1963. január 14.
Az Úr Jézus így szólt:
"Szenvedéseidet fokozni és szaporítani fogom, de erősítő és bátorító kegyelmet is adok hozzá. Látom, hogy a Reám való hagyatkozás kegyelmét jól használod fel. Csak igyekezz, hogy e csodás kegyelmet, mely lelkedet tökéletesen uralja, el ne veszítsd soha! Igyekezz továbbra is jól felhasználni! A Sátán tudja ezt, és minden erejével meg akar fosztani e kegyelemtől. Én engedem meg, hogy lássa, a Reám való hagyatkozás mit tud művelni lelkedben."
Ezekben a napokban a Szűzanya jóságos szavaival kérlelt:
"Kislányom, légy nagyon alázatos!"
Szavai valósággal belesimogatták lelkembe a kegyelmet, mely megerősítette bennem az alázatosságot.
A Sátán ezekben a napokban a kevélység gondolatait igyekezett minden erejével a lelkembe belebeszélni. Rettenetes küzdelem volt ez! Sem éjjelem, sem nappalom nem volt nyugodt miatta. Most az Úr Jézus egy csodálatos kegyelemmel erősített meg újra. Nem jelenlétének érzetét árasztotta el bennem, hanem Szemének átható tekintetével néz rám és kísér. Azt mondta:
"Kislányom, csak nézz Rám! A mi szemünk egymásra nézzen, és tekintetünk összeforrjon!"
Ez a csodálatos és eddig még soha nem látott tekintet, mely lelkemet kíséri, nagy győzelemre segített a gonosz borzalmas kísértései ellen. Az Úr Jézus így szólt:
"Csak nézz Rám! Szemem nézését el ne hagyd, mert ebben az újabb küzdelemben, mellyel a Sátán hozzád akar férkőzni, az Én Szemem pillantása fogja a Sátánt megvakítani. Ez nem lesz még egyhamar, mert Én engedem, hogy csak kísértsen. Tekintetünk forrjon össze!"
Mikor ezek történtek, én bűneim miatti bánatomban sírtam és zokogtam. Lelkem közben könnyűvé és tisztává lett. Utána megkérdeztem az Urat: Imádott Jézusom, mit érezhetsz most? Ő kérdésem válaszául azt engedte éreznem, hogy Ő mindenkit így fogad, csak bánják bűneiket.
"Leánykám, légy azon, hogy sok megtérő bűnös jöjjön Hozzám. Sirasd és bánd az ő bűneiket is."
X. atya szavai gyakran eszembe jutnak: "Szenvedjen szelíden!" - és bármikor, ha erre gondolok, mindig új erőre kapok. Ó, mily csodálatos az ő egyetlen szava, melyet mondott! Isteni erővel van áthatva. S szelíd szenvedéssel, újult erővel tovább szenvedek. Sokszor gondolok arra, amit az Úr Jézus mondott: "lelkiatyád szavai mind Tőlem valók. Fogadd el azokat a legnagyobb tisztelettel, és szent engedelmességgel kövesd!" Ahogy így visszaimádkozom az Úr szavait, kissé megkönnyebbülök, de lelkem vaksága azért nem oszlik el...
Lelkem gyötrelmei annyira kínosak! A Szent Szűz Szeretetlángjára alig tudok gondolni, félek, és úgy érzem, az ügy nincs is rám bízva. Mintha másnak adta volna továbbadását a Szűzanya. Avagy lelkemben megsértettem Őt kevélységemmel? Vagy késedelmes vagyok kérésének teljesítésében? ... Mi van velem? - kérdezem sokszor önmagamtól. Megszállt engem a gonosz? Vagy körülvettek a rossz szellemek? A lelki vakság teljesen sötétségben tart.
Az Úr Jézus megismételte:
"Szenvedéseidet szaporítani és fokozni fogom." Ezek után nehéz óráim következtek ...A küzdelem, melyet folytatnom kell, nagyon kihat testi erőmre is, és nemegyszer fáradtan rogyok össze.
Itt nem írok dátumokat, olyan össze-vissza vagyok, nem is tudom, milyen nap és hányadika van. Most éppen a Sátán kevélységem miatt zaklat, s nem tudom, mit kell tennem.
Ahogy ezen töprengek, a Szűzanya így szólt:
"A világon a legkisebb, legtudatlanabb és legkevésbé érdemes lélek vagy, kit valaha is kiválasztottam a kegyelmek továbbadására, mégis a te kicsinységeden és alázatosságodon keresztül akarom vinni közléseimet."
A Szűzanya szavait mélyen átgondoltam. Ő tudja, ki és mi vagyok. Ez igen megnyugtatott, hisz elmémre egy kis megvilágosító fény derült: "A világon a legkevésbé érdemes..." Ó, Szűzanyám, de jó, hogy mondtad ezt nekem! Ez az, amit érzek én is állandóan...
A Szűzanya munkám végzése közben így szólt:
"Milyen sokan és sokszor kimondják ezt a szót: 'Fájdalmas Anya' és arra nem gondolnak, hogy Én most is szenvedek, nemcsak Szent Fiam keresztútján."
A Szűzanya fájdalma gyakran elárasztja lelkemet, s hő vágyat érzek Szeretetlángja továbbadására.
E nap hajnalán, a hajnali virrasztás idején, elmélkedésem közben ismét az Úr szemének átható tekintete jelent meg szemem előtt... Szívének óhajtását, melyet már régebben közölt, most nem szavakkal, hanem szemének átható tekintetével kérte tőlem. Ó, ezek a szemek! Testi szemem ki sem bírja tekintetét! Szememet szorosan lecsuktam, és remegve is alig bírtam rápillantani. Szemének nézése olyan, mint a villám, mely mindeneket megvilágít. Úgy hatotta át egész lényemet, minden titkos bűnömet megvilágítva láttam és éreztem. Könnyeim özöne úgy elárasztott, hogy órákon keresztül csak úgy ömlöttek szakadatlanul. A bűneim! Jaj, a bűneim! - sóhajtoztam nyögve. Közben szívem fájdalma bűneim felett oly nagy volt, melyet még soha ennyire nem éreztem. Ő pedig Szemének átható tekintetét tovább pihentette rajtam. Kibírhatatlan fényesség ez! Közben az Úr azt mondta:
"A mi szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon!"
Én bűnös! Én igen nagy bűnös! S hogy még az én bűnös szemem összeforrjon isteni Szemed pillantásával!? S nemcsak az én szemem, hanem a Te óhajtásod szerint minden szem?! Azt mondta az Úr Jézus:
"Aki Velem jár, és Velem együtt gyűjt, annak tekintete is összeforrjon Velem!"
Reggelre ez a rendkívüli lelkiállapot, mely előzőleg lelkemben uralkodott, mire a szentmisére értem, teljesen megszűnt. Sötét és nehéz órákat éltem át. -Ahogyan a szentmisén részt vettem, a Sátán borzalmasan rám rontott... Gondolataimat zavarta, hol hízelkedéseivel, hol kegyetlenkedéseivel. Az Úr Szent Testének és Vérének felmutatásánál borzalmasan feldühödött erővel fogott hozzá: "Légy te is vértanú, és áldozd fel életedet, mint Imádottad! ...Ő is elvette magától az életét, miért ne tennéd meg te is? Vesd el magadtól, így te is vértanú leszel, és életed elvesztése egyszer s mindenkorra végét szakítja gyötrő kínjaidnak. Úgyis életedet kell adnod! Add csak oda jószántadból!" Minden erőmmel igyekeztem távoltartami magamtól égbekiáltó kísértéseit...és a mennyei Atyához küldtem gondolataimat: "Jóságos mennyei Atyám! Én, kis parányi szikra, akit tervedbe vettél, megteremtettél, és még halálom óráját is meghatároztad, végtelen jóságodba és hatalmadba ki merne belekontárkodni? Ments meg engem a gonosztól, aki isteni Fölségedet merészeli megkísérteni. Ó, jóságos mennyei Atyám! Kezednek erős támogatására van most szükségem. Szent Fiad úgy oktatott, legyek csak igen kicsinyke. Lehetek-e más a Te nagyságod és dicsőséged mellett, mint parányi kis szikra, aki a Te ragyogó fényességedből veszi ki szikrázó tényességét és ragyogását?
Ó, áldott Szent Szűz, vakítsd meg a Sátánt a Te Szeretetlángoddal, hisz égbekiáltó bűnbe akarja taszítani a lelkemet!
Nyílt és ostoba támadása volt ez a Sátánnak. Éreztem, hogy fejét vesztve nem tudja már, mihez kapkodjon könyörgésem közben. A mennyei Atya irgalmas jóságával megsemmisítette a gonosz esztelen és vakmerő kísértéseit. -Azért írom mindig azt, hogy a "Sátán", mert ő többször is kijelentette, nem küld hozzám senkit. Ő maga akar észre téríteni, de még ő sem tud megingatni, s azért nem bízza másra.
1963. január 18-19.
Ma voltam X. atyánál gyónni. December 24-én, amióta utoljára gyóntam, azóta az ő egyetlen szavából merítettem erőt: "Szenvedjen szelíden!" Könyörögve kértem az atyát, szabadítson meg a gonosz szellemektől, melyek állandóan körülvesznek. Ő megnyugtatott, hogy ilyenkor imádkozzam és kérjem a Szent Szüzet, mintegy vonjon függönyt elém. Őrizzem meg lelkem nyugalmát és békéjét, melyre a Sátán állandóan leselkedik, és mindenképpen az Istenre való hagyatkozás kegyelméből akar megosztani a szentgyónás, melyet X. atyánál végzek, mindig oly kegyelmekkel indít útnak, melyek egészen csodálatosak. Így volt ma is lelkemben, amikor a szentgyónás után eltávoztam. Előzőleg úgy fel volt forgatva a gonosz állandó zaklatásaitól, hogy ő is azt mondta, nem tudja látni, és tisztán érteni a dolgokat, melyeket neki elmondtam. "Atyám, hisz éppen azért jöttem, hogy rendkívüli lelkiállapotomban segítsen eligazítani." Ő azt mondta, éljek csak Istennek tetsző életet, és ki fog tisztulni bennem Isten akarata. Szavai nyomán lelkem békéje csodálatos módon visszatért. Ez életem legnagyobb örömnapja volt...
Az Úr Jézus már hónapokkal ezelőtt azt mondta:
"Kislányom, ne hagyj soha szenvedéseid nélkül!"
Néhány nap óta most többször mondja ezt... Szavai valósággal szenvedélyes óhajtást váltottak ki lelkemből. Annyira kívántam a szenvedést, és most váratlanul éppen a Szentáldozás előtt így szólt:
"E naptól kezdve a szenvedést állandósítom lelkedben, és oly fokban, mely felülmúlja az eddigieket."
Nagy öröm töltötte el lelkemet. Végre teljesül az Ő vágya! Ő már régebben arra kért, hogy vessem bele magam a szenvedések kohójába. Most az Ő kegyelméből megtehetem ezt... Most, hogy a szenvedést állandósítottad lelkemben, sok-sok bukdácsolásom után végre mégiscsak Hozzád érkeztem. Most végre helyben vagyok Nálad...
Ez az állandóan váltakozó lelki kín, mely egyrészről arra késztet, hogy adjam át a Szent Szűz közléseit, a másik pillanatban meg visszatart: Lelkivezető nélkül ne tégy semmit! Így tehát a kényszer hatása alatt állandóan őrlődöm: A hang bíztat: "Égesd el, tüzeld el! -míg ezt nem teszed, nem lesz a lelked nyugalma teljes..." X. atya szavaira gondoltam: Ne engedjem magamhoz a zavaró gondolatokat.
1963. január 20.
Így szólt az Üdvözítő:
"Lelkedben a vakság és fényesség úgy fog váltakozni, mint ahogy az éj felváltja a nappalt. Ezen Én nem változtatok. Csak hagyatkozz Rám, az Én akaratom fog úgyis érvényre jutni! Csak figyelj és várj az intésemre, mikor jelt adok az indulásra!"
Az elmúlt napokban az Úr Jézus, meg a Szűzanya is többször felszólított, hogy most már ne halogassam az indulást. Az Úr Jézus még azt is mondta:
"Erős ellentmondásaid azért vannak, mert Én ezáltal is biztosítani akarlak, hogy az ügy Tőlünk ered."
Ezek hallatára szenvedésem valóban az eddiginél is nagyobb fokra emelkedett. Ahogy az Úr Jézus azt előre megmondta, a küzdelmek ismét majd levesznek a lábamról. Van idő, amikor az Úr csodálatos fényessége néhány pillanatig bevilágít lelkembe, és úgy érzem, tisztán látom a dolgokat, de amint ez a néhány pillanat elmúlt, még kínosabbá válik állapotom.
1963. január 24.
Újabb indítást kaptam az Úr Jézustól:
"Cselekedj! Kérésemet ne mellőzd el!"
A szavak, melyeket hallottam, erélyesek voltak. Lelkem megremegett. Azután a Szűzanya így szólt:
"Az ellenkezés, mellyel szavaimat fogadod, emberi kételyeidből fakad, s ezekkel csak elnyomod lelked cselekvő képességét, s ez lelked kárára van. S ha ezeket nem igyekszel magadtól távol tartani, ez megingat a ránk való hagyatkozásban."
1963. január 26.
A szenvedésekben, melyek immár ízes élvezetté tették számomra életemet, most olyan fordulat állt be, mely végképpen össze akar dönteni bennem mindent... Most megszűnt bennem a jó, mely állandó küzdelmet indított lelkemben rossz énem ellen. Most csak a rossz az, mely eláraszt teljesen. A jó már szinte nincs is bennem... Ó, ha most szólít magához az Úr! ... Rettenetes halálfélelem van bennem megátalkodott bűnösségem miatt. Égi Anyám, imádkozz értem, most és halálom óráján! ...
Az Úr Jézus így szólt:
"Szenvedéseidet fokozni és szaporítani fogom, de erősítő és bátorító kegyelmet is adok hozzá. Látom, hogy a Reám való hagyatkozás kegyelmét jól használod fel. Csak igyekezz, hogy e csodás kegyelmet, mely lelkedet tökéletesen uralja, el ne veszítsd soha! Igyekezz továbbra is jól felhasználni! A Sátán tudja ezt, és minden erejével meg akar fosztani e kegyelemtől. Én engedem meg, hogy lássa, a Reám való hagyatkozás mit tud művelni lelkedben."
Ezekben a napokban a Szűzanya jóságos szavaival kérlelt:
"Kislányom, légy nagyon alázatos!"
Szavai valósággal belesimogatták lelkembe a kegyelmet, mely megerősítette bennem az alázatosságot.
A Sátán ezekben a napokban a kevélység gondolatait igyekezett minden erejével a lelkembe belebeszélni. Rettenetes küzdelem volt ez! Sem éjjelem, sem nappalom nem volt nyugodt miatta. Most az Úr Jézus egy csodálatos kegyelemmel erősített meg újra. Nem jelenlétének érzetét árasztotta el bennem, hanem Szemének átható tekintetével néz rám és kísér. Azt mondta:
"Kislányom, csak nézz Rám! A mi szemünk egymásra nézzen, és tekintetünk összeforrjon!"
Ez a csodálatos és eddig még soha nem látott tekintet, mely lelkemet kíséri, nagy győzelemre segített a gonosz borzalmas kísértései ellen. Az Úr Jézus így szólt:
"Csak nézz Rám! Szemem nézését el ne hagyd, mert ebben az újabb küzdelemben, mellyel a Sátán hozzád akar férkőzni, az Én Szemem pillantása fogja a Sátánt megvakítani. Ez nem lesz még egyhamar, mert Én engedem, hogy csak kísértsen. Tekintetünk forrjon össze!"
Mikor ezek történtek, én bűneim miatti bánatomban sírtam és zokogtam. Lelkem közben könnyűvé és tisztává lett. Utána megkérdeztem az Urat: Imádott Jézusom, mit érezhetsz most? Ő kérdésem válaszául azt engedte éreznem, hogy Ő mindenkit így fogad, csak bánják bűneiket.
"Leánykám, légy azon, hogy sok megtérő bűnös jöjjön Hozzám. Sirasd és bánd az ő bűneiket is."
X. atya szavai gyakran eszembe jutnak: "Szenvedjen szelíden!" - és bármikor, ha erre gondolok, mindig új erőre kapok. Ó, mily csodálatos az ő egyetlen szava, melyet mondott! Isteni erővel van áthatva. S szelíd szenvedéssel, újult erővel tovább szenvedek. Sokszor gondolok arra, amit az Úr Jézus mondott: "lelkiatyád szavai mind Tőlem valók. Fogadd el azokat a legnagyobb tisztelettel, és szent engedelmességgel kövesd!" Ahogy így visszaimádkozom az Úr szavait, kissé megkönnyebbülök, de lelkem vaksága azért nem oszlik el...
Lelkem gyötrelmei annyira kínosak! A Szent Szűz Szeretetlángjára alig tudok gondolni, félek, és úgy érzem, az ügy nincs is rám bízva. Mintha másnak adta volna továbbadását a Szűzanya. Avagy lelkemben megsértettem Őt kevélységemmel? Vagy késedelmes vagyok kérésének teljesítésében? ... Mi van velem? - kérdezem sokszor önmagamtól. Megszállt engem a gonosz? Vagy körülvettek a rossz szellemek? A lelki vakság teljesen sötétségben tart.
Az Úr Jézus megismételte:
"Szenvedéseidet szaporítani és fokozni fogom." Ezek után nehéz óráim következtek ...A küzdelem, melyet folytatnom kell, nagyon kihat testi erőmre is, és nemegyszer fáradtan rogyok össze.
Itt nem írok dátumokat, olyan össze-vissza vagyok, nem is tudom, milyen nap és hányadika van. Most éppen a Sátán kevélységem miatt zaklat, s nem tudom, mit kell tennem.
Ahogy ezen töprengek, a Szűzanya így szólt:
"A világon a legkisebb, legtudatlanabb és legkevésbé érdemes lélek vagy, kit valaha is kiválasztottam a kegyelmek továbbadására, mégis a te kicsinységeden és alázatosságodon keresztül akarom vinni közléseimet."
A Szűzanya szavait mélyen átgondoltam. Ő tudja, ki és mi vagyok. Ez igen megnyugtatott, hisz elmémre egy kis megvilágosító fény derült: "A világon a legkevésbé érdemes..." Ó, Szűzanyám, de jó, hogy mondtad ezt nekem! Ez az, amit érzek én is állandóan...
A Szűzanya munkám végzése közben így szólt:
"Milyen sokan és sokszor kimondják ezt a szót: 'Fájdalmas Anya' és arra nem gondolnak, hogy Én most is szenvedek, nemcsak Szent Fiam keresztútján."
A Szűzanya fájdalma gyakran elárasztja lelkemet, s hő vágyat érzek Szeretetlángja továbbadására.
E nap hajnalán, a hajnali virrasztás idején, elmélkedésem közben ismét az Úr szemének átható tekintete jelent meg szemem előtt... Szívének óhajtását, melyet már régebben közölt, most nem szavakkal, hanem szemének átható tekintetével kérte tőlem. Ó, ezek a szemek! Testi szemem ki sem bírja tekintetét! Szememet szorosan lecsuktam, és remegve is alig bírtam rápillantani. Szemének nézése olyan, mint a villám, mely mindeneket megvilágít. Úgy hatotta át egész lényemet, minden titkos bűnömet megvilágítva láttam és éreztem. Könnyeim özöne úgy elárasztott, hogy órákon keresztül csak úgy ömlöttek szakadatlanul. A bűneim! Jaj, a bűneim! - sóhajtoztam nyögve. Közben szívem fájdalma bűneim felett oly nagy volt, melyet még soha ennyire nem éreztem. Ő pedig Szemének átható tekintetét tovább pihentette rajtam. Kibírhatatlan fényesség ez! Közben az Úr azt mondta:
"A mi szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon!"
Én bűnös! Én igen nagy bűnös! S hogy még az én bűnös szemem összeforrjon isteni Szemed pillantásával!? S nemcsak az én szemem, hanem a Te óhajtásod szerint minden szem?! Azt mondta az Úr Jézus:
"Aki Velem jár, és Velem együtt gyűjt, annak tekintete is összeforrjon Velem!"
Reggelre ez a rendkívüli lelkiállapot, mely előzőleg lelkemben uralkodott, mire a szentmisére értem, teljesen megszűnt. Sötét és nehéz órákat éltem át. -Ahogyan a szentmisén részt vettem, a Sátán borzalmasan rám rontott... Gondolataimat zavarta, hol hízelkedéseivel, hol kegyetlenkedéseivel. Az Úr Szent Testének és Vérének felmutatásánál borzalmasan feldühödött erővel fogott hozzá: "Légy te is vértanú, és áldozd fel életedet, mint Imádottad! ...Ő is elvette magától az életét, miért ne tennéd meg te is? Vesd el magadtól, így te is vértanú leszel, és életed elvesztése egyszer s mindenkorra végét szakítja gyötrő kínjaidnak. Úgyis életedet kell adnod! Add csak oda jószántadból!" Minden erőmmel igyekeztem távoltartami magamtól égbekiáltó kísértéseit...és a mennyei Atyához küldtem gondolataimat: "Jóságos mennyei Atyám! Én, kis parányi szikra, akit tervedbe vettél, megteremtettél, és még halálom óráját is meghatároztad, végtelen jóságodba és hatalmadba ki merne belekontárkodni? Ments meg engem a gonosztól, aki isteni Fölségedet merészeli megkísérteni. Ó, jóságos mennyei Atyám! Kezednek erős támogatására van most szükségem. Szent Fiad úgy oktatott, legyek csak igen kicsinyke. Lehetek-e más a Te nagyságod és dicsőséged mellett, mint parányi kis szikra, aki a Te ragyogó fényességedből veszi ki szikrázó tényességét és ragyogását?
Ó, áldott Szent Szűz, vakítsd meg a Sátánt a Te Szeretetlángoddal, hisz égbekiáltó bűnbe akarja taszítani a lelkemet!
Nyílt és ostoba támadása volt ez a Sátánnak. Éreztem, hogy fejét vesztve nem tudja már, mihez kapkodjon könyörgésem közben. A mennyei Atya irgalmas jóságával megsemmisítette a gonosz esztelen és vakmerő kísértéseit. -Azért írom mindig azt, hogy a "Sátán", mert ő többször is kijelentette, nem küld hozzám senkit. Ő maga akar észre téríteni, de még ő sem tud megingatni, s azért nem bízza másra.
1963. január 18-19.
Ma voltam X. atyánál gyónni. December 24-én, amióta utoljára gyóntam, azóta az ő egyetlen szavából merítettem erőt: "Szenvedjen szelíden!" Könyörögve kértem az atyát, szabadítson meg a gonosz szellemektől, melyek állandóan körülvesznek. Ő megnyugtatott, hogy ilyenkor imádkozzam és kérjem a Szent Szüzet, mintegy vonjon függönyt elém. Őrizzem meg lelkem nyugalmát és békéjét, melyre a Sátán állandóan leselkedik, és mindenképpen az Istenre való hagyatkozás kegyelméből akar megosztani a szentgyónás, melyet X. atyánál végzek, mindig oly kegyelmekkel indít útnak, melyek egészen csodálatosak. Így volt ma is lelkemben, amikor a szentgyónás után eltávoztam. Előzőleg úgy fel volt forgatva a gonosz állandó zaklatásaitól, hogy ő is azt mondta, nem tudja látni, és tisztán érteni a dolgokat, melyeket neki elmondtam. "Atyám, hisz éppen azért jöttem, hogy rendkívüli lelkiállapotomban segítsen eligazítani." Ő azt mondta, éljek csak Istennek tetsző életet, és ki fog tisztulni bennem Isten akarata. Szavai nyomán lelkem békéje csodálatos módon visszatért. Ez életem legnagyobb örömnapja volt...
Az Úr Jézus már hónapokkal ezelőtt azt mondta:
"Kislányom, ne hagyj soha szenvedéseid nélkül!"
Néhány nap óta most többször mondja ezt... Szavai valósággal szenvedélyes óhajtást váltottak ki lelkemből. Annyira kívántam a szenvedést, és most váratlanul éppen a Szentáldozás előtt így szólt:
"E naptól kezdve a szenvedést állandósítom lelkedben, és oly fokban, mely felülmúlja az eddigieket."
Nagy öröm töltötte el lelkemet. Végre teljesül az Ő vágya! Ő már régebben arra kért, hogy vessem bele magam a szenvedések kohójába. Most az Ő kegyelméből megtehetem ezt... Most, hogy a szenvedést állandósítottad lelkemben, sok-sok bukdácsolásom után végre mégiscsak Hozzád érkeztem. Most végre helyben vagyok Nálad...
Ez az állandóan váltakozó lelki kín, mely egyrészről arra késztet, hogy adjam át a Szent Szűz közléseit, a másik pillanatban meg visszatart: Lelkivezető nélkül ne tégy semmit! Így tehát a kényszer hatása alatt állandóan őrlődöm: A hang bíztat: "Égesd el, tüzeld el! -míg ezt nem teszed, nem lesz a lelked nyugalma teljes..." X. atya szavaira gondoltam: Ne engedjem magamhoz a zavaró gondolatokat.
1963. január 20.
Így szólt az Üdvözítő:
"Lelkedben a vakság és fényesség úgy fog váltakozni, mint ahogy az éj felváltja a nappalt. Ezen Én nem változtatok. Csak hagyatkozz Rám, az Én akaratom fog úgyis érvényre jutni! Csak figyelj és várj az intésemre, mikor jelt adok az indulásra!"
Az elmúlt napokban az Úr Jézus, meg a Szűzanya is többször felszólított, hogy most már ne halogassam az indulást. Az Úr Jézus még azt is mondta:
"Erős ellentmondásaid azért vannak, mert Én ezáltal is biztosítani akarlak, hogy az ügy Tőlünk ered."
Ezek hallatára szenvedésem valóban az eddiginél is nagyobb fokra emelkedett. Ahogy az Úr Jézus azt előre megmondta, a küzdelmek ismét majd levesznek a lábamról. Van idő, amikor az Úr csodálatos fényessége néhány pillanatig bevilágít lelkembe, és úgy érzem, tisztán látom a dolgokat, de amint ez a néhány pillanat elmúlt, még kínosabbá válik állapotom.
1963. január 24.
Újabb indítást kaptam az Úr Jézustól:
"Cselekedj! Kérésemet ne mellőzd el!"
A szavak, melyeket hallottam, erélyesek voltak. Lelkem megremegett. Azután a Szűzanya így szólt:
"Az ellenkezés, mellyel szavaimat fogadod, emberi kételyeidből fakad, s ezekkel csak elnyomod lelked cselekvő képességét, s ez lelked kárára van. S ha ezeket nem igyekszel magadtól távol tartani, ez megingat a ránk való hagyatkozásban."
1963. január 26.
A szenvedésekben, melyek immár ízes élvezetté tették számomra életemet, most olyan fordulat állt be, mely végképpen össze akar dönteni bennem mindent... Most megszűnt bennem a jó, mely állandó küzdelmet indított lelkemben rossz énem ellen. Most csak a rossz az, mely eláraszt teljesen. A jó már szinte nincs is bennem... Ó, ha most szólít magához az Úr! ... Rettenetes halálfélelem van bennem megátalkodott bűnösségem miatt. Égi Anyám, imádkozz értem, most és halálom óráján! ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése