1966. január 3.
Reggel korán feltört lelkemből a mélységes bűnbánat. S amint a reggeli imádásra és az utána való szentmisére mentem, közben egész úton Ő beszélgetett. Nem tudom leírni, csak ezt a néhány szót, mely élénk nyomott hagyott lelkemben bűneim bánata közben:
"Látod, kedvesem, mily óriási hatalom a bűnbánat! Az Isten hatalmát, mellyel büntetni készül, ti lefegyverezhetitek. Nézd, Erzsébetem, büntetésre emelt kezemet a bűnbocsánatra készteted te és mindazok, kik másokért engesztelnek. Én mennyei Atyám elé kiterjesztettem keresztre szegett kezemet, hogy megvédjelek, megmentselek benneteket az örök kárhozattól. Elégtételt nyújtottam Atyámnak. Nektek is ezt kell tennetek. Ez az igaz részvétel az Én megváltó munkámban."
1966. január 13.
Szentáldozás után az Úr Jézus szólt:
"Megható a bűnbánatod. Testvérkém, fényjelet nyomok lelkedre. Ugye, értesz? A színarany fémjelével jelöllek meg, melyet bűneid folytonos bánata által már rég kiérdemeltél. Kedvesem, ne szabadkozz! A bűnbánattól fénylő lelked-halálod után is ragyogva tündököljön! S lelked fénye, mely a bűnbánattól ily ragyogó, mások lelkére is a bűnbánat fényét derítse!"
Még ugyanaznap este, lefekvés előtt történt. Imádságomat mindig a bűntudattal kezdem, mert úgy érzem, csak akkor tudok igazán elmerülni Isten imádásában, ha előbb a bűnbánat sóhajának szépséges szőnyegét terítem az Úr elé és ezen nesztelenül leborulok. Bűneim bánata közben az Úr Jézus ismét szólt:
"Áldott lélek vagy te!"
S ebben a pillanatban elragadta lelkemet a földről, s csak szavainak utóhangja az, miről megkísérlem ezt a néhány szót leírni. Mert utána még ezt mondta:
"Csak a bűntől megtisztult lelket ragadom így Magamhoz."
Erről többet nem tudok írni. Ez az Istenhez való felemelkedés nem foglalható szavakba.
Másnap a szentmise alatt az előző esti beszélgetésből egy mondatról elmélkedtem: "Áldott jó lélek vagy te!" Az Úr Jézus állandóan arra kért, hogy az én Hozzá intézett szavaimat írjam le! Én az Úr Jézushoz visszaimádkoztam azt, amit Ő mondott rólam: Imádott Jézusom! Lehetnék-e áldott, ha Te meg nem áldottál volna? Lehetnék-e jó a Te kegyelmed nélkül? Ó, Jézusom, áldott legyen a Te Szent Neved, mely által én is áldott lettem, én nyomorúságos kis semmi! Uram, imádott Jézusom, ez is a Te határtalan jóságod, mely a Te dicsőségedet hirdeti. Mily jó vagy, hogy állandó alázatosságban tartod lelkemet! Uram, hogy engem dicsértél, ezáltal a Te dicsőséged nagyobbodott. Én megsemmisülve, mint porszem, lábadhoz hullok.
1966. január 16.
Délután tűzrakás közben gyufát gyújtottam. Az Úr Jézus ismét meglepett szavaival:
"Látod, kedvesem, te is ilyen gyufa szál vagy. Az Én isteni Kezemben meggyúltál, mert Én akartam, és gyújtani fogod az egész világot, mint egyetlen szál gyufa, mert ezt az Isten akarja. Kicsiny eszköz vagy te éppúgy, mint kezedben a gyufaszál. Ne lepődj meg azon, hogy Én mondom: Egyetlen szál gyufával Lángra lobbantom milliók lelkében Anyám Szeretetlángját , melyet a Sátán tüze nem tud eloltani, hiába készíti borzalmas gyűlölettől égő gonoszságait. Egyetlen szál gyufa, melyet Anyám gyújt, meg fogja vakítani, és te vagy az, kit Anyám erre eszközül használ."
1966. január 25.
Este hazajövet, amint a buszról leléptem, a jeges hóban alig tudtam megállni, s ebben a percben nyomasztó egyedüllét lepett meg. Amint körülnéztem, az utasok hamar elszéledtek, legtöbben kísérővel. Egyedül maradtam. A sötét, jeges úton alig mertem menni. S amint elindultam, az Úr Jézus meglepett, először csak szavaival, s utána fokozott jelenlétével. Közben ezt kérdezte:
"Mondd, testvérkém, miért gondolod, hogy egyedül vagy? Hiszen téged Én vezetlek. Ne félj! Nem engedlek el. Gyere, menjünk együtt, és máskor ne gondolj ilyesmire, hogy te egyedül vagy!"
S míg ezeket mondta, még jobban felfokozta lelkemben jelenléte érzetét, és tovább beszélt velem:
"Erzsébetkém, régen, mikor még nem gondoltál olyan sokat Reám, Én akkor is melletted voltam, hogy az élet jeges és síkos útján megvédjelek az esésektől. Ugye, akkor nem hitted el, hogy Én tartalak vissza a tengernyi eséstől? Pedig ez így volt, mert Én különösen vigyáztam minden lépésedre. Ó, kedvesem, ha az elhagyatottságot csak magadban gondolod is, Én fájlalom ezt a legjobban. A mi bensőnk együttérzése és elménk gondolata is e g y, tehát tekintsd kizártnak az egyedüllétet. Ez kettőnk között lehetetlen. S ha mégis ezt gondolod, ez nagyon fájna Nekem. Ugye, nem gondolsz többé ilyet!? Szívem dobbanása szívedben visszhangzik, s ha egyedül vagy, ezt még jobban kell hallanod. Látod, ha csak egyetlen pillanatig nem gondolsz Rám, máris milyen nehéz a szenvedés! Tudom Én ezt jól. Ez az Én szeretetem örökké tartó biztosítéka. S most megkérdezlek, van-e valami óhajod?"...
Igen, van. Mindenekelőtt lelkeket kívánok Neked, és azt, hogy minden lélek bírja Istent, a Te végtelen jó és megbocsátó szeretetedet!
-S közben -míg elmerültem Benne -Ő csendesen lelkembe sóhajtotta:
"Köszönöm, Erzsébet! Ezt el is vártam tőled. Látom, nem vész kárba kegyelmem lelkedben."
1966. január 26.
A reggeli szentmisén, amint az orgona hangja megcsendült, a karácsonyi ének egyik során keresztül elragadta az Úr a lelkemet. Ilyenkor valóban úgy vagyok, hogy se látok, se hallok, csak az Úr Jézus szavait hallgatom, amint egészen hatalmába kerítve lelkemet, ismét beszélgetni kezdett:
"Igen, kedvesem: szép ajándékot vivén szívünkben magunkkal. Tudod, mi a legszebb ajándék?"
Ebben a pillanatban bűneim bánatával feleltem az Úr Jézusnak. - Isteni Mesterem, nem tudom, mástól milyen legszebb feleletet várnál, de énnekem nincs semmim, csak bűneim bánata. Ezt az ajándékot hozom én szívemben, és hordozom lelkemben alázatos hittel és reménységgel, és hálás szeretettel Neked kínálgatom, isteni Mesterem. -S ezekben az elragadtatott percekben az Úr Jézus szívet-lelket cserélt velem, és éreznem engedte, hogy most az isten Szív dobban meg bennem, és az Ő lelke hatja át bensőmet. Ami még lelkemben történt, annak nincs leírható formája, ez részesedés Isten végtelen jóságából.
1966. március 4.
Az Úr Jézus ismét szólt, vagyis hosszasan beszélgetett. Tartott ez egész délelőtt. Ha valaki olvasni fogja soraimat, ne gondolja, hogy ez a beszélgetés szünet nélküli. Az Úr Jézus közben elárasztotta és fokozta bennem jelenlétének érzetét, s közben mond néhány szót. Tudja Ő jól, hogy én minden szavát, mint imádságot, úgy hallgatom meg. Tanítását át meg átgondolom. Ma is ez történt Estefelé e szavakkal szólt:
"Lelked húrjain úgy pendítem meg a bűnbánat dallamát, hogy annak hallatára még a megrögzött bűnös is megtér. Áldozatos szenvedéseid refrénje ez, mely mások lelkébe hangzik át, s így a lelkeket ezáltal Hozzám tereled te, és mindazok, kik a bűnösökért engesztelnek."
1966. március 16.
"Te az isteni színmű súgója vagy. Azért mondom ezt, hogy ne engedj az álláspontodból. Ez az isteni elv, melyet az Én kegyelmemből magadévá tettél, szent és igaz legyen előtted. A gonosz most kétségbe akar ejteni olyan cselszövéssel, melyről láthatod, hogy ismét a te alázatosságodat akarja meglékelni. Tudja a gonosz, ha léket üt alázatosságodon, akkor ő minden egyéb gonoszságát lelkedbe tudja csempészni. De te csak légy alázatos! Kell-e tudni a nézőknek a súgóról? Nem! Minek? A súgó szerepe, hogy a mű érvényre jusson. De neki nem szabad csillognia, sem felszínre jutnia. Még sokszor levegőt sem vehet kénye-kedve szerint, hanem csakis ahogy a mű kívánja. Leányom, ez a te helyzeted! Tudj meg mindent, amire az isteni műnek szüksége van, ott súgj, ahol kell! Én, a te Mestered, mindenre megtanítottalak, s ha tanításomat megtartod, nem kell félned. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy te itt pihenőt tarthatsz kényed-kedved szerint, csak ha a mű engedi. Tudom, látom gondolatodat, erőlködésedet, mellyel isteni kérésemnek s akaratomnak eleget akarsz tenni. Ez Nekem elég! Erzsébetkém, Én nem is eredményt várok tőled. Azért mondom ezt, hogy légy megalázva. Most, ezekben a napokban és nehéz időkben a megaláztatások felnagyítására és megsokszorozására van a legnagyobb szükséged. Tudom Én ezt. Azért küldöm reád mindazt, ami által lelked fürödhet a megaláztatásban, mely nélkül nem maradhat meg lelked tisztasága. "
1966. március 17.
...Szentáldozás előtt bűneim mélységes bánatát küldtem az Úr Jézus felé: Ó, imádott Mesterem, nagyon fájlalom mindazt, amivel megbántottalak. Végtelen jóságod csodálatba ejt, hogy Te mindezt megbocsátottad. -Utána az Úr Jézus válaszolt:
"És mondd, még miért bánkódsz, és mit fájlalsz?"
Az Úr Jézus kérdését néhány pillanat alatt átgondoltam, és meg is válaszoltam: Ó, imádott Jézusom! Bánkódom azon, hogy mások is megbántanak, és fájlalom mindazt, hogy ők sem fájlalják bűneiket. Szavaim után ismét az Úr Jézus szólt:
"És még miért bánkódsz? Mondd, édes lelkem! Úgy szeretem hallani beszédedet, mely dallam Nekem és örömmel tölti el isteni Szívemet! Mondd csak tovább, hogy egyedüllétemben felvidulj, hogy gazdagságom bőségéből kinek juttassak? Hallani akarom szíved óhaját!"
Ezen idő alatt jelenlétének csodás áradata járta át testemet-lelkemet, s ez létrehívta lelkemből az Úr Jézus kérdésére a választ: Hogy még miért bánkódom? Ó, Jézusom, azokért fáj a szívem a legjobban, akik oly gőgösen visszautasítják feléjük kínált kegyelmeidet, hogy e miatt az elkárhozás szörnyű veszélye fenyegeti őket. Ó, imádott Jézusom, ezeknek adj a te isteni gazdagságod bőségéből! Mert Te kérdeztél, én alázatosan kérek számukra is kegyelmet. Jézusom, az előbb azt mondtad, hogy édes lélek vagyok Részedre, és úgy szereted hallgatni beszédemet, mely dallam Neked és örömmel tölti el isteni Szívedet. Ó, Te végtelen jóság és irgalom! Most még bátrabbá tettél. Adj nekem is gazdagságod bőségéből, hogy minden fohászom olyan dallam legyen, hogy a visszautasító lelkek a Te isteni kegyelmedtől áthatott lelkülettel folytassák azt a dallamot, mely Neked oly kedves. Közben elérkezett a szentáldozás ideje, lelkemben néma csend lett. Még a szívverésem is csendesebb lett, az Úr tért be lelkembe. Szavai még fülemben csengtek, de az egyesülés pillanatában lelkemben minden rezgés eggyé olvadt Istennel. Csoda ez, mely megismétlődik mindennap, és újra mossa lelkemet az Ő Szent Vérével és táplál Szent Testének erejével, mely által képes vagyok lelkemtől távol tartani a gonosz minden cselszövését.
1966. április 9.
A Szentsírnál imádtam az Urat. Át akartam gondolni a nagy kínt, melyet Jézus értem szenvedett. Az Úr Jézus csendes sóhaján keresztül így kezdett beszélgetni:
"Látod, az Ige Testté lett."
Én hiába próbálkozom, soha nem jutok el egy lépést sem tovább. Gondolatomat most az Úr Jézus erre hívta fel. Nem tudom felfogni még most sem, imádott Jézusom, ezt a csodát. -Az Úr Jézus újra szólt:
"Engem ez nem lep meg, leánykám. Megnyugtatlak, ezt a nagy csodát Anyámon kívül még senki sem fogta fel, mert ez Rajta kívül még nem adatott senkinek sem, mivel ennek megértéséhez a szenvedéseket is hozzá kell kapni. S csak a szenvedéseken keresztül fogja fel a lélek az Ige megtestesülése nagy csodáját. Az áldozat beteljesülése által világosodik meg lelkedben az, amit érted, értetek tettem."
Imádott Jézusom, mély gondolatok ezek, melyeket megvilágítottál előttem. Isten Mesterem, nem tudom felfogni, csak azt érzem, hogy mindezt bűneim bánatával tudom csak meghálálni. Nincs más szavam és kérésem sem, mint a jobb latornak volt: "Uram, emlékezzél meg rólam országodban!" -S ahogy e szavakkal kérleltem az Úr Jézust, a Szűzanya közben hozzám szólt:
"Igen, kis kármelita leánykám, forduljatok mindannyian Szent Fiamhoz bűnbánó lélekkel! Akkor szereztek örömet Szent Fiamnak és Nekem, ha gondoltok Szent Fiam Országára, és megtesztek mindent, hogy az eljöjjön mindannyiatok számára. -Azért akarom kiárasztani Szeretetlángomat a földre, hogy lássátok az utat, mely Szent Fiam Országába vezet ."
Majd újra szólt az Úr Jézus:
"Neked is azt mondom, amit a jobb latornak: Még halálod napján Velem leszel a paradicsomban. Te sem vágyódhatsz jobban Utánam, mint Én teutánad, hiszen a mi szívünk együtt dobban. Halld meg Szívem dobbanását, mely szívedben visszhangzik!"
Most, hogy e sorokat leírtam, térdre ereszkedtem. Szívének dobbanása térdre kényszerít, és nem tudtam tovább írni.
1966. április 14.
Az esti imánál sokszor elmondtam: Uram Jézusom, köszönöm, nagyon köszönöm a Te végtelen jóságodat! -Közben arra gondoltam, volna-e erre egy illendőbb kifejezés? Hirtelen eszembe jutott az, ha embertársaim jót tesznek velem, mindig azt mondom: "Isten fizesse meg!" -Édes Jézusom, ki Magad vagy a mindenható Isten, Neked csak köszönetet tudok mondani. -Utána csöndben hallgattam, és közben átgondoltam: Istennek nem lehet fizetni! -Jézusom, de én vakmerő vagyok, ne vedd ezt neveletlenségnek, sem gőgnek, hogy én ezt gondolni merem: Én bűneim bánatával fizetek Neked. Azt adom, ami Neked nincs, és nekem van. -Ahogy így beszéltem az Úr Jézushoz, Ő így szólt:
"Erzsébetem, tudod, hogy nem régen szívet-lelket cseréltem veled. Ez azt jelenti, hogy az Én Szent Vérem árán bűneidet már megvásároltam tőled. De hogy a te, felajánlásod ne legyen értéktelen, úgy fogadom el ezt most tőled, hogy másoknak fizess te az Én nevemben. Érted? A te bánatod által a lelkek tömegesen tökéletes bánatra indulnak."
1966. április 18.
Reggel a szentmisén a Szűzanya így szólt:
"Szeretetlángom és a te bűnbánatod együttműködik, és ezáltal sok lélek Szent Fiamhoz tér."
1966. április 19.
"Elcsodálkozol azon, hogy az isteni titkokat ily világosan látod és fogod fel? Ezt csak az tudja így látni, kinek szeme összeforrt az Én isteni szememmel, és gondolata is egy az Én isteni gondolatommal. Erzsébetem, a sok isteni titok, mit az elragadtatások közben isteni fényességemben átéltél, legyen erőt adó kegyelem ahhoz a sok szenvedéshez, melyet a lelkek megváltásáért neked is el kell viselned. Tudom, hogy örömmel szenvedsz, áldozatkészségedet azonban állandóan erősítem, mert erre - tudom - szünet nélkül szükséged van neked, és mindazoknak, kikhez utasítottalak a mi szent közléseinkkel kapcsolatban. Neked őértük is meg kell hoznod áldozataidat. Azért mondom ezt újra és újra, hogy legyen ez frissen és üdén a te állandó imádságod."
1966. április 24.
Reggel, a szentmise előtt, amint Eléje borultam, e szavakkal köszöntöttem: Imádott Jézusom, Te vagy az én Szememfénye! S amint hosszan, csendben térdeltem Előtte, egy szót sem tudtam volna többet mondani, mert az Úr Jézus így fogadta szavaimat:
"Oly ritkán mondod ezt Nekem, pedig emberi természetemnél fogva Én is vágyom a becézgetésre!"
1966. május 8.
Amint hazafelé jöttem az esti szentségtátogatásról, az Úr Jézus szólt:
"Minden csepp könny, melyet a szenvedés sajtol ki szemedből, a bűnösök lelkére hull és a bűnbánat könnyeit indítja meg lelkükben."
1966. június 3.
A Szűzanya szólt. Én ugyanis a Szűzanyának néhány nap előtt elmondtam, hogy mit mondott a gyóntatóm: Míg az Úr Jézus, vagy Te, Édesanyám, nem adod tudtára kéréseiteket, addig ő nem tesz semmit.
Erre felelt most nekem a Szűzanya:
"Kislányom, az Én Szeretetlángom nem tesz kivételt az Ő lelkében sem. Őt is szelíd fényével árasztom el, melynek nem fog tudni ellenállni sem ő, sem mások, kik hivatva lesznek a kegyelmeket továbbvinni. Amint a te lelkedbe is szelíd fényt árasztottam, akképpen cselekszem másokkal is. Csak azt meg kell mondanom neked, kislányom, hogy minél tisztább az a lélek, aki befogadja, annál teljesebben fog ragyogni lelkében Szeretetlángom kegyelme. Mert a lélek tisztasága az, melyen keresztül Szeretetlángom ragyogásában visszaverődik a kegyelemnek az a Fénye, mely fogékonnyá teszi a lelket. S akkor a bűnbánat könnyeit hívom létre anyai szeretetemmel."
A Szűzanya ezen szavaira tökéletes nyugalom tért be a lelkembe.
1966. június 12.
Reggel, amint az oltár előtt imádtam Őt, és Eléje tártam lelkem nyomorúságát, Ő közben ezt mondta:
"Kedvesem, Én most befödöm lelked nyomorúságát, és érezd ezt te is, hogy erőt meríts! Lelked nyomorúságát immár befödtem, s most már csak a szépség az, mely kiragyog belőled. S ha te érzed is lelked nyomorúságát, de mások ezt nem érzik, kisugárzik lelkedből az Én Istenségem gazdagsága, melyből másoknak osztogathatsz. Szóval, kegyelmeim sáfárjává tettelek."
Reggel korán feltört lelkemből a mélységes bűnbánat. S amint a reggeli imádásra és az utána való szentmisére mentem, közben egész úton Ő beszélgetett. Nem tudom leírni, csak ezt a néhány szót, mely élénk nyomott hagyott lelkemben bűneim bánata közben:
"Látod, kedvesem, mily óriási hatalom a bűnbánat! Az Isten hatalmát, mellyel büntetni készül, ti lefegyverezhetitek. Nézd, Erzsébetem, büntetésre emelt kezemet a bűnbocsánatra készteted te és mindazok, kik másokért engesztelnek. Én mennyei Atyám elé kiterjesztettem keresztre szegett kezemet, hogy megvédjelek, megmentselek benneteket az örök kárhozattól. Elégtételt nyújtottam Atyámnak. Nektek is ezt kell tennetek. Ez az igaz részvétel az Én megváltó munkámban."
1966. január 13.
Szentáldozás után az Úr Jézus szólt:
"Megható a bűnbánatod. Testvérkém, fényjelet nyomok lelkedre. Ugye, értesz? A színarany fémjelével jelöllek meg, melyet bűneid folytonos bánata által már rég kiérdemeltél. Kedvesem, ne szabadkozz! A bűnbánattól fénylő lelked-halálod után is ragyogva tündököljön! S lelked fénye, mely a bűnbánattól ily ragyogó, mások lelkére is a bűnbánat fényét derítse!"
Még ugyanaznap este, lefekvés előtt történt. Imádságomat mindig a bűntudattal kezdem, mert úgy érzem, csak akkor tudok igazán elmerülni Isten imádásában, ha előbb a bűnbánat sóhajának szépséges szőnyegét terítem az Úr elé és ezen nesztelenül leborulok. Bűneim bánata közben az Úr Jézus ismét szólt:
"Áldott lélek vagy te!"
S ebben a pillanatban elragadta lelkemet a földről, s csak szavainak utóhangja az, miről megkísérlem ezt a néhány szót leírni. Mert utána még ezt mondta:
"Csak a bűntől megtisztult lelket ragadom így Magamhoz."
Erről többet nem tudok írni. Ez az Istenhez való felemelkedés nem foglalható szavakba.
Másnap a szentmise alatt az előző esti beszélgetésből egy mondatról elmélkedtem: "Áldott jó lélek vagy te!" Az Úr Jézus állandóan arra kért, hogy az én Hozzá intézett szavaimat írjam le! Én az Úr Jézushoz visszaimádkoztam azt, amit Ő mondott rólam: Imádott Jézusom! Lehetnék-e áldott, ha Te meg nem áldottál volna? Lehetnék-e jó a Te kegyelmed nélkül? Ó, Jézusom, áldott legyen a Te Szent Neved, mely által én is áldott lettem, én nyomorúságos kis semmi! Uram, imádott Jézusom, ez is a Te határtalan jóságod, mely a Te dicsőségedet hirdeti. Mily jó vagy, hogy állandó alázatosságban tartod lelkemet! Uram, hogy engem dicsértél, ezáltal a Te dicsőséged nagyobbodott. Én megsemmisülve, mint porszem, lábadhoz hullok.
1966. január 16.
Délután tűzrakás közben gyufát gyújtottam. Az Úr Jézus ismét meglepett szavaival:
"Látod, kedvesem, te is ilyen gyufa szál vagy. Az Én isteni Kezemben meggyúltál, mert Én akartam, és gyújtani fogod az egész világot, mint egyetlen szál gyufa, mert ezt az Isten akarja. Kicsiny eszköz vagy te éppúgy, mint kezedben a gyufaszál. Ne lepődj meg azon, hogy Én mondom: Egyetlen szál gyufával Lángra lobbantom milliók lelkében Anyám Szeretetlángját , melyet a Sátán tüze nem tud eloltani, hiába készíti borzalmas gyűlölettől égő gonoszságait. Egyetlen szál gyufa, melyet Anyám gyújt, meg fogja vakítani, és te vagy az, kit Anyám erre eszközül használ."
1966. január 25.
Este hazajövet, amint a buszról leléptem, a jeges hóban alig tudtam megállni, s ebben a percben nyomasztó egyedüllét lepett meg. Amint körülnéztem, az utasok hamar elszéledtek, legtöbben kísérővel. Egyedül maradtam. A sötét, jeges úton alig mertem menni. S amint elindultam, az Úr Jézus meglepett, először csak szavaival, s utána fokozott jelenlétével. Közben ezt kérdezte:
"Mondd, testvérkém, miért gondolod, hogy egyedül vagy? Hiszen téged Én vezetlek. Ne félj! Nem engedlek el. Gyere, menjünk együtt, és máskor ne gondolj ilyesmire, hogy te egyedül vagy!"
S míg ezeket mondta, még jobban felfokozta lelkemben jelenléte érzetét, és tovább beszélt velem:
"Erzsébetkém, régen, mikor még nem gondoltál olyan sokat Reám, Én akkor is melletted voltam, hogy az élet jeges és síkos útján megvédjelek az esésektől. Ugye, akkor nem hitted el, hogy Én tartalak vissza a tengernyi eséstől? Pedig ez így volt, mert Én különösen vigyáztam minden lépésedre. Ó, kedvesem, ha az elhagyatottságot csak magadban gondolod is, Én fájlalom ezt a legjobban. A mi bensőnk együttérzése és elménk gondolata is e g y, tehát tekintsd kizártnak az egyedüllétet. Ez kettőnk között lehetetlen. S ha mégis ezt gondolod, ez nagyon fájna Nekem. Ugye, nem gondolsz többé ilyet!? Szívem dobbanása szívedben visszhangzik, s ha egyedül vagy, ezt még jobban kell hallanod. Látod, ha csak egyetlen pillanatig nem gondolsz Rám, máris milyen nehéz a szenvedés! Tudom Én ezt jól. Ez az Én szeretetem örökké tartó biztosítéka. S most megkérdezlek, van-e valami óhajod?"...
Igen, van. Mindenekelőtt lelkeket kívánok Neked, és azt, hogy minden lélek bírja Istent, a Te végtelen jó és megbocsátó szeretetedet!
-S közben -míg elmerültem Benne -Ő csendesen lelkembe sóhajtotta:
"Köszönöm, Erzsébet! Ezt el is vártam tőled. Látom, nem vész kárba kegyelmem lelkedben."
1966. január 26.
A reggeli szentmisén, amint az orgona hangja megcsendült, a karácsonyi ének egyik során keresztül elragadta az Úr a lelkemet. Ilyenkor valóban úgy vagyok, hogy se látok, se hallok, csak az Úr Jézus szavait hallgatom, amint egészen hatalmába kerítve lelkemet, ismét beszélgetni kezdett:
"Igen, kedvesem: szép ajándékot vivén szívünkben magunkkal. Tudod, mi a legszebb ajándék?"
Ebben a pillanatban bűneim bánatával feleltem az Úr Jézusnak. - Isteni Mesterem, nem tudom, mástól milyen legszebb feleletet várnál, de énnekem nincs semmim, csak bűneim bánata. Ezt az ajándékot hozom én szívemben, és hordozom lelkemben alázatos hittel és reménységgel, és hálás szeretettel Neked kínálgatom, isteni Mesterem. -S ezekben az elragadtatott percekben az Úr Jézus szívet-lelket cserélt velem, és éreznem engedte, hogy most az isten Szív dobban meg bennem, és az Ő lelke hatja át bensőmet. Ami még lelkemben történt, annak nincs leírható formája, ez részesedés Isten végtelen jóságából.
1966. március 4.
Az Úr Jézus ismét szólt, vagyis hosszasan beszélgetett. Tartott ez egész délelőtt. Ha valaki olvasni fogja soraimat, ne gondolja, hogy ez a beszélgetés szünet nélküli. Az Úr Jézus közben elárasztotta és fokozta bennem jelenlétének érzetét, s közben mond néhány szót. Tudja Ő jól, hogy én minden szavát, mint imádságot, úgy hallgatom meg. Tanítását át meg átgondolom. Ma is ez történt Estefelé e szavakkal szólt:
"Lelked húrjain úgy pendítem meg a bűnbánat dallamát, hogy annak hallatára még a megrögzött bűnös is megtér. Áldozatos szenvedéseid refrénje ez, mely mások lelkébe hangzik át, s így a lelkeket ezáltal Hozzám tereled te, és mindazok, kik a bűnösökért engesztelnek."
1966. március 16.
"Te az isteni színmű súgója vagy. Azért mondom ezt, hogy ne engedj az álláspontodból. Ez az isteni elv, melyet az Én kegyelmemből magadévá tettél, szent és igaz legyen előtted. A gonosz most kétségbe akar ejteni olyan cselszövéssel, melyről láthatod, hogy ismét a te alázatosságodat akarja meglékelni. Tudja a gonosz, ha léket üt alázatosságodon, akkor ő minden egyéb gonoszságát lelkedbe tudja csempészni. De te csak légy alázatos! Kell-e tudni a nézőknek a súgóról? Nem! Minek? A súgó szerepe, hogy a mű érvényre jusson. De neki nem szabad csillognia, sem felszínre jutnia. Még sokszor levegőt sem vehet kénye-kedve szerint, hanem csakis ahogy a mű kívánja. Leányom, ez a te helyzeted! Tudj meg mindent, amire az isteni műnek szüksége van, ott súgj, ahol kell! Én, a te Mestered, mindenre megtanítottalak, s ha tanításomat megtartod, nem kell félned. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy te itt pihenőt tarthatsz kényed-kedved szerint, csak ha a mű engedi. Tudom, látom gondolatodat, erőlködésedet, mellyel isteni kérésemnek s akaratomnak eleget akarsz tenni. Ez Nekem elég! Erzsébetkém, Én nem is eredményt várok tőled. Azért mondom ezt, hogy légy megalázva. Most, ezekben a napokban és nehéz időkben a megaláztatások felnagyítására és megsokszorozására van a legnagyobb szükséged. Tudom Én ezt. Azért küldöm reád mindazt, ami által lelked fürödhet a megaláztatásban, mely nélkül nem maradhat meg lelked tisztasága. "
1966. március 17.
...Szentáldozás előtt bűneim mélységes bánatát küldtem az Úr Jézus felé: Ó, imádott Mesterem, nagyon fájlalom mindazt, amivel megbántottalak. Végtelen jóságod csodálatba ejt, hogy Te mindezt megbocsátottad. -Utána az Úr Jézus válaszolt:
"És mondd, még miért bánkódsz, és mit fájlalsz?"
Az Úr Jézus kérdését néhány pillanat alatt átgondoltam, és meg is válaszoltam: Ó, imádott Jézusom! Bánkódom azon, hogy mások is megbántanak, és fájlalom mindazt, hogy ők sem fájlalják bűneiket. Szavaim után ismét az Úr Jézus szólt:
"És még miért bánkódsz? Mondd, édes lelkem! Úgy szeretem hallani beszédedet, mely dallam Nekem és örömmel tölti el isteni Szívemet! Mondd csak tovább, hogy egyedüllétemben felvidulj, hogy gazdagságom bőségéből kinek juttassak? Hallani akarom szíved óhaját!"
Ezen idő alatt jelenlétének csodás áradata járta át testemet-lelkemet, s ez létrehívta lelkemből az Úr Jézus kérdésére a választ: Hogy még miért bánkódom? Ó, Jézusom, azokért fáj a szívem a legjobban, akik oly gőgösen visszautasítják feléjük kínált kegyelmeidet, hogy e miatt az elkárhozás szörnyű veszélye fenyegeti őket. Ó, imádott Jézusom, ezeknek adj a te isteni gazdagságod bőségéből! Mert Te kérdeztél, én alázatosan kérek számukra is kegyelmet. Jézusom, az előbb azt mondtad, hogy édes lélek vagyok Részedre, és úgy szereted hallgatni beszédemet, mely dallam Neked és örömmel tölti el isteni Szívedet. Ó, Te végtelen jóság és irgalom! Most még bátrabbá tettél. Adj nekem is gazdagságod bőségéből, hogy minden fohászom olyan dallam legyen, hogy a visszautasító lelkek a Te isteni kegyelmedtől áthatott lelkülettel folytassák azt a dallamot, mely Neked oly kedves. Közben elérkezett a szentáldozás ideje, lelkemben néma csend lett. Még a szívverésem is csendesebb lett, az Úr tért be lelkembe. Szavai még fülemben csengtek, de az egyesülés pillanatában lelkemben minden rezgés eggyé olvadt Istennel. Csoda ez, mely megismétlődik mindennap, és újra mossa lelkemet az Ő Szent Vérével és táplál Szent Testének erejével, mely által képes vagyok lelkemtől távol tartani a gonosz minden cselszövését.
1966. április 9.
A Szentsírnál imádtam az Urat. Át akartam gondolni a nagy kínt, melyet Jézus értem szenvedett. Az Úr Jézus csendes sóhaján keresztül így kezdett beszélgetni:
"Látod, az Ige Testté lett."
Én hiába próbálkozom, soha nem jutok el egy lépést sem tovább. Gondolatomat most az Úr Jézus erre hívta fel. Nem tudom felfogni még most sem, imádott Jézusom, ezt a csodát. -Az Úr Jézus újra szólt:
"Engem ez nem lep meg, leánykám. Megnyugtatlak, ezt a nagy csodát Anyámon kívül még senki sem fogta fel, mert ez Rajta kívül még nem adatott senkinek sem, mivel ennek megértéséhez a szenvedéseket is hozzá kell kapni. S csak a szenvedéseken keresztül fogja fel a lélek az Ige megtestesülése nagy csodáját. Az áldozat beteljesülése által világosodik meg lelkedben az, amit érted, értetek tettem."
Imádott Jézusom, mély gondolatok ezek, melyeket megvilágítottál előttem. Isten Mesterem, nem tudom felfogni, csak azt érzem, hogy mindezt bűneim bánatával tudom csak meghálálni. Nincs más szavam és kérésem sem, mint a jobb latornak volt: "Uram, emlékezzél meg rólam országodban!" -S ahogy e szavakkal kérleltem az Úr Jézust, a Szűzanya közben hozzám szólt:
"Igen, kis kármelita leánykám, forduljatok mindannyian Szent Fiamhoz bűnbánó lélekkel! Akkor szereztek örömet Szent Fiamnak és Nekem, ha gondoltok Szent Fiam Országára, és megtesztek mindent, hogy az eljöjjön mindannyiatok számára. -Azért akarom kiárasztani Szeretetlángomat a földre, hogy lássátok az utat, mely Szent Fiam Országába vezet ."
Majd újra szólt az Úr Jézus:
"Neked is azt mondom, amit a jobb latornak: Még halálod napján Velem leszel a paradicsomban. Te sem vágyódhatsz jobban Utánam, mint Én teutánad, hiszen a mi szívünk együtt dobban. Halld meg Szívem dobbanását, mely szívedben visszhangzik!"
Most, hogy e sorokat leírtam, térdre ereszkedtem. Szívének dobbanása térdre kényszerít, és nem tudtam tovább írni.
1966. április 14.
Az esti imánál sokszor elmondtam: Uram Jézusom, köszönöm, nagyon köszönöm a Te végtelen jóságodat! -Közben arra gondoltam, volna-e erre egy illendőbb kifejezés? Hirtelen eszembe jutott az, ha embertársaim jót tesznek velem, mindig azt mondom: "Isten fizesse meg!" -Édes Jézusom, ki Magad vagy a mindenható Isten, Neked csak köszönetet tudok mondani. -Utána csöndben hallgattam, és közben átgondoltam: Istennek nem lehet fizetni! -Jézusom, de én vakmerő vagyok, ne vedd ezt neveletlenségnek, sem gőgnek, hogy én ezt gondolni merem: Én bűneim bánatával fizetek Neked. Azt adom, ami Neked nincs, és nekem van. -Ahogy így beszéltem az Úr Jézushoz, Ő így szólt:
"Erzsébetem, tudod, hogy nem régen szívet-lelket cseréltem veled. Ez azt jelenti, hogy az Én Szent Vérem árán bűneidet már megvásároltam tőled. De hogy a te, felajánlásod ne legyen értéktelen, úgy fogadom el ezt most tőled, hogy másoknak fizess te az Én nevemben. Érted? A te bánatod által a lelkek tömegesen tökéletes bánatra indulnak."
1966. április 18.
Reggel a szentmisén a Szűzanya így szólt:
"Szeretetlángom és a te bűnbánatod együttműködik, és ezáltal sok lélek Szent Fiamhoz tér."
1966. április 19.
"Elcsodálkozol azon, hogy az isteni titkokat ily világosan látod és fogod fel? Ezt csak az tudja így látni, kinek szeme összeforrt az Én isteni szememmel, és gondolata is egy az Én isteni gondolatommal. Erzsébetem, a sok isteni titok, mit az elragadtatások közben isteni fényességemben átéltél, legyen erőt adó kegyelem ahhoz a sok szenvedéshez, melyet a lelkek megváltásáért neked is el kell viselned. Tudom, hogy örömmel szenvedsz, áldozatkészségedet azonban állandóan erősítem, mert erre - tudom - szünet nélkül szükséged van neked, és mindazoknak, kikhez utasítottalak a mi szent közléseinkkel kapcsolatban. Neked őértük is meg kell hoznod áldozataidat. Azért mondom ezt újra és újra, hogy legyen ez frissen és üdén a te állandó imádságod."
1966. április 24.
Reggel, a szentmise előtt, amint Eléje borultam, e szavakkal köszöntöttem: Imádott Jézusom, Te vagy az én Szememfénye! S amint hosszan, csendben térdeltem Előtte, egy szót sem tudtam volna többet mondani, mert az Úr Jézus így fogadta szavaimat:
"Oly ritkán mondod ezt Nekem, pedig emberi természetemnél fogva Én is vágyom a becézgetésre!"
1966. május 8.
Amint hazafelé jöttem az esti szentségtátogatásról, az Úr Jézus szólt:
"Minden csepp könny, melyet a szenvedés sajtol ki szemedből, a bűnösök lelkére hull és a bűnbánat könnyeit indítja meg lelkükben."
1966. június 3.
A Szűzanya szólt. Én ugyanis a Szűzanyának néhány nap előtt elmondtam, hogy mit mondott a gyóntatóm: Míg az Úr Jézus, vagy Te, Édesanyám, nem adod tudtára kéréseiteket, addig ő nem tesz semmit.
Erre felelt most nekem a Szűzanya:
"Kislányom, az Én Szeretetlángom nem tesz kivételt az Ő lelkében sem. Őt is szelíd fényével árasztom el, melynek nem fog tudni ellenállni sem ő, sem mások, kik hivatva lesznek a kegyelmeket továbbvinni. Amint a te lelkedbe is szelíd fényt árasztottam, akképpen cselekszem másokkal is. Csak azt meg kell mondanom neked, kislányom, hogy minél tisztább az a lélek, aki befogadja, annál teljesebben fog ragyogni lelkében Szeretetlángom kegyelme. Mert a lélek tisztasága az, melyen keresztül Szeretetlángom ragyogásában visszaverődik a kegyelemnek az a Fénye, mely fogékonnyá teszi a lelket. S akkor a bűnbánat könnyeit hívom létre anyai szeretetemmel."
A Szűzanya ezen szavaira tökéletes nyugalom tért be a lelkembe.
1966. június 12.
Reggel, amint az oltár előtt imádtam Őt, és Eléje tártam lelkem nyomorúságát, Ő közben ezt mondta:
"Kedvesem, Én most befödöm lelked nyomorúságát, és érezd ezt te is, hogy erőt meríts! Lelked nyomorúságát immár befödtem, s most már csak a szépség az, mely kiragyog belőled. S ha te érzed is lelked nyomorúságát, de mások ezt nem érzik, kisugárzik lelkedből az Én Istenségem gazdagsága, melyből másoknak osztogathatsz. Szóval, kegyelmeim sáfárjává tettelek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése