1964. augusztus 3.
"Leánykám, amit a mágnes egyszer magához vonz, azt többé el nem engedi, mert ez ellenkezne a természet törvényével. Én sem engedlek el téged, és senkit sem, mert ez ellenkezne isteni gyengédségem törvényével. Én elfogadtalak és Szívembe zártalak, s kegyelmeim bőséges tápláléka által Szívem állandó szeretetét nyújtom. Téged pedig arra kérlek, imádkozzunk együtt az Örök Atyához irgalomért azok számára, kik erőszakkal szakítják ki magukat Istenségem vonzóerejéből."
1964. augusztus 11.
A rég óhajtott szentgyónást elvégeztem. Feltártam lelkiatyám előtt lelkem kínjait, s kértem őt, fogjon szigorúan, mert állandóan abban a tudatban élek, hogy öntelt, kevély, hazug ámító vagyok, s félre akarom őt vezetni. Már hetek óta sem éjjelem, sem nappalom e miatt... Ő megnyugtatott, hogy ez nem áll fenn lelkemben. Ezt az ördög csak azért teszi, mert már nem tud másképpen boldogulni velem... Ha ez így volna, akkor ő szigorúan figyelmeztetett volna... Míg őszinte és engedelmes vagyok, addig ne aggódjam, mert ez az, mely kedves a jó Isten előtt. Tárjam csak fel lelkem nehézségeit ezután is őszintén, akkor az ördög nem tud boldogulni kísértéseivel...
Még aznap este a tabernákulum előtt, amint az Úr Jézust imádtam, Ő csendesen kezdett beszélgetni:
"Tudtam, hogy leküzdöd a fáradtságodat, és eljössz. Ha tudnád, mily nagy örömmel várlak!... Egy lélek a sok közül, ki Engem szeret. .. Mennyi gyönyörűségem van benned! Érezd lelkedben te is ezt az örömet! Te kedves, te! Bűneid bánata teszi ily széppé és kedvessé lelkedet, s teszi mindazokét, kik bűneik igaz bánatával közelednek Felém."
1964. augusztus 13.
Reggel az Úr Jézus megelőzött:
"Szenvedéseid érdemei által gyóntatód lelkébe nagy fényességet árasztottam. Mostantól fogva érvényre jutott előtte szent ügyem hitelessége... Csakhogy a te szenvedéseidre tovább is szükség van. Most rövid pihenés után újra felfokozom szenvedéseidet. Elfogadod? Felelj erre Nekem szavaiddal és határozott önátadásoddal. Én egészen egyedüli uralkodója akarok lenni lelkednek..."
Értelek, imádott Jézusom. Újra határozott önátadást kérsz? Hogyan boruljak le isteni lábadhoz? Hisz annyira összeforrt minden tagom Veled, hogy már nem élek én, hanem csak Tebenned. Imádott Jézusom, fogadj el így, ahogy vagyok, semmiségemmel és bűneim szünet nélküli bánatával. Más szavam nincs, csak még az, hogy nagyon-nagyon szeretlek. Úgy akarlak szeretni, ahogy még egyetlen megtérő bűnös sem szeretett. Ő közbeszólt:
"Mondd csak, mondd ezt Erzsébetkém! Gyönyörűséges szavak ezek Számomra! Ezekért a szavakért szenvedtem és haltam kínhalált. S minden ember ajkáról ezt szeretném hallani. Te jól érted ezt. Taníts meg erre másokat is..."
1964. augusztus 15.
Az Úr Jézus panaszosan hallatta szavait:
"Kedves lelkem, kívánj Nekem sok-sok lelket! Egyetlen kérésem ez. A lelkek! Ó, hogy sóvárgok a bűnösök után! Ó, mennyire szenvedek a lelkek közönye és megvetése miatt! Mondd, Erzsébetkém, nehéz Engem szeretni?"
S ahogy ezt kérdezte, lelkemben ismét csak bűneim bánatával feleltem. Az Úr Jézus folytatta:
"Erzsébet, lelked nagy bánata megtermékenyíti a lelkeket. Tudod, milyen a te bánatod? Olyan, mint a mézet gyűjtő méh, mely száll virágról virágra. Ez a te bűnbánatod. S ahány lélekért imádkozol, annyi lélekre árasztom kegyelmem bőségét. Ők bánni fogják bűneiket. Látod, hiába a méh és a virág, ha a méh nem működik közre, nincs semmi eredmény. Nézd, a bűnös passzív, nem tesz semmit, miként a virág, csak vár a megtermékenyítésre. Ugye, értesz Engem? Bűneid bánatával kegyelmeim közreműködnek a lelkekben. Miként az összegyűjtött virágpor mézzé alakul, úgy a te bűnbánatod könnycseppjeit is a bűnösök lelkében - kegyelmem által - édes mézzé alakítom. Szerezz Nekem sok örömet!"
Utána elhallgatott, csak még egy sóvárgó sóhajt hallatott lelkem mélyén, mely által a lelkek utáni vágyát éreztette velem.
1964. augusztus 18.
Az építkezés miatt lebontottuk a lourdesi-barlangot. Úgy gondoltam, magam fogom újra a régi sziklakövekből fölrakni. Munkám végzése közben is állandóan imádtam Jézust. Estefelé szívem örömtől kezdett dobogni. Imádásom közben arra gondoltam, nemsokára Hozzá megyek és szentséges Lábához borulva folytatom imádásomat. Az Úr Jézus közben ezeket mondta:
"Isteni Szívem örömét növeled és növelik mindannyian, kik Engem szünet nélkül imádtok. Bárcsak sokan lennétek! Te kis barátnőm! De boldogan tekintek rád, s szomjúhozom minden szavadat, mely a lelkek utáni vágyamat csillapítja! Lelkedbe mélyen bevéstem tanításomat, a lelkek utáni szomjúságomat. Amikor a kereszten függtem, felkiáltottam hangos szóval: "Szomjúhozom!" Ezt kiáltom most is felétek, különösen a Nekem szentelt lelkek felé."
1964. augusztus 19.
"Lelked olyan, mint a forrás, melyben állandóan csörgedez a kristálytiszta víz, mely nemcsak felüdít, de tisztít is. Engem felüdít. A te óhajod által a bűnös lelkeket megtisztítja. Köszönöm Erzsébet, a lelkek utáni szomjam csillapítását."
1964. augusztus 22.
Sok családi elfoglaltságom miatt néhány napig nem tudtam Hozzá menni az esti imádási és engesztelési órára. Az Úr Jézus szinte sóvárogva így szólt:
"A mi lábunk együtt jár. Én követlek, és te kövesd az Én Lábam nyomát. Erzsébetkém, nagyon szeretlek! Hassa ez bensődet mind jobban! Én, az Úr, teszem ezt a vallomást, és sóvárogva vágyom a viszontszeretettre."
Majd lelkemben szinte felkiáltott:
- "Szeressetek Engem mindenekfölött! Kis leánytestvérkém, bűnbánó szereteted mámorossá tett. Óhajtsd, hogy mások bűnbánó szeretete is mámorossá tegyen. Óhajtásod nem marad gyümölcs nélkül."
1964. augusztus 27.
A Szűzanya kezdett beszélgetni:
"Kislányom, ez az anyai szenvedés és megbántás, melyet mások részéről el kell viselned, újabb alkalom arra, hogy lásd, miért egy anyát választottam közléseim továbbadására. Egy anya tud csak igazán együtt érezni Velem. S téged ez a sokféle szenvedés megérlelt, és tapasztalatod által mindinkább megérted Szent Fiam munkájában való részvételed igen nagy fontosságát, ami nélkül nem tudnál nagy áldozatokat hozni, hiszen az igazi áldozatkészség csakis a szenvedésekben tud megérlelődni. Éld csak bele magad ebbe a hivatásba, melybe csakis az anyai méltóság emelt. Az anyai méltóság egyben szenvedésekkel telített hivatás, és ezt osztom Én meg veled. Kislányom, köszönöm ezt a szünet nélküli, áldozatokkal telített részvételedet. Én, mint szerető Édesanya biztosítlak a mennyei jutalomról."
1964. augusztus 30.
Vasárnap délután kis tennivalóm közben egy újság akadt a kezembe. A spanyol szokásokról szólt, amiről olvasni kezdtem. De alig néhány szó után az Úr Jézus így szólt:
"Én egészen lefoglaltalak Magamnak, és ezt te megújított önátadásoddal bizonyítottad, és most mégis ezt a szórakoztató olvasmányt előtérbe helyezed? Ejnye, Erzsébetkém, talán nem kapsz meg Tőlem mindent, amire szükséged van? Miért akarsz te többet tudni, mint amire szükséged van lelked üdvösségéhez? Nem kívánom ezt mástól ilyen rendkívüli módon, de te kedves vagy Nekem. Nem te tetted magad méltóvá, Én, az Isten, méltatlak erre... Egy pillanat is sok ahhoz, hogy mással foglalkozz... Az Én szeretetem szünet nélküli. A mi elménk gondolata is egy legyen!..."
"Leánykám, amit a mágnes egyszer magához vonz, azt többé el nem engedi, mert ez ellenkezne a természet törvényével. Én sem engedlek el téged, és senkit sem, mert ez ellenkezne isteni gyengédségem törvényével. Én elfogadtalak és Szívembe zártalak, s kegyelmeim bőséges tápláléka által Szívem állandó szeretetét nyújtom. Téged pedig arra kérlek, imádkozzunk együtt az Örök Atyához irgalomért azok számára, kik erőszakkal szakítják ki magukat Istenségem vonzóerejéből."
1964. augusztus 11.
A rég óhajtott szentgyónást elvégeztem. Feltártam lelkiatyám előtt lelkem kínjait, s kértem őt, fogjon szigorúan, mert állandóan abban a tudatban élek, hogy öntelt, kevély, hazug ámító vagyok, s félre akarom őt vezetni. Már hetek óta sem éjjelem, sem nappalom e miatt... Ő megnyugtatott, hogy ez nem áll fenn lelkemben. Ezt az ördög csak azért teszi, mert már nem tud másképpen boldogulni velem... Ha ez így volna, akkor ő szigorúan figyelmeztetett volna... Míg őszinte és engedelmes vagyok, addig ne aggódjam, mert ez az, mely kedves a jó Isten előtt. Tárjam csak fel lelkem nehézségeit ezután is őszintén, akkor az ördög nem tud boldogulni kísértéseivel...
Még aznap este a tabernákulum előtt, amint az Úr Jézust imádtam, Ő csendesen kezdett beszélgetni:
"Tudtam, hogy leküzdöd a fáradtságodat, és eljössz. Ha tudnád, mily nagy örömmel várlak!... Egy lélek a sok közül, ki Engem szeret. .. Mennyi gyönyörűségem van benned! Érezd lelkedben te is ezt az örömet! Te kedves, te! Bűneid bánata teszi ily széppé és kedvessé lelkedet, s teszi mindazokét, kik bűneik igaz bánatával közelednek Felém."
1964. augusztus 13.
Reggel az Úr Jézus megelőzött:
"Szenvedéseid érdemei által gyóntatód lelkébe nagy fényességet árasztottam. Mostantól fogva érvényre jutott előtte szent ügyem hitelessége... Csakhogy a te szenvedéseidre tovább is szükség van. Most rövid pihenés után újra felfokozom szenvedéseidet. Elfogadod? Felelj erre Nekem szavaiddal és határozott önátadásoddal. Én egészen egyedüli uralkodója akarok lenni lelkednek..."
Értelek, imádott Jézusom. Újra határozott önátadást kérsz? Hogyan boruljak le isteni lábadhoz? Hisz annyira összeforrt minden tagom Veled, hogy már nem élek én, hanem csak Tebenned. Imádott Jézusom, fogadj el így, ahogy vagyok, semmiségemmel és bűneim szünet nélküli bánatával. Más szavam nincs, csak még az, hogy nagyon-nagyon szeretlek. Úgy akarlak szeretni, ahogy még egyetlen megtérő bűnös sem szeretett. Ő közbeszólt:
"Mondd csak, mondd ezt Erzsébetkém! Gyönyörűséges szavak ezek Számomra! Ezekért a szavakért szenvedtem és haltam kínhalált. S minden ember ajkáról ezt szeretném hallani. Te jól érted ezt. Taníts meg erre másokat is..."
1964. augusztus 15.
Az Úr Jézus panaszosan hallatta szavait:
"Kedves lelkem, kívánj Nekem sok-sok lelket! Egyetlen kérésem ez. A lelkek! Ó, hogy sóvárgok a bűnösök után! Ó, mennyire szenvedek a lelkek közönye és megvetése miatt! Mondd, Erzsébetkém, nehéz Engem szeretni?"
S ahogy ezt kérdezte, lelkemben ismét csak bűneim bánatával feleltem. Az Úr Jézus folytatta:
"Erzsébet, lelked nagy bánata megtermékenyíti a lelkeket. Tudod, milyen a te bánatod? Olyan, mint a mézet gyűjtő méh, mely száll virágról virágra. Ez a te bűnbánatod. S ahány lélekért imádkozol, annyi lélekre árasztom kegyelmem bőségét. Ők bánni fogják bűneiket. Látod, hiába a méh és a virág, ha a méh nem működik közre, nincs semmi eredmény. Nézd, a bűnös passzív, nem tesz semmit, miként a virág, csak vár a megtermékenyítésre. Ugye, értesz Engem? Bűneid bánatával kegyelmeim közreműködnek a lelkekben. Miként az összegyűjtött virágpor mézzé alakul, úgy a te bűnbánatod könnycseppjeit is a bűnösök lelkében - kegyelmem által - édes mézzé alakítom. Szerezz Nekem sok örömet!"
Utána elhallgatott, csak még egy sóvárgó sóhajt hallatott lelkem mélyén, mely által a lelkek utáni vágyát éreztette velem.
1964. augusztus 18.
Az építkezés miatt lebontottuk a lourdesi-barlangot. Úgy gondoltam, magam fogom újra a régi sziklakövekből fölrakni. Munkám végzése közben is állandóan imádtam Jézust. Estefelé szívem örömtől kezdett dobogni. Imádásom közben arra gondoltam, nemsokára Hozzá megyek és szentséges Lábához borulva folytatom imádásomat. Az Úr Jézus közben ezeket mondta:
"Isteni Szívem örömét növeled és növelik mindannyian, kik Engem szünet nélkül imádtok. Bárcsak sokan lennétek! Te kis barátnőm! De boldogan tekintek rád, s szomjúhozom minden szavadat, mely a lelkek utáni vágyamat csillapítja! Lelkedbe mélyen bevéstem tanításomat, a lelkek utáni szomjúságomat. Amikor a kereszten függtem, felkiáltottam hangos szóval: "Szomjúhozom!" Ezt kiáltom most is felétek, különösen a Nekem szentelt lelkek felé."
1964. augusztus 19.
"Lelked olyan, mint a forrás, melyben állandóan csörgedez a kristálytiszta víz, mely nemcsak felüdít, de tisztít is. Engem felüdít. A te óhajod által a bűnös lelkeket megtisztítja. Köszönöm Erzsébet, a lelkek utáni szomjam csillapítását."
1964. augusztus 22.
Sok családi elfoglaltságom miatt néhány napig nem tudtam Hozzá menni az esti imádási és engesztelési órára. Az Úr Jézus szinte sóvárogva így szólt:
"A mi lábunk együtt jár. Én követlek, és te kövesd az Én Lábam nyomát. Erzsébetkém, nagyon szeretlek! Hassa ez bensődet mind jobban! Én, az Úr, teszem ezt a vallomást, és sóvárogva vágyom a viszontszeretettre."
Majd lelkemben szinte felkiáltott:
- "Szeressetek Engem mindenekfölött! Kis leánytestvérkém, bűnbánó szereteted mámorossá tett. Óhajtsd, hogy mások bűnbánó szeretete is mámorossá tegyen. Óhajtásod nem marad gyümölcs nélkül."
1964. augusztus 27.
A Szűzanya kezdett beszélgetni:
"Kislányom, ez az anyai szenvedés és megbántás, melyet mások részéről el kell viselned, újabb alkalom arra, hogy lásd, miért egy anyát választottam közléseim továbbadására. Egy anya tud csak igazán együtt érezni Velem. S téged ez a sokféle szenvedés megérlelt, és tapasztalatod által mindinkább megérted Szent Fiam munkájában való részvételed igen nagy fontosságát, ami nélkül nem tudnál nagy áldozatokat hozni, hiszen az igazi áldozatkészség csakis a szenvedésekben tud megérlelődni. Éld csak bele magad ebbe a hivatásba, melybe csakis az anyai méltóság emelt. Az anyai méltóság egyben szenvedésekkel telített hivatás, és ezt osztom Én meg veled. Kislányom, köszönöm ezt a szünet nélküli, áldozatokkal telített részvételedet. Én, mint szerető Édesanya biztosítlak a mennyei jutalomról."
1964. augusztus 30.
Vasárnap délután kis tennivalóm közben egy újság akadt a kezembe. A spanyol szokásokról szólt, amiről olvasni kezdtem. De alig néhány szó után az Úr Jézus így szólt:
"Én egészen lefoglaltalak Magamnak, és ezt te megújított önátadásoddal bizonyítottad, és most mégis ezt a szórakoztató olvasmányt előtérbe helyezed? Ejnye, Erzsébetkém, talán nem kapsz meg Tőlem mindent, amire szükséged van? Miért akarsz te többet tudni, mint amire szükséged van lelked üdvösségéhez? Nem kívánom ezt mástól ilyen rendkívüli módon, de te kedves vagy Nekem. Nem te tetted magad méltóvá, Én, az Isten, méltatlak erre... Egy pillanat is sok ahhoz, hogy mással foglalkozz... Az Én szeretetem szünet nélküli. A mi elménk gondolata is egy legyen!..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése