely csillogva hull a száraz és sötét lelkekre. Te csak akarj, a többit bízd Rám! Nem az elért eredmény az, mely szentté tesz, mely üdvözít, mely közelemben tart, hanem a szünet nélküli akarás. Ez teszi a te lelkedet is ünnepélyessé. De újra mondom, jó napom lesz, mert már előre látom akarásodat. Ugye milyen szerény vagyok, milyen könnyen tudsz kedvemben járni? Ha nem sikerül, nem baj. Csak akarj újra meg újra! Ez űzi el bánatomat. Panaszos szavaimat, tudom, te sem veszed zaklatásnak, hiszen a mi bensőnk együtt érez. Tégy te is úgy, mint Én, biztosíts Engem állandó szeretetedről, melyet az állandó áldozatvállalás égő tüze tart izzásban. Az nem számit Nekem, hogy mit és mennyit tudsz adni egy nap, csak szünetet ne tarts, mert az nagyon szomorúvá tenne. Látod, azért vagyok olyan sokat szomorú, mert állandóan éreztetitek Velem, hogy a teher, melyet rátok tettem, nehéz. Te, Szívem öröme, te nem sokallod meg szünet nélküli panaszomat. S Nekem már ez is enyhülés. Vigasztalj mások helyett is!"
1964. február 22.
Az Úr Jézus szólt:
"Már tegnap este akartam veled beszélgetni, de láttam, fáradtságod miatt korán lepihentél. Az idő most inkább alkalmas. Te tudod, mit tettem érted. Hiszen sokszor elmerülsz kínszenvedésem szemléletében. Ó, mily boldog vagyok, ha azt látom, hogy nem hiába szenvedtem érted, értetek! Ez igazán öröm Nekem. Lelketek, mely a föld iszapjában él, nem tud önmagától megszabadulni. Én kiszedlek a bűn iszapjából, s utána Szent Véremmel moslak meg benneteket. Boruljatok le szent Keresztem tövébe, és engedjétek, hogy hulljon reátok ez az áldott Szent Vér. Vércseppjeim váltó (=csekk) a kezetekben, rajtatok áll, hogy beváltsátok. E váltó nem jár le a világ végezetéig. A kegyelem állapotában élő lélek bárhol beválthatja, bármikor, halála napjáig, de erről nem vagytok biztosítva. Azért ki-ki azon legyen, hogy váltóját, Szent Vérem váltságdíját mind gyakrabban igénybe vegye. Ne élete alkonyán, mert így a kifizetett értéket nem sokáig használhatja már. Használjátok életetek lendületes erejében. Én is életem teljében áldoztam fel Magamat értetek. A legszívesebben ezt a viszonzást fogadom el tőletek. Hányszor hallom lelketekből felsóhajtani ezt: Én Megváltóm! -De sajnos, ez csak megszokás. Ó, hogy fáj Szívemnek ez az érzés nélküli fohász, mely csak elmélázó közömbösségből ered! Ne így szeressetek Engem!"
1964. február 23.
Amit most leírok, az annyira különös. Egy alkalommal a máriaremetei kegytemplomban a Szent Szűztől vezettetve egy előttem egészen ismeretlen atyának kellett átadnom a Szent Szűz Szeretetlángját. Majd arra kért a Szűzanya, hogy tartsam számon mindazokat a személyeket, kik már valamit is tudnak az Ő Szeretetlángjáról. Annak az ismeretlen atyának a nevét és címét akkor a sekrestyében meg is tudakoltam. Amint kiléptem a sekrestyéből, nyomban meglepett egy érzés, hogy ez a kapott cím nem azonos név és cím azzal, akit kérdeztem. Én azonban nem törődtem a figyelmeztető érzéssel, eltettem a címet, és a Szent Szűz kérése szerint a többi névjegyzékhez csatoltam. Időközben azonban mégis nyugtalanító érzésem támadt, s ez az érzés továbbra is kísért.
Most hogy ismét a kegytemplomban jártam, a Szűzanya határozott indítást adott:
"Menj, és rögtön tudakold meg a helyes nevet és címet!"
Most már nem állhattam ellen, odamentem a gyóntatóhelyiség felé. A mellettem levő ismerős figyelmeztetett, hogy a pap elhagyta a gyóntatóhelyiséget. Ez olyan időben volt, amikor már nem gyóntattak. De legnagyobb meglepetésemre láttam, hogy az atya visszajön. Erre kissé megnyugodtam. Tehát látható ebből, hogy ez a Szűzanya kérése.
Amint beléptem, jeleztem az atyának, hogy nem gyónni jöttem. Majd felidéztem előtte a több mint egy évvel ezelőtt átadott rendkívüli dolgok átolvasását. Az atya azonnal emlékezett a dolgokra, és azt válaszolta: "Igen, tudom, a Sátán megvakításáról volt benne szó." Majd hozzátette, hogy csak imádkozzam jól. Én meglepődtem ezen, mivel hogy ebben a papban megmaradt a lényeg. Hiszen erre megy az egész: a Sátán megvakítására! Ez a Szent Szűz Szeretetlángjának egyetlen és fő célja, melyre Ő azt mondta, hogy ilyen nagy kegyelmi kiáradást még nem bocsátott a Földre, mióta az Ige Testté lett. Szóval az atyától megkérdeztem, mi a neve és címe... (kórház), az első alkalommal megadott cím a sekrestyében V. József (...templom) volt. Most már megértettem, miért volt a Szűzanya határozott indítása. Az atyától még távozásom előtt áldást kértem, és most már végképpen elhagyta lelkemet a nyugtalanító érzés.
1964. február 24.
Esten fél nyolc órakor a krisztinavárosi templom mellett haladtam el, s mivel már késő volt, nem szándékoztam bemenni. Az Úr Jézus váratlanul így szólt:
"Jöjj be Hozzám, és mondj egy istenhozzád-ott!"
Bementem, és meglepetésemre a pap éppen a nyitott tabernákulum előtt állt. Kezét az ajtón tartva, becsukni készült azt. Amikor leborultam, Ő így szólt:
"Úgy vártalak! Milyen kedves vagy, hogy bejöttél!"
Közben a pap becsukta az oltárszekrényt, és mély hódolattal háromszor is meghajolt. Erről felismertem, hogy görög katolikus pap volt. Utána magyar szövegű imádsággal még kétszer is kifordult, és a kehellyel kétszer is áldást adott. Majd az utolsó evangélium előtt is adott áldást.
Amíg így imádtam az Úr Jézust, Ő csendes jósággal megjegyezte:
"Látod, azért hívtalak, hogy többszöri áldásomban részesülj. Ugye meg vagy elégedve Velem."
Ekkora leereszkedést! Ó, Uram Jézusom, én már megsemmisülni sem tudok Előtted!
"Jól van ez így, leánykám. Mennyit hívogatom a lelkeket, és sóvárogva vágyom s várom, hogy figyeljenek isteni sugallataimra! Légy továbbra is engesztelőm!"
1964. február 25.
Másnap a szentmise után, amikor hazamentem, házi munkám végzése közben az előző esti beszélgetést folytatta:
"Ha tegnapi hívásomra nem jöttél volna, a többszöri áldást, melyben részesültél, nem osztottam volna ki részedre. Boldogan mondom neked, ezek mind újabb és újabb bizonyítékai szolgálatkész szeretetednek. Ó, hány visszautasítóm van, csak egyetlen perc alatt is! Szívem ott pihen meg, ahol nem kap visszautasítást. Bőséges és tiszteletteljes hálaadásod, melyet még az éj folyamán sem szakítasz meg, Engem is lekötelez. Amíg Nálam voltál, Én gyönyörködtem áhítattal telített, bőséges hálaadásodban. Most, hogy eljöttél Tőlem, Én jöttem el tehozzád, hogy hálálkodjam nálad itt, munkád közben. Fogd fel Istenségem sóvárgását, melyet most itt, nálad óhajtok csillapítani. Gyönyörűség veled lennem, hiszen érzem, hogy szíved minden dobbanása az Enyém. Veled vagyok egész nap. Ne remegj meg Előttem, csak egy pillanat, és nem több, s nem érzed jelenlétemet. Szükséged van testi erődre a vállalt kötelesség teljesítéséhez..."
1964. február 28.
Az esti imádási órán megújítottam a felajánlásomat: Édes Jézus, Neked élek, Neked halok.
"Én is! Én is! Érted éltem, érted haltam!" S minden szót, amelyet Hozzá intéztem, mint valami visszhangot halottam lelkemben. Tovább folytattam: Imádlak, áldalak, magasztallak, dicsőítlek mindazok helyett, kik ezt nem teszik meg. -Imádásom közben Ő nagy szeretettel áradozott felém:
"Leánytestvérkém, a nagy hódolatért megáldalak nagyon téged és családodat, és mindazokat, akik helyett ezt Nekem nyújtod. Reájuk árasztom kegyelmeim bőségét."
Arra gondoltam, nem értettem-e rosszul e leírt szavakat, mert akkor visszavonom.
"Nem! Ezt ne tedd! Érts meg Engem, a sokat mellőzött Szeretetet, ha elméd nem is fogja fel! Mit meg nem adnék annak a léleknek, aki viszonozza szeretetemet! Szerető Szívemet elragadja az ,esztelenség'. Azért használom e szavakat, hogy érts meg, mint embert. Tudom, hogy nem elméddel szeretsz, de ez nem is volna Számomra oly kedves. Az ilyen szeretet nem ragad meg. A mi szívünk együtt dobban. Ez a szeretet más, mint az értelem-szeretet, mely méricskél, latolgat, fontolgat. Értesz most már Engem? Lásd, hogy Én mennyire emberi módon vagyok megközelíthető számotokra. Támasszon ez bennetek kölcsönös bizalmat Irántam!"
1964. február 29.
Imádott Jézusom, fogadj el engem, így, ahogy vagyok!
"Te is! Vértől összecsapzott hajamat, megostorozott testemet, átszegezett kezemet és lábamat, megnyitott oldalamat, ruhámtól is megfosztottan. "
S közben átelmélkedte velem szomorú szavait... Majd így szólt:
" Vonj be szereteteddel, mely felfogja oldalsebemből kifolyó Szent Véremet. Szemlélj csak, szemlélj! Láttál Hozzám hasonló szánalmas teremtést életedben? Látod mennyire tönkretettem magam? Te sem vihetsz semmit sem túlzásba Énértem. S míg így együtt érez bensőnk, addig elménk gondolata is egy legyen!
Megkérlek, írd le még egyszer a Szentatyával együttműködő tanításomat. Erről még nem is elmélkedtünk. Pedig ez igen fontos. Ha nem tudod, újra elmondom."
Amire az Úr Jézus ismételten kér, azt 1963. május 29-én íratta le velem először. Miután leírtam, eltettem minden rágondolás nélkül. Mivel a kételyek igen nagyok voltak a lelkemben, nem mertem még újra elolvasni sem. S ma az Úr Jézus ismételten leíratta velem:
"Megváltó munkámhoz nagy szükségem van rátok."
Én csak figyeltem szavait, melyeket mondott. Alig tudtam gondolataimban elrendezni. A kétely ismét lelkemre nehezedett e szavak hallatára, mikor személyemet említette, és szorosan együttműködő tevékenységem fontos munkáját a Szentatya munkájával együtt említette. Az Úr Jézus szelíd szavakkal tovább beszélt:
"Neked és minden családanyának, kik az Én Szívem szerint cselekedtek, szól: Munkátok értéke nem kisebb még a legnagyobb papi méltóságra emelt személyek tevékenységénél sem. Értsétek meg, ti, édesanyák, azt a fenséges hivatást, melyet reátok bíztam. Ti vagytok hívatva benépesíteni az Én Országomat és betölteni a bukott angyalok helyét. Szívetekből, öletekből indul el Anyaszentegyházam minden lépése. Országom úgy növekszik, ahogy ti, édesanyák, munkálkodtok a teremtett lelkek között. Nektek van a legnagyobb és a legfelelősségteljesebb munkátok. Legyetek annak teljes tudatában, hogy a ti kezetekbe adtam a lelkek sokaságának üdvösségre vezető munkáját."
"Nézz körül, ki az, aki Velem gyűjt?"
Érdekes az, amit munkám közben megmutatott. Mint valami forgás, olyan különös területre mutatott rá, és bármerre fordultam is, csak ezt láttam. Rengeteg lelket láttam végeláthatatlan területeken, sínylődtek testben-lélekben. Az Úr Jézus felhívta figyelmemet:
- "Látod, ezt azért mutatom meg, hogy lásd, mily nagy az aratás. Te kedves, te nagy segítőm, a mi kezünk együtt gyűjtsön! A lelkek megmentésén dolgozz csak továbbra is! Ez a látvány, melyet a szemed elé tártam, tájékoztatást nyújt, hogy ki az, aki Velem gyűjt. Látod a sok aratnivalót és a csekélyke munkaerőt? Ezért neked megfeszített erővel kell dolgoznod. Ugye, most élesebb lett lelkedben a fájdalom? Fogadd el jó szívvel! Ez a fájdalom elűzi lelkedből egy időre a gonosz zavargását, mely, látom, nagyon kimerített. Gyűjts Velem, Erzsébetem! Kevés a munkásom, és hiába ígérek nagy jutalmat, nem sok a jelentkező. Légy te is az Én jó munkásom, teljesítsd túl a normát!"
1964. február 12.
Az előző napon a remetei kegytemplomban jártam. Az újjáfestett templom szépsége igen megragadott. Másnap Ő is erről kezdett velem beszélgetni:
"Ugye gyönyörködtél házamban? Megragadta lelkedet az egyszerű szépség és áttekinthetőség. Legyen lelked is ilyen áttekinthető, hol nincs semmi és senki, csak Én!"
1964. február 13.
Még a múlt héten történt ez, de én olyan nehezen írok, pedig már tavaly elhatároztam, hogy ebben az évben szorgalmasabb leszek, és nem hagyom az Úr Jézus szavait íratlanul. De van idő, mikor arra gondolok, hogy az Úr Jézus ezt nekem mondta, és másoknak bizonyára mást mondana. Ő azonban megkért, hogy írjam csak le szavait, mert másoknak is kegyelmet osztogat általam, és legyek én a munkatársa ebben is. Megvallom, mivel kevés iskolám van, nemcsak az írás könnyedsége hiányzik nálam, hanem a helyesírás sem ismert előttem. Ezek miatt aztán állandó gátlásaim vannak, hogy mindent papírra vessek. Emlékezetemben sok mindent elraktározok és megjegyzek magamnak, de ez évtől lehetőleg igyekszem mindent leírni.
A múlt hét csütörtökén történt a rövid beszélgetés. Az elmúlt napokban lázas fül- és torokfájás kínzott. Nem bírtam nyelni semmi szilárd ételt. Csütörtökön éppen a szigorú böjti napom volt (csak kenyéren és vízen). Az Úr Jézus, látva kínos erőlködésemet, édes szavaira méltatott:
"Tudod, mivel nagyon kimerültünk mind a ketten, együnk valami kis meleget."
Egy kis rántott levest főztem, a meleg leves után valóban jobban lettem. Evés közben kedvesen áradozott, amit kevés szóban, de sok érzésben nyilvánított meg:
"Ugye, most erőre kaptunk mind a ketten? Mert Én is veled szenvedek. El tudnád képzelni, hogy magadra hagylak? Nem! Soha nem teszem meg. A mi bensőnk mindig együtt érez."
1964. február 14.
"Isteni szeretetem tüze által kitágítom lelkedet, hogy a kegyelmek még nagyobb bősége férjen el benned. A vasat a meleg tágítja ki, s minél jobban átizzik a tűzben, annál könnyebben formálható és tágítható. Ugye, érted? Hiszen te ebben a szakmában is dolgoztál. Azért mondom: minél többet vagy Istenségem izzó szeretetéhez közel, annál könnyebben formálom és tágítom lelkedet az Én isteni tetszésem szerint."
1964. február 15.
A szentmise után amint hazamentem, nem várt szavakkal szólt:
" Kis leánytestvérkém! Égő tűzként árasztom rád szeretetemet, mely által még nagyobb kegyelemre méltatlak. Nem újak ezek előtted, de mindenesetre a szavak felemlítése lelkedet újabb önátadásra és kérésem újbóli elfogadására készteti. Szenvedned kell a vértanúságig. Ezen szavaimat, mint bizonyítékot fogadd el! Ez isteni szeretetem végleges és vissza nem vonható bizonyítéka."
Ezek az igen komoly szavak mély elgondolkozásra késztettek. Még ugyanaznap a gonosz felháborító vakmerőséggel rontott be lelkem elmélyülő csendjébe. Lelket megrázó, pokoli erőszakkal támadt rám: "Habár nem tagadom én sem, és el is ismerem a rád bízott ügy igaz voltát, mert erre kényszerítve vagyok, de arról biztosíthatlak, soha nem tudsz annyit szenvedni, hogy ezt tovább vidd. Azért nem, mert áll alázatosságba temetkezve nem teszel egyetlen lépést sem. Ha tennél is, számodra ez is csak a kudarcok megismétlése lenne. Gyóntatód is személyes ellenszenvet táplál irántad. Tehát rajta keresztül ne remélj, úgysem tesz semmit! Neked nélküle kell menned... Azt hiszed, a kemény életmódod által jutsz előbbre? Tévedsz! ... Ha külső megnyilvánulási jelek kísérnék a te emberi törekvéseidet, az más volna, de így senki sem hiszi el, bármennyire igaz is az, amiért életedet kell feláldoznod. Soha nem jut érvényre általad! ..."
Órákon át tartott ez a lelket-testet kimerítő támadás, mely elmémet sötét kínban tartotta. -Ez gyakran megtörténik, csak igen ritkán írom le.
Aznap közös ismerősünkről beszélgettünk egy társammal. Ő beszélgetés közben megjegyezte: "Nem egy lumen!" -nem tette ő sértő szándékkal, engem mégis rosszul érintett, mert az illető tiszteletben álló személy előttem már évek óta. S nehogy a beszélgetés folyamán a felebaráti szeretet ellen csorba essék, az én imádott Jézusomra gondoltam nyomban. Szerettem volna társamnak megmondani, kire gondolok én, hogy ki a lumen, de erre már nem volt idő. -Hazamenet is az Ő imádásában merültem el. Az Úr Jézus gondolataimra válaszolt:
"Olyan jól esik Nekem, hogy szíved Velem érez, és minden csekélységre megrezdül! Sugallataim állandó szemmel tartása az, mely ilyen gyorsan fényt vetít lelkedre. -Én vagyok a Lumen Christi! Rám felnézhettek. Én vagyok az áldozat fensége, nagysága, az irgalom mélysége és kifogyhatatlansága, a példaadás bősége, a türelem leküzdhetetlen Istene, a meg nem ingatható jóság, mely Belőlem felétek árad. Igen, ki mondhatja magáról mindezt? Csak Én, a Lumen Christi, ki az Atyával egylényegű vagyok. Én megtettem értetek mindent, hogy a világ Lumen-je legyek, Akit követnetek kell. Én, az emberi gyengeség erőt adója, Én meggyőztem a világot emberi természetem útmutatásával is..."
1964. február 17.
Napközben az Úr Jézus szólt:
"A mi elménk gondolata egy legyen! Szeresd ezt az imát, melyre azért tanítottalak meg, hogy minden szavába akkor és úgy fogóddzál bele, hogy mindenkor megtaláld az erőt, melyre lelkednek szüksége van. Leányom, higgy! El ne tántorítson semmi! A Belém vetett hit és bizalom fog üdvözíteni. Nem csupán a te erőlködésed, mert a Belém vetett hit és bizalom nélkül valóban gyengécske vagy. De hiszen éppen ezért választottalak ki téged égi közléseink eszközéül, hogy lássa a világ az isteni Akarat érvényesülését, melyet csakis a gyengék által akarunk nyilvánosságra hozni. Én a természet rendjét nem bontom, meg és nem függesztem fel körülötted. Az Én isteni bölcsességem és az ügy szükségessége szerint cselekszem. A gonosz kísértése, mellyel lelkedet és elmédet zavarja, ne tántorítson el a Belém vetett hit és bizalom útjáról. Bármily gyengének is érzed magad, az nem baj, mert sem gyöngeséged megnyilvánulása, sem állandó erőlködésed nem juttatja célhoz ügyünket. Csupán alázatosságod az egyetlen eszköz kezedben, mely az ügyet érvényre segíti jutni."
1964. február 20.
Még most is az áldatlan influenza kínoz. Most meg a szem- és arcüregemet támadta meg. Estére már olyan állapotban voltam, hogy már csak fél órát töltöttem az Úr Jézusnál. Éreztem, a láz újra erőt vett rajtam. Reggelre jobban lettem, és szívem nagyot dobbant, amikor Eléje borultam. Sok mindent akartam mondani, de Ő megelőzött:
"Isten hozott, leánykám! Köszöntelek!"
S az előttem jól ismert szívdobogását engedte éreznem. Csak a csend töltött el, melyet az Úr Jézus tört meg ismét:
"Légy elnéző! Újra panaszaimmal fordulok hozzád. Most, hogy szívünk együtt dobban, elménk gondolata is olvadjon e g g y é. Ma meg holnap jó napom lesz. (Ez első péntek előtti nap volt.) Úgy várom én mindig ezeket a napokat! Engesztelésem különleges napjai ezek. Ilyenkor a kegyelem úgy árad, mint az üdítő harmat, mely csillogva hull a száraz és sötét lelkekre. Te csak akarj, a többit bízd Rám! Nem az elért eredmény az, mely szentté tesz, mely üdvözít, mely közelemben tart, hanem a szünet nélküli akarás. Ez teszi a te lelkedet is ünnepélyessé. De újra mondom, jó napom lesz, mert már előre látom akarásodat. Ugye milyen szerény vagyok, milyen könnyen tudsz kedvemben járni? Ha nem sikerül, nem baj. Csak akarj újra meg újra! Ez űzi el bánatomat. Panaszos szavaimat, tudom, te sem veszed zaklatásnak, hiszen a mi bensőnk együtt érez. Tégy te is úgy, mint Én, biztosíts Engem állandó szeretetedről, melyet az állandó áldozatvállalás égő tüze tart izzásban. Az nem számit Nekem, hogy mit és mennyit tudsz adni egy nap, csak szünetet ne tarts, mert az nagyon szomorúvá tenne. Látod, azért vagyok olyan sokat szomorú, mert állandóan éreztetitek Velem, hogy a teher, melyet rátok tettem, nehéz. Te, Szívem öröme, te nem sokallod meg szünet nélküli panaszomat. S Nekem már ez is enyhülés. Vigasztalj mások helyett is!"
1964. február 22.
Az Úr Jézus szólt:
"Már tegnap este akartam veled beszélgetni, de láttam, fáradtságod miatt korán lepihentél. Az idő most inkább alkalmas. Te tudod, mit tettem érted. Hiszen sokszor elmerülsz kínszenvedésem szemléletében. Ó, mily boldog vagyok, ha azt látom, hogy nem hiába szenvedtem érted, értetek! Ez igazán öröm Nekem. Lelketek, mely a föld iszapjában él, nem tud önmagától megszabadulni. Én kiszedlek a bűn iszapjából, s utána Szent Véremmel moslak meg benneteket. Boruljatok le szent Keresztem tövébe, és engedjétek, hogy hulljon reátok ez az áldott Szent Vér. Vércseppjeim váltó (=csekk) a kezetekben, rajtatok áll, hogy beváltsátok. E váltó nem jár le a világ végezetéig. A kegyelem állapotában élő lélek bárhol beválthatja, bármikor, halála napjáig, de erről nem vagytok biztosítva. Azért ki-ki azon legyen, hogy váltóját, Szent Vérem váltságdíját mind gyakrabban igénybe vegye. Ne élete alkonyán, mert így a kifizetett értéket nem sokáig használhatja már. Használjátok életetek lendületes erejében. Én is életem teljében áldoztam fel Magamat értetek. A legszívesebben ezt a viszonzást fogadom el tőletek. Hányszor hallom lelketekből felsóhajtani ezt: Én Megváltóm! -De sajnos, ez csak megszokás. Ó, hogy fáj Szívemnek ez az érzés nélküli fohász, mely csak elmélázó közömbösségből ered! Ne így szeressetek Engem!"
1964. február 23.
Amit most leírok, az annyira különös. Egy alkalommal a máriaremetei kegytemplomban a Szent Szűztől vezettetve egy előttem egészen ismeretlen atyának kellett átadnom a Szent Szűz Szeretetlángját. Majd arra kért a Szűzanya, hogy tartsam számon mindazokat a személyeket, kik már valamit is tudnak az Ő Szeretetlángjáról. Annak az ismeretlen atyának a nevét és címét akkor a sekrestyében meg is tudakoltam. Amint kiléptem a sekrestyéből, nyomban meglepett egy érzés, hogy ez a kapott cím nem azonos név és cím azzal, akit kérdeztem. Én azonban nem törődtem a figyelmeztető érzéssel, eltettem a címet, és a Szent Szűz kérése szerint a többi névjegyzékhez csatoltam. Időközben azonban mégis nyugtalanító érzésem támadt, s ez az érzés továbbra is kísért.
Most hogy ismét a kegytemplomban jártam, a Szűzanya határozott indítást adott:
"Menj, és rögtön tudakold meg a helyes nevet és címet!"
Most már nem állhattam ellen, odamentem a gyóntatóhelyiség felé. A mellettem levő ismerős figyelmeztetett, hogy a pap elhagyta a gyóntatóhelyiséget. Ez olyan időben volt, amikor már nem gyóntattak. De legnagyobb meglepetésemre láttam, hogy az atya visszajön. Erre kissé megnyugodtam. Tehát látható ebből, hogy ez a Szűzanya kérése.
Amint beléptem, jeleztem az atyának, hogy nem gyónni jöttem. Majd felidéztem előtte a több mint egy évvel ezelőtt átadott rendkívüli dolgok átolvasását. Az atya azonnal emlékezett a dolgokra, és azt válaszolta: "Igen, tudom, a Sátán megvakításáról volt benne szó." Majd hozzátette, hogy csak imádkozzam jól. Én meglepődtem ezen, mivel hogy ebben a papban megmaradt a lényeg. Hiszen erre megy az egész: a Sátán megvakítására! Ez a Szent Szűz Szeretetlángjának egyetlen és fő célja, melyre Ő azt mondta, hogy ilyen nagy kegyelmi kiáradást még nem bocsátott a Földre, mióta az Ige Testté lett. Szóval az atyától megkérdeztem, mi a neve és címe... (kórház), az első alkalommal megadott cím a sekrestyében V. József (...templom) volt. Most már megértettem, miért volt a Szűzanya határozott indítása. Az atyától még távozásom előtt áldást kértem, és most már végképpen elhagyta lelkemet a nyugtalanító érzés.
1964. február 24.
Esten fél nyolc órakor a krisztinavárosi templom mellett haladtam el, s mivel már késő volt, nem szándékoztam bemenni. Az Úr Jézus váratlanul így szólt:
"Jöjj be Hozzám, és mondj egy istenhozzád-ott!"
Bementem, és meglepetésemre a pap éppen a nyitott tabernákulum előtt állt. Kezét az ajtón tartva, becsukni készült azt. Amikor leborultam, Ő így szólt:
"Úgy vártalak! Milyen kedves vagy, hogy bejöttél!"
Közben a pap becsukta az oltárszekrényt, és mély hódolattal háromszor is meghajolt. Erről felismertem, hogy görög katolikus pap volt. Utána magyar szövegű imádsággal még kétszer is kifordult, és a kehellyel kétszer is áldást adott. Majd az utolsó evangélium előtt is adott áldást.
Amíg így imádtam az Úr Jézust, Ő csendes jósággal megjegyezte:
"Látod, azért hívtalak, hogy többszöri áldásomban részesülj. Ugye meg vagy elégedve Velem."
Ekkora leereszkedést! Ó, Uram Jézusom, én már megsemmisülni sem tudok Előtted!
"Jól van ez így, leánykám. Mennyit hívogatom a lelkeket, és sóvárogva vágyom s várom, hogy figyeljenek isteni sugallataimra! Légy továbbra is engesztelőm!"
1964. február 25.
Másnap a szentmise után, amikor hazamentem, házi munkám végzése közben az előző esti beszélgetést folytatta:
"Ha tegnapi hívásomra nem jöttél volna, a többszöri áldást, melyben részesültél, nem osztottam volna ki részedre. Boldogan mondom neked, ezek mind újabb és újabb bizonyítékai szolgálatkész szeretetednek. Ó, hány visszautasítóm van, csak egyetlen perc alatt is! Szívem ott pihen meg, ahol nem kap visszautasítást. Bőséges és tiszteletteljes hálaadásod, melyet még az éj folyamán sem szakítasz meg, Engem is lekötelez. Amíg Nálam voltál, Én gyönyörködtem áhítattal telített, bőséges hálaadásodban. Most, hogy eljöttél Tőlem, Én jöttem el tehozzád, hogy hálálkodjam nálad itt, munkád közben. Fogd fel Istenségem sóvárgását, melyet most itt, nálad óhajtok csillapítani. Gyönyörűség veled lennem, hiszen érzem, hogy szíved minden dobbanása az Enyém. Veled vagyok egész nap. Ne remegj meg Előttem, csak egy pillanat, és nem több, s nem érzed jelenlétemet. Szükséged van testi erődre a vállalt kötelesség teljesítéséhez..."
1964. február 28.
Az esti imádási órán megújítottam a felajánlásomat: Édes Jézus, Neked élek, Neked halok.
"Én is! Én is! Érted éltem, érted haltam!" S minden szót, amelyet Hozzá intéztem, mint valami visszhangot halottam lelkemben. Tovább folytattam: Imádlak, áldalak, magasztallak, dicsőítlek mindazok helyett, kik ezt nem teszik meg. -Imádásom közben Ő nagy szeretettel áradozott felém:
"Leánytestvérkém, a nagy hódolatért megáldalak nagyon téged és családodat, és mindazokat, akik helyett ezt Nekem nyújtod. Reájuk árasztom kegyelmeim bőségét."
Arra gondoltam, nem értettem-e rosszul e leírt szavakat, mert akkor visszavonom.
"Nem! Ezt ne tedd! Érts meg Engem, a sokat mellőzött Szeretetet, ha elméd nem is fogja fel! Mit meg nem adnék annak a léleknek, aki viszonozza szeretetemet! Szerető Szívemet elragadja az ,esztelenség'. Azért használom e szavakat, hogy érts meg, mint embert. Tudom, hogy nem elméddel szeretsz, de ez nem is volna Számomra oly kedves. Az ilyen szeretet nem ragad meg. A mi szívünk együtt dobban. Ez a szeretet más, mint az értelem-szeretet, mely méricskél, latolgat, fontolgat. Értesz most már Engem? Lásd, hogy Én mennyire emberi módon vagyok megközelíthető számotokra. Támasszon ez bennetek kölcsönös bizalmat Irántam!"
1964. február 29.
Imádott Jézusom, fogadj el engem, így, ahogy vagyok!
"Te is! Vértől összecsapzott hajamat, megostorozott testemet, átszegezett kezemet és lábamat, megnyitott oldalamat, ruhámtól is megfosztottan. "
S közben átelmélkedte velem szomorú szavait... Majd így szólt:
" Vonj be szereteteddel, mely felfogja oldalsebemből kifolyó Szent Véremet. Szemlélj csak, szemlélj! Láttál Hozzám hasonló szánalmas teremtést életedben? Látod mennyire tönkretettem magam? Te sem vihetsz semmit sem túlzásba Énértem. S míg így együtt érez bensőnk, addig elménk gondolata is egy legyen!
Megkérlek, írd le még egyszer a Szentatyával együttműködő tanításomat. Erről még nem is elmélkedtünk. Pedig ez igen fontos. Ha nem tudod, újra elmondom."
Amire az Úr Jézus ismételten kér, azt 1963. május 29-én íratta le velem először. Miután leírtam, eltettem minden rágondolás nélkül. Mivel a kételyek igen nagyok voltak a lelkemben, nem mertem még újra elolvasni sem. S ma az Úr Jézus ismételten leíratta velem:
"Megváltó munkámhoz nagy szükségem van rátok."
Én csak figyeltem szavait, melyeket mondott. Alig tudtam gondolataimban elrendezni. A kétely ismét lelkemre nehezedett e szavak hallatára, mikor személyemet említette, és szorosan együttműködő tevékenységem fontos munkáját a Szentatya munkájával együtt említette. Az Úr Jézus szelíd szavakkal tovább beszélt:
"Neked és minden családanyának, kik az Én Szívem szerint cselekedtek, szól: Munkátok értéke nem kisebb még a legnagyobb papi méltóságra emelt személyek tevékenységénél sem. Értsétek meg, ti, édesanyák, azt a fenséges hivatást, melyet reátok bíztam. Ti vagytok hívatva benépesíteni az Én Országomat és betölteni a bukott angyalok helyét. Szívetekből, öletekből indul el Anyaszentegyházam minden lépése. Országom úgy növekszik, ahogy ti, édesanyák, munkálkodtok a teremtett lelkek között. Nektek van a legnagyobb és a legfelelősségteljesebb munkátok. Legyetek annak teljes tudatában, hogy a ti kezetekbe adtam a lelkek sokaságának üdvösségre vezető munkáját."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése